Legyen végre igény a kultúrára, érezzük át, hogy a település jövőjének alakításához mindenkire szükség van, merjünk konstruktív tagjai lenni ennek a közösségnek! "Répcelaki vagyok"
Hogy rohan az idő!? Mintha most hallanám először azt az első hallásra képtelennek tűnő ötletet, hogy a mi Répcelakunk pályázza meg a városi címet. "Döntsék el az itt élők!" -hangzott a felkiáltás, s népszavazás lett kiírva, mely arra lett volna hivatott, hogy elkezdődhessenek az érdemi tárgyalások, előkészületek. "Érdeklődés hiányában" érvénytelen lett a szavazás, így a képviselőtestületre hárult a döntés. Szó szót, tett tettet követett és 2001-ben Dávid Ibolya - akkori igazságügy-miniszter asszony - átadta az új város kulcsát. Azóta fejlesztések valósultak meg, lett okmányirodánk, mentőállomásunk, új városházánk.
Sokan mondják, hogy törekedni kell a városias kép erősítésére, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Répcelak akkortól lesz igazán város, ha mi itt élők ennek megfelelően kezdünk el gondolkodni. Legyen végre igény a kultúrára, érezzük át, hogy a település jövőjének alakításához mindenkire szükség van, merjünk konstruktív tagjai lenni ennek a közösségnek! "Répcelaki vagyok" - ez a kis mondat egy csapatba sorol bennünket; kicsiket, nagyokat, kövéreket, soványakat, pirosakat, fehéreket. Közösen, a szívekben és a fejekben kell elkezdeni végre annak a városias képnek az építését!
Interaktív
Beküldések...
