BERZSENYI DÁNIEL (1776-1836)

1776-ban született Egyházashettyén, régi közbirtokosi család egyetlen sarjaként. 13 éves korába kevesett tanult, Hetyén nem müködött nyilvános iskola, apja pedig úgy vélte, előbb fizikailag erősödjön meg a gyenge és beteges fia. 1788 őszén a soproni evangélikus líceumba került, ahol kisebb megszakítással közet 7 évig nevelkedett. 1793-ban megszökött Sopronból és katonának állt. 1795-ben végleg megszakította tanulmányait és apjával való viszonya elmérgesedett. 1799-ben Dukai Takách Zsuzsannát feleségül vette és Sömjénben telepedtek le. 1804-ben a Somogy-megyei Niklába költöztek, a költő jómódú birtokosként élte a földesek gazdálkodó életét. 1810 márciusában Pstre utazott, ahol találkozott Kazinczy irótársaival: Vitkovics Mihály, Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, de kölcsönös idegenkedést éreztek egymást iránt. 1836 februárjában hosszas betegség után halt meg Niklán.

BERZSENYI DÁNIAL KÖLTÉSZETE

Berzsenyi életművére és egyes költeményére is jelemző két stílusirányzat: a klasszicizmus és a romantika jegyeinek eggyüttes érvénye, bár hatásuk a pálya különböző szakaszaiban eltérő mértékben érvényesül. A leggyakrabban használt rímtelen időmértékes verselés vagy horatiusi minták nyomán kialakított strófahasználat a kalasszicizmus legszembetünőbb formai jegyei, amely Berzsenyi életművében a latin költő tudatos követését jelzi. Berzsenyi ezen túl tematikusan, szövegszerűen illetve szemléletében is megidézi Horatiust. (kiegyensúlyozott magatartásra való törekvés, az arany középút keresése) Klasszicista vonás továbbá a versszerkezetek egy részében az egyeditől az általánosig vagy az általánostól az egyediig évelő logikai felépítés, valamint különösen az episztolában megfigyelhető tanító szándék.
EPISZTOLA - görög eredetű szó, küldemény - valóságos néven nevezett személyhez írott verses levél, amely változatos tartalommal, hangnemmel és fromában valósulhat meg. Berzsenyi lírjánáak romantikusa vonásai: az eszmény teljesség utáni vágy és az érzelmi tülfütöttség amellyel a személyiség előtérbe kerülése is összefügg.
Továbii vonás a metafora szerepének megnövekedése. Legjellegzeteseb metaforáiban névátvitellel, egymástól távolabb eső jelenségeket köt össze melyek között a költői fantázia teremti meg a kapcsolatot. Azokban a költeményekben amelyekben erőteljes a képhasználat fellazul a klasszicista logikai szerkezet és a szövegösszefüggés a metaforák kapcsolatai hozzák létre.

BERZSENYI DÁNIAL - A KÖZELÍTŐ TÉL

A vers műfaja elégia, mely lehangoló, szomorú hangulatú lírai költemény. A cím alapján az idő múlására, az öregedés folyamatára, a negatív, a rossz érzésekre gondolhatunk, de akár egy egyszerű tájleírásra is, ami bemutatja a természet pusztulását, halálát azaz a közelítő telet. Mint majd olvashatjuk, mindkét forma megjelenik párhuzamosan, először a természet pusztulását mutatja be, majd áttér az emberi életre és az idő múlására, az öregedésre és a fiatalság elvesztésére.
A vers szerkezete hármas tagolású, ebben is a klasszicista stílusirány mutatkozik meg. A horatiusi hagyományokat követi az, ahogyan bemutatja számunkra tájat majd a ez elmúlást. A költeményt a klasszicizmushoz kapcsolja a rímtelen időmértékes verselés, és a görög eredetű szavak használata. A hármas tagolás a következőképpen jelenik meg: az első három versszak jelképezi a tájleírást, amelyet a negatív tájfestés jellemez ezáltal a hervadást, a hiányt az értékvesztést érzékelteti. A negyedik versszak önmagában képviseli a második részt, amely egy általános elemzés az idő múlásáról. Az ötödik és utolsó versszak pedig a harmadik egységet képviseli, amiben a mulandóságról és a pusztulásról van szó, nem általánosan, hanem személyre szabva, pontosabban a saját életére van megfogalmazva. A vers vége lemondó gesztussal ér véget, a tél az elmúlás képviselője, a ''közelítő'' jelző pedig a bekövetkező halált teszi hangsúlyossá.

A ROMANTIKA
19. század legnagyobb hatású művészeti irányzata. Az elnevezés eltérő művészeti, szellemi és politikai mozgalmakat egymástól különböző jelenségeket foglal magába. Érvényeségének határai térben és időben is jelentősen különböznek. Német, angol korai romantika (1798-1815/20). Német, angol nagyromantika (1815-1830). Francia romantika, közép-kelet európai romantikák (1830-1848) és végső francia, közép és keleteurópai későromantika (1848-1860)


A cím és a tartalom között ellentét feszül:
- a cím töredéket ígér, valójában tökéletesen megszerkesztett, zárt kompozíciójú mű;
- a barátnéhoz szól, de figyelme csak önmagára irányul.
Létösszegző vers: egy életérzést fogalmaz meg;
téma: a falusi elvonultság, lelki társtalanság, életének szomorúsága.
I. 1.vsz.
Episztolaként indul – megszólítja a távolban élő barátnét, kérdését fáradt mélabúval utasítja el.
Majd hamarosan ejti a címzettet, s csak önmagával foglalkozik.
Témája: magánya, kedvetlenségének panasza.
A további versszakok a látszólag megtagadott választ fejtik ki.
II. 2.vsz.
Reális helyzetkép a költőről. Egy őszi képet látunk:
szüret utáni est, a körülötte élők már aludni térnek, vidámságuk neszei hallatszanak,
a költő magányosan hallgatja az est hangjait.
/Agg diófám – önmaga metaforája – lélekben ő is agg;
tüzemet gerjesztem – vonatkozik konkrétan a pipázásra, de ihletére, életkedvére is./
III. 3-4.sz.
Ezek a pillanatok indítják az álmodozást. Elszakad a sivár jelentől, s visszaemlékezik:
- fiatalságára, boldogságára,
- a hajdani örömökre, melyek még szomorúbbá teszik a ma sivárságát.
IV. 5. vsz.
Az előbbi reális képek a saját sorsa motívumaivá válnak (Életem képe ez):
párhuzamot von a 2-4.vsz képeivel..
- az ősz est – saját “ősze”;
- a parázs, kanóc elhamvadása – a szerelem, szenvedélyek tüzének kihúnyása;
- az őszbogár zúgása – melankolikus lírájának hangjai.

Így lesz az őszi est saját elmúlásának képe – a magányos szüreti est az öregedés jelképe.
Miben rejlik esztétikai hatása?
- a hangulat, bánat páratlan érzékeltetése,
- megkapó képek, metaforikusság,
- verzene – egyszerű magyaros verselés (felező 12-es, keresztrímekkel.)


A címbeli „töredék” utalhat arra, hogy a vers valójában episztolaként indul- megszólítással, az érdeklődő kérdésre adott válaszlátszólagos megtagadásával-, de hamarosan elejti a levél címzettjét, s a költő figyelme önmagára irányul; vonatkozhat melankolikus, letört hangulatára is, mely képtelenné teszi egy episztola szabályos kikerekítésére, befejezésére. A remek elégia a címe ellenére- természetesen – nem töredék, hanem tökéletesen zárt.

A vers első szakaszában személyes utalások találhatóak a címzetthez: „Ne kérdezd barátném!...”. Az első vsz. még a távol levő barátnő kérdését fáradt mélabúval utasítja el, hiszen úgyis ismeri- őt nélkülözve - társtalan magányát, a további vsz.-ok mégis a megtagadott választ fejtik ki, valójában az elhárított kérdésre felelnek.
Ezt a strófát követően döbben rá az olvasó, hogy nem költői levelet olvas, hanem egy szimpla elégiát. Berzsenyi a levélszerű megszólítást követően átcsap gondolatai szárnyán egy természeti kép kibontásához. A szüret-esti magány a költő életének reálisan bemutatott helyzetképe: cselédei már nyugovóra tértek, ő pedig egyedül-, mint mindig – a többiekkel lelki közösséget nem találva agg diófája alatt tüzet gerjeszt. Gondolati párhuzamot a „szüretem”, „estvéli óráit” és az „agg diófám” kelt. Idillikus hangulat tárul elénk. A kanóc („parázs”) pislogó lángjába nézve megindul az ábrándozás folyamata: elszakad a környező világ kiábrándító szürkeségéből „s egy szebb lelki világ szent óráit” éli át. Kínzó ellentét tárul fel itt is a száműzöttség, a kiábrándító jelen s a színes, az érzelmekben és hajdani „tükörképekben” gazdag múlt között- tudatosítva a pótolhatatlan veszteségeket.

A külső világ sötétségbe burkolózik, mely az apró fényvillanásoknak köszönhetően teszik érzékletesebbé a sötétséget. A költő lelkében világos van. A külső és belső világot összekapcsoló elemek: „Kanócom pislogó lángjait szemlélem, a képzelet égi álmába merűlök”, „Az őszibogárnak búsongó hangjai felköltik lelkemnek minden érzéseit”.

A költő a mű végén a korábbi reális képsor életsorsát összegző jelképpé emeli: így lesz a magányos szüreti este az élet estéjévé, az öregedés jelképévé. Vizuális elemek: A költeményen végigvonul a tűz metaforája: „kanócom pislogó lángjait szemlélem”, „szelíd szerelem hamvadó szikrája”. A kanócpislogó lángja a hamvadó, kihűlő szerelmet asszociálja. Hanghatások: Az őszibogár busongó zümmögése pedig melankolikus lírájának „szomorgó nótáját”asszociálja.