Megemlékezés
Már 6 év telt el... A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is ír a próféta errõl a szörnyû tettrõl egy cikket.
A tények nem változtak, ugyanazon dolgok felsorolását kell most újra elolvasnia a kíváncsiaknak. 2001. szeptember 11.-én történ mindez, amikor egy bizonyos al-kaida, arab terrorszervezet egy támadást kezdeményezett. Az Amerikai Egyesült Államok volt a célpot, azon belül is 3 épület: a híres World Trade Center, mely New Yorkban állt, mindkét tornyát ledöntötték ekkor. A második célpont a Pentagon volt, ide is megérkezett a gép. A harmadik épület szerencsésen megúszta az esetet, ez a Fehér Ház volt. Hogy miért úszta meg? Az eltérítésre szánt gép utasai ekkor már hallottak az esetrõl, és fellázadtak, ezzel együtt járt egy szerencsés helynek mondható leszállóhely.
A tragédia, melynek híre az egész világot megrengette, 3000 fõs áldozatot követelt. A mai napon szinte az egész világon megemlékezést tartanak, köztük bár ránk, boszorkányokra és varázslókra nem igen vonatkozik, de mi is. A varázsvilág egy 1 perces csendet hirdet emiatt, 19:11-es kezdettel. Ez az összes olyan épületre vonatkozik, ahol varázslók vannak az adott idõpontban! Reméljük, hogy ezt mindenki, még a legrészegebb emberek is befogják tartani, és méltó lesz a megemlékezés.
A titokzatos "Valaki” kiléte
Megerősített információk szerint a Roxfort Expressz romjaiból betudták azonosítani azt a titokzatos személyt, aki megtámadta a vonatot. Azonban van egy kis bökkenő a dologban: a nyilvántartásban ilyen varázsló vagy boszorkány egyáltalán nem található. Ez újabb fordulatot hoz a kis történetben, ami így is eléggé kacifántos. Megkérdeztük az egyik minisztériumi szakembert, hogy mi van akkor, ha ilyen helyzettel találják szemben magukat:
Rita Vitrol: Lehetséges ez, hogy egy bizonyítottan is varázslásra képes ember nem szerepel varázsvilágunk nyilvántartásában?
Sebastian Litrunen: Természetesen lehetséges, azonban ez csak nehezíti az alapból nem éppen könnyű helyzetet. Fel kell venni a többi országgal a kapcsolatot, hogy ők is keressék ki a nyilvántartásukban, ugyanis lehet nem angol származású ez a személy.
Rita Vitrol: Nos ez lehetséges, de szerintem az olvasóknak joguk van tisztában lenni a dolgokkal. Nem valami hivatali személy volt ez, amit titkosítani kell?
Sebastian Litrunen: Jogos a kérdés, de megnyugtathatom, Önt és az olvasókat is, hogy ez nincs így, természetesen.
Lehet, hogy igaza van a szakembernek, azonban lehet, hogy nem, ezt az olvasók véleményére bízzuk.
A Hoppor-rendszer meghibásodása
Tegnap este a hoppor-hálózatba több varázsló és boszorkány is beszorult a rendszer meghibásodása miatt, amiért a Hop hálózat felügyeleti hivatal teljes körû felelõsséget vállal. Többen félig, még többen pedig teljes egészükben szorultak a kandallók fogságába. A minisztérium illetékes munkatársai azonnal belevetették magukat a munkába. A pórul járt emberek kártérítést követelnek, ugyanis többen fontos programjukról késtek el, a hiba miatt. A hop hálózat felügyelet még nem döntött a kártérítésekrõl. Az esetrõl a hop hálózat felügyeleti ügyosztály parancsnoka nyilatkozott.
-Mi okozhatta a meghibásodást?
-A meghibásodás a rendszeres, minden fél évben elõforduló rendszerellenõrzés során alakult ki. Amikoron egy rendszerfelügyelõ kollégámat megtámadta az egyik lakos, aki használja a hop hálózatunk szolgáltatásait. A nõszemély azt hitte meg akarják õket támadni, ezért haladéktalanul átkokat küldött kollégánkra, és ráuszította a háztartási eszközöket. Az átkok hatására megbénult a hop hálózat, így akik épp akkor a hop hálózatot használták, azok benne rekedtek.
-És körülbelül hányan ragadtak benn a rendszerbe?
-Becslésünk szerint 400-500 mágus. Ezt még nem tudjuk pontosan, mert még nem fejezõdött be a kiszabadításuk.
Meglátásaink szerint ezek után mind a varázslótársadalom polgárai, mind a minisztérium alkalmazottai óvatosabbak lesznek egy-egy ilyen ellenõrzés során.
Írta: raraness, 2007 08 22-kor
Cornelius Caramel szennyesei és kampánya
Cornelius Caramel mágiaügyi miniszterrõl a választások hevében érdekes információk láttak napvilágot. Sokak szerint Caramel egész minisztersége alatt jóformán semmit se csinált, mégis a pénzét megkapta. Pár szemfüles informátorunk érdekes információkkal látott el minket, miszerint párkapcsolatai se voltak épp felhõtlennek mondhatók, és családjával való viszonya sem.”Cornelius 17 évesen, a Roxfort elvégzése után mindenki számára eltûnt, és kissé meggágyulva tért vissza.” -Nyilatkozták rokonai. Pontosan nem tudjuk, hogyan is lett minisztériumi alkalmazott, majd miniszter, de sok pénzébe kerülhetett. Azt is megtudhattuk, hogy Caramelnek felesége mellett több szeretõje is volt és van is, a miniszter állításával ellentétben, gyermekei is születtek. A miniszter mindent cáfol, és közölte, ez csak az ellene indult lejáratási kampány része. Ezek a hírek Corneliusnak igen nagy fejtörést okozhatnak, és megcsappanhat támogatói szám is, amit igazán nem csodálhatunk, eme felettébb különös hírek után. Többen is azt nyilatkozták, készek nyíltan tüntetni a miniszter példátlan életmódja ellen. A választásokig minden bizonnyal, fel kell még mutatnia valami pozitívumot is, ha meg akarja tartani miniszteri székét.
Írta: raraness, 2007 08 20-kor
Egy aurorral kevesebb
Egy újabb megdöbbentõ hír látott napvilágot, miszerint George Ebshont professzor, aki a Roxfort tanára megszünteti aurori munkaviszonyát a minisztériumnál. Tudomásunk szerint a tanár úr azért mond fel, mert független akar maradni, ám a jelen helyzetben, a választások miatt ez nem megoldható. Ebshont professzort csak a bejelentést követõ 3. napon tudtuk szóra bírni.
- Ön pontosan miért mondott fel?
- Tudja kedves barátom, elõször is eleget güriztem már a minisztériumnál, és a mostani helyzettel teljesen betelt a pohár. Másodszor pedig, ezen a héten születik meg gyermekem, és az idõmet inkább vele tölteném, mint a hivatal mocskaival.
- Ez érthetõ, és a kiesõ bevételt hogyan foglya pótolni?
- Nos, nem mintha sok közük lenne hozzá, de felkérést kaptam egy szerepre. Errõl ne is faggassanak, mert szigorúan titkos a megjelenéséig.
- Professzor kívánunk önnek további sikerekben gazdag évet és gratulálunk a gyermekhez.
- Köszönöm.
A miniszterválasztásokig ugyan még van hátra egy kis idõ, de a minisztériumnak fel kell készülnie arra, hogy több olyan munkatárs is lesz, aki elmegy. Mindazonáltal reméljük, hogy marad, aki megvédjen minket.
Írta: raraness, 2007 07 23-kor
Megkerültek az eltûntek
Az elveszett diákok és tanárok épségben értek vissza Londonba 2007.07.17-én a Foltozott Üstbe. Tudomásunk szerint a mai nap folyamán a minisztérium aurorjai megtalálták az eltûnteket és visszakísérték õket
Londonba. Az eseményekrõl George Ebshont professzor számol be.
-Nos, hát, hogy is kezdhetném… szóval, aznap mikor az expressz elindult a Roxfortból az érkezésünk elõtt körülbelül 30 perccel hirtelen megállt. A fékeket húzták be, így be kellett jutnom a mozdonyba, amit pajzsbûbájjal védtek le. Miután ezt a gondot megoldottam, beléptem, és hatalmas füst fogadott, és valaki ki osont mellettem, majd miután a füst eloszlott a mozdonyvezetõt pillantottam meg, aki látszólag eszméletlenül feküdt a padlón, mint utóbb kiderült sajnálatos módon elhunyt. Trianus kolléga próbált rajta segíteni, de sikertelennek bizonyult. A mozdony berendezései teljesen megolvadtak, baglyot nem tudtunk küldeni és a hopp hálózatot sem tudtuk használni. Elkezdtük keresni, azt, aki ezt az egészet okozhatta, majd kicsivel késõbb Trianus professzor a csomagtérbe ment, ahol majdnem életét veszítette, de idõben odaértem, és sikerült megmentem. Sajnálatos módon a csomagtérben mágikus bomba robban, ahogyan nem sokkal késõbb a fülkékben is. Miután sikerült kimenekíteni a diákokat, összecsomagoltunk és a London felé vezetõ erdõbe indultunk útnak. Egy mezõn vertünk tábort aznap, és elõre mentem megtisztítani a másnapra tervezett útszakaszt, ám, mint utólag megtudtam a diákoktól James Potter-t és Alastor Time Dlor-t elrabolta ez a valaki, de õk ügyesen meglógtak elõle. Másnap délután indultunk tovább, és este egy újabb mezõhöz értünk, ahonnan az éjszaka folyamán el kellett jönnünk, mert a jégesõ szétverte sátrainkat, és az erdõbe menekültünk, majd tábort vertünk. Harmadik nap, azaz ma 11-kor indultunk tovább, és dél körül egy hegyhez értünk, ahol egy levelet kaptunk, miszerint úton a felmentõ sereg. Csapdának sejtettük, ám rosszul, mert egy seprûn érkezett auror tûnt fel az égen, nem sokkal késõbb, majd seprûket osztott ki, és aurorok kíséretében Londonig repültünk, ahol leszálltunk egy parkolóház tetejére, majd onnan zsupszkulccsal értünk a Foltozott Üstbe. Hál’ istennek súlyosan senki sem sérült meg, az út során keletkezett kisebb sérüléseket tudtuk kezelni. A diákok jól viselték az utat, bár meglehetõsen elfáradtak a kalandozásba.
Köszönjük ezt a sokatmondó beszámolót a professzor úrnak, akinek véleményünk szerint sokat köszönhetnek a diákok és az igazgató úr is. Ezután, az eseményekben gazdag évvége után kívánunk kellemes szünetet a diákoknak.

Írta: raraness, 2007 07 17-kor
Eltûntek!
A tegnap hazafelé tartó Roxfort Expressz, váratlanul nem érkezett meg a szokásos 17.00-os idõpontban, Londonba. A mentõcsapatok késõ este értek oda, mert egy sárkányincidens miatt máshol voltak. Mikor megtalálták a vonatot, az romos állapotban, elhagyatva volt a síneken. A vonatot minél hamarabb el is vontatták. Tudósitónk sikeresen bejutott a helyszínre, ahol tárolják és vizsgálják a vonatot, és alátámasztja azt a pletykát, miszerint a vonat vezetõje meghalt. A diákok és tanárok továbbra se kerültek elõ. A Roxfort igazgatója, HarryProf egyenlõre nem nyilatkozott az esetrõl, aki nem tartózkodott a vonaton ezévben. Nem tudni, hogy köze van e az eltûnésükhöz, annak, hogy a nemrégiben elkapott Halálfaló megszökött az Azkabanból. A minisztérium nem mond semmit, az ügy kapcsán, hogy köze lehet-e egyáltalán az esethez. Reméljük minél hamarabb elõkerülnek, sértetlenül, épségben.

Írta: ratari_taractim, 2007 07 16-kor
Tanévzárás
Egy újabb tanév ért véget a Roxfortban, és a diákok mától élvezhetik a szünetet egészen szeptember 2-áig. Ebben az évben is sok érdekesség volt az iskolában. Megrendezésre került egy párbajbajnokság és egy Novellaíró pályázat is, majd évvégén a kastélyban kapott helyet a Próféta Nyereményjáték sorozata. Az évzárón szép számmal gyûltek össze tanárok és diákok egyaránt. Ez évben a kviddicskupát Mardekár háza nyerte, a házkupát pedig a Hollóhát. A legjobb tanár címet Josette Daleney nyerte el, aki sötét varázslatok kivédését tanít és a griffendél házvezetõ tanára. A tanév összegzésére HarryProf igazgató urat és Mardhug Griholt kértük fel.
- Igazgató úr, ön, hogy jellemezné az elmúlt tanévet?
- Nagyon jó tanév volt, sok izgalommal, programmal és a szokásos vitákkal.
Ezután, az igazgatói vélemény után halljuk, hogy vélekedik a diákság:
- Mardhug, neked mi a véleményed az elmúlt tanévrõl?
- Hát… hogy is mondjam… olyan átlagos tanév volt, sok izgalommal, itt fõleg a párbajbajnokságra gondolok. Aztán volt sok izgalmas kviddicsmeccs. Az igazgató is a megszokott módon viselkedett.
Így telt hát ez a tanév a Roxfortban. Szokásomhoz híven kívánok mindenkinek jó vizsgaeredményeket és kellemes szünidõt.

Írta: raraness, 2007 07 15-kor
Játsz és nyerj!
Mivel már régóta nem jelentkeztünk Rejtvényrovatunkkal, ezért új nyereményjátékot inditunk. A Roxfort ez évének, utolsó hetében a Roxfort Nagytermében fog zajlani a játék minden hétköznap 15.00-kor. Valamint, ha végetér ott a tanév, a Foltozott Üstben ver tábort, a Próféta rejtvényfelelõs csapata. A mugli televíziós készülékekben népszerû befeletonáló mûsorokhoz hasonlóan, mi is különbözõ rejtvények megfejtésével segitjük a pénzhez játékosainkat. Aki szeretne megfejtést/tippet mondani a mûsorba, annak 5 galleont kell átutalnia 'Próféta Nyereményjáték' nevû felhasználónak. (Részletek a mûsor közben) Megéri játszani, mert több száz galleont lehet nyerni

Ma is várunk titeket 15.00-kor. (Ha valamikor nem lesz játék, a Nagyteremben lesz hírdetve a témában.)
Írta: HarryProf, 2007 07 10-kor
Miniszterválasztások
Már csak pár hónap választ el minket attól, hogy végre kiderüljön, ki lesz a Mágiügyi Miniszter. A Reggeli Próféta a szavazást bonyolító bizottság nevében is kéri, hogy a nagykorú, Varázs Világban élõ emberek menjenek el szavazni a jelöltekre, akik a következõek: Cornelius Caramel, Rufus Scrimgeour, Nord Luac's Noitop valamint Elfrida Stump.
Mindegyik miniszter elkészítette már programját, Elfrida Stump kivételével, melyek igen terjengõsek, és unalmasak is, így a Próféta csak a fontosabb pontokat emelné ki az olvasóknak:
Cornelius Caramel nem ígér túl sok újdonságot... A megszokott, unalmas kormányzás... Kicsit beszeretne kavarni a Varázslény-felügyeleti Fõosztály felépítésébe, de ez nem nagyon tartozik ránk.
Rufus Crimgeour megemelné az aurorok fizetését, és átalakítaná szinte az egész minisztériumot. A Szent Mungóba olvasztaná a Varázs Világ bestia, és értelmes lényi sérülési kezeléseket is, így nem kell külön orvoshoz járkálni.
Nord Luac's Noitop egy teljesen új világot képzelt el. Nagy-Brittania összes nagyobb tájára szeretne kórházat építeni. Meghagyná a Szent Mungót a Londoni-medencéhez, ezen kívül építene Edinburgba, Liverpoolba, Manchesterbe, és Cardiffba is egyet. Ezen kívül pár Fõosztályat is megszünetne, és egybeolvasztaná, hogy egyszerûbb, de hatékonyabb módszerekhez folyamodjon a minisztérium.
Elfrida Stump pedig, mint már említettük nem készítette el még teljesen programját, így csak a véglegeset akarja szerkesztõségünknek elküldeni. Azonban pár dolgot elárult: "Az emberekért szeretnék tenni. Nagyobb biztonságot, és védelmet szeretnék kialakítani. A rend védelmezõinek kötelezõvé teszem a hoppanálási vizsgát, hogy hamarabb kiérjenek a helyszínre, ezen kívül heti rendszerességû zsupszkulcs ellenõrzést szabok ki. Egy kisebb adócsökkentés is bekövetkezhet, ha úgy látom, hogy érdemes. Új munkahelyeket szeretnék teremteni azzal, hogy néhány mostani munkahelyet (kórházakat, minisztériumokat, hivatalokat, stb.) kibõvíttetek, és ezekhez várjuk a jelentkezõket állásért majd."
Hamarosan megjelennek a hirdetési plakátok is, melyeken részletesebben elárulják a terveket. Azonban ez még elég kevés dolog, ahhoz képest, ami még befog következni... Mi azonban mindig itt vagyunk, hogy ezzel kapcsolatban is a leghamarabb, a legfontosabb információkhoz, és a legújabb/legelkészítõbb pletykákhoz jussanak.
<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő >>