Bugyilopásért elitélve

Susan Carver gerincén jóleső borzongás futott végig, miközben öltözött. A huszonkét éves barnahajú lány lopni indult, ez töltötte el már-már kéjes izgatottsággal. Az a világoszöld csipkebugyi is, amit most húzott fel kicsit telt, de tökéletesen kerek fenekére ily módon került a lány birtokába. Pedig Susan nem volt kleptomániás, nem ezért okozott neki ilyen izgalmat a lopás. Susan azért ment be eddig már két alkalommal, először egy közértbe, majd egy fehérneműüzletbe, hogy rajtakapják a lopáson. Hosszas vívódás döntött igy, mert meg akarta tapasztalni a bolti tolvajlásért járó büntetést. Ez pedig, amióta a Brit Parlament 2008-ban bizonyos állampolgári vétségek megtorlására vissza állította a testi fenyítéket, azt jelentette, hogy ha rajtakapják, bizonyos számú pálcaütést kell majd elszenvednie. Ez a tudat izgatta fel a lányt, annyira, hogy az arca is kipirult tőle. Susan ugyanis mazohista volt, örömét lelte a fájda lomban, de leginkább a fenekelés izgatta fel. Ez a vonzalma a fenekelés iránt akkor alakult ki, amikor tizennégy éves korában, egy túl jól sikerült iskolai csínytevés után az igazgatói szobába kellett vonulnia, ahol az igazgatónő az asztalra hasaltatta, felemelte a szoknyáját, és egy hajlós nádpálcával kiporolta a bugyogóját. Hat elég erős ütést kapott, aminek a nyoma még másnap is megmaradt.
De Susan a büntetés alatt kéjes izgalomba jött, amit a csípős pálca, és a megaláztatás váltott ki belőle. A tanári fenekelésben olyan gyönyört lelt, amihez hasonlóan izgalmasat még maszturbálás közben sem érzett. Miközben kéjesen mozgatta az ülepét, úgy tett, mintha fájdalmában vonaglana, ami tulajdonképpen igaz is volt, de Susan élvezte ezt a fájdalmat. Méghozzá annyira, hogy nemsokára ismét elkövetett valamit, amiért újból meg kellett jelennie az igazgatónőnél. Már ahogy belépett az irodába, érezte, hogy remegni kezd a lába, és nedves lesz a bugyija izgalmában. A büntetés súlyosabb volt, mint az első alkalommal: az igazgatónő most is az asztalára hasaltatta, de ezúttal a bugyiját is le kellett tolnia, és tiz ütést kapott. A csupasz farán jobban csípett a pálca, és az ütések is erősebbek voltak, Susan mégis borzasztóan élvezte a verést. Már az a megaláztatás is kéjes érzéssel töltötte el, hogy a meztelen fenekét kell oda tartani az igazgatónő elé, de a csípős fájdalom valósággal az orgazmushoz hasonló gyönyört szerzett számára. A fenyítés végeztével boldogan állt fel, és húzta vissza bugyiját csíkos fenekére. Ám legnagyobb sajnálatára ez volt az utolsó alkalom, hogy a nádpálca izgató csattanását élvezte. Amikor legközelebb rossz fát tett a tűzre, az igazgatónő gyanút fogott, mert tudta, hogy néha a testi fenyítéket érzéki oldalról éli meg a vétkes, és ezért más büntetést talált ki Susan számára. Ettől kezdve a lány csak képzeletében élhette át a büntetés gyönyörét, és bár nagykorúságától kezdve rendszeres, és örömteli szexuális életet élt, nagyon vágyott egy érzéki vesszőzésre.
Néha ugyan sikerült kiprovokálnia aktuális barátjától egy-egy játékos elfenekelést, de ez inkább csak tréfa volt, és szinte semmilyen fájdalmat nem okozott, pedig Susan épp erre vágyott.
Néha, az újságban megjelent egy-egy rövid tudósítás különféle kisebb bűnesetek ről, melyek kapcsán azt is leírták, hogy az elkövetőt hány pálcaütésre ítélték. Ezek az újsághírek elrettentő példaként szolgáltak, de Susan mindig felizgult olvasásukkor. Egyszer aztán hirtelen eszébe ötlött, hogy mi lenne, ha ő is elkövetne valamit, mondjuk lopna? Az ötletet nagyon izgalmasnak találta, mégis csak hónapok múlva szánta el magát arra, hogy direkt lopási célzattal bemenjen egy üzletbe. Még most is emlékezett rá, hogy remegett a lába, miközben a Supermarket polcai közt sétált, és leste az alkalmas pillanatot. Még a bugyija is átnedve sedett, és borzasztóan élvezte ezt az izgalmat. Végül egy üveg italt, meg egy kávét tett a táskájába, a kosárba pedig egy csomag papírzsebkendőt. Amikor elindult a pénztár felé, minden pillanatban arra számított, hogy karon fogják, és az irodába kísérik, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet. De nem történt semmi, szépen kifizette a papírzsebkendőt, és bántatlanul távozhatott az üzletből.
- Ezt most megúsztam... -gondolta magában, és egy kicsit meg is könnyebbült, mert tisztában volt vele, hogy ha elítélik, a fenyítés keményebb lesz, mint amit az iskolában, az igazgatónőtől kapott.
Bár az egy alkalommal kiszabható ütések számát férfiak esetében negyven, nőknél harminc csapásra korlátozták, sok esetben pszichológusnak kellett az elitéltet felkészíteni a büntetés elviselésére, mert voltak esetek, főleg női elitéltek nél, amikor a vesszőzéstől való félelmükben, vagy mert nem bírták magukban fel dolgozni a megalázó helyzetet, hisztérikus rohamokat produkáltak. A büntetése ket egy négytagú bizottság jelenlétében hajtották végre, melynek tagjait az esküdtekhez hasonlóan számítógép sorsolt ki. Csak annyi megkötés volt, hogy a bizottságnak nem lehet az elitélttel ellenkező nemű tagja. Ezért nemegyszer előfordult, hogy éppenhogy nagykorúvá lett csitrik alig leplezett kuncogással nézték végig náluk akár kétszer-háromszor idősebb hölgyek megpálcázását, amit utóbbiak szörnyen megalázónak éreztek, és esetenként nagyon nehezen viseltek el. De éppen ez volt a tanúk jelenlétében végrehajtott büntetés célja: a fájdalom mellett az alapos megszégyenítés. És ez is nagyon izgató volt Susan számára: több személy szemeláttára kell majd elszenvednie a fenyítéket. Izgatottan húzta fel miniszoknyáját, melyben elég csinosan, és feltűnően festett. Enyhén kisminkelte magát, egy kis rúzst is kent az ajkaira, majd mély lélegzetet vett, és elindult a kalandos útra. Az utcán lassú, ráérő léptekkel ment, és tudta, hogy a férfiak legtöbbje megfordul utána. Ez, mint minden nőre, rá is izgatóan hatott, de ez az izgalom eltörpült amelett, amit akkor érzett, amikor meglátta a fehérneműüzlet kirakatát.
Különféle színű csipkebugyik hívták fel magukra a figyelmét, és Susan tudta, hogy ebbe a boltba be kell mennie. Igy is tett. Az üzlet kicsi volt, és kevesen voltak, benne, ami egy tolvaj számára nem előny, de Susan örült ennek. Egy fiatal férfi volt az eladó, és egy negyvenes nő ült a pénztárban. Susan lassan sétálni kezdett a pultok között, időnként megnézett valamit, majd vissza tette. Eközben szinte remegett a bűn, és a várható büntetés izgalmától, mely olyan heves volt, hogy a szó szoros értelmében majd bepisilt tőle. Az erős izgalomtól heves vizelési inger jött rá, ami tovább fokozta a helyzet érzékisé gét. Susan elhatározta, hogy most mindenképp túlesik a dolgon, megcsinálja, és akkor már nincs visszaút. Néhányszor óvatosan körülnézett, mert tudta, hogy ezzel gyanússá teszi magát. Aztán amikor olyan helyre ért, ahonnan a pénztáros nő jól láthatta, kezébe vett egy sötétkék selyembugyit. Háttal állt a pénztár nak, de érezte, hogy a nő figyeli. Hirtelen a táskájába tette a bugyit, majd gyorsan egy másikat is. Aztán lassú, unott léptekkel megindult a kijárat felé. Szeme sarkából látta, hogy a pénztárosnő gyorsan kiugrik a kasszából, és felé indul. Szive hatalmasat dobbant, de nem gyorsította meg a lépteit.
- Kisaszony! Tudta hogy neki kiáltanak, de csak a második felszólításra állt meg, és nézett ártatlanul a pénztárosnőre.
- Kisasszony, megkérem, hogy fáradjon be velem az irodára! Remélem nem kívánja, hogy mindenki elött megmagyarázzam, hogy miért...
Susan elvörösödött, és látta hogy mindenki őket nézi. Szégyellte magát, de ez a szégyen ugyanakkor örömmel töltötte el. Ellenkezés nélkül követte a nőt az irodába, ahol az üzlet tulajdonosa várta.
- Mr. Barrymore, alapos okom van feltételezni, hogy ez az ifjú hölgy fizetés nélkül akart távozni...! -jelentette a pénztárosnő, és Susan csak egy erőtlen "De kérem..." -el tiltakozott.
- A táskájába tett két nadrágot, és a kijárat felé indult! Hajlandó megmutatni a táskáját? Susan hajlandó volt, és a lopás igy egyértelművé vált. Rendőrt hívtak, akinek a jelenlétében felvették a jegyzőkönyvet, amit Susan minden további nélkül aláirt.
- Bűnössége igy bizonyítást nyert, bírósági tárgyalás nem lesz. -közölte vele a rendőr, majd hozzátette: -Hamarosan kapni fog egy értesítést, melyből megtudja milyen büntetést kap. Számíthat rá, hogy tíz pálcaütésnél kevesebbel nem ússza meg...
- Nagyon helyes! -jelentette ki a pénztárosnő.
- Ezeken az elkényeztetett fruskákon csak egy alapos náspángolás segít! E szavakra Susan arca még vörösebb lett, és már nem is merte mondani, hogy ő nem fruska, hanem nagykorú, felnőtt nő. Szégyenkezve, de boldog izgalomban távozott az üzletből, és sietett haza, hogy elöbb vécére mehessen, majd maszturbáljon egy jóizűt.
Két hét telt el a bugyilopás óta, mikor egy délután csengettek Susan ajtaján. A postás volt az, és egy levelet hozott a rendőrségtől. Susan rögtön sejtette hogy miről van szó. Átvette a levelet, majd izgatottan a szobájába ment, felbontotta a boritékot, az ágyára hasalt, és úgy kezdte olvasni. A szöveg száraz, hivatalos volt, Susan mégis úgy felizgult tőle, mintha a Chippendale csoport ült volna az ágya szélén. " Címzett: Susan Carver Ezúton értesítem, hogy a Városi Bíróság a rendelkezésre álló jegyzőkönyv alapján bizonyítottnak tekintette a bolti lopás vétségét, és tizenkét pálca ütésre itélte Önt. A büntetés végrehatásának helyszíne: Első kerületi Rendőrkapitányság, Norwich Street 23 Időpontja: 2012, március 9. 10.30 óra. Kérem hozza magával személyazonossági igazolványát, valamint esetleges orvosi igazolásait. Figyelmeztetem, hogy indokolatlan távolmaradása esetén a bíróság további testi büntetést fog alkalmazni Önnel szemben. Dorothy Newman, főhadnagy
Mire a rövid levelet elolvasta, Susannak átnedvesedett a bugyija, és szive vadul dobogott. Szinte máris érezte hátsóján a csípős pálcát. Még egyszer elolvasta a végzést, annyira izgató volt számára. Aztán kigombolta a nadrágját, és a bugyijával együtt letolta a térdéig, majd a combjai közé gyűrte az egyik díszpárnáját, és föl-alá kezdte mozgatni magát. Annyira fel volt izgulva a rövid levéltől, hogy pár mozdulat után kéjes sóhajjal elélvezett. Ezután megnézte a naptárát, és megállapította, hogy még majdnem két hét van hátra a büntetésig. Ez egyrészt némiképp megnyugtatta, másrészt rögtön az jutott eszébe, vajon hogy fogja kibírni addig ezt a feszült izgatottságot?! *
Ahogy közeledett a büntetés végrehajtásának napja, Susan egyre gyakrabban gondolt a dologra. Próbálta elképzelni, vajon milyen módon hajtják majd végre a pálcázást, megkötözik-e, és vajon a bugyit is le kell majd vetnie? Mikor végre eljött a nagy nap, már az ébresztőóra csengetése elött jóval fel ébredt, és csak hánykolódott az ágyában. Gyomra, és egész teste remegni kezdett, ha arra gondolt, mi fog vele történni nemsokára. Be kellett látnia, hogy ez nem csak mazohista izgalom, de némi félelem is a fájdalmas, és megalázó veréstől. Igaz, hogy pont erre vágyott, de vajon nem lesz túl fájdalmas, és nagyon megszégyenítő? Ilyen gondolatok cikáztak a lány fejében, de végül mégis arra jutott, hogy az az őrült izgató gyönyör, amit a fenekelés jelent számára, ráadásul a tanúk jelenlétében végrehajtott fenekelés, amire mindig is annyira vágyott, minden áldozatot megér. Erre gondolt egészen addig, míg eljött az idő, és fel kellett kelnie. Kibújt könnyű hálóingéből, és egy szál papucsban kiment a fürdőszobába. Alaposan lezuhanyozott, fogat mosott, és egy kevés dezodort is szórt magára. Aztán visszament a hálóba, és felöltözött. Már napokkal előre elhatározta, hogy mit fog felvenni, így ez nem okozott most fejtörést neki. Legszívesebben a régi iskolai egyenruhájába öltözött volna, de ezzel egyértelművé tette volna mazohista hajlamát, ezt pedig semmiképp sem akarta. Ezért úgy döntött, hogy egy semleges, szolíd öltözékben fog megjelenni. Először is egy fehér, virágmintás pamutbugyit vett fel, majd lábára fekete, minta nélküli nylonharisnyát húzott.
Szintén egyszerű, fehér melltartót választott, amire egy zöld blúz került. Végül egy világos, térden felül érő szoknyát vett fel, ami azonban inkább volt diszkréten elegáns, mintsem kihívóan rövid. Bár izgatóbbnak találta volna, ha tűsarkúban jelenik meg a fenyítésre, mégis inkább egy tartózkodóbb félmagas sarkú fekete cipőt húzott lábaira.
- Ehhez az elegáns külsőhöz némi diszkrét smink is kellene... -gondolta, miután megtekintette magát a tükörben. Épp hogy csak meghintette arcát némi púderrel, száját pedig gyöngyházfényű rúzzsal festette ki.
- Azt hiszem, a külsőmmel semmi baj... Ideális öltözék egy szolíd, megtévedt lánynak, aki először kerül szembe a törvény szigorával...! -gondolta magában, hogy némileg enyhítse feszült idegállapotát, de ezekre a gondolatokra csak még jobban összerándult a gyomra, és Susan nem tudta eldönteni, hogy izgalmának fő oka szexuális eredetű, vagy egyszerűen csak fél a veréstől. Mindenesetre, ha lehetősége lett volna semmisnek nyilvánítani az itéletet, nem élt volna ezzel a lehetőséggel, hiszen mindig is az volt a leginkább óhajtott vágya, amire most pár órán belül sor fog kerülni. Ezzel a tudattal indult el otthonról, és végig az úton ezzel bíztatta, és erősítette magát. A kapitányság portáján fiatal, az iskolából épp csak hogy kikerült közrendőr ült. Susan egy jókora gombóccal a torkában ment oda hozzá, és elővette az idézést.

- Egy idézést kaptam... -kezdte, de itt elakadt.
- Miféle idézést? -kérdezte a rendőr hivatalos komolysággal.
- Hát... Büntetés végrehajtási ügyben... -nyögte halkan Susan, és érezte, hogy egész arca lángvörösre vált.
- Ja, testi fenyítékre itélték?
- Igen... -válaszolt Susan, de már nem tudott a rendőr szemébe nézni.
- Itt menjen balra, aztán megint balra. A folyosó végén, a tizenkettes elött várjon!
- Köszönöm... -motyogta Susan, és sietve elindult. A folyosón végig szemlesütve ment, úgy érezte, aki csak szembejön vele, mind tisztában van azzal, hogy miért kellett idejönnie.
- Ha most ennyire szégyellem magam, mi lesz akkor, ha majd le kell vetkőznöm a fenyítési bizottság elött...? -gondolta magában nem kis riadalommal. Ugyanak kor újra érezni kezdte azt a különös izgalmat, amit utoljára akkor érzett, ami kor az igazgatónő irodájába ment az iskolában. A tizenkettes szoba a folyosó legvégén volt. Az ajtón tábla, rajta a felirat: 'Fenyítő-helyiség'. Az ajó melletti padon már ült egy középkorú nő, egy férfi vel, aki valószínüleg a nő férje volt, meg egy Susannál is fiatalabb, punkosan öltözött lány. A férfi halk szavakkal vigasztalta, nyugtatta a szemlátomást nagyon ideges asszonyt. A punk lány egykedvűen végigmérte Susant, majd köszönt neki: -Szia! Én Jenny vagyok. Azt hiszem, egy cipőben járunk...

- Te miért vagy itt? -ült le mellé Susan.
- Az egyetemen nyilvánosan seggfejnek neveztem az egyik profot, erre az a szemét behivatott az irodájába, és közölte: fel fog jelenteni, és még azt is megmondta, hogy az ilyen jellegű becsületsértési ügyek büntetési tétele tizenöt pálcaütés! Szinte kéjelgett, miközben azt ecsetelte, hogy a nádpálca majd elveszi a kedvemet az ilyen kijelentésektől! " -Nagyon sajnálom, hogy már nagykorú, különben én magam venném kezelésbe!"
- És te? Miért vagy itt? Olyan szolídnak látszol, mint egy apácanövendék!
- Bolti lopásért... -súgta Susan- Elloptam két bugyit...!
- Ez jó! És mi a büntetési tétele a bugyilopásnak?
- Tizenkét ütésre ítéltek... Mit gondolsz, nagyon fájdalmas lesz a verés?
- Egy barátom már kapott autófeltörésért negyven ütést. Azt mondta, hogy ha az ember erősen összeszorítja a fogát, akkor kibírja anélkül, hogy hangosan jajgas son. De ez nem mindenkinek sikerül, mert állítólag eléggé fáj... Én mindenesetre hiszek benne, hogy egy hang nélkül viselem el a tizenöt csapást!
- De én úgy hallottam, hogy ha ordít közben az ember, akkor könnyebb kibírni...
- Én nem alázkodom meg elöttük azzal, hogy kimutatom a fájdalmamat! -mondta el tökélten a punk lány, és Susan arra gondolt: -Majd meglátjuk... Még meg akarta kérdezni Jennyt, hogy szerinte a meztelen fenekükre kapják-e majd az ütéseket, de ekkor kinyílt az ajtó, és egy harmincas hivatalnoknő lépett ki rajta.

- Clara Sarandon, Jennyfer Bush, Susan Carver...? Jöjjenek be! Susant hirtelen elöntötte az izgalom, és tenyere verejtékezésével egyidőben a klitorisza is duzzadni kezdett. Jennyvel beléptek az ajtón, a középkorú nő férje bátorító pillantásával kísérve követte őket. Egy kis helyiségbe léptek, ahol egy pad, és egy fogas volt, valamint egy újabb ajtó.
- Vetkőzzenek meztelenre, majd egyenként szólítjuk magukat. A személyi igazolványukat hozzák magukkal. -közölte a hivatalnoknő.
- A bugyit is le kell vetni? -kérdezte félénken Susan.
- Azt is! A harisnya, és a cipő maradhat, minden mást vessenek le! Ezzel a nő magára hagyta a három elitéltet, akik tétova mozdulatokkal kezdték gombolgatni ruháikat.
- És te mit csináltál? -kérdezte Jenny az ötvenes évei felé járó asszonytól, aki szemlátomást nagyon ideges volt.
- Sikkasztás... Ötszáz fontot irtam a vállalat számlájáról a sajátunkéra, és ezért háromszor huszonnégy ütésre ítéltek! Most vagyok itt másodszor, de nagyon félek!
- Nagyon fáj a verés? -kérdezte Jenny, miközben a bakancsát húzta le.
- Rettenetesen! Annyira csíp, hogy az ember nem bírja ki, hogy ne jajgasson hangosan, és így még megalázóbb a dolog...! Susan borzongva hallgatta az asszony szavait, és izgalmában alig bírta visszafojtani teste remegését.

- A fenekünkre kapjuk majd az ütéseket? -kérdezte az asszonytól.
- Igen. Mint egy taknyos kisgyerekkel, úgy bánnak velünk...
- Az a jó...! -gondolta magában Susan, és a bugyiját letolva kilépett belőle. Jenny is levetette a sajátját, és egy szál fehér zokniban ült a padon, míg Clara kissé szégyenlős mozdulatokkal bújt ki kombinéjából, és vette le csipkés mell tartóját, és a két lányénál jóval nagyobb méretű alsónemüjét. Kezeivel önkéntelenül eltakarta megereszkedve lógó melleit, és miközben irigykedve méregette Susan, és Jenny feszesen gömbölyödő csinos fenekét, hirtelen az jutott eszébe, hogy amikor férje belemarkol az ő elpuhult, vaskosra hízott farába, vajon nem ilyen fiatal, kemény popsikat képzel-e maga elé? Ez irányú elmélkedésének azon ban hirtelen véget vetett a szigorú tekintetű hivatalnoknő, aki belépett, és szárazon így szólt: Clara Sarandon! Jöjjön be! Az asszony ideges sóhajtással fogta az igazolványát, másik kezével pedig petyhüdt melleit takargatva lépett a fenyítő-helyiségbe. Amint Susan és Jenny egyedül maradtak, ösztönösen közelebb húzódtak egymáshoz.
- Te nem félsz...? -kérdezte Susan, és Jenny bólintott: -De igen... Önkéntelenül is fülelni kezdtek, de az első percekben semmit sem hallottak. Aztán egyszercsak az ajtón át is jól hallható, éles csattanásokra figyeltek fel. A csattanó hangok pár másodperces szünetekkel követték egymást, és az első pár ütés után Clara elfojtott fájdalomkiáltásait is meghallották. A két lány aggodalmas pillantással nézett egymásra, és ösztönösen megfogták egymás kezét.
Susan jól látta Jenny szemeiben a döbbent félelmet, de ugyanakkor harag, és el szántság is tükröződött a másik lány tekintetében.
- A rohadtak... -sziszegte szikrázó szemmel az egyetemista lány.
- Hallod milyen erőseket ütnek?!
- Hallom... -suttogta Susan.
- Én úgy félek...
- Légy erős! -szorította meg kezét Jenny.
- Ki fogjuk bírni mindketten! Gondolj arra, hogy én hárommal többet kapok, mint te, és mégsem vagyok kétségbeesve!
- Én akkor is félek... -siránkozott Susan, és még közelebb húzódott Jennyhez, pedig a kihallatszódó csattanások a végsőkig felcsigázták benne az alapos elfenekelés iránti bizarr vágyat. Ezt persze Jenny nem tudta, és bátorítóan szorította meg sorstársnője kezét. Odabentről monoton egyhangúsággal szűrődtek ki a csattanások, csak a megpálcázott asszony jajgatása lett egyre hátborzongatóbb. Susan nem számolta a csapásokat, de becslése szerint körülbelül tucatnyi ütés érhette már az asszony testét. Clara eleinte igyekezett magába fojtani jajgatását, mostanra azonban teljesen szabadjára engedte hangszálait, és gátlás nélkül ordított, és sikoltozott. Susan szinte látta maga elött az asszony fájdalomtól eltorzult arcát, és ettől a képtől, valamint a nagyon is valóságos hangoktól olyan félelemmel vegyes izgalom fogta el, hogy teste remegni kezdett.
- Ne félj, Susan... -próbálta megnyugtatni Jenny, de ő is nagyon sötéten nézett maga elé.
A két lány egymás kezét szorongatva hallgatta a számukra különösen rémisztő csattanásokat, és Clara sikoltozását. Susan számára e hangokból egyértelművé vált, hogy a fenyítőszobában az vár reá, amire olyan régen vágyott: egy igen alapos, szigorú, és nagyon fájdalmas elfenekelés. A lányban a növekvő szexuális izgalom egyre inkább háttérbe szorította a veréstől való félelmet, és Susan-nak lassan a puncija is átnedvesedett. Ha Jennifer figyelmét nem kötik le a bentről kiszűrődő zajok, bizonyára megérezte volna a társnője élénk izgalmával járó jellegzetes illatot. De Jennifer csak görcsösen szorongatta Susan kezét, különösen azután, hogy a csattanások abbamaradtak, azaz Clara büntetése véget ért, így valamelyiküknek be kell majd menni. Nemsokára nyílt is az ajtó, és kilépett rajta a könnyektől elmázolódott arcú, még mindig síró asszony. Miközben meztelenségét takargatva a ruháihoz sietett, a két lány egy pillanatra meglátta az asszony farát, melyet sűrűn behálóztak a nádpálcától származó vastag hurkák.
- Nagyon fájt...? -kérdezte halkan Jennifer, de az asszony, aki még mindig sírva nyelte a könnyeit, csak bólogatni tudott. A két lány nagyot sóhajtott, és aggodalmas pillantásokat vetettek az ajtóra, mely mögött a mindkettejük számára eddig még ismeretlen "Fenyítőszoba" rejtőzött, de amelyről már mindketten nyerhettek némi ízelítőt. Ez az ajtó aztán nemsokára ismét kinyilt, és a már ismert szigorú tekintetű nő most Jennifert hívta be. Susan megszorította a lány kezét, majd tekintetével végig követte Jennifer feszes popóját, míg az el nem tünt az ajtó mögött. Közben Clara gyorsan felöltözött, így Susan magára maradt a kis öltözőhelyiségben.
Idegesen felállt, és megpróbált belesni az ajtón, de azon sem kulcslyuk, sem semmiféle más nyílás nem volt. Igy ismét csak a hallására támaszkodhatott. Talán két perc telhetett el, amikor újra meghallotta a hátborzongató csattanásokat. Ugyanolyan ütemben követték egymást, mint amikor Clara volt benn, de az éles csattanásokon kívül mást nem hallott. Ujjait ökölbe szorítva suttogta:
- Tarts ki, Jenny! Ne jajgass nekik! Pár perce ismerte csak a lányt, de e rövid idő alatt is megkedvelte annyira, hogy inkább sajnálja, semmint perverz kéjjel töltse el a meztelen fenekén csat tanó nádpálca hangja. Magában számolta az ütéseket, és szinte látta maga elött Jenny-t, amint fájdalomtól eltorzult arccal, de összeszorított fogakkal viseli el a kemény büntetést. Mire tizenötig jutott a számolásban, a csattanások abbamaradtak, és hamarosan megjelent Jenny, még mindig keményen összeszorított fogakkal, de Susan látta róla, hogy csak nagyon nehezen fojtja magába a kitörni készülő sírást. Átölelte a lányt, és érezte, hogy remeg annak fiatal, feszes teste.
- Most már túl vagy rajta, Jenny... -símogatta a lány hátát, aki a könnyeit nyelve suttogta: -A rohadtak... A mocskos szemetek! Susan magához szorította Jennyt, és ahogy annak kemény melle az ő feszesen meredező bimbóinak szorult, majdnem felnyögött a gyönyörűségtől. Izgatottsága a tetőfokára hágott, és teste szinte remegett a vágytól, hogy ismét érezhesse csupasz fenekén a nádpálca érzékien fájdalmas csípését.

- Megvársz...? -kérdezte suttogva társnőjétől, aki még mindig nem tudott megszólalni a visszafojtott sírástól, és csak bólogatni tudott. Az ajtó ekkor kinyílt, és Susan tudta, hogy most ő következik. Szíve olyan erő sen, és keményen kezdett verni, hogy szinte hallotta a dobbanásokat, csiklója pedig olyan keményre duzzadt, hogy úgy érezte: egy kavics feszül a kisajkai között, melyek majdhogynem csöpögtek az illatozó nedvektől.
- Susan Carver! -hallotta meg a nevét, és gerincén végigfutott a borzongás, mely mire az ágyékáig ért már forrón perzselő gyönyörré változott. Jennifer még egyszer erősen megszorította a kezét, és tekintetével jelezte együttérzését. Susan mélyet sóhajtott, és lesütötte kéjvágyóan csillogó szemeit. Táskájából kivette az igazolványát, majd belépett a Fenyítő-szobába. Első pillantása a helyiség közepén álló speciális asztalra esett, melynek lába in alul és fent, két-két vastag, és erős szíj szolgált az elitéltek lekötözésére. A lábakat a padlóba csavarozták, és ebből Susan arra következtetett, hogy igencsak csiklandozhatja a megfenyítettek hátsóját a pálca, ha ilymódon kellett rögzíteni az asztalt. Jobbra, egy másik terítővel letakart hosszabb asztal mögött foglaltak helyet a bizottság tagjai, akik Susan érkeztére abbahagyták a vidám csevegést, és alig leplezett gúnyos mosollyal méregették az ujjonan érkezett lányt, aki kényelmetlenül feszengett elöttük, és arca kezdett vörösre váltani. Az egyik tag egy magakorabeli lány volt, ez mosolygott a legszéleseb ben, már-már kárörvendően vigyorgott.
Mellette egy Susannál hat-nyolc évvel idősebb nő ült, aki szintén mosolygott, de zöld szemei gonoszul megvillantak, ahogy a lányra nézett. A harmadik nő talán harmincöt-negyven éves lehetett, és a két fiatalabb bizottsági taggal ellentétben, az ő szemeiben Susan részvétet, és sajnálatot vélt felfedezni. A negyedik nő pedig egy őszhajú nyugdíjas volt, akinek szigorú tekintetében Susan a törvény és a rend mindenáron való betartatását igénylő embert ismerte fel. Egyik nagynénje is pontosan ilyen volt, és a lány jól emlékezett rá, hogy amikor egyszer szóba került az iskolákban visszaállított testi fenyíték, az asszony hogy helyeselt: "Nagyon helyes! Vérlázító ahogy a sok suhanc, meg a pimasz fruskák a képébe röhögtek az embernek! Ha egy tizennégy-tizenöt éves lány este a diszkóban riszálja magát, akkor úgy el kell verni a csupasz seggét a nádpálcával, hogy két hétig rá se tudjon ülni! Akkor majd tudni fogja, hogy mi a helyes viselkedés!" Susan biztos volt benne, hogy az asztal mögött ülő bizottsági nő ugyanígy vélekedik a testi fenyítékről, és hogy a legnagyobb megelégedésére szolgál, hogy személyesen is végignézheti egy "pimasz fruska" példás büntetését. A helyiségben jelen volt még két egyenruhás rendőrnő, valamint egy orvosnő is. A hivatalnoknő, aki behívta, helyet foglalt a bizottsági asztal mögött, majd szárazon utasította Susant: -Az igazolványát! A lány az asztalhoz lépett, és átnyújtotta a személyét igazoló okmányt.
- Neve? -kérdezte nyers, hivatalos hangon a nő.
- Susan Carver...

- Van valamilyen egészségügyi igazolása arról, hogy az egészségi állapota nem teszi lehetőve a kiszabott büntetés végrehajtását?
- Nincs...
- Most meg fogják vizsgálni. Menjen a doktornőhöz, és tegye, amit mond! Susan a fehér ruhás doktornő felé fordult, és miközben elindult felé hallotta, hogyan súgdolódzik mögötte a lány, és a fiatal nő. Az orvosi vizsgálat igen egyszerű volt, a doktornő egy sztetoszkóppal megvizsgálta a szívverését, majd hivatalos hangon jelentette a fenyítő-bizottság elnöknőjének: -Az elitélt testi fenyíték végrehajtására alkalmas egészségi állapotban van. Az elnöknő ezt bevezette a jegyzőkönyvbe, majd egy másik papírról felolvasta a Susan elött már ismert ítéletet: -Susan Carver! Önt a Városi Bíróság lopás vétségéért tizenkét pálcaütésre ítélte. Mivel az egészségi állapota megfelelő, elrendelem a testi büntetés végrehajtását.
- Kérem, teljesítsék a kötelességüket! -fordult a hivatalos beszéd végén a két rendőrnőhöz, akik nem durván, de határozottan karon fogták Susant, és a fenyítőasztalhoz vezették.
- Tegye a lábait terpeszbe! -utasította az egyik rendőrnő a lányt, és Susan gőzmozdonyként dobogó szívvel engedelmeskedett. A két rendőrnő lehajolt, és gyakorlott mozdulatokkal az asztal lábaihoz erősítették a bokáit. Aztán a kezeit is az asztalra szíjjazták, mégpedig úgy, hogy karjait teljesen ki kellett nyújtania, és felsőtestének egy centiméternyi szabad mozgást sem engedélyeztek.
Mikor a két egyenruhás szakszerűen lekötözte, Susan csak a nyakát tudta forgatni, hogy még a verés elött megtudja, mivel fogják megbüntetni. Az egyik rendőrnő leakasztotta a falon lógó, törvény által előírt hosszúságú, és vastagságú, hagyományosan görbevégű nádpálcát, és az asztalra szíjjazott lány mögé lépett vele. Susan ameddig csak bírta, követte tekintetével az egyébként elég jó húsban lévő rendőrnőt, majd a mazohisták megalázás iránti vágyakozásával még egyszer a bizottsági nők szemébe nézett. A bizottság elnöke hivatalos közönnyel nézte az asztalra kötözött meztelen lányt, aki számára csak egy volt a sok száz elitélt közül. A fiatal lány kihívóan megvető ajakbiggyesztéssel nézett vissza Susan szemeibe, míg a mellette ülő nő tekintetében felismerte a szadista örömet. A harmadik asszony meleg pillantásával mintha bátorítani akarta volna, de az idős nő kemény tekintete sokkal egyértelműbb volt Susan számára. Mire mind az öt bizottsági tagot egy-egy pillantás erejéig szemrevételezte, a fenyítést végrehajtó rendőrnő is elkészült, és keményen megmarkolva a nádpálcát, jókora erővel lesújtott Susan meztelen testére. A hajlékony pálca agresszív suhogás sal hasította a levegőt, és élesen csattant a lány kifeszülő fenekén. Susan nak minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ne ordítson fel hangosan. A csípős fájdalom jóval erősebb volt, mint amikor diáklánykorában az igazgatónő fenekelte el, és jóval erősebb volt annál is, amit még érzékinek nevezett volna. Ugy érezte, mintha a bőre felrepedt volna, és az eleven húsát érte az ütés. A fájdalom olyan erős volt, hogy még arról is megfeledkezett, hogy kínjában eltorzult arcát elfordítsa nézői elől.
Csak amikor a második ütés is elcsattant, akkor fúrta fejét kifeszülő karjai közé, és érezte, hogy testét máris kiverte a verejték. A rendőrnő, aki a fenyítést végrehajtotta, szélescsípőjű, erős testalkatú nő volt, és a pálcaütéseket kellő nekikészüléssel, és karjának szinte teljes erejével mérte ki a védtelen fenékre. Bár egyébként szolíd családanya volt, amikor a pálcázás kínjától rángatódzó formás, és kevésbé formás női hátsókat nézte, valami mélyről jövő, bizsergető érzés mégis mindig megragadta. Szerette nézni a vonagló fenekeket, és a rajtuk keletkező vastag, vöröses hurkákat, és biztos volt benne, hogy a többi kolléganője is így van ezzel, csak egyikük sem beszél róla nyíltan. Csiklója, mint mindig, amikor részt vett a fenyítéseken, most is peckesen meredezett a bugyija alatt, melyet a folyamatos izgalom miatt bőségesen nedvedző hüvely kezdett átáztatni. Még izgatóbbá tette számára a dolgot, ha sajátmaga hajthatta végre az ítéleteket, különösen, ha egymás után két olyan formásfenekű lányt pálcázhatott meg, mint ma. Élvezettel mérte hát az erős csapásokat Susan kifeszülő popójára, de arra azért vigyázott, hogy arca semmit se áruljon el érzelmeiről. Az asztalra szíjjazott lány ezt már nem mondhatta el magáról. Bár szenvedésének mindeddig nem adta hallható jelét, a hihetetlenül csípős pálcaütésektől fejét önkéntelenül is hátravetette, és ilyenkor az asztal mögött ülő nők láthatták az embertelen kíntól eltorzult arcát. Susan számára ez a megaláztatás csak tovább fokozta a szigorú fenyítés okozta kéjes gyönyört, és mazohista önkínzással kényszerítette magát, hogy néhány pillanatra azok szemébe nézzen, akik tanúi voltak elfenekelésének.
Arca vörösen égett a szégyentől, ám a megaláztatás még inkább élvezetessé tette számára a dolgot. Ahogy magán érezte a kárörvendő, gúnyos, és kínlódása láttán elégedett tekinteteket, szinte a végletekig lángolt fel testében a bizarr kéj gyönyöre. Bár az immár hatodszorra lesújtó pálca annyira csípte a csupasz fenekét, hogy önkéntelenül is nyöszörgő sikolyok törtek elő ajkai közül, Susan teste mégis libabőrössé vált a számára rendkívülien gyönyörteli élvezettől. Az ütések kimért ütemességgel csattanttak a fenekén, így a lány pontosan tudta, mikor fog lesújtani rá a pálca. A csapás elötti pillanatban ösztönösen teljes erejéből megfeszítette farizmait, és fogait összeszorítva várta a rettenetesen csípős ütést. Amint a pálca lecsapott farára, teste megvonaglott, és a szíjjak teljesen megfeszültek, amint tehetetlen kínjában vadul rángatta őket. A tanúk többsége gúnnyal kevert kéjes, kegyetlen mosollyal nézte az asztalra kötözött lány kínlódását. Hátuk meg-megborsódzott, amint elképezelték, milyen fájdalmat okozhat az élesen suhogó, hajlékony nádpálca, ám részvétet egyedül csak a harmadik tanú, a harmincöt év körüli nő érzett Susan iránt. A lány ezt látta is a nő arcán, és a tudat, hogy a nő sajnálja őt, szintén egyfajta kéjes örömöt jelentett számára. Arcát újra karjai közé fúrta, és eközben orrát megcsapta a hónaljából áradó friss verejték intenzív szaga. A szinte elviselhetetlen kín tól, valamint a megaláztatástól erősen izzadt, nemcsak a hónaljaknál, de a hátán, és a mellein is. A rendőrnő is megérezte a gyötrődő test párolgását, de ez sem keltett részvétet benne, és arcán továbbra is hivatalos egykedvűséggel, de valójában igazi élvezettel pálcázta az asztalon vonagló lányt.
Még négy csapás volt hátra, és Susan, bár igazán élvezte a kemény elfenekelést, mégis nagyon örült neki, hogy csak tizenkét ütésre ítélték. Bár elhatározta, hogy semmi esetre sem fog hangosan jajgatni, keményen összeszorított fogai egyre kevésbé tudtak gátat vetni a kitörni készülő fájdalomkiáltásoknak. A nagy erővel megsuhintott pálca iszonyatosan csípte a farát, annyira, hogy szinte emberfeletti erőfeszítéseket kellett tennie, hogy ne kezdjen el hangosan üvölteni kínjában. De máris elcsattant egy újabb ütés, a verejtékező test megvonaglik, az összepréselt ajkak az utolsó pillanatban harapják el az ordító sikoltást. Ujabb duzzadt hurka a hevesen vonagló fenéken, és a lány minden izmát megfeszítve várja a következő ütést. Kis szünet, aztán a pálca ismét felemelkedik, gonosz suhogás, majd éles, durva csattanás. Susan hirtelen a karjába mélyesztette hegyes fogacskáit, mert érezte, ha nem így tenne, nem bírná megáll ni, hogy ne ordítson fel a fájdalomtól. Igy csak tompa, elfojtott, érthetetlen nyöszörgést hallottak a fenyítés tanúi, akik azonban ennyiből is látták, hogy a bűnös alapos leckében részesül. És Susan is pontosan tisztában volt vele, hogy azok nagyon is jól látják, mekkora fájdalmat okoz a kegyetlenűl csípő nádpálca, és azt is tudta, milyen kéjes elégedettséget éreznek remegő kínlódása láttán. De már csak két csapás volt hátra, és abból az egyiket máris megkapta.
- Tarts ki! -kiáltott fel magában, és fogai még mélyebben hatoltak a karjába. Eszébe jutott a sikkasztáson ért asszony, akinek hallotta a jajgatását, neki még több mint kétszer ennyi csapást kellett elviselnie.

- Hogy bírta ki szegény? -gondolta Susan, aki most úgy érezte, ha még ugyanennyit vernének rá, akkor örjöngeni kezdene, miután a padlóra vizelt az elviselhetetlen kíntól. De bugyilopásért csak tizenkét csapás jár, így Susan hátsóján most az utolsó ütés csattant. Ezután a rendőrnő visszaakasztotta a pálcát a falra, majd társával eloldozták a megbüntetett lányt. Susan testén az izmok még mindig feszesek voltak, és csak akkor ernyedtek el teljesen, amikor az összes szíjjat leszedték róla, és szabadon felegyenesedhetett.
- A büntetést megkapta, elmehet. -jelentette ki a hivatalnoknő érzelem nélküli hangon, és Susan szégyenlősen eltakarva bolyhos szemérmét, és apró melleit, ki somfordált a teremből. A bizottság tagjai elégedett kárörömmel nézték a távozó lány kerek fenekén virító hurkákat. Amikor kiért az öltözőbe, Jenny már felöltözött, és részvéttel teli tekintettel lépett közelebb Susanhoz, hogy magához ölelje a lány testét. Susan ösztönösen hátrébb húzódott, mert nem akarta, hogy Jenny megérezze rajta a friss verejték szagot, de a másik lány azonnal megértette újdonsült ismerőse, barátnője elutasításának okát, és gyengéd erőszakkal ölelte magához annak meztelen testét.
- Túléltük mindketten... -súgta Susan fülébe.
- Igen... -pislogott Susan Jennyre, majd elsírta-nevette magát.
- Öltözz fel gyorsan, és menjünk! Meghívlak valamire, jó? -javasolta Jenny, és Susan hálásan nézett rá, miközben felhúzta a bugyiját.