www.rockmuzeum.ini.hu

A programfüzetekről a kigyűjtési tapasztalatok általában:

Úgy tűnik, valahol 1976-ban vált rendszeressé a kiadásuk, de elszórtan korábban is voltak bizonyos helyeken (pl Nyíregyháza és Pécs már a 60-as évek végétől korrekt). Formátumuk eltérő, a leggyakoribb a 10x30 centi körüli hosszúkás alakú, ez leginkább a nagyobb városokban volt jellemző. De egészen kis települések művelődési házai is adtak ki programfüzeteket.

Leggyakrabban havi rendszerességűek voltak, de bizonyos helyeken akad kéthavi is. Megesik, hogy a nyári hónapok (VI-VIII.) egy programfüzetben jelentek meg, esetlegesen a füzet általános nevétől („program, műsor, műsorújság, stb.”) eltérően „nyár” néven. De előfordult, hogy a nyárra egyáltalán nem adtak ki programot.

A füzetek bizonyos helyeken csak a legnagyobb (és a legjólfésültebb) zenekarok időpontjait hozták, valahol (pl Eger) még azokat se. A szakadtabb zenekarok esetlegesen magánszervezésű koncertjeit – pláne, ha nem a település fő művházában, hanem egyéb helyeken (kisebb művházak, helyi mozik, gimnáziumok, szakközépiskolák) rendezték – kevésbé. Érzésem szerint ebben az adott település vezetői is szerepet játszhattak. Tehát valahol kevésbé nézték jó szemmel a ramazurit, ott megpróbálták visszafogni a lázadás gócpontjait.
Érzékelhető egy olyan tendencia is, hogy a koncertek közlése a 60-as évek végétől egyre sűrűbb, ugyanakkor van egy törés is olyan 77 körül, amikor bátrabban közöltek, utána bizonyos helyeken visszavettek a tájékoztatásból.

Bizonyos füzetek nagyon korrektek, már az első oldalon hozzák a könnyűzenét, és éveken át mindig ugyanott (így könnyen végignyálazhatóak a füzetek), másutt évente átalakították a szerkesztési struktúrát, illetve alig lehet kihámozni a dátumokat. (pl. nem emelték ki a zenekarok nevét, hanem 10-20 oldalba beolvasztva kell kihámozni az érdekesebb részeket a helyi könyvtár „bölcsbagoly” klubjai közül.

Sok helyen – talán mert külön kezelésben voltak – a helyi füzet csak bizonyos helyek programjait közli, másokét egyáltalán nem. Gyakorta megesett, hogy az Ifiparkok programja nem kapott helyet. Sok helyen több hely is volt, közlik is, de láthatóan csak a nagyobb művházakban voltak koncertek, a kisebbekben egyáltalán nem. Ezzel együtt ezeket is át kell nézni, mivel elvétve megeshetett kivétel, illetve gyakori, hogy például a közönségtalálkozókat a kisebb művházakban rendezték, a koncerteket a nagyobb helyek.

Általános, hogy ott, ahol például tudott, hogy helyi mozikban voltak koncertek, ezt maga a moziműsor nem jelzi. Gyakorlatilag nincs rá példa, hogy a moziműsorba beleszerkesztették volna ezen egyéb koncertprogramokat.

Gyakorta foghíjasok a füzetek, tehát nincs meg mind a 12 hónap. Fent taglaltam a nyári hónapok körüli anomáliákat, de megesett, hogy az adott művház felújítása miatt nem jelent meg hónapokig semmi.