A postáskisasszony


A csinos Elli Lehmann kisasszony, foglalkozása postai gyakornok, útban volt egy barátságtalan, goromba úrhoz, akivel röviddel ezelőtt hosszú telefonbeszélgetést folytatott. Dr. Hanf gimnáziumi tanár hibás távirat továbbítás miatt elesett el jó üzlettől. Az említett úr nagy gyümölcskert tulajdonosa volt, kedvtelésből gyümölcsnemesítéssel foglalkozott. Évente szép jövedelmet hozott ez a hobbija. Ez alkalommal egy érdeklődő részéről igen kedvező ajánlatot kapott, melyre táviratilag válaszolt. A postán feladta a sürgönyt: "Rendben van." A táviratot Lehmann kisasszony, a gyakornok vette fel. Gondolatai azonban az előző esti bál körül kalandoztak, és a csinos, szőke teremtés súlyos vétséget követett el, mivel a táviratot hibásan, az alábbi szöveggel továbbította: "Nincs rendben." Ennek következtében a gyümölcskereskedő máshonnan vásárolt, Hanf tanár úr pedig elesett egy jókora összegtől. A férfi felháborodottan kártérítést követelt a postától, így a fiatal gyakornok hanyagsága lelepleződött. Ebben a helyzetben nem sokat segített a kisasszony szép szemeiből hulló könny. Vezetője azt a tanácsot adta, hogy keresse fel személyesen a károsultat és valahogyan érje el, hogy az visszavonja a feljelentését, különben Elli elveszíti az állását. Ezért indult el a fiatal teremtés dobogó szívvel a megcsontosodott agglegényként ismert tanár lakására. Hamarosan a rettegett úr előtt állt, aki a legnagyobb tapintatlansággal és szigorral fogadta. Mikor a sovány, magas férfi szürke, szúrós szemeivel mereven ránézett, Elli szégyenkezve lehajtotta a fejét és erősen elpirulva a sírás szélén állt. Hanf tanár úr éppen füzeteket javított a kényelmes karosszékében, de a lányt nem kínálta hellyel. A buta teremtés miatt keserű harag tört ki belőle. - Ha ilyen fiatal lányra bízzák a fontos dolgokat, nem csoda, hogy ilyen hibák történnek. A fiatal nőszemélyek csak haszontalan dolgokra tudnak gondolni. Forró tűz borította el Elli arcát. Nem válaszolt, térdei reszketni kezdtek. A sértő szavak még levertebbé tették, vétkének tudatában nem merte visszautasítani a szidalmakat. - És hogyan gondolja jóvátenni a történteket? - kérdezte szigorúan a tanár, összehúzva a szemöldökét. Elli félénken felnézett. - A fizetésem egy részéből havonta megfizetem az ön kárát - felelte halkan. - Mennyi a havi fizetése? - Ötven márka. - A szülei mivel foglalkoznak? - Apám meghalt, anyámnak... van egy hanglemez üzlete. - Testvérei vannak? - Igen, egy húgom és három öcsém... - Hogyan gondolta, hogy megtéríti a káromat? Miből? Gondolom az igazgatóság is kártérítést ró ki önre? - Igen, levonják, és... és megrovást is kapok, ha ugyan el nem küldenek. Már van egy rossz pontom... - Akkor meg miért nem vigyáz jobban? Szedje össze magát, ha dolgozik, akkor talán nem követ el ilyen ostobaságot! Elli hallgatott. A szemrehányás jogos volt. A szigorú, szidalmazó szavak ellenére reménykedett, hogy a tanár kérges szíve meglágyul. - Az édesanyja mit szólt a dologhoz? - Jaj... Ő még... Még nem mondtam meg neki, nem akartam bánatot okozni... Ő nagyon takarékos... - Van valamennyi megtakarított pénze? - Nem hiszem... ó nem, honnan tudna félretenni - a fiatal lány könyörgően nézett a férfira. - Tekintettel a tapasztalatlanságára vagy inkább a fiatalságára - emelkedett fel a tanár -, most megbocsátok önnek. Visszavonom a kártérítési igényemet, de a büntetés nem maradhat el. Röviden szólva, ön most itt testi fenyítést kap! Megértett? Elli ijedten hátrált. Jól értette? Testi fenyítést? Tüzes szégyenpír borította el arcát, a döbbenettől szólni sem tudott. Hanf tanár úr egy nádpálcát vett elő, odament a lányhoz és megragadta szürke glasszékesztyüs kezét. Elli rémülten kapta el, megriadva a férfi fesztelenségétől. - Hagyja csak magán - mondta a férfi, mivel azt hitte, hogy Elli a kesztyűjét akarja lehúzni. És ismét megfogta a lány vékony csuklóját, másik kezében a nádpálcát lóbálva.övid habozás után a fiatal lány elfogadta a büntetés gondolatát. "A fájdalom hamar elmúlik", gondolta. "Ha csak a tenyeremet veri el, nem fájhat olyan nagyon." És bátran odatartotta kis kezecskéjét. - Remélem, doktor úr, köztünk marad a dolog. - Nincs okom elmondani senkinek, hogy megbüntettem önt. Csak egy kis emlékeztetőt kap, hogy ne felejtse el egyhamar a hanyagságát. Az első ütés égető érzést okozott Elli tenyerén. Elfojtotta a feltörő fájdalmat. A második ütés után viszont már könny szökött hosszúpillás szemeibe. Klaccs - klaccs - klaccs. A lány nem tudott elnyomni néhány jajkiáltást, annyira égett és fájt a tenyere. A hatodik ütéstől térdre rogyott kínzója előtt, ám az nem kegyelmezett. Megparancsolta, hogy a másik kezét is tartsa oda hat ütésre. Az a gondolat, hogy nemsokára véget ér szenvedése, bátorrá tette a lányt. Elhatározta, hogy nem mutatja ki a rettenetes ember előtt, milyen borzalmasan égnek nádpálcájának ütései, a nádpálcáé, melyet máskor valószínűleg a tanítványai elfenekelésére használ. A gondolattól szégyen és harag töltötte el. A tenyeresek olyan keményen találták el, hogy elkapta a kezét és elhatározása ellenére hangosan feljajdult.égül elcsattant az utolsó ütés is. A megbüntetett lány sírva felemelkedett, hogy sietve elhagyja szégyene színhelyét. De ki írhatná le rémületét, mikor az embertelen kínzója kulcsra zárta az ajtót, a nádpálcát bőrből készült lovaglóvesszőre cserélte és ellentmondást nem tűrően a régi heverő támlájára mutatott. - Feküdjön oda, még nem végeztünk! Elli szeretett volna felsikoltani a felháborodástól. Tenyere már forró tűzben égett és ez az ember nem elégszik meg ennyivel? Még el is akarja fenekelni, mint egy gyereket? Nem... ez nem lehet, ez átlép minden illendőség határán. Mikor Hanf tanár úr észrevette a fiatal lány habozását, nagyon dühös lett. - Ha nem akar engedelmeskedni, akkor mars ki és ne lássam többé! Azt hiszem, hálásnak kellene lennie, hogy egy kiadós veréssel megússza ezt az egész dolgot, ám ha úgy akarja, hát legyen. Elmehet, de akkor nem vonom vissza a panaszomat! Azt a néhány tenyeres nem nagyon számít semmit, ilyet általában csak az alsóbb osztályosok kapnak, ha valamit otthon felejtenek! Válasszon, nem vagyok híve a hosszú habozásnak! - Nagyon szégyellem magam - zokogott Elli egyre jobban elpirulva -, jaj istenem, legyen részvéttel irántam... Hanf tanár úr kissé gorombán vállon ragadta a postáskisasszonyt. - Úgy, kislány, szóval szégyell tőlem verést kapni. Ezt elhiszem önnek, de vannak olyan esetek, amikor egy 17 éves lánynak - nagyjából ilyen idős lehet ön - egy kiadós fenekelés az egyetlen eszköz a javuláshoz. Higgye el nekem, tapasztalt vagyok ezen a téren. Egy mozdulat és Elli úgy feküdt, ahogy kellett. Nem ellenkezett tovább, csak halkan sírt. A férfi erős kézzel lenyomta a derekát és a következő pillanatban egy jó nagyot húzott rá a vékony nyári ruhán keresztül. Vad fájdalom futott végig a lány testén, olyan fájdalom, melyet már régen nem érzett. A fenekes fájdalmas volt, a hajlékony bőrvessző rettenetesen csípett és a lány szinte megfulladt a szégyentől. Hamarosan hangosan kiabálni kezdett a fokozódó, izzó fájdalomtól. Aaaah... aaah... hagyja abba... kérem... ne mindig ugyanoda... oooh... aaaaaah... eléééééég!!m a szívtelen férfi kíméletlenül folytatta a fenekelést, néhány igen kemény ütés visszhangzott a szobában. - Így kisasszonykám! Alapos büntetést érdemelnek az ilyen hanyag, fegyelmezetlen lányok a fenekükre. Legyen ez önnek is jó lecke. Végül a férfi befejezte a fenyítést és félig gúnyos, félig dühös nevetéssel gyönyörködött Elli fájdalmában, aki nyöszörögve, sóhajtozva szorította mindkét tenyerét égő popsijához. Most már a kesztyűje és szoknyája alatt is égett a bőre, de a tenyeresek gyerekjátéknak tűntek a fenekesekhez képest. fiatal lány lassan magához tért. Hirtelen megdöbbenéssel zilált külsejére gondolt - kisírt arcára, összekócolódott hajára -, és kedves hiúság mozdult meg benne, könnytől csillogó szemei egy tükröt kerestek.
Azt hitte, hogy egy agglegény házában nem talál ilyen luxustárgyat, de tévedett. Ha rendbe akarja hozni magát - szólalt meg a férfi, miközben a helyére rakta a lovaglóvesszőt -, jobbra találja a mosdóhelyiséget.lli halálosan szégyenkezett. Most először vette észre, hogy a magas, csontos férfi nem is olyan csúf, mint az első pillanatban látszott. A lány vízzel hűsítette izzó tenyerét és lángoló arcát - legszívesebben égő popsiját is lehűtette volna egy kicsit. A tanár odaadott neki egy levelet, melyet a postaigazgatósághoz címzett és amelyben visszavonta a panaszát. Kisasszony, kvittek vagyunk - mondta nevetve és kinyitotta előtte az ajtót. - Egyébként ez az egész dolog köztünk marad - nyugtatta meg a lányt. Elli a lépcsőn két rövidnadrágos fiúval találkozott, akik szomorúan igyekeztek a tanár lakása felé. Csak ne a lovaglópálcát vegye elő - mondta az egyik csüggedten. Elli megborzongott. Minden lépés eszébe juttatta az elszenvedett megaláztatást. Az utcára érve igyekezett elfelejteni fájdalmát. Kacéran meglibbentette szoknyáját, mikor néhány ballagó fiatalembert vett észre a járdán, akik megjelenésében gyönyörködtek. Bájos teremtés - dicsérte az egyik orrhangon.z urak megfordultak a lány után. Micsoda ragyogó csípője van ennek a leányzónak - tette hozzá a másik -, ez a rugalmas, hibátlan ülep! Az uraknak igazuk volt, hátha még tudták volna, hogy az általuk megdicsért testrész nem is olyan régen mit szenvedett el!!

* * *


A szegény postáskisasszonyt már másnap újabb meglepetés várta. Főnöke, a postamester hivatta a szobájába. Kellemetlen szorongás fogta el a lányt, mintha érezte volna, hogy ismét nehéz percek elé néz. Nem tévedett. A postamester, aki egy párnázott széken ült, szétnyitotta a zakóját és szárazon így szólt: - Lehmann kisasszony, úgy látom, hogy a tanár úr elnézte önnek a történteket. - Igen, postamester úr - felelte Elli elpirulva. - Ez nagy szerencse önre nézve, mert a dolog kétségtelenül kellemetlen következményekkel járhatott volna, így viszont tovább dolgozhat nálunk. Ám ezzel nincs elintézve minden. Sajnos jelentenem kellett az igazgatóságnak, ez a kötelességem. Ezért nem úszhatja meg büntetlenül az esetet, a hanyagságáért felelnie kell. Ezt beláthatja, Lehmann kisasszony. Elli sírással küszkedve lehajtotta a fejét. Effenberger kisasszony szólt néhány jó szót az ön érdekében - folytatta a postamester Elli felettesére mutatva. - Egy furcsa ötlettel állt elő, hogy ne kelljen elküldenem önt, de azért a büntetése se maradjon el. Effenberger kisasszony majd elmondja, hogy pontosan miről is van szó. Ne feledje, kisasszony: vagy aláveti magát a büntetésnek, vagy elbúcsúzhat a munkájától. Elli kérdően nézett az elöljárójára, aki egy kicsit elpirult a fürkésző tekintete alatt. Jöjjön, kérem, nehogy még rosszabb legyen a dolog - mondta Effenberger kisasszony és kézen fogva magával húzta a remegő lányt. Bő negyedóra múlva ismét megjelentek a postamester előtt, Elli kisírt szemekkel, Effenberger kisasszony pedig fölényes mosollyal a szája szegletében. Elli felettese bejelentette a főnökének, hogy a vétkes lány a büntetést választotta. - Rendben - mondta jóindulatúan a postamester -, akkor lásson hozzá, ahogy megbeszéltük, a szomszéd szobában! A nagydarab vezetőnő a kis mellékhelyiségbe vezette újabb fenyítésre a csinos gyakornokot. - Ne törődjön vele túlságosan - vigasztalta a síró lányt -, csak egy virgáccsal fogom magam elverni itt - és megtapogatta Elli kerek hátsófelét. - Nem olyan fájdalmas az, ki lehet bírni. És higgye el, nagyon nehéz volt meggyőzni a postamester urat, hogy elégedjen meg ezzel a négyszemközti büntetéssel. Vesse le a szoknyáját, kisasszony. - Nem... nem maradhatna rajtam a szoknyám - kérdezte reménykedve Elli. - Ez olyan... megszégyenítő a számomra... - Hogy gondolhat ilyet, kicsikém - nevetett a tekintélyes vezetőnő. - Természetesen a meztelen popójára kell kapnia a verést, egyébként nem ér semmit az egész. Nemcsak a szoknyát, de a bugyogót is muszáj levetnie. - Kérem, Effenberger kisasszony, kérem, kérem... - zokogott keservesen Elli. Most már viszont a hölgy is dühös lett. - Egy szót se többé, kisasszony, legyen hálás, hogy megússza egy fenekeléssel a dolgot. Ha nem engedelmeskedik azonnal, akkor szólok a postamester úrnak és máris az utcán találja magát. Adja ide a kezét! Elli sorsába beletörődve engedelmeskedett a szigorú parancsnak és kinyújtotta a karját, hogy a felettese összekötözhesse a kezeit. A következő parancsot már meg sem várva, önként hasalt rá a támlára. Hirtelen eszébe jutott, hogy a fenekén még biztosan láthatók az előző napi verés nyomai és a gondolattól a szégyenpír sápadtságra változott. De gyorsan feltalálta magát. - Jaj istenem, Effenberger kisasszony, anyám tegnap alaposan elfenekelt, még nagyon fáj, kérem ne túl erősen verjen... - Majd meglátjuk - válaszolta a vezetőnő, miközben felhajtotta Elli szoknyáját és éppen a fekete bugyi lehúzásával foglalkozott. Ebben a pillanatban belépett a postamester is, aki mosolyogva figyelte a jelenetet. - Csak nem makrancoskodik a kisasszonyka? Ó nem, postamester úr - nevetett a kövér Olga Effenberger. - Teljes mértékben belátja, hogy megérdemli a fenekelést, csak arra kéri a postamester urat, ne mondja el senkinek. Ezt én is szentül megígértem. - Magától érthetődik - szólt a testes úr méltósággal. - Természetesen köztünk marad a dolog. - Az édesanyjától már kapott a legbecsesebbjére - folytatta a vezetőnő, aki most már teljesen lemeztelenítette Elli fenekét. - És tényleg láthatók az ütések nyomai, alapos munkát végzett a kedves mama. Kérem, postamester, ideadná a virgácsot... Köszönöm. És most kisasszony, maradjon nyugodtan, míg nyírfanyaláb úr kitáncolja magát a fenekén. Ziiis - ziiis - ziiis - ziiiis.... Tekintélyes mennyiségű vesszőcsapás csattant Elli meztelen fenekén és a kerek farpofácskákat, melyek két kis dinnyeként domborodtak, izzó vörösre színezték. - Auuu... auuuu... Effenberger kisasszony, ne olyan erősen... jaaaj... fáj... elég... eléééég... kérem, hagyja abba... auuuu... aaaah... jaaaj... kérem.... auuuu... - Csak húzzon oda alaposan, Effenberger kisasszony - nevetett a postamester. - Az ilyen figyelmetlen lányoknak keményen el kell verni azt a kerek és izmos hátsójukat. - Hallja, kis hölgyem? - gúnyolódott Elli tekintélyes kínzója és ismét suhogtatni kezdte a virgácsot. - Én is úgy gondolom, hogy egy derekas fenekelés nem árt meg önnek. Maradjon nyugodtan, ne rúgkapáljon ilyen illetlenül. - Jaj kérem, Effenberger kisasszony, borzalmasan fáj! Jaaaj! Már nagyon sokat kaptam, először tegnap és ma megint. Auuuu! Postamester úr! Ne engedjen tovább verni! Aaaaah! Kérem!! Szépen kérem, postamester úúúúr! A férfi komótosan intett a vezetőnőnek, aki leengedte a virgácsot. A postamester a csinos gyakornoka meztelen feneke fölé hajolt és közelebbről is megvizsgálta. A vérvörös, izzó pofácskákat csíkok, teljesen felduzzadt hurkák borították, látni lehetett, hogy a vesszőcsapások teljesen feltüzelték ezt a területet. Kézzel megérintve a halmokat érezni lehetett forróságát. A postamester odaszólt az elnáspángolt lány felettesének: - - Kisasszony, legyen szíves ideadni a virgácsot, mivel az eddigi verés nem látszik elég hatásosnak. A kis hölggyel alaposan meg kell kóstoltatni a virgácsot, hogy egyszer és mindenkorra megjegyezze a leckét! - Jaj ne, postamester úr - kiáltott fel kétségbeesetten Elli. - Az isten szerelmére kérem, ne verjen tovább, már így is eleget kaptam! Nagyon kérem, soha többé nem leszek figyelmetlen, ígérem!! Jaaaaj! Ez már iszonyúan fáj! Fááááj! Hagyja abba, kérem!!! Kérem! - Nem, nem, Elli kisasszony - mondta határozottan a szigorú úr -, muszáj önt keményebben megfenyítenem, Effenberger kisasszony nagyon is kegyesen bánt önnel. Van egy nagyjából önnel egyidős unokahúgom, így tapasztalatból tudom, hogy a neveletlen kisasszonyok csak akkor engedelmeskednek, ha addig verik a feneküket, míg megnyúzott nyuszikához nem hasonlít! Ilyen lesz az öné is, kis hanyag! Alapos verést kap, így legalább képes lesz felfogni hivatásának felelősségét. Tulajdonképpen az lenne az igazságos, ha az ilyen szemtelen fiatal lányok állandó fegyelmezési jogát a vezetőjükre ruháznák, és akkor ön, Elli kisasszony hetente felkészülhetne egy ilyen kiadós fenekelésre! Szerintem akkor sokkal jobban dolgozna! A vezetőnő nevetett a postamester szavain és keményen lefogta Elli kezeit. Alapjában véve titokban örült, hogy a kicsike izmos popóját ilyen keményen elnáspángolják, ami nem árthat a kotnyeles teremtésnek. A postamester újra és újra magasra emelte a virgácsot, amely csattogva, sziszegve csapott le a keservesen zokogó fiatal lány megkínzott ülepére. Az ütések erejére nem lehetett panasz és Elli minden alkalommal magasra emelte a popóját, amikor a vesszőköteg a bőrével találkozott. Hangosan sikoltozott, és minden ütés után különböző hangot hallatott, attól függően, hogy a virgács hol érte érzékeny fenekét. Effenberger kisasszony élvezettel hallgatta ezt a hangversenyt, bár egy kis sajnálat is megjelent a szívében, ahogy a postamester szinte cafatokra verte a bájos kis növendéke hátsófelét. - Remélem, Lehmann kisasszony - mondta végül a postamester, befejezve a fenyítést -, tanulni fog a leckébol, amit itt kapott. - Igen... igen... - válaszolta Elli nyögve. Rendben van. Mostanra elég, de ha ismét hanyagul végzi a munkáját, akkor megint találkozunk ebben a szobában. Megértette, kisasszony? - Igen, postamester úr. postamester, mint aki jól végezte dolgát, kiment. Az elfenekelt postáskisasszony sóhajtozva és felhólyagzott ülepét dörzsölve a padlóra csúszott. Feneke izzott, mint a tűz, ráadásul mikor felhúzta a bugyiját, a vékony ruhadarab érintése szinte elviselhetetlennek tűnt. Effenberger kisasszony a mosdóba kísérte a halkan szipogó lányt és segített rendbehozni magát. - Nem gondoltam volna, hogy a postamester úr ilyen szigorúan fog önnel bánni. Szegény popócskáját szinte véresre verte! De azért be kell látnia, hogy megérdemelte a fenekelést és örüljön, hiszen túl van a dolgon. Pár nap múlva az a szép feneke megint olyan fehér lesz, mint amilyen korábban volt! Kedves női hiúság! szép Elli könnyek között nevetett, miközben a vezetőnő hideg vízzel hűsítette felduzzadt hátulját.