Théroigne de Méricourt (1762-1817)

Anne-Joséphe Théroigne de Méricourt egy luxemburgi gazda lánya volt, Marcourt-ban született, ezért e név eltorzított formáját vette fel. Színésznőnek készült, s 1789-ben Persan márki szeretőjeként került be a párizsi társasági életbe. Szenvedélyesen belevetette magát a forradalmi mozgalmakba, aktívan részt vett a klubok tevékenységében. A legendák szerint 1789 októberében ágyún lovagolva vonult a párizsi asszonyok élén Versailles-ba, ezért belgiumi utazása idején az osztrákok le is tartóztatták (1791).
Az 1792. augusztus 10-ei felkelésben viszont valóban részt vett. A nők felfegyverzését és jogaik biztosítását követelte. Elítélte a Hegypárt és a Gironde viszályát, s ezért a nőket arra szólította fel, hogy a nemzeti kiegyezésen munkálkodjanak. 1793. május 15-én Republikánus Forradalmárnők Társaságának tagjai elfogták, és a párizsi Tuileriák kertjében meztelenre vetkőztetve nyilvánosan megvesszőzték. A megaláztatásba beleőrült, élete hátralevő részét elmegyógyintézetben töltötte, ahol meztelenül élt, nem volt hajlandó ruhát viselni.

Maderspach Károlyné Buchwald Franciska

Az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások nem korlátozódtak a kivégzésekre, a bosszúnak voltak egyéb - egyenes és áttételes - formái is. A "büntetés" évekig eltartott és olyanokat - akár nőket - is érintett, akik nem vettek részt a harcokban.
Amikor a császári-királyi csapatok június 28-án bevonultak Győrbe, két magyar hölgy "illetlen mozdulattal" hátat fordított a tábornoki karnak. Ezt egy tiszt észrevette, s a városházára idéztette őket. Egyiküket, aki 30 éves volt, megvesszőzték, a másiknak, aki csecsemőjével jelent meg, megkegyelmeztek.
A legnagyobb felháborodást Maderspach Károlyné Buchwald Franciska esete keltette. Férje a kor kiváló hídépítő mérnöke, s a ruszkabányai vasgyár egyik tulajdonosa volt. 1849. augusztus 17-én Kmety György tábornok és kísérete, majd 20-án a török földre tartó Bem és Guyon Richárd tábornok, illetve Stein Miksa ezredes haladt át a településen. A három magas rangú tiszt Maderspachéknál szállt meg, majd az esti órákban folytatták útjukat. Augusztus 23-án bevonultak a császári-királyi csapatok a kisvárosba, s magukkal hurcolták Maderspachnét. Kocsin kivitték a városon kívül oda, ahol júniusban a városka lakossága szabadságfát ültetett. Itt Gröber százados parancsára két katona lefogta, letépték róla a felsőruhát, négy másik pedig nyírfagallyal megvesszőzte. Innen továbbhurcolták Karánsebesre, ahol néhány órára fogságba vetették, majd hazaengedték. Amikor a szerencsétlen férj értesült a történtekről, szégyenében egy, a bányászatban használt jelző mozsárágyúval főbe lőtte magát. A hihetetlenül brutális eljárás oka állítólag az volt, hogy Maderspachnét megvádolták: az említett szabadságfa júniusi ültetése alkalmával egy, a császárt ábrázoló bábut temetett el. Maderspachné megvesszőzésének híre bejárta az európai sajtót, s nem kis szerepe volt abban, hogy Haynaut 1852-ben Londonban a Barclay and Perkins sörgyár munkásai alaposan elagyabugyálták.
A botozások még 1852-ben is állandóak voltak, főleg a másodfokú felségsértést (az uralkodó szidalmazását) büntették így.

Mikor a lányok testi fenyítésének kérdését vizsgáljuk, a legfontosabb tényező figyelembe venni, hogy a fenyítésnek nincs-e a tiszta, személytelen büntetésen kívül más indítéka. Ha bizonyos, hogy a végrehajtónak nincs szexuális indítéka, különösen, ha ez a személy férfi, akkor nehéz megérteni, hogy a lányok miért mentesülnek a nádpálca alól,míg fiú kortársaik még mindig szenvednek tőle.
A fenyítő iskolákban hivatalosan csak a 16 év alatti lányok részére volt engedélyezett a a pálcázás, és csak a tenyerükre.Általában ezeket a büntetéseket négyszemközt hajtotta végre az igazgató, vagy igazgatónő, (ez a személy a lányiskolákban nem volt szükségszerüen nő) és az ütések száma nem haladta meg a hármat tenyerenként. A fenékre mért ütések nem voltak engedélyezve,és a pálcázás semmilyen módja nem volt engedélyezett a 16 év feletti lányok részére. Ez volt a hivatalos helyzet.
Nem hivatalosan, bár az adott helyzet talán némileg különbözött, vegyük annak a 14 és fél éves lánynak az esetét, akit 1974-ben javítóintézetbe küldtek a rendőrség szándékos akadályozásáért, amikor azok megpróbáltak elfogni két gyilkosságért körözött fiatalkorút.
A jó családból való lány elég bolond volt hozzá, hogy megismerkedjen a gitáros fiúval és annak barátjával, és közvetve részesévé váljon a gyilkosságnak, amikor kimaradt velük egy este, a szülei tudta nélkül.
A lányt az utcán hagyva a két fiú bement egy házba, és kirabolt, majd brutálisan meggyilkolt egy idős hölgyet. A fiúktól fenyegetve nem árulta el a rendőrségnek mit tettek, végül javítóintézetbe küldték.
Egy vonzó, karcsú leány, hosszú, sötétbarna hajjal, és nagy szemekkel egy lány, aki most tizenhat éves, most elmondja a saját szavaival azt a különös bánásmódot, melyben 25 másik lánnyal része volt egy kis javítóintézetben Kelet-Angliában.
Mikor megérkeztem, azt mondták, hogy fürödjek meg egy tanárnő felügyelete mellett. Mikor kijöttem a fürdőből, hogy megtörülközzek, a tanárnő megjegyezte hogy le vagyok sülve, mert elötte sokat napoztam a vakáció alatt a szüleim házának tetején, néha ruha nélkül, mert a szomszédok nem láttak oda, és az anyámat nem érdekelte. A tanárnő nagyon undok volt, és azt mondta, hogy a meztelenül napozás jellemző a fajtámra, de nem kell aggódnom, mert miután teszek egy látogatást Mrs X-nél, az igazgatónőnél, a vörös különböző árnyalatai lesznek majd a fenekemen. Ezután kiment, és behozta az egyenruhámat, mely egy rövid, sötétkék, fehércsíkos pamutruhából, mely régi, és foltozott volt, valamint kardigánból, lapossarkú körömcipőből, és térdzokniból állt. Melltartót nem kaptam, csak trikót, és három fehér pamutbugyit, melyek kopottak voltak a sok mosástól. Minden túl kicsi volt rám, és amikor kértem tőle egy melltartót, egy vizes törülközővel vágott a lábamra.Két napja voltam ott, amikor az igazgatónő vacsora után magához hivatott, és amikor beléptem a szobájába, egy férfit találtam ott, aki nyilvánvalóan egy volt az iskola vezetői közül. Barátságos volt hozzám, és röviden beszélt arről, ami rám vár az intézetben, és hogy mennyire komoly, és súlyos az ügy, amibe belekeveredtem. Elmondta továbbá mi az elvárt viselkedés az intézetben, és a tevékenységek listáját, melyeket el kell végezni a nap folyamán. Elmondta, hogy a jó viselkedés segít könnyebbé tenni a napjaimat, és a büntetésemet lerövidíti, amennyire lehetséges, de legalább tizennyolc hónapott kell letöltenem, mert nagyon komoly hibát vétettem. Elmondta, hogy az intézet nagyon szigorú, és az igazgatónő nádpálcát használ az engedetlen lányokon. Megkérdezte, hogy pálcáztak-e meg az iskolában, és amikor elmondtam, hogy néhányszor igen, kérdezett a pálcáról, és hogy hogyan zajlott le a fenyítés. Mondtam, hogy a tenyeremre kaptam, mire közölte, hogy a pálcát itt a fenéken alkalmazzák. Ezután megkért, hogy várjak kint, amíg beszél az igazgatónővel. Tizenöt perc múlva ujra be kellett mennem, és ekkor az igazgatónő beszélt, és elmondta, hogy az intézet nem jelent büntetést,hanem bölcsebb, és jobb embert képez belőlem, és hasznos tagja leszek a társadalomnak, amikor kikerülök az intézetből.Elmondta, hogy tekintettel az általam elkövetett tett súlyosságára, ő, és az igazgató elhatározták, hogy szigorúan bünhődnőm kell ezért, azért, hogy tiszta lappal indulhassak, és ha jól viselem magam, többé nem lesz szükség ilyen szigorú büntetésre. Az igazgatónő közölte, hogy tizenkét ütést fogok kapni a nádpálcával. Elötte a hálóterembe kellett mennem, hálóruhába öltözni, és úgy visszatérni. A hálóteremben próbáltam keresni olyan bugyikat, melyek több védelmet nyújtanának, de mindegyik pont olyan vékony volt, mint amit viseltem. Gondoltam, a bugion keresztül fog megpálcázni, ezért próbáltam kettőt felhúzni, de ez nagyon meglátszott, ezért nem mertem.
Felvettem a hálóruhámat, és leültem az ágy szélére, meg voltam rémülve, és sírni kezdtem,mert féltem visszamenni az irodába. Úgy öt perc múlva az igazgatőnő feljött, megragadott, és azt mondta, ha nem vetem alá magam a büntetésnek, többet fogok kapni. Ekkor lementünk, de amikor beléptem a szobájába, ismét sírni kezdtem. Az igazgató ismét kedves volt, és elmagyarázta hogy meg kell büntetniük, és hogy el kéne gondolkodnom a kárról, amit okoztam a hibámmal, és belátni, hogy az a becsületes, ha megfizetek érte. Abbahagytam a sírást, ekkor az igazgatónő utasított, hogy vegyem le a hálóruhámat, és álljak a karosszék mellé. Ekkor az ablakhoz ment, és a függöny mögül kihúzott egy vékony pálcát, mely úgy nézett ki, mint amilyent az iskolában használtak. Rá kellett hajolnom a fotelre, majd lehúzta a bugyimat a térdemig, és azt mondta, hogy ha a büntetés alatt mozgok, vagy felemelkedem, további ütéseket fogok kapni. Nagyon meg voltam rémülve, és szégyelltem, hogy az igazgató igy lát.
Négy ütést mért a fenekemre, szünetet tartva az ütések között, amikor kezdtem felemelkedni, és kértem hogy hagyja abba, mert nagyon fáj, de őmegvárta amíg újra előrehajolok, és két további ütést mért rám, ami olyan erős volt, hogy fel kellett ugranom.
Ekkor azt mondta, hogy ha nem tudok nyugton maradni, menjünk a hálószobájába, és feküdjek az ágyra. Néhány párnát nyomott be a hasam alá, és teljesen lehúzta a bugyimat. Négy ütést kaptam, ez eltartott vagy öt percig, mert nagyon sokat mozogtam a fájdalom miatt.
Ezután négy plusz ütést kaptam a felsőcombomra, amiért nem feküdtem mozdulatlanul. Sírtam, és az igazgatónő azt mondta, álljak fel. Felhúztam a bugyimat, miközben mindketten néztek. Az igazgató közölte, hogy bátor voltam ,de meg kellene tanulnom jobban elviselni a pálcázást. Azt mondta megfizettem azért amit tettem, és hogy holnap látni akar az igazgatói irodában, hogy megnézze, minden rendben van-e a fenekemmel. Másnap éjjel le kellett tolnom a bugyimat, hogy megnézhessék a hurkákat. A hurkák még egy hét múlva is látszottak. Még néhányszor kaptam büntetést a nádpálcával, és az igazgató minden alkalommal végignézte a pálcázást. A lányok közül néhányan elmondták, hogy az ő büntetésüket is végig szokta nézni, és legalább két lány elmondta, hogy őket sajátkezüleg vesszőzte meg, a csupasz fenekükön, és ez sokkal fájdalmasabb volt, mint amikor az igazgatónő verte el őket. Engem sosem pálcázott meg, de egyszer azt mondta, reméli, nem kell neki megbüntetnie, mert ez fájdalmasabb lenne, mint az igazgatőnőé. Szerette nézni ahogy megbüntettek, de mindig kedves volt hozzám.