|
A kviddicscsapatok manapság már nem hazai pályáikon játszanak, hanem felkeresik a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya által kijelölt,
megfelelő szinten muglimentesített stadionokat. Zacharias Mumps hatszáz éve adott bölcs tanácsai mit se veszítettek érvényességéből: a
legbiztonságosabb, így kviddicspályának legalkalmasabb helyek ma is a lakatlan lápvidékeken találhatók.
A küzdőtér Zacharias Mumps a 14. századi kviddicspályát 150 méter hosszú, 54 méter széles, ovális területként írja le. A pálya közepén kb 60 cm átmérőjű kör helyezkedett el, oda vonult be a labdákkal a bíró (ahogy akkoriban nevezték: a kviddöntnök), a csapatok tagjai pedig felálltak körülötte. Abban a szempillantásban, mikor a labdák a felröppentek (a kvaffot a bíró dobta fel), a játékosok a levegőbe emelkedtek. Mumps idejében a labdát gólszerzés céljából póznára szerelt nagy kosarakba dobták. 1620-ban jelent meg Quintius Umfraville A varázslók nemes sportja című munkája, amelyben található egy vázlatos kép a 17. századi kviddicspályáról. Ezen már feltűnik a büntetőzónaként ismert terület. A kosarak immár jóval kisebbek, mint Mumps idejében voltak, és magasabb póznákon helyezkednek el. 1883-ban a kosarak eltűntek a pályákról, s helyüket átvették a karikák. Ezzel az újítással megszületett a ma is használt, modern kviddics. 
|