Az eposz cselekménye. Az eposzi cselekmény a
segélykérést (invokáció) és a témamegjelölést
(pro pozíció) követően a mennyben kezdődik.
Isten számba veszi a magyarok bűneit. Mihály
arkangyalt a pokolba küldi, hogy megszabadítsa
Alecto fúriát, megbüntesse a vétkes magyarságot.
Alecto Szelim (Szulimán apja) képében megjelenik
Szulimán álmában. Arra szólítja fel a török
szultánt, hogy haddal menjen a magyarság ellen.
A szultán tanácsot tart, hadat gyűjt (I. ének).
A budai fővezér, Arszlán bég meggondolatlan vállalkozásba
kezd, Palota ostromában vereséget
szenved. Közben a szultán seregei élén megindul
Magyarország ellen. Zrínyi imádkozás közben a
háromszor hozzá hajló feszülettől isteni útmutatást
kap. Krisztus megjövendöli a szigetvári hős
mártíromságát (II. ének). Arszlán kudarca miatt
helyére Musztafa boszniai basa kerül, akinek
helyébe viszont Mehmet basa lép. Mehmet Siklós
alatt vereséget szenved Zrínyi szigetvári csapatától.
A vereség a szultánt Szigetvár ellen ingerli. Így
a cselekmény két szála (Szulimán és Zrínyiék)
összekapcsolódhat (III–IV. ének). Szulimán seregei
körülveszik Szigetvárt, és megkezdődik az
ostrom. Zrínyi beszédet mond katonáihoz, a szigetiek
esküt tesznek a végsőkig való kitartás mellett
(V. ének). A magyar és horvát vitézek hősiesen
harcolnak. Kitöréseik jelentős veszteséget
okoznak a török táborban, de közben a magyarok
is veszteségeket szenvednek (Farkasics, Radivoj és
Juranics halála). Meghal a fiatal török hős,
Hamviván is. Halála barátját, az egyik legerősebb
török harcost, Demirhámot a magyar tábor és
Deli Vid esküdt ellenségévé teszi. Kettejük párharca
végigkíséri a további cselekményt (VI–IX.
ének). A török általános ostromot indít, de kénytelen
visszavonulni. Zrínyi legyőzhetetlennek
tűnik, a törökök szégyenkeznek futásuk miatt
(X–XI. ének). A XII. ének Delimánnak és a török
szultán lányának, Cumillának a szerelmi történetét
elbeszélő betét. A következő ének középpontjában
a szigetiek királyhoz küldött galambpostájának
elfogása áll. Ennek a cselekmény
szempontjából fontos jelentősége, hogy a törökök
értesülnek a védők kilátástalan helyzetéről, és
határoznak a végső ostromról (XIII. ének).
A döntő rohamhoz a törökök földöntúli erőket is
segítségül hívnak. Alderán, a török varázsló megidézi
a pokol erőit. Zrínyi és maradék ötszáz vitéze
a belső várudvarba vonul vissza. A kitörés mellett
döntenek, és felkészülnek a hősi halálra. Közben
Demirhám és Deli Vid egy erdei tisztáson utoljára
összecsapnak, és mindketten elesnek. Isten
látva a szigetiek hősiességét és kilátástalan helyzetét,
elküldi a mennyei seregeket megsegítésükre.
Az angyali légió visszaűzi a pokol erőit. A kirohanó
védők elszántan vetik harcba magukat, Zrínyi
megöli Szulimánt, majd maga is elesik. Mártíromságuk
betelik, a szigetiek lelkeit angyalok
viszik a mennybe (XIV–XV. ének


KOMPOZÍCIÓS ELV
Balassi Bálint a magyar nyelvű reneszánsz irodalom
legnagyobb költője. Nyolc nyelven beszélt, tudós
költő (poeta doctus) volt. Művei életében nem
jelentek meg nyomtatásban. Költészetének nagy
részét a Balassa-kódex néven ismert könyv őrzi.
A kéziratos másolat Balassi halála után fél évszázaddal
készült, és 1874-ben akadtak rá. Balassi minden
bizonnyal tudatosan törekedett életművének megszerkesztésére.
Ennek a feltevésnek az alapja, hogy
a XVII. században keletkezett Balassa-kódex másolója
szerint a verseket a költő saját kézzel írt könyvéből,
változtatás nélkül írta le:
„Ezeket penig az maga kezével írt könyvébül
írtak ki szórul szóra. Vétek kevés helyen esett benne.
Az sem egyébtül lött penig, hanem az Balassi írásának
nehéz olvasása miatt.”
A kódexbeli elrendezés arról tanúskodik, hogy
Balassi a verseket nem keletkezésük időrendje szerint
jegyezte le. A keletkezési időtől függetlenül
nagyobb egységekbe, ciklusokba rendezte, és ezzel az életművet megalkotott (fi ktív) lelki önéletrajzzá
formálta. Gerézdi Rabán irodalomtörténész Horváth
Iván által kibontott feltevése szerint Balassi
fontos szerepet szánt a középkori és a petrarkista
hagyományból ismert, Szentháromságra és Krisztusra
utaló számszimbolikának. A Balassa-kódex
első része 66 verset tartalmaz. Az első 32 darab a
házassága előtt írt verseket formálja ciklussá (Annaversek).
Ezt az első részt egy vallásos költemény zárja (Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor
hogy házasodni szándékozott). Az első ciklust újabb
33 versből álló, házassága utáni ciklus követi ( Júliaversek).
A második ciklust az Ó, én édes hazám kezdetű
búcsúvers zárja. Más feltevések szerint Balassi
eredeti elképzelésében egy 3 × 33 versből álló kötetterv
szerepelt. Harminchárom istenes vers alkotta
volna a harmadik ciklust.



HUMANISTA KÖLTÉSZET
Janus Pannonius a magyarországi humanista irodalom
meghatározó képviselője. Első költőnk,
akit saját korának európai művészei is ismertek és
elismertek. Az újlatin költészet csak akkor volt
képes jelentős alkotások létrehozására, ha egyénivé
tudta formálni a kötelező mintákat, ha a
műben érvényesülni tudott a hiteles személyiség.
Janus életműve ezzel a mércével mérve is kivételesnek
tűnik. Művészete a kortárs itáliai humanista
környezetben bontakozott ki, a magyar irodalmi
műveltség erre a szintre csak jóval később
jutott el. Életművét az utókor itáliai (1447–1458)
és magyarországi (1458−1464) szakaszra bontja.
Verseinek nyelve az antik római költészet (Cicero,
Horatius, Vergilius) nyelvét, stílusát követi. Itáliai
éveiben a kor ízlésvilágához igazodó költészete
műfajában és hangvételében egyaránt az antik
hagyományok egyéni újraalkotásaként bontakozik
ki.


Itáliai epigrammák. Janus korai epigrammái részben iskolai feladatra
készített versgyakorlatok vagy rögtönzések. A latin Martialis (38–104)
költészetének szellemes, csipkelődő hangnemét követik. Gyakori jellemzőjük
a sikamlós erotika, amely a középkori vágánsköltészet témáival,
motívumaival is kapcsolatot teremt. A versek retorikus szerkezetét
az érvelés klasszikus alakzatai, ellentétek határozzák meg. Az ironikus,
csúfolódó hang a művelt ember szellemi fölényét hirdeti a tudatlansággal,
az erkölcsi kicsinységgel szemben. Az epigrammák tanúsítják, hogy
a költő gondolkodásmódja a humanizmus világi szellemében alakul ki.
Költészetétől távol áll a vallásos érzés és az intézményesített egyház tisztelete.
A vakbuzgósággal és a keresztény aszkézissel a humanista tudósés
műveltségeszményt állítja szembe.


JANUS MAGYARORSZAGI KOLTESZETE
A magyarországi időszak számos epigrammája
és elégiája Janus költői helyzetének és
saját életének kérdéseit szólaltatja meg.
A szellemi hontalanság, az értő közönség hiánya,
a művelt Itáliába és a baráti körbe való
visszavágyódás ekkori költészetének meghatározó
témái. De ebben az időszakban is hangot
kap saját költői értékének tudata, alkotói
büszkeségének kimondása. A középkor „névtelenségével”
szemben úgy véli, művészi teljesítménye
egyben a pannon vidék kultúrájának
hírét is megnöveli. Az 1460-as évektől
verseiben eluralkodik az elégikus-tragikus
hangvétel. Több alkotásban is a gyenge, beteg
test a művelt, humanista szellemmel kerül feloldhatatlan
ellentétbe.
KÖLTESZETENEK UTOELETE
Janus halálát követően Mátyás összegyűjtette
verseit, és könyvtárában helyezte el. A XVI.
században többször is kiadták, majd a nemzeti
nyelvű irodalom terjedésével híre évszázadokra
elhomályosult. A XIX. század végén
mindössze három hosszabb költeménye jelent
meg magyar fordításban. Művészetének kutatása,
az életmű magyarra fordítása csak az
1930-as években kezdődött. Azóta egészében
hozzáférhetővé vált. Többek között Weöres
Sándor, Csorba Győző, Vas István és Nemes
Nagy Ágnes fordították.



BALASSI KORAI KÖLTÉSZETE
Pályájának elején többnyire alkalmi költeményeket
ír. A versek közvetlenebbül kapcsolódnak valóságos
élethelyzetekhez, gyakran logikailag nyomon követhető
eseménysoruk van. Az életmű korai szakaszában
a szerelmi líra a meghatározó (Anna-versek).
A magyar énekszerzés hagyományait folytatja,
amelyben a dallam és a szöveg együtt vesz részt az
esztétikai hatás megteremtésében. A vers szerves
része a nótajelzés. A versszövegek fogalmi jelentést
fejtenek ki, a költői képek és jelzők az európai humanista
szerelmi költészet hagyományát követik.
A költői képnek nincs kiemelt, versszervező szerepe
a szövegben.



SZIGETI VESZEDELEM

KELETKEZESE
A Szigeti veszedelem előszavában írja Zrínyi: „egy télben
történt véghez vinnem munkámat”. Az eposz
keletkezésére vonatkozó időmegjelölést a mai irodalomtudomány
(Kovács Sándor Iván kutatásai) retorikus
túlzásnak tartja. A kutatások ugyanis azt igazolják,
hogy a költő valóban 1645–1646 telén fogott munkához,
de az eposzt csak 1648 májusára fejezte be.
A MUFAJ HITELESSEGE
A XVII. századra már kialakultak a regény antik mintákhoz
kevésbé kötődő típusai. Az irodalomról való
gondolkodás azonban Arisztotelész nyomán továbbra
is az eposzt tartotta a legmagasabb rendű műfajnak.
Ezt az esztétikai vélekedést az is erősítette, hogy a barokk
kedvelte a monumentalitást és a hősiességet (heroizmust).
Zrínyi eposzának műfaji hitelessége és korszerűsége
a korabeli esztétikai normákon túl a XVII.
századi Magyarország történelmi helyzetéből is fakadt.
A „magyar romlásnak századában” ugyanis megnőtt az
egyéni önfeláldozás, a mártírokéhoz hasonló hősiesség
szerepe és értéke. Zrínyi műve ezt az értéket vetítette
vissza a dédapa, a Szigetvárt védő Zrínyi Miklós alakjába
és cselekedeteibe. Tette ezt azért, hogy példát adjon
saját korának törökellenes küzdelmeihez.
MINTAK,FORRASOK
Az eposz megírásában Zrínyi a homéroszi és vergiliusi
hagyományokra támaszkodott. Az Aeneis költői nyelve,
formája és cselekménye egyaránt jelentős, szövegszerűen
is kimutatható hatással volt művére. A Szigeti
veszedelem első versszaka például az Aeneist tartalmazó
kódexek egy része nyomán veti össze a hőseposzi vállalkozást
a fi atalkori szerelmi idillekkel. A második versszak
első sora pedig az Aeneis első sorának fordítása.
A szerző a források közt Istvánff y Miklós (1538–1615)
és Zsámboki János (1531–1584) humanista történetírók
munkáit, a korabeli horvát és olasz krónikákat,
valamint a török hagyományt is megemlíti. Előszavában
utal a történelmi hitelesség, illetve a költői szándék
különbözőségére is. Ennek azért van jelentősége,
mert Zrínyi egy magasabb művészi igazság érdekében
lazán kezeli a történelmi hitelességet. Például Szulimán
halálát a szigetvári hősnek tulajdonítja. A költő nem
említi, de Arany János Zrínyi és Tasso (1859) című
A MAGYAR BAROKK IRODALMÁBÓL
165
meghatározó tanulmánya feltárta, hogy eposzi mintái közt
meghatározó volt a késő reneszánsz szerző, Torquato Tasso
(1544–1595) elméleti munkássága és hőskölteménye is.
A megszabadított Jeruzsálem az antik eposz és a verses lovagregény
ötvözésére törekvő olasz alkotás. Az első keresztes
hadjáratról szól, és világképe a barokk legfontosabb jellemzőit
is felmutatja. Tasso mellett említhetjük még a szintén
olasz Giambattista Marino (1569–1625) költészetének
hatását. Az eposzban a magyar históriás és vitézi énekhagyomány
hatása is érzékelhető. Ez a hagyomány nem kapcsolódott
antik mintákhoz, és nem is jelenthetett mintát az eposz
kompozíciós elvei számára.
INVOKACIO
A barokk világkép hatását mutatja az eposzi kellékek egy
részének módosulása is. Erre egyik legjellemzőbb példa,
hogy az elbeszélő az eposzi vállalkozás sikerességéért segélykérését
(invokáció) Szűz Máriához intézi. A megszólításban
az imádság nyelvi fordulatai is szembetűnők. A múzsának
Máriával való azonosítása lehetővé teszi, hogy az elbeszélő
már a segélykéréskor bekapcsolja a témát (propozíciót) a
krisztusi megváltástörténetbe. Így a dédapa vállalkozását a
kereszténység közös ügyeként nevezheti meg.
KOMPOZICIO
A szerzőnek egy hihetetlen, ellentmondásos állítást (paradox
tételt) kell elfogadtatnia olvasóival. Jelesül azt, hogy bár
a maroknyi magyar védősereget felmorzsolja a török túlerő,
mégis győztesen kerülnek ki az ostromból. Ezt az állítást a
várkapitány és a szigetiek erkölcsi fölényének megrajzolásával
teszi hitelessé az elbeszélő. Szigetvár védői a keresztény
hit és a haza védelmezőinek közösségeként tűnnek elénk.
Erkölcsi értékeik méltóvá teszik őket arra, hogy hősiességükkel
és mártírhalálukkal az egész magyarság számára
elnyerjék Isten bűnbocsánatát. Ez az erkölcsi érték követendő
mintát is ad a XVII. század magyar nemességének, az
eposz lehetséges korabeli olvasóinak. A paradox tétel egyben
megfelel az ellentétekből felépülő, megharcolt barokk harmóniának
is. Az eposz minden eleme ennek a tételnek van
alárendelve, és e tétel bizonyítását szolgálja. A monumentális
kompozíció szempontjából néhány éneknek kiemelkedő szerepe
van. A harmadik ének összeköti a két cselekményszálat,
és szembesíti a törökök világát a magyarokéval. A tizedik a
várostromot tematizálja, a tizenötödikben teljesül be a szigetiek
mártíromsága. E három ének képezi az eposzi szerkezet
vázát, alappilléreit. Az alkotás 1566 számozott strófából áll,
vagyis számszimbolikával is utal a szigetvári ostrom évére.