- Akár
egy vámpír. - mondta Barry Frost, miközben az egyirányú tükör mögül nézte a
kihallgató szobában ülő fiatalembert.
A fiú 18 éves, a neve Lucas Henry. A vezeték- és keresztnevét felcserélve
azonban egy vészjóslóan ismerős név hangzik el: Henry Lucas. Vajon az
édesanyja tudta, hogy minden idők legtermékenyebb sorozatgyilkosa után
nevezte el a fiát? Ennek ellenére a srác a szomszéd szobában sokkal inkább
rémültnek tűnt, mint veszélyesnek. Kuporogva ült az asztal mellett, fekete
haja hófehér arcába lógott. Kiugró arccsontja, és mélyen beesett szeme miatt
úgy nézett ki, akár egy élő csontváz. Az arcán, a száján - és Isten tudja,
még hol - számtalan szegecs volt átütve, amik miatt egyből beindult a
fémdetektor, amint beértek vele a rendőrkapitányságra.
- Mi a fenéért lyuggatják ki a gyerekek a bőrüket? - kérdezte Frost. -
Sosem értettem.
- Ez egy gót dolog... Tudod: halál, fájdalom, felejtés. - horkantott Jane.
- Ilyen "szórakoztató" dolgok...
- Biztos nem volt része semmi szórakoztatóban.
- Gyere, tegyük élvezetesebbé az estéjét.
Amint Jane és Frost beléptek, Lucas
felegyenesedett a széken és tágra nyílt szemeiben aggodalom csillant meg. A
groteszk piercingjei, és halálfejes fekete bőrdzsekije ellenére úgy nézett
ki, mint egy rémült kisgyerek. Egy gyerek, aki lehet, hogy vékony kezei közé
vette Kimberly Rayner torkát, és kiszorította a lányból az életet.
Jane leült vele szemben. Észrevette, hogy a fiú vastagon feketére festett
szemei vörösek a sírástól.
- Biztos, hogy nem akarsz ügyvédet? - kérdezte.
- Nem csináltam semmi rosszat.
- Ezt úgy veszem, hogy nem.
- Életben volt, amikor ott hagytam. Esküszöm.
- Mondd el, honnan ismerted Kimberly Raynert.
A fiú mély levegőt vett.
- Néhány hónapja találkoztam vele először, amikor a Harvard Square-en
lógtunk. Azonnal felismertük egymást.
- Azt hittem, az volt az első alkalom, hogy találkoztatok.
- Úgy értem, rögtön tudtam, mi is ő valójában. És ő is tudta, én mi
vagyok.
- És mi lenne az?
- Más. Nem olyanok vagyunk, mint a többi gyerek. Vagy akárki más.
- Minden gyerek azt hiszi, hogy különbözik a többiektől.
- Úgy értem, valami tényleg egészen más.
- Pontosan hogy érted ezt?
Vett egy mély levegőt.
- Mi nem vagyunk emberek. - mondta. |
