Megérdemelt büntetés (Xena)

- Hijjijjíj! - hasított az éles csatakiáltás a levegőbe. A haramiák, akik már szorosra fonták gyűrűjüket a szőke lány körül, megdermedtek, és tátott szájjal meredtek a sűrűből kirohanó harcosnőre. A pillanatnyi zavart kihasználva Gabriel botjával kisöpörte az egyik rabló lábát, és az így keletkezett résen át kiugrott a férfiak közül. Xena a háta mögé tolta a lányt, és kardját a rablók felé szegezve zordul elmosolyodott:
- Velem kezdjetek ki! A férfiak tétován egymásra néztek, majd megindultak a harcosnő felé. Négyen voltak, egyikőjük épp most tápászkodott fel a földről, ahová Gabriel ütése ledöntötte. Xena nem várta meg, míg közelebb érnek. Emberfeletti gyorsasággal mozdult: pengéje utat talált az élen haladó férfi páncélja rései között. A haramia hitetlenkedve nézte a kardot, majd rongycsomóként zuhant el. Társa előretört; azt hitte, oldalba támadhatja a harcosnőt. Nagyot tévedett. Xena - szinte rá sem pillantva a hullára - villámgyorsan oldalra fordult, kardjával félresöpörve a haramia erőtlen támadását. Aztán a levegőbe emelkedett, és egy szaltóval a meglepett férfi háta mögé került. Az szinte fel sem fogta, mi történt; a harcosnő kardja markolatával tarkón ütötte. Elsötétült előtte a világ. Xena harciasan körülnézett, de már csak a két megmaradt bandita hátát láthatta, ahogy hátra sem nézve bevetik magukat az erdőbe.
- Jókor jöttél - hallotta Gabriel csilingelő hangját a háta mögül. A harcosnő szigorúan összevont szemöldökkel nézett társnőjére.
- Gabriel, nem azt mondtam neked, hogy maradj a táborhelynél?
- Csak körül akartam nézni egy kicsit - vont vállat a lány.
- Gyerünk vissza! - mondta Xena, és elindult egy alig látható ösvényen a fák között. Gabriel fütyörészve követte. Ideje lenne végre engedelmességre tanítanom ezt a lányt - gondolta Xena. Egy nap talán az élete múlhat azon, ha semmibe veszi az utasításaimat. Xena nagyon kedvelte a lányt; aki mindig fel tudta vidítani a vándorlásaik során, úgy érezte, igazi, hű barátot talált a személyében. Egyetlen hibája volt csak: túlzott kíváncsisága és felelőtlensége gyakran sodorta életveszélyes helyzetekbe. A harcosnő attól tartott, egyszer majd túl későn érkezik, és a lány az életével fizet a butaságáért. Időközben kiértek a fák közül. Az aprócska, napsütötte tisztás közepén ott volt az éjszakai tábortűz maradványa, mellette a két nő holmijaival.
- Gabriel! - szólította meg a lányt Xena. - Elegem van abból, hogy állandóan semmibe veszed az utasításaimat, bajt hozva ezzel mindkettőnk fejére. Úgy döntöttem, ideje, hogy tanulj egy kis engedelmességet! A harcosnő két erős kötéldarabot kotort elő hátizsákja mélyéről, és a lány mellé lépett.
- Egy alapos verés majd elveszi a kedved a szamárságaidtól! A lány ijedten nézett a harcosnőre; szerette volna azt hinni, hogy az csak rá akar ijeszteni. De Xena eltökélt arckifejezéséből látta, hogy a nő minden szót komolyan gondol.
- Én csak - kezdett volna mentegetőzni, de a nő félbeszakította.
- Talán már előbb túl kellett volna esnünk ezen - mondta. Megragadta a lány karját, és a tisztás szélén lévő kidőlt fatörzshöz vezette. A faóriás vastag törzse épp a lány derekáig ért. Egy határozott mozdulattal keresztülfektette a törzsön, úgy, hogy a lány hátsója legyen a legmagasabb ponton. Gabriel nem ellenkezett, tudta, hogy teljesen felesleges lenne az ellenállás. Xena sokkal erősebb nála, és nem akarta feleslegesen tovább bosszantani a harcosnőt. Engedelmesen tűrte, míg társnője vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon, összeköti a kezeit és a lábait. Elég kényelmetlen volt ebben a pózban lennie, de sejtette, hogy hamarosan ennél nagyobb kellemetlenségeket kell majd elviselnie. Xena, miután megkötözte a lányt, feltűrte Gabriel aprócska szoknyáját; feltárva ezzel hófehér, gömbölyű fenekét, mely élesen elütött a lány többi testrészének napbarnított színétől. Hátrébb lépett, és leoldotta övéről a bőrből font, rövidnyelű korbácsot. Felemelte a veszélyes, kegyetlen ostort, hogy elkezdje a büntetést. Lelki szemei előtt már látta, ahogy a korbácsütések nyomán kiserken a lány vére, hogy aztán örökre megmaradó hegeket hagyjon a bársonyos bőrön. A nő leengedte az ostort. Túl kegyetlen büntetés lett volna, és ő nem akarta bántani a barátnőjét. Körülnézett, és megakadt a szeme egy mogyoróbokron az egyik fa tövében. Odalépett, és az övéből előhúzott tőrrel levágott egy hosszú, erős, hajlékony vesszőt. Leszedte róla a leveleket, és próbaképp megsuhogtatta a levegőben a pálcát. Ez már sokkal jobb lesz - gondolta. Kellően fájdalmas ahhoz, hogy a lány tanuljon az esetből, de nem annyira kegyetlen, mint a korbács.
- Kezdhetjük, Gabriel? - lépett a lány mögé.
- Igen - mondta a lány, fogai között szűrve a szót. Xena bólintott, majd felemelte a vesszőt, és elkezdte a büntetés végrehajtását. A pálca süvítve szelte a levegőt, hogy aztán egy éles csattanással találkozzon össze Gabriel fenekének hófehér bőrével, vörös csíkot hagyva maga után. A lány felszisszent, ahogy az égető fájdalom belemart. Akkor sem fogok kiabálni - szorította össze még jobban a fogát. A harcosnő néhány másodpercet kivárt, majd újra lecsapott a vessző, aztán újra és újra; módszeresen haladva végig a lány fenekén, hogy egyetlen fehér folt sem maradhasson. Gabriel tartotta magát: csak néhány különösen fájdalmas ütés után nyögött fel. Szeme már könnybe lábadt, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy el ne sírja magát. Huszonötször sújtott le a mogyoróvessző a lányra. A jobb felét, amelyet a vessző vége ért el, már egyetlen tüzes, vörös, hurkákkal borított izzásnak érezte. Xena egy időre abbahagyta a vesszőzést, és átment a lány jobb oldalára. Gabriel megkönnyebbülten sóhajtott fel, azt hitte, vége a büntetésnek. Tévedett. A harcosnő újra meglendítette a pálcát, hogy újabb huszonöt ütést mérjen az engedetlen leányzó hátsójára, hogy a bal fele is megkapja a jussát. Gabriel már nem bírta tovább; hangosan felzokogott. Xena azonban nem hatódott meg, könyörtelenül folytatta tovább a verést, míg mind a huszonöt csapást ki nem mérte Gabriel elgyötört fenekére. Mire a verés véget ért, a lány nemrég még hófehér bőre izzó vörösen lüktetett, néhol lilába hajló hurkákkal megtörve a vörös szín egyeduralmát.
- Remélem, ebből tanultál - oldozta el társnőjét Xena, majd hasra fektette egy pokrócon a tisztás közepén a meggyötört lányt.
- Igen, Xena - szipogta Gabriel. - Legközelebb azt fogom tenni, amit mondasz.
- Remélem is - bólogatott a nő, és egy tégelyből hűsítő kenőcsöt kent a lány hátsójára. Mert ha nem, akkor már tudod, mire számíthatsz - gondolta, és elmosolyodott.