Robolaca története

Történetünk a nagy Kalauz invázió előtt kezdődött. Megszületett egy László nevű jószág, akinek a szülei még nem is tudták, hogy micsoda csodálatos dolog jött létre, ezért gyorsan örökbe is adták Lacikát. De hívjuk csak egyszerűen Zsoltnak. Zsolti sok szülőnél nevelkedett, és csupa pozitív dolgot tanult tőlük. Megtanult kommunikálni, szotyizni, tökmagot enni, dekázni (5-öt), és lőni. Akkora mesterlövész lett belőle, hogy az csak na. Szembelőtt egy csomó pisztolyos lányt, meg pár macskát, szóval egy élő legenda lett. Olyan mesterektől tanult, mint Laci bá, akinek nyelvvizsgája van programozásból és EXCEL-ben ír leveleket. 3 írózseni (egyesek szerint Sutyik) könyvet is készített róla, amely 600 kiadást élt meg, és máig igen keresett tankönyv a BMF-KGK karán. A hallgatók is csupa pozitív visszajelzést küldtek a könyvről.
Már-már pápának (vagy szakácsnak) is ki akarták nevezni Zsoltot, amikor megjelentek a Kalauzok. (Egyes filmek, és kortörténeti arhívumok hibásan kalózóknak titulálja eme gonosz fajt.) Hatalmas csata árán a kis Baumgartner (mert ez a 4. neve...) megfutamította a Kalauzokat, így ő lett a hôs ROBOLACA. A Jegyellenőrök azonban nem adták fel a harcot, és bosszút forralnak, hogy mindennek vége legyen.
De a történetnek még nincs vége.
A Kalauzok (más helyen hibásan kalózók) rájöttek, hogy egyedül nem vehetik fel a versenyt Robolacával, ezért szövetséges után kellett nézniük. Bejártak megannyi galaxist, mígnem leszálltak úrhajójukkal egy bolygón, mely a térképen nem volt jelezve. A kalauzok vezére, akit csak Mr. Kallernak hívtak óvatosságra intette csapatát:
-"Vigyázzatok fiúk mert a 7-dik ÉRZÉSEM azt súgja, hogy nem lakatlan a bolygó." szólt Mr Kaller.
Nekivágtak az ismeretlennek. Hetekig gyalogoltak, mígnem rátaláltak egy hatalmas mezőre, amely afféle gyárterület képét festette. Mindenhol gépeket láttak amerre csak néztek. Közelebb érvén észrevették, hogy nem emberek hanem sáskák, szöcskék és csápok sürögtek-forogtak és a hatalmas gépek valójában inkubátorok voltak.
- "Te jó ég ezek még csak most születtek." kiáltott fel az egyik kalauz.
Rémülete teljességgel érthető volt, hiszen a legkisebb újszülött sáska csápja nagyobb volt mint egy Ikarus csuklós busz (vagy egy nagyobb Barkasz).
Ekkor a sáskák elindították az űrhajójukat a Föld felé, a hajó mögött pedig nem más lógott, mint egy hatalmas vizipipa, ami Laci kedvenc használati tárgya......
De ez már egy másik történet, melyet ön is letölthet erről a honlapról (A Film).