Ruzsa József önéletrajza
Származásom, iskoláim
Születtem Ádánd községben (Somogy megye) 1887. február 20–án kisbirtokos családból. Mivel öt éves koromban írni–olvasni tudtam, szüleim feladtak az ottani református elemi iskolába, melynek hat osztályát mint osztályelső végeztem az 1897/98. tanévben. Tanítónk betegsége és halála folytán hatodikos koromban a tanítócsalád kérésére és az egyház tudtával átvettem az egész iskola vezetését mindaddig, míg az egyház segédtanítót kapott.
A rákövetkező szünidőben egyik iskolatársam rábeszélt, hogy vele együtt én is menjek tanulni a csurgói református gimnáziumba. Szüleimnek a 15 holdas birtoka éppen csak megélhetésünket biztosította, és további iskoláztatásomba sok töprengés után egyeztek bele.
Szűkös helyzetünkre tekintettel osztályfőnököm ajánlása folytán már első osztályos koromban az 1898/99 iskolai év második felében két tanítványt kaptam, az általuk fizetett díjból fedeztem a konviktus havi 6 korona költségét. Szüleimre maradt tovább is a másik 6 korona havi szállásdíj fizetése. A gimnázium elvégzése után 1906 szeptemberében a budapesti theológiára iratkoztam be, melynek elvégzése közben harmad–negyedéves koromban hitoktatói megbízást kaptam, s attól fogva egyedül tartottam fenn magam.
Lelkészi szolgálatom
A theológia elvégzése után, miután se külföldi tanulmányutam (B. Papp István fia került elém), se egyháztörténeti kutatásaim folytatására Budapesten maradásom nem sikerült, Soltra helyeztek segédlelkész–tanítónak. A megosztott lelkészi szolgálat mellett a 80–as létszámú 5.–6. leányosztályt, s külön mintegy száz konfirmándust tanítottam. 1912. július 1–vel Ceglédre, majd Vezsenybe kerültem segédlelkésznek, hol a 80 év körüli Ádám Kálmán esperes mellett szinte az esperesi hivatal vezetése is rám hárult. Végül Kazsokba (Somogy megye) rendeltek helyettes lelkésznek.
Innen hívott el 1914 őszén lelkészének a tolnanémedi gyülekezet. Itt bomló egyházat találtam, s az előző másfél évtized alatt kb. 70–80 lelket vesztett az egyház kitérések folytán. A fazsindelyes templomtető és a nádtetős lelkészlakás beázott. Húsz évi ottani szolgálatom alatt a templom és a lelkészlakás tetejét palára építettük át, a tanítónak lakást vettünk, és új iskolát építettünk. Közben a kitérések megszűntek, sőt többen hozzánk tértek át.
1915 júniusában tábori lelkésznek hívtak be a budapesti 202. honvéd gyalogdandárhoz, mellyel az orosz fronton (Bukovina) szolgáltam, honnan betegségem miatt előbb a máramarosszigeti hadikórházhoz, majd a huszti körletparancsnoksághoz helyeztek át. Itt a megyében levő katonasírok összeírásával is megbíztak, amit gyalog, kocsin és lóháton utazva kellett elvégeznem. Több helységben régi református egyházi emlékekkel találkoztam, mint haranglábak, meglevő javadalmi földek, melyek a megmaradt máramarosi hat református gyülekezet (Huszt, Visk, Hosszúmező, Técső, Máramaros–sziget, Nagybocskó) valamelyikéhez tartoztak.
Mivel az anyakönyvekbe mindenütt bele kellett néznem, egyik helységben egy idős rutén pappal találkoztam, aki elmondta, hogy a theológiát Debrecenben végezte, s az 1870–es évek vége felé, mint református lelkész került az akkor még tiszta magyar, református vallású községbe, de valami politikai áramlat folytán hívei elhagyták hitüket, s azzal együtt magyarságukat, és ő maga is hagyta magát sodortatni az áramlattal, s főként családi helyzete miatt görögkeleti, rutén lelkész lett.
1917 februárjában az 5. honvéd lovas hadosztály (vörös ördögök) lelkésze lettem ismét a bukovinai, majd a moldvai orosz fronton, hol könnyebben megsebesültem. 1918 január közepe táján gyülekezetem kérésére (a tanító is katona volt) felmentettek a katonai szolgálat alól és hazakerültem. Közben szolgálataim elismeréseképpen IV. Károly király a lelkészi érdemkereszt
másodosztályával tüntetett ki, megkaptam a Károly–csapatkeresztet
, később a háborús emlékérmet
, mindegyiket a kardokkal.
Tolnanémedin 1933 decemberéig szolgáltam, mikor szülőfalumba választottak meg, miután elődömet állásától megfosztották, ami a gyülekezetet is demoralizálta.
Állásom elfoglalása után tudtam meg, hogy az egyháznak 6000 P. adóssága van, a lelkészlakás is romos. Három év elteltével sikerült csak az adósságot lefizetni, s az épületeket rendbehozni. Néhány év múlva a külső–somogyi egyházmegye számvevője, tanácsbírája, majd főjegyzője lettem.
Az újabb világháború, frontbakerülésünk folytán, különösen sok kárt okozott.
A községet négy hónapra kiürítették. Ez alatt a templomtetőt gránáttalálat érte, tetőzete, ajtói, ablakai összetörtek, boltozata több helyen beszakadt, az orgona tönkrement. A lelkészlakáson se maradt ép ablak, a melléképület aknatalálatot kapott. A gyülekezeti tagok is fizetésképtelenek lettek. Az újjáépítéshez a VKM adott nagy segítséget, s egy uradalmi épület tetőzetének felhasználására kaptunk engedélyt. A tanítóval együtt két évi díjlevélszerű fizetésünket a helyreállításra adtuk azzal, hogy majd később megtérítik. A tanító nyugdíjazásakor meg is kapta, nekem máig is tartoznak 15000 Ft–tal. A hivatalosan elrendelt kárösszeíráskor kiderült, hogy magam is kb. 40000 P. értéket vesztettem.
Esperesi szolgálatom
1944 novemberében átvettem a külső–somogyi egyházmegye esperesi hivatalának vezetését, s azt végeztem a két somogyi egyházmegye összevonásáig, 1952 június végéig. Ez a szolgálat új, kivételesen nagy feladat elé állított. Az egyházmegyéhez tartozott Tolna és Baranya megye svábok által lakott nyugati része, honnan azokat a háború végével kitelepítették, s helyükbe főként a Kisalföldről és a Vág mellől, de az ország más részéből is, többnyire református vallású magyarokat telepítettek, kb. 60000 lelket az egyes községekben elszórva. Ezek lelki gondozásáról is gondoskodnom kellett.
Sok törődés és utazás, valamint a VKM anyagi segítségének kijárása után sikerült megszerveznem 7 anyaegyházat (Bolocska, Komló, Kurd, Sásd, Siófok, Tab, Tamási), Páriban egy leányegyházat, 6 segédlelkészséget (Balatonlelle, Diósberény, Felsőmocsolád, Mágocs, Mucsi, egyházmegyei missziói segédlelkész), 29 fiókegyházat (Abaliget, Bikal, Csibrák, Csikóstöttös, Diósberény, Duzs, Ecsény, Fürgéd, Gyulaj, Hetvehely, Hidegkút, Kalaznó, Kád, Kercseliget, Kocsola, Köblény, Magyarszék, Mágocs, Mekényes, Mucsi, Nagyhajmás, Palé, Somogyacsa, Somogydöröcske, Szalatnak, Szárazd, Szentkatalin, Szorosad, Varsád).
A szervezéssel járó sok utazás a háború utáni rossz közlekedési viszonyok mellett nagy strapát jelentett, s emiatt kétszer kaptam hűlésből eredő tüdőgyulladást. De mennem kellett, mert a nagyobbrészt evangélikus svábok lelkészei otthon maradtak, s félő volt, hogy megfogyatkozott soraikat más vallású telepesekből próbálják pótolni, ami néhány esetben hamarosan be is következett. Különösen a Kisalföldről oda telepítettek sürgették a szervezést, hogy mielőbb a szokásos lelki gondozást megkaphassák.
Emellett természetesen végeztem az egyéb esperesi teendőket is.
Egyházmegyei missziói otthon
Jó szolgálatot tett a lelki élet elmélyítése terén, az általam előbb Balatonszemes, majd Siófok székhellyel szervezett Egyházmegyei Missziói Otthon, melyet részben állami segítséggel, részben adományokból tartottunk fenn.
Már kezdetben megfelelő bútorzattal, ágyneművel, konyhafelszereléssel láttuk el. Itt rendeztük evangelizációs összejöveteleinket, többek között Ravasz László, Makkai Sándor, Muraközy Gyula, a budapesti theológia tanárainak és másoknak közreműködésével; tartottunk évente több bibliai iskolai tanfolyamot, alkalmat adtunk nyári időben kedvezményes üdülésre.
A Missziói Otthon egyúttal az egyházmegye által alkalmazott diakonisszának is otthonául szolgált, a konyhát is ő vezette összejöveteleink alkalmával.
Általunk ismeretlen okból a konvent meglepetésszerűen elrendelte megszüntetését, amit Balatonszárszóra leutazva megbízásából Ecsedi Aladár és Szikszai Déni személyesen hozott tudomásunkra. Nagy áldás volt, míg megvolt.
Irodalmi működésem
Még a theológián kezdődött azzal, hogy pályatételként megírtam a
Pátens elleni küzdelem történetét. Sok adatot gyűjtöttem a
gályarabság históriájához is. Sajnos az utóbbiak elvesztek.
Vidékre kerülve egyháztörténeti kutatásaim folytatására nem volt módom. Közérdekű cikkeket kezdtem írni a Lelkészegyesületbe, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapba, szépirodalmi, többnyire vallásos szellemű sok–sok versem, elbeszélésem jelent meg a Téli Ujság, a Keresztyén Család, a Magyar Presbiter, a Pesti Hírlap, a Külsősomogy, az Újvidéki és a Ceglédi Egyházi Értesítő című lapban. Ezek összegyűjtött példányai is elvesztek.
Az 1910–es évek első felében a Lelkészegyesületben megjelent egyik cikkemnek tudtommal része van abban, hogy a végzett theológusok Debrecenben doktorátust tehetnek. Kiadtam az első világháború idején két imafüzetet katonák számára.
Kedves emlékem, hogy az első írói tiszteletdíjat, egy a Téli Ujságban megjelent elbeszélésemért
Szabolcska Mihálytól kaptam.
Jegyzet: Lelkészi fizetésem esperesi tiszteletdíjjal együtt havi 2200 Ft volt. Nyugdíjam 960 Ft, 42 évi szolgálat után.
|
Bp. XVII. Rákoscsaba, Kisvárda u. 43. 1968 július 22. |
Ruzsa József ny. esperes |
Meghalt 1974 március 26–án Rákoscsabán. A péceli református temetőben pihen.
Azt, hogy nagyapám - sok más református lelkészhez hasonlóan - literátus ember volt, régóta tudtam.
Olvastam is tőle ezt-azt, de könyvben, nyomtatásban mostanáig semmit nem találtam. Végül több éves várakozás után sikerült beszereznem az 1936-ban Debrecenben, Vollay Ferenc szerkesztésében és magánkiadásában megjelent, "Egyetemes szavalókönyv" című kiadványt. Egyéb irodalmi munkásságáról önéletrajzában - fennebb - tesz említést, talán utána lehetne keresni az Országos Széchenyi Könyvárban - de az egyszer majd egy másik történet lesz. (ifj. Ruzsa Miklós)