Az Osztrák-Magyar Monarchia kétközpontú, dualista állam volt. Ausztriát és Magyarországot összekötötte a közös uralkosó, a hadügy, a külügy és ezek fedezésére szolgáló pénzügy együttes kezelése. Ezen tárcákat a közös minisztériumok vitték, melyek alkotmányos felületét delegációk végezték. Magyarország a közös ügyeken túl teljes önállósággal rendelkezett és államformája alkotmányos monarchia lett. Azonban a hadsereg irányítása Ferenc József kezében maradt.
A kiegyezés reális kompromisszum volt. A magyar vezetőréteg elvárásait kevesebb áldozattal nem lehetett volna biztosítani.
A közös ügyeket ellenőrző delegációk tagjait a két törvényhozás választotta. Külön tanácskoztak, hogy ne válhasson birodalmi gyűléssé. Ha nem értettek egyet, akkor az uralkodó döntött. Ferenc József előszentesítési joggal rendelkezett. Tehát a magyar kormánynak minden törvényjavaslatát jóvá kellett hagyatnia az uralkodóval.

Tőkési Karolina

A kiegyezésben megfogalmaztak egy úgynevezett nemzetiségi törvényt is. A törvénycikk már az 1861-es országgyűlési munkálataival megindult, s kidolgozásában jelentős szerepe volt Eötvös József kulturminiszternek, aki liberális álláspontját meg tudta védeni. A törvény a területi egység és az egy politikai nemzet elve alapján jogokat adott a Magyarországon élő nemzetiségeknek: saját nyelvhasználatot az oktatás és a közigazgatás terén. A 20%-ot elérő kisebbségek számára nem csak engedélyezték az anyanyelvi oktatást, de egyenesen az állam feladatává tette azt.
A korszakban rendkívül méltányos törvénnyel azonban a kisebbségek nem elégedtek meg.

Weiner Zoltán