|
A szövegéből kiderül, milyen sokat fejlődött a játék egy évszázad alatt. Goodwin feleségének „kapó”-ként kellett volna játszania – ez bizonyára a hajtó régi neve. A „Blooder”-t (a gurkó elődjét), ami eltalálta Radulfot, a kovácsot, Uggának kellett volna félreütnie, aki, mivel furkósbot volt nála, nyilván terelő volt. Gólszerzéshez már nem fákat kellett megcélozni, hanem cölöpökre szerelt hordókat. Még mindig hiányzott azonban a játék egy igen fontos tartozéka: az aranycikesz. A negyedik labda csak a 13.század derekán tűnt fel a kviddicspályán, s akkor is igen furcsa körülmények között. Az aranycikesz születése A gonlden snidget vadászata a 10. század elejétől dívott a boszorkányok és varázslók körében. A golden snidget ma már védett faj, de akkoriban közönséges volt Európa északi területein, jóllehet a muglik ritkán figyeltek fel a sebes röptű, kiváló rejtőző képességű madárral. A snidget befogásával járó dicsőséget csak növelte, hogy a madár apró, rendkívül mozgékony, és ügyesen elbújik a prédára leső ragadozók elől. Egy a Kviddicsmúzeumban kiállított 12. századi falikárpit snidgetfogással próbálkozó csapatot ábrázol. Az első jelenetben azt láthatjuk, amint a vadászok igyekeznek elkapni a snidgetet, s ehhez hálót és varázspálcát használnak, illetve puszta kézzel próbálkoznak. Az ábrázolásból az is kiderül, hogy a madár sok esetben nem élte túl a befogást. 
|