Vagon elkötés
A hír elõször csak pletykaként indult, ma viszont bizonyossá vált az állítás. A Roxfort Expressz egyik vagonja hiányzik. Egyesek állítása szerint gonosz célú szellemek ólálkodnak a falu körül, és azok akasztották el a vagont, míg mások itteni lakosokra gyanakodnak. A végén kiderült, hogy a csínyt 5 Roxfortos diák kötötte el, mikor éjjel titokban egy egyik alagúton keresztül kisétáltak a Roxfortba a faluba, majd az egyik diák elkezdett piszkálódni, hogy vajon ki meri leakasztani az egyik vagont a vonatról. Senkinek sem volt bátorsága, mind azt mondta, ha ennyire bátor vagy tedd meg te. Elõször nem nagyon ment bele a diák, de miután a többiek gyávának hívták elindult, hogy a vagont elakassza társaitól. Mivel egyedül nem bírta, jöttek a többiek, majd segítettek neki. Mint kiderült, pont a legkisebb, egyben legkönyebb vagont akasztották le, így könnyedén eltudták tolni azt, a falutól egy pár kilométerre lévõ sík területre, ahol a vonat áthalad. Ezután visszasétáltak a faluba, majd visszajöttek a kastályba azon okból, hogy neszt hallottak. Ezután mint kiderült késõbb mint akik jól végezték dolgukat visszatértek hálókörletükbe, és elaludtak, majd reggel mintha semmi sem történt volna úgy viselkedtek. Miután az ügy kiderült a diákok azzal indokolták viselkedésüket, hogy csak viccnek szánták az egészet. Mint kiderült, nem volt komolyabb büntetése az 5 viccelõdõ diáknak. Bár én nem csodálkoznék, ha évvégén a hazaúton csak úgy viccbõl futniuk kéne a vonat után egészen Londonig.
A Körözés Feloldása!
A nemrég kiadott körözést visszavonták, mivel a körözött személy tisztázta magát, mind a Tanárok, diákok és Minisztériumi dolgozok elõtt!
Interjút Készítettünk Conelius Caramellel, és HarryProffal, elõszõr Caramelhez mentünk.
-Mért ejtették a vádakat?
-Néhány héttel ezelõtt tárgyalást tartottunk, ahol sikerült meg beszélnünk minden problémát, és némi büntetéssel, kiskorúságára hivatkozva felmentettük.
-És milyen büntetést szabtak ki?
-Azt személyi jogokat betartató törvény miatt, ezt nem tehetem közzé.
-Köszönjük, További Jó Munkát Kívánunk.
Ezután HarryProfhoz a Roxfort igazgatójához mentünk.
-Önnek mi a véleménye a történtekrõl?
-Mivel résztvettem a tárgyaláson, elégedetten tudtam meg hogy megkapta a büntetését a fiú, de megbánásának helyet adva, visszafogadtam az iskolába.
-Ezek után, hogy fog viszonyulni a fiúhoz?Megveti?Megszánja?
-Nem, meg próbálom elfelejteni a történteket!
-Köszönjük türelmét, további sok sikert az iskola irányításához.
Ezek után, remélhetõleg, nem történik több ilyen, és mindenki tanult az esetbõl. Remélhetõleg, a többi diák, és a tanárok visszafogadják, a fiút, akit azért nem neveztünk nevén, mert nem tudjuk, melyiket használja, és nem akartuk magunkat kínos helyzetbe hozni. Ha tovább fûzõdne az ügy, természetesen beszámolunk róla!
Sok Sikert, és További Jó Évet Kíván: Ampók Bumfolt
Körözött személy
Nagyon fontos cikket látnak most az olvasók! Egy bizonyos Mikolay Potter nevezetû embert köröz most a minisztérium! Nagyon veszélyes varázsló! Többféle alakban mutatja magát, és álnevekbõl is van neki éppen elég. Jelenleg a Márk, Máté, László, Mikolay és a Matek nevet sikerült felderíteni álneveibõl! Vigyázat!! A körözött személy férfi, de nem egyszer lehetett találkozni vele nõi alakban is! A minisztérium jelenleg tehetetlen, hiszen pár álnév, észrevétel, és egyéb intézkedésen kívül semmit sem tudnak az ügyrõl. Annyi bizonyos, hogy ez a Mikolay a Roxfort területén bóklászik, így megkérjük a Roxfortos diákokat, tanárokat, hogy amennyiben látni vélik az illetõt, egy-egy ismerõs alakjában, azonnal értesítsék valamelyik roxforti tanárt, hogy az azonnal jelentse az esetet a Minisztériumnak. Megkérdeztük Cornelius Caramelt a Mágiaügyi Minisztert is, az esetrõl:
- Mit gondol, mennyi idõn belül kapják el a körözött személyt?
- Reménykedünk benne, hogy az a bizonyos idõ hamarosan lesz, vagy nagyon jó esetben, még akár ma elkapjuk õt, de még nem tudunk biztosat mondani ez ügyben. Az biztos, hogy az ügyet nem hagyjuk "elhalni" és mindent megteszünk annak érdekében, hogy hamarosan elkapjuk az illetõt.
- Ön szerint, még mindig a Roxfort területén tartózkodik az illetõ?
- Igen minden bizonnyal. Küldötteink, már megérkeztek a kastélyba, és jelenleg, hogy az oktaást ne zavarják a kastály területe körül vannak, így bármikor elkaphatjuk ha szökni akar. De ha a személy nem óhajtozik még távozni, akkor is 100%-os a felkészültség, és ha kell bentebb hatulunk a kastélyban, és felkutatjuk hollétét.
Mint azt önök is láthajták, a minisztérium szava jelenleg csupa üresség. Hát igen, semmit nem tudnak még az esetrõl, csak látszatot akarnak kelteni, hogy azért csinálnak is valamit. De amint a hír kitudódott, egy pletyka is felreppent ezzel kapcsolatban, hogy a minisztérium csak hisztériázik, és nem tudnak magukkal mit kezdeni, így ilyen veszélyes híreket találnak ki. Ezen pletyka értelmében tehát nincs is ilyen személy. De akkor vajon, miért bizonyítgatja Harry Professzor, és más egyéb tanárok/diákok, azt a tényt, hogy ez egy tényleg élõ személy, és hogy többször is látták? Vagys a pletyka alapozatlan volt.
Nagy Galleon Nyereményjáték-Végetért
Október 31-én, Halloweenkor a Roxfort Boszorkány és Varázslóképzõ Szakiskolában sorsoláták ki a Nagy Galleon Nyereményjáték nyertesét.
A nyeremény 100 galleon, a nyertes pedig a most ötödéves fiú: Jack Sparrow.
Hamarosan interjút közlünk vele. Gratulálunk neki!

Írta: HarryProf, 2006 11 02-kor
Botrányos válás
Botrányos hírek jutottak a Reggeli Próféta fülébe. A Walpurgis Leányai nagyon híres együttes ritmusgitárosa Heathcote Barbary, elvált feleségétõl Christina Morgantól, és most Barbary neveli fiukat Jamest. Hogy a bíroság miért a hírességnek ítélte a gyermeket, azt nem sikerült kiderítenünk, de sikerült elérnünk a hírességet, és annak régi feleségét.
- Mi oknál fogva döntött úgy, hogy elválik feleségétõl, Christina Morgantól?
- Nos ennek, ezernyi oka van. Alig volt idõm vele foglalkozni, és a végére már egyáltalán nem voltunk jóban, minden beszélgetésünk csak veszekedéssel végzõdött. Bár szerelmünk hirtelen jött, és jó sok ideig csodásan mûködött, most vége van. Nem tudtunk már egymással együtt élni.
- A bíróság hogy-hogy neked ítélte a gyermek nevelését, hisz te is nyilatkoztad, hogy alig van idõd? A gyermekre talán lesz idõd?
- Errõl nem nyilatkozhatok, de annyit elmondok, hogy a kis Jamesre, nagyon sok hangsúlyt fektettem, és születése óta nagyon szeretem. Vele még tudtam annyit foglalkozni, hogy ne utáljon meg.
Christine Morgan nagy meglepetésünkre teljesen eltérõ válaszokat adott kérdéseinkre, amelyek szinte pontosan ellentétei a Barbary által mondott okoknak.
- Mit gondolsz, miért döntött úgy a férjed, hogy elválik tõled?
- Hát ez teljesen egyértelmû. Hiába tagadja, megcsalt többször is. Bár ilyen esetek gyakran elõfordulnak egy hírességnél. Én viszont azt is tudom, hogy nem eggyel, több nõvel csalt meg az idõk folyamán. A legutóbbi kiderült megcsalás után, és annyit mondtam, hogy pakolhatsz, és menj. Utána még pár hónapig házasok voltunk, és csak utána mondta Heathcote, hogy vége, válunk... És amit õ állít, hogy sokat foglalkozik Jamessel hazugság. Amint hazajött, és volt egy kis ideje mindig csak gitározott, és rajongókkal levelezgetett. Nem egyszer volt olyan eset is, mikor én ezen kiakadtam, és nem bírtam tovább, és elkezdtünk veszekedni. Ekkor többször is megvert.
- Honnan sejted, hogy Barbary megcsalt téged?
- Ez egyértelmû. Nem egyszer volt olyan alkalom, hogy hajnal jött haza, mikor a koncertjük a közelben volt, és nem tartott olyan sokáig.
Christina interjúja következtében, több nõ is állította magáról azt, hogy õ volt Heathcote egyik alkalmi partnere, és egyesek még részletezték is az estét. Késõbb egy pletyka is kiderült, miszerint Heathcote már meg is találta következõ barátnõjét, de ezt eddig nem bizonyítja semmi sem. Én nem értem az ilyen nõket, akik mind tökéletesnek érzik magukat, és híres együttesek tagjaival párosítgatják magukat, mikor az egész egy hazugság. Bár azért el tudom képzelni, hogy Heathcote Barbary, aki egyébként nagy nõcsábász hírében áll, töltött egy pár éjszakát más nõk ágyaiban.
Nagy Galleon Nyereményjáték
A Gringotts és a Reggeli Próféta közös játéka a Nagy Galleon Nyereményjáték, hamarosan befejezõdik.Már csak néhány napig lehet rendelni galleont, pontosabban Október 31-ig, Halloweenig.

Aki rendel galleont, amellett hogy megkapja a megrendelt galleonjait, részt vesz egy sorsoláson. A sorsolásnyertese kerek 100 galleont kap!

Mint minden évben, ez évben is megrendezi a Roxfort Boszorkány és Varázslóképzõ Szakiskola a Halloweeni ünnepséget. De most, az ünnepséghez csatlakozik a sorsolóbizottság, mégpedig azért, mert ott élõben fogják kihúzni a szerencsés nyertest!

Ha még nem rendeltél galleont, akkor itt az ideje!
Ha pedig már rendeltél, akkor rendelj mégegyszer, hogy több esélyed legyen!

Írta: HarryProf, 2006 10 22-kor
Még több Galleon!
A Gringotts újabb ajánlatot tett. Mostmár 40 galleont rendelhetsz!

Ha rászorulsz a pénzre, vagy még nem is rendeltél, akkor tedd meg minél hamarabb, mert már csak néhány hétig (Október 31-ig, Halloweenig) lehet rendelni. Ráadásul, azok között, akik rendelnek 100 Galleont sorsolnak ki!

Írta: HarryProf, 2006 10 06-kor
Újabb Galleonok
Írta: HarryProf, 2006 09 16-kor
Magas tankönyvárak
Mérhetetlenül magasak a tankönyvárak most Londonban, az Abszol Úton! Egy varázslócsalád havi keresetébe is kerülhetnek csak a tankönyvek, ha gyermekük most indul a Roxfortba. Egy incidens is kiderült a közelmúltban a dologgal kapcsolatban, amiben egy anyuka fejezte ki meg nem elégettségét. A Reggeli Próféta azt tanácsolja most a szülõknek hogy csak részletekbe vásároljanak be gyermekeiknek, és utoljára a tankönyveket hagyják, hátha addig enyhülnek a körülmények. Megkérdeztük a Czikornyai és Patza eladóját, az esettel kapcsolatban:
Mit gondol javulni fog a helyzet?
"Valószínûleg igen, de teljesen visszaállítani a dolgot nem hiszem, hogy tudni fogjuk. Viszont a boltunk most tervez egy kis kedvezmény csomagot, hogy a Roxfortba készülõ diákok szüleinek kevesebb legyen egy kicsit a kiadásuk. De részletekrõl ezzel kapcsolatban sajnos még nem beszélhetek." Próbáltuk megkérdezni az Obskurus könyvek vezérigazgatóját, de nem akart kérdésünkre válaszolni, hogy miért van ez. Reméljük hamarosan javulni fog tényleg a helyzet, mert ahogy újsagunk végignézte, a korábbi árakhoz képest, ezek a mostani árak az égbe nyúlnak.
Megemlékezés
2001. szeptember 11. - 2006. szeptember 11. Igen, 5 év telt el azóta, hogy a fõleg muglik által lakott New Yorkban, megtörtént a világ egyik legnagyobb terrorizmusa....
Az al-Kaida nevû terrorszervezet, 4 eltérített repülõgeppel tették tönkre a New Yorkiak aznapját. Az elsõ repülõ a World Trade Center északi tornyába csapódott be. Késõbb következett a 2. ami ugyanezen épület déli tornyába talált utolsó "leszállási" pontjára. Kis idõ multán a 3. repülõgép is becsapódott, de ez a Pentagon épületét vette célba. A 4. gép utasai az esetet szerencsésen megúszták, ugyanis akkor õk már tudtak az esetekrõl, és így fellázadtak, majd egy biztonságos helyen leszállították még idõben a gépet. Késõbb derült ki ezen gép célpontja: A Fehér Ház, ami az USA parlamentje. Közel 3000 ember vesztette életét a terrorcselekmény közepette. Az 5 év alatt több terrortámadás is bekövetkezett, de ezeket most nem soroljuk fel. Ma New Yorkban, hatalmas megemlékezést tartanak, az elhunytak tiszteletére. Emlékezzünk mi is meg az elhunytakról, 19:11-kor egy 1 perces csönd keretén belül a Foltozott Üstben. Várunk mindenkit!
<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő >>