|
A gurkók Mivel megtudtuk, az első gurkók (avagy „Blooder”-ek) repülő kőtömbök voltak, s Mumps koráig is csak annyiban változtak, hogy gömbölyűre faragták őket. Ezeknek a kőlabdáknak azonban volt egy igencsak hátrányos tulajdonságuk: a 15. századi terelők mágikus úton megnövelt erejű ütője könnyen széttörhette őket, s ilyen esetekben a játékosokat a mérkőzés végéig kőtörmelék üldözte. Valószínűleg ez az oka annak, hogy egyes kviddicscsapatok a 16. század elején elkezdtek fém gurkókkal kísérletezni. Agatha Chubb, a mágusok alkotta régi tárgyak szakértője nem kevesebb mint tizenkét, írországi tőzegtelepeken és angliai lápokban talált korabeli ólomgurkót azonosított. „Ezek kétségkívül gurkók, nem pedig ágyúgolyók” – írja. Az ólomról végül megállapították, hogy túl puha a gurkókészítéshez (minden felületi sérülés, egyenetlenség negatívan befolyásolja a gurkó iránytartását). Ma már a gurkók vasból készülnek, átmérőjük 25 cm. Speciális bűbájozottságukból kifolyólag a gurkók részrehajlás nélkül mindenkit üldözőbe vesznek. Ha nem ütik valamely irányba őket, a legközelebbi játékost célozzák meg, ebből következően a terelőknek igyekezniük kell a lehető legtávolabb tartani a gurkókat csapattársaiktól. Az aranycikesz Az aranycikesz elődjéhez, a golden snidgethez hasonlóan dió nagyságú. Arra bűvölik, hogy minél tovább igyekezzen megőrizni szabadságát. Mesélik, hogy egy 1884-es bodmin-lápi mérkőzésen hat hónap alatt sem sikerült elkapni az aranycikeszt. A fogók kritikán aluli szereplését megelégelve végül mindkét csapat feladta a meccset. 
|