Clairem blogos oldalán olvastam róla véleményt, és az Eva Longoriás lapján megtaláltam hónap oldalaként, az első Pretty Little Liars sorozattal foglalkozó lapot. Az első részt online néztem meg, de a második részt már nem tudtam lejátszani, ezért letöltöttem. A sorozatot Amerikában az Abc family adja, s minden héten kedden vannak új részek, mint a TVD-nél. Annyira nem kiemelkedő sorozat, de nekem tetszik, és az egyik kedvenceim közé fog tartozni, mivel van benne egy kis krimi, de mégis van egy kis Gossip Girl-ös beütés is, de teljesen más. A történet arról szól, hogy van 5 barátnő, akikben semmi közös sincs, csak a Allison a méhkirálynő, de mind az öten legjobb barátnők. Egy pizsiparti alkalmával Allison eltűnik, és a lányok sehol sem találják meg. A történet egy évvel később folytatódik, és a lányt eltűntnek nyilvánították. A többi 4 lány teljesen eltávolodott egymástól a nyár folyamán, de az iskolakezdés előtt pár nappal mindannyian kapnak egy rejtélyes sms-t egy A nevű személytől. Mindegyik lány arra gondol, hogy Allison az, él és visszatért, de kiderül, hogy lány meghalt. A volt-legjobb barátnőjük halála újra összehozza őket, és sorra kapják az ijesztő sms-eket, amikről csak a halott barátnőjük tudott. Szerintem ígéretesnek tűnik a sorozat, és kiváncsi vagyok, hogyan fokozzák az idegeket a továbbiakban. Én talán 10/7 pontot adnék a sorozatnak, így eddig, amit láttam belőle. 
|