Ruzsa Miklós életrajza

1922. július 7-én született Tolnanémediben. Tíz éves korától Gyönkön, Budapesten és Csurgón járt iskolába. 1940-ben a csurgói református gimnáziumban érettségizett. Közben édesapját, Ruzsa József református lelkészt 1933-ban Ádánd község ref. gyülekezete megválasztotta lelkipásztorául, az ifjú Miklós ettől kezdve erősen kötődött ősei falujához, és miközben vakációi idején kivette részét a családi gazdaság irányításából, nyitott szemmel és szívvel szívta magába ádándi módos gazda ősei szellemét - a földhöz, a termőföldhöz haláláig szerelemmel ragaszkodott.
Pesten jogi tanulmányokat végzett, de a végső záróvizsgák előtt katonai szolgálatra hívták be, és a Szálasi-rendszerrel nyugatra menekülni kényszerült. Angol hadifogságba esett, és mire hazakerült, kétszeresen is gyanús elemnek számított: egyrészt - családja miatt - mint klerikális elem, másrészt mint esetleges "angol kém", ezért az egyetem befejezése ellehetetlenült.
Különböző hivatalokban betöltött munkaköreiben hasznosította jogi ismereteit, majd az ötvenes években az UVATERV-hez igazolt, és onnan is ment nyugdíjba 1982-ben.
Harminc éves korában feleségül vette egy - kényszerrel áttelepített - felvidéki család leányát, egy fiúgyermeke született, de az eltérő kulturális háttér miatt a házasság négy év múlva véget ért. Ettől kezdve idősödő szüleinek rákoscsabai házában élt, egyedül nevelte fiát, segítette szüleit, kertészkedett, méhészkedett.
A hatvanas évek közepén újra rátalált a szerelem, egy kedves református leány személyében, de ez a házasság néhány év múlva tragikus véget ért egy méhszúrás miatt.
Élete utolsó négy évtizedét a harmadik feleségével élte le.
Aktív korában is, nyugdíjasként pedig még inkább, a földön, a földdel töltötte a szabadidejét. Nevezhetjük háztájinak, kiskertnek, hobbikertnek, egész életében szívügye volt, hogy a föld parlagon ne maradjon. Ez a ragaszkodás elkísérte haláláig.
A kerti munkák szezonján kívül szintén hasznos és értelmes hobbit talált magának: Felkutatta őseit, a családfát, az egész országot bejárta, levéltárakban, könyvtárakban, parókiákon, plébániahivatalokban órákon át görnyedt kéziratok, könyvek fölé. Restauráltatta például anyai családja nemesi címerét.
Amikor befejezettnek érezte a családfát, figyelme a sumír-magyar rokonság felé fordult. Ebben a sokak által vitathatónak vélt témában is a rá jellemző lelkiismeretességgel kutakodott, jegyzetelt.
Ezután érdeklődő szelleme új célt keresett és talált: A Ruzsa ősök falujának, Ádándnak a történetét kezdte kutatni. Ennek során nemcsak a falu, de az egész környék (régió) történelmét, föld- és vízrajzát, néprajzát tanulmányozta. A "Somogyország, Ős-Balaton, Ádánd (Szemelvények a Balaton és környéke múltjának irodalmából)" munkacímet viselő dolgozata kétségkívül hasznos kvintesszenciája a témának, és tanulságul szolgálhat az érdeklődőnek.
Magyarságára és társadalmi felelősségérzetére jellemző, hogy haláláig foglalkoztatta a magyar népesség fogyása. Hosszú éveket szentelt ezirányú olvasmányainak, kutatásainak is, dolgozatában nagyon sok hasznos megállapítást tett okokról és okozatokról, kár, hogy rohanó korunk emberének nincs ideje-módja hallgatni rá.
Élete utolsó hónapjaiban szelleme még szárnyalt volna, de a vénülő test és a keseredő lélek végül legyőzte.

2016. április 21-én Budapesten elhunyt.

Legyen neki könnyű a föld.