1984. V. 30.
Planetárium

Összjátékidő: kb 84'50"
forrás: anyaszalag

B. Tóth László bevezetője: "Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy néhány másodpercben szóljak a most következő programról, na meg arról az együttesről, amely ezt majd megmutatja. A Solaris pontosan négy esztendővel ezelőtt alakult és egész különleges utat választott, jutott el a célhoz, első nagylemezéhez. Hiszen ha visszagondolunk a négy esztendővel ezelőtti világra, dübörgött a diszkóláz, tarolt az őszinte, kőkemény és mindenekelőtt hangos rockzene. nagyon könnyen lehetett volna érvényesülni egy jó hangú énekessel. Néhány akkordnál az ugye több nem kellett. De a Solaris nem ezt választotta. Egy egész különleges zenei világot honosított meg önmagának és minden kaadályon keresztül préselve önmagát az együttes eljutott arra, melyet minden együttes szeretne elérni: nagylemezt jelentethetett meg. És ez a nagylemez június ötödikén már az üzletekben, illetve itt, hogyha valaki szerette volna megvenni, vagy szeretné megvenni, rendelkezésére áll. Az album címe: Marsbéli krónikák. S hogyha valaki elolvassa ezt a címet, akkor rögtön tudhatja, hogy hogy kerülünk a Planetáriumba, ebbe a technikai csodában, amelyben nagyon sok minden érvényesül, hiszen pontosan ez az a zene, amelyet ilyen környezetben illik hallgatni. Az ember kényelmesen hátradől, bár itt nem nagyon lehet, mert a karfa rögtön itt van az embernek a derekánál. Kicsit lejjebb kell csúszni, lábakat előre kell dugni, fejet kell rátenni a karfára. Már én közben rájöttem. Komolyan. és aze mber át tudja magát adni a zenének, ami innen a színpadról megszólal, és a látványnak, melyet a lézerszínház társulata mutat majd be. Nos, ennyit beveztő gyanánt, és akkor sorrendbe, ez itt a lemezen is szerepel, lépjenek a zenészek a színpadra. Cziglán István...elektromos, akusztikus gitár. Erdész Róbert, zongora...orgona...természetesen szintetizátorok. Gömör László, dob és egyéb ütőhangszerek. Kollár Attila, fuvola. Pócs Tamás, basszusgitár. És egy újabb látvány is majd itt, a színpadon,, M. Kecskés András és a Corpus pantomimcsoport jóvoltából. Én azt hiszem, hogy minden fontosat elmondtam, mindenki helyezkedjék kényelembe, kezdődjék a koncert. Hölgyeim és Uraim, nagyon jó szórakozást. Színpadon a Solaris."
Solaris
konf: "Nagyon szépen köszönjük. A színpadon, pontosan mondta, a Solaris együttes látható és hallható. Első számunk címe Solaris volt, és most hallgassátok meg a Viking."
A Viking visszatér
konf: "Nagyon szépen köszönjük, ez volt a Viking visszatér című kompozíciónk és el szeretném azt mesélni azt, hogy (?) két és fél, három évvel ezelőtt játszottunk (?) egyetem vendégszereplése. és ott találkoztunk M. Kecskés András pantomimművésszel. Ott egyből fölmerült annak a gondoltata, hogy nagyon jó lenn együtt dolgoznunk. Aztán tervezgettünk, tervezgettünk, tervezgettünk, készítettünk már közös...műsorokat is. és most itt a Planetáriumban is szerettel köszöntjük Kecskés Andrást. Akivel. (taps) Akivel szeretnénk most bemutatni most elkészült új szvítünket."
Los Angeles 2026 (még cím nélkül)
konf: "Nagyon szépen köszönjük. Köszönjük szépen. Köszönjük szépen. (?). És most szeretnénk egy egészen más világot bemutatni. És remélem, hogy...fuvolásunk szerzeményét...ketten, az a címe, hogy Duó."
Duó
konf: "Nagyon szépen köszönjük, ez volt a Duó, Attila szerzeménye, és most játszanánk egy olyan számot, amit régebben nagyon sokat játszottunk koncerten is. Most, hogy rákerült a lemezre, ismét játszuk koncerten is. És el szeretném mondani, hogy a zenekarunk mind a négyen szeretjük és a címe: Ha felszáll a köd."
Ha felszáll a köd
(kazettafordítás)
konf: "...sokkal újabb számot, ami szintén megtalálható azon az ominózus új lemezen, amire nagyon-nagyon büszkék vagyunk és nagyon örülünk neki. Most akkor eljátszanánk ezt az újabb kompozíciót, (?), a címe: M'ars poetica."
M'ars poetica
konf: "Nagyon szépen köszönjük és elérkeztünk koncertünk utolsó számához, azt hiszem mondanom sem kell, hogy mi a címe: Marsbéli krónikák. A szám előadásában segédeink lesznek Kecskés András és a Corpus pantomimcsoport."
Marsbéli krónikák
konf: "(hosszas taps) Nagyon szépen köszönjük. (taps) Nagyon szépen köszönjük. A Solaris együttes: Cziglán István. Gömör László. Pócs Tamás. Mielőtt befejeznénk (?). Akkor bejelentenék egy ráadást...amelynek a címe: E-moll concerto allegro con moto. A zenekar legkomolyabb és legelzártabb, legelszántabb szerzeménye. Ehhez átalakulunk planetáriumi kamarazenekarrá. Első gitáron Cziglán István fog játszani. Második és kicsit mélyebb gitáron Pócs Tamás. Eljutottunk a második (?) Gömör Lászlóig. És akkor ezt mind szépen egyberendezgette (?). És megragadjuk az alkalmat, hogy megköszönjük azoknak a technikusoknak és különféle munkatársaknak, akik lehetővé tették, hogy ez a koncert ma este létrejöhessen. Kocsis Zsolt. Hegedüs László. Valamint a lézerszínház technikusainak sok-sok köszönet. És egy nagyon kritikus ponthoz érkeztünk el, tanulva az előbbi koncertből, ahol szintén ezt játszottuk el ráadásnak, ezen a ponton kéne megjelennie karnagyunknak,m Kollár Attilának, ez azelőtt nem történt meg...elég rövid időn belül. És mostmár nem is fog, mindenesetre bejelentem Kollár Attilát. (?)."
E-moll concerto (1. ráadás)
konf: "Nagyon szépen köszönjük. A Solaris zenekar. (hosszas taps) Nagyon szépen köszönjük. Solaris együttes. Nagyon szépen köszönjük. Én nagyon-nagyon remélem, hogy...ugyanez a jó hangulatú koncert egy év múlva egy másik lemezzel ugyanitt megismétlődhet majd. De ezt nem (?)."
Solaris (2. ráadás)
konf: "Nagyon köszönjük. A Solaris együttest hallottátok. (taps) Ismét nagyon szépen köszönjük."
Magyar tánc (3. ráadás)