Debreceni Egyetem Természettudományi Kar
Hidrobiológiai Tanszék
diplomadolgozat
Készítette: Csipkés Roland
V. évf. biológus-ökológus hallgató
Témavezető: Dr. Nagy Sándor Alex
tanszékvezető egyetemi docens
Külső konzulens: Dr. Harka Ákos
a Magyar Haltani Társaság elnöke
2007
A Sajó hidrogeológiai jellemzői
A sujtásos küsz növekedése a Sajó folyóban
Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus Bloch, 1782)
A Sajó a Tisza egyik jobb oldali mellékfolyója. Szlovákiában, a Gömör-Szepesi-érchegység északi lejtőin, a Fabova hegy aljában, három jelentéktelen főág egyesüléséből ered 1220 méter magasságban. Az egyik ág az úgynevezett Sós-völgyből (Szlanszka dolina) csörgedezik, innen a folyó Sav + jó neve. A Sajó Dobsinán, Rozsnyón, Pelsőcön és Tornaalján át a szűkebb gömöri Sajó-völgyben fut, mely Csoltótól és Beretkétől Sajószentpéterig egyre szélesedik.
A folyó a magyar határt Sajópüspökinél éri el. Hazai szakasza a Borsodi-dombság, a Cserehát, valamint az Upponyi-hegység és a Tardonai-dombság között tart délkeletnek, majd a Borsodi-medencén halad keresztül. Északról és keletről megkerüli a Bükk hegységet, majd Miskolc után kilép az Alföldre. A Sajó torkolata Tiszaújváros közelében található. A folyó magyarországi hossza 125 km, teljes hossza a szlovákiai szakasszal együtt 229 km.
A folyó meglepően gyors, közepes vízállásnál a lassabb helyeken is 3-3,5 km/h a sebessége, míg a szűkebb, gyors helyeken akár 8-10 km/h is lehet. A víz átlagos sebessége 2-5 km/h körül alakul. A Sajó medrének szélessége 20-80 m, a mélysége 1-3 m között változik. A meder esése a Hernád torkolatáig viszonylag nagy, 0-70 cm/km, onnan a torkolatig fokozatosan csökken. A folyó mederesése a hazai szakaszon átlagosan 50 cm/km. Medrének aljzata az országhatártól Körömig kavicsos-sóderes, ettől lefelé haladva inkább homokos-sóderes, néhol iszaplerakódás is megfigyelhető.
A Sajó közepes vízhozama az országhatárnál 22 m3/sec, a torkolatnál 66 m3/sec. Szélsőséges vízjárását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kisvízi vízhozama ennek mindössze egy tizede, árvízi hozama ellenben a torkolatnál több mint tízszerese, a határnál akár húszszorosa is lehet (Marosi & Szilárd, 1969). A vízjárás nagy és rendkívül gyors ingadozására jellemző, hogy esős idő esetén a vízszint néhány órán belül akár 1 métert is emelkedhet.
A Sajó vízgyűjtője a Kárpát-medence északi részén a Dunajec, a Bodrog, a Tisza, az Eger, a Zagyva, az Ipoly, a Garam és a Vág vízgyűjtőterületei által közrezárt, trapéz alakú terület. A vízgyűjtőterület felépítésére jellemző, hogy míg a Sajó országhatár feletti szakaszán csak a jobb parton vannak patakok, folyók, addig az országhatártól lefelé mindkét parton találhatók vízfolyások.
Vízgyűjtő területének csak mintegy 4 %-a fekszik 1000 m-nél magasabban a tenger szintje felett. Legmagasabb pontja a még középhegységi jellegű Szepes-Gömöri-érchegység 1480 méteres Stolica csúcsa, legalacsonyabb pontja a folyó torkolatánál, a Tiszánál van, 93 méteren a tengerszint felett. Átlagos tengerszint feletti magassága 425 m.
A Sajó hazai vízgyűjtő területe 5545 km2, a szlovák területekkel együtt 12708 km2. Jelentős mellékfolyói a Rima, a Bódva és a Hernád. Kisebb mellékvizei még a Takta-csatorna, a Bán-patak, a Hangony-patak, a Szuha-patak és a Szinva-patak.
A Sajó országos szinten hírhedten szennyezett folyó volt az elmúlt majd fél évszázad során. Ennek főbb oka a szlovák és a magyar területen egyaránt jellemző, korszerűtlen technológiára épülő iparosítás és a városiasodás volt. Magyarországon történelmileg is az elsők között alakultak ki ipari központok a folyó mentén. Az ötvenes évektől az itteni nehézipart hihetetlen méretűre duzzasztották fel, főként a vas- és acélgyártást, valamint a szénbányászatot. Megjelent a térségben a vegyipar is Kazincbarcika központtal. Az Ózd, Kazincbarcika és Miskolc környéki ipari üzemek, továbbá a környék bányái olyan mértékben szennyezték el a Sajót, hogy az élővilága komoly veszélybe került. A rendkívüli mértékű szennyezettség egészen a nyolcvanas évek végéig fennállt, igen súlyos károkat okozva a Sajó halfaunájában is. A nyolcvanas évek elejétől egyre nagyobb számban lehetett a halfajok szokásos formáitól eltérő deviáns példányokat találni. Például a fenékjáró küllőnél közel 50 százalékot tett ki a hátúszójukban rendellenes számú sugárral rendelkező példányok száma (Harka, 1986). A halak között sok volt a beteg, fekélyes illetve a parazitákkal fertőzött állat, valamint a torzult uszony és gerinc is gyakori volt.
1989 után a térség addigra már súlyos problémákkal küszködő nehézipara végleg összeroppant. Bezártak az ózdi kohászati nagyüzemek, és a miskolci nehézipar is jóval kisebb mértékben termel, mint fénykorában. A kazincbarcikai vegyipar ugyan erősebb, mint valaha, azonban sok szempontból átalakult. A legnagyobb üzemek technológiája korszerűbb lett, és figyelmet fordítanak a környezetvédelmi beruházásokra is (Borsodchem). A vizsgálatok szerint mindez az élővizek szennyezésének nagymértékű visszaszorulását eredményezte. Ezeknek a változásoknak a hatására a Sajó vízminőségi paraméterei nagymértékű javulást mutatnak, a víz nehézfémtartalma és toxicitása a határértékek alá esett, továbbá igen jelentős mértékben csökkent a szervesanyag-tartalma is. Ez utóbbi tükröződik a következő ábrán, mely a kémiai oxigénigény (KOI) változását mutatja (1. ábra). A KOI a vizekben található szerves anyag kémiai lebontásához szükséges oxigén-mennyiséget jelenti.
1. ábra: A Sajó-víz szervesanyag-tartalmának változása 1977 és 2001 között a kémiai oxigénigény (KOI) 90 %-os percentilis értékeinek tükrében (Jolánkai et. al., 2003). (A 12, 22, 40 és 60 mg/l értékeknél húzott vastagabb vonalak a vízminőségi osztályok közötti határértékek szintjét jelzik.)
Az ábrán jól nyomon követhető, hogy a kémiai oxigénigény 1987-ig a legszennyezettebbnek tekinthető V. vízminőségi osztály határértékénél is 2-3-szor nagyobb volt. 1991-től ez az érték a II-III. osztály határán mozog. A változás jelentősége leginkább abban rejlik, hogy a szervesanyag-terhelés csupán mintegy tized része az 1983. évinek.
A nehézfémszennyezés azonban tartósan gondot okoz. A nehézfémek ugyanis komplexek képzésére képesek az agyagásványokkal, illetve például a vassal is, így jelentős részük felhalmozódik az üledékben. Az üledékből a szennyező anyagok a bentikus életmódot folytató állatokba kerülnek, melyek fontos táplálékai a halaknak. Ez pedig azért probléma, mivel a szennyező anyagok a halak két leginkább fogyasztott részében, a húsban és a májban raktározódnak. Ezekben a szervekben még évekkel a fő szennyező források megszűnése után is az egészségügyi határértéket olykor többszörösen meghaladó mértékben mutattak ki kadmiumot, higanyt, ólmot és cinket (Hoitsy & Nagy, 1996).
A vizsgálatokat 2006. augusztus 21. és október 20. között dr. Harka Ákos és Halasi-Kovács Béla irányításával végeztük. Ezen időszak alatt összesen 9 napot töltöttünk terepen, és 16 lelőhelyen összesen 17 mintavételre került sor.
A Sajó magyarországi szakaszán 12 ponton végeztünk faunisztikai adatgyűjtést (2. ábra). A legfelső mintavételi pontunk Sajópüspökinél volt, a szlovák-magyar határ mellett, a legalsó Kesznyétennél, a torkolat közelében. A kutatás során 3 befolyót is megvizsgáltunk: Felsőzsolcán a Kis-Sajót, Nagycsécsnél a Hejő-Szarda-övcsatornát és Kesznyétennél a Taktát. Továbbá Nagycsécsnél megvizsgáltuk egy körülbelül 1–1,3 méteres vízzel borított, fél hektáros hullámtéri állóvíz halállományát is. Ez a mélyedés mintavételünk idején az alacsony vízállás miatt nem volt kapcsolatban a folyómederrel, de egy körülbelül 1 méteres vízszintemelkedés esetén már ismét létrejöhetne közöttük az összeköttetés. A fentebb említett három befolyónak csak azt a körülbelül 100 méteres torkolati szakaszát vizsgáltuk, amelynek halai még a Sajó halainak is vehetők, ezért ezek adatait a Sajó adataiként értékeltük.
A munka során összesen közel 4000 halpéldányt fogtunk. Ezeket az azonosításuk után a helyszínen sértetlenül szabadon engedtünk. A mintavételeket főként egy 3x2 méteres, 6 milliméteres szembőségű kétközhálóval végeztük. A vizsgálat során néhány alkalommal egy nagy teljesítményű aggregátorral működtetett elektromos mintavételi eszközt (EME, elektromos halászgépet) is használtunk. Felsőzsolcán mindkét eszközt alkalmaztuk: 2006. szeptember 13-án az előbbi, október 14-én ez utóbbi módszerrel vettünk mintát.
2. ábra: A Sajó térképvázlata a mintavételi helyek feltüntetésével
1- Sajó, Sajópüspöki, 2 - Sajó, Vadna fölött, 3 - Sajó, Szirmabesenyő, 4 - Kis-Sajó, Felsőzsolca, 5 - Sajó, Felsőzsolca, 6 - Sajó, Felsőzsolca alatt, 7 - Sajó, Alsózsolca, 8 - Sajó, Sajópetri, 9 - Sajó, Köröm, 10 - Sajó, Nagycsécs, 11 - Hejő–Szarda-övcsatorna, Nagycsécs, 12 - Sajó hullámtéri kiöntése, Nagycsécs, 13 - Sajó, Kiscsécs fölött, 14 - Sajó, Sajóörös, 15 - Sajó, Kesznyéten, 16 - Takta, Kesznyéten
A vizsgálat során 37 fajt (összesen 3817 egyedet) sikerült kimutatnunk a folyóból és annak említett mellékvizeiből. Ebből 33 faj a Sajó főmedréből került elő. Három fajt a vizsgálati helyszíneknél említett hullámtéri kiöntésben találtunk meg, ezek a széles kárász, a naphal és a vágó durbincs voltak. Továbbá 1 fajt, a fekete törpeharcsát, a Kis-Sajó torkolati részénél sikerült fognunk. A fogási eredményeket az 1. táblázat tartalmazza.
A táblázatban jól látható az egyes halfajok egyedszámának alakulása a különböző mintavételi területeken. Hogy jobban nyomon követhessük, hogy mely halfajok a folyó mely szakaszán találhatók meg leginkább, erre a 2. táblázat szolgál.
A 3. táblázat a halfajok relatív gyakoriságát mutatja, vagyis a fajok egyedei számának és az összes fogott egyed számának a hányadosát. Továbbá a táblázat tartalmazza a fajok elterjedtségét is, vagyis a lelőhelyük számának és az összes lelőhelynek a hányadosát.
1. táblázat: A Sajóban 2006-ban fogott halak száma
|
Lelőhely sorszáma |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
|
|
Fajok |
Sajó, Sajó- püs- pöki 2006. 08.21 |
Sajó, Vad- na fölött 2006. 08.22 |
Sajó, Szir- ma- bese- nyő 2006. 08. 22 |
Kis- Sajó Felső- zsolca 2006. 09.13 |
Sajó, Felső- zsolca
2006. 09.13 |
Sajó, Felső- zsolca
2006. 10.14. |
Sajó, Felső- zsolca alatt 2006. 10.14 |
Sajó, Alsó- zsolca
2006. 10.15. |
Sajó, Sajó- petri
2006. 09.16 |
Sajó, röm
2006. 10.19 |
Sajó, Nagy- csécs
2006. 09.16 |
Sajó- ártér Nagy- csécs 2006. 09.17 |
Hejő-Szarda Nagy- csécs 2006. 09.17. |
Sajó, csécs fölött 2006. 10.19. |
Sajó, örös
2006. 10.20. |
Sajó, Kesz- nyéten alatt 2006. 10.20. |
Takta, nyé- ten 2006. 10.20. |
Össz. |
|
Bodorka |
|
|
|
10 |
|
|
|
2 |
1 |
|
1 |
10 |
4 |
|
19 |
52 |
1 |
100 |
|
Vörösszárnyú keszeg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1 |
|
2 |
|
Nyúldomolykó |
1 |
1 |
8 |
1 |
1 |
|
1 |
2 |
1 |
2 |
|
|
|
|
|
|
|
18 |
|
Fejes domolykó |
4 |
3 |
12 |
40 |
15 |
7 |
26 |
47 |
1 |
7 |
|
3 |
2 |
12 |
35 |
4 |
9 |
227 |
|
Jászkeszeg |
|
|
|
|
|
|
4 |
1 |
|
|
|
|
4 |
|
2 |
70 |
|
81 |
|
Balin |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
4 |
|
Küsz |
|
2 |
3 |
12 |
|
9 |
36 |
36 |
20 |
23 |
14 |
12 |
2 |
17 |
173 |
266 |
56 |
681 |
|
Sujtásos küsz |
217 |
207 |
113 |
24 |
55 |
54 |
4 |
54 |
40 |
74 |
10 |
|
8 |
1 |
|
9 |
|
870 |
|
Karikakeszeg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
4 |
102 |
1 |
109 |
|
Dévérkeszeg |
|
|
|
|
|
3 |
30 |
1 |
|
|
|
2 |
|
|
|
6 |
|
42 |
|
Bagolykeszeg |
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
Szilvaorrú keszeg |
|
|
2 |
11 |
|
|
|
1 |
1 |
|
|
1 |
|
|
3 |
|
|
19 |
|
Márna |
11 |
9 |
47 |
2 |
32 |
34 |
87 |
80 |
16 |
11 |
4 |
|
1 |
1 |
6 |
1 |
|
342 |
|
Petényi-márna |
3 |
|
2 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5 |
|
Fenékjáró küllő |
6 |
1 |
|
|
|
2 |
1 |
8 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
18 |
|
Halványfoltú küllő |
7 |
|
9 |
69 |
45 |
10 |
5 |
2 |
52 |
68 |
7 |
12 |
8 |
8 |
15 |
34 |
5 |
356 |
|
Homoki küllő |
89 |
166 |
75 |
|
41 |
10 |
3 |
5 |
13 |
20 |
9 |
|
|
20 |
12 |
22 |
|
485 |
|
Kínai razbóra |
3 |
|
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4 |
|
Paduc |
|
|
8 |
|
|
3 |
24 |
2 |
|
|
|
|
|
|
15 |
|
|
52 |
|
Szivárványos ökle |
6 |
3 |
29 |
64 |
|
|
|
5 |
|
|
1 |
35 |
|
|
16 |
|
|
159 |
|
Széles kárász |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
|
|
|
1 |
|
Ezüstkárász |
|
|
|
1 |
|
|
|
1 |
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
3 |
|
Ponty |
|
|
|
|
|
|
4 |
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5 |
|
Vágócsík |
|
|
|
7 |
|
5 |
1 |
|
|
|
3 |
|
|
|
|
1 |
|
17 |
|
Törpecsík |
|
1 |
|
|
2 |
|
|
|
|
2 |
|
|
|
1 |
|
1 |
|
7 |
|
Fekete törpeharcsa |
|
|
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
Harcsa |
|
|
|
|
|
4 |
6 |
5 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
15 |
|
Csuka |
|
|
|
1 |
|
2 |
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
6 |
|
Menyhal |
|
|
|
|
|
21 |
3 |
28 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
52 |
|
Naphal |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
|
|
|
1 |
|
Sügér |
|
|
1 |
3 |
1 |
|
1 |
9 |
|
|
3 |
30 |
1 |
|
|
10 |
|
59 |
|
Vágódurbincs |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5 |
|
|
|
|
|
5 |
|
Széles durbincs |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
2 |
|
Süllő |
|
|
|
|
|
|
7 |
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8 |
|
Magyar bucó |
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
Német bucó |
5 |
2 |
5 |
|
3 |
15 |
3 |
8 |
1 |
5 |
5 |
|
|
1 |
|
3 |
|
56 |
|
Tarka géb |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1 |
|
2 |
|
Összesen (darab) |
352 |
395 |
314 |
247 |
195 |
179 |
248 |
302 |
146 |
214 |
57 |
112 |
32 |
61 |
302 |
589 |
72 |
3817 |
2. táblázat: A vizsgálat során megtalált halfajok elterjedése
|
Fajok |
Sajópüspöki |
Vadna |
Sajókaza |
Sajószentpéter |
Szirmabesenyő- Miskolc |
Felsőzsolca-Alsózsolca |
Sajópetri- |
Köröm- Nagycsécs |
Girincs-Sajóörös |
Kesznyéten |
|
Bodorka - Rutilus rutilus |
|
|
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Vörösszárnyú k. - Scardinius erythrophthalmus |
|
|
|
|
|
|
|
x |
x |
x |
|
Nyúldomolykó - Leuciscus leuciscus |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
|
|
Fejes domolykó - Leuciscus cephalus |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Jászkeszeg - Leuciscus idus |
|
|
|
|
|
x |
x |
x |
x |
x |
|
Balin - Aspius aspius |
|
|
x |
x |
x |
x |
|
|
|
x |
|
Küsz - Alburnus alburnus |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
|
Karikakeszeg - Abramis bjoerkna |
|
|
|
|
|
|
|
x |
x |
x |
|
Dévérkeszeg - Abramis brama |
|
|
|
x |
|
x |
|
x |
|
x |
|
Bagolykeszeg - Abramis sapa |
|
|
|
x |
|
x |
|
|
|
|
|
Szilvaorrú keszeg - Vimba vimba |
|
|
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Márna - Barbus barbus |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Petényi-márna - Barbus peloponnesius petenyi |
x |
|
x |
x |
x |
|
x |
|
|
|
|
Fenékjáró küllő - Gobio gobio |
x |
x |
x |
|
x |
x |
x |
x |
|
|
|
Halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus |
x |
|
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Homoki küllő - Gobio kessleri |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Kínai razbóra - Pseudorasbora parva |
x |
|
x |
|
|
|
|
|
|
x |
|
Paduc - Chondrostoma nasus |
x |
|
x |
x |
x |
x |
|
|
x |
x |
|
Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
|
Széles kárász - Carassius carassius |
|
|
|
|
|
|
|
x |
|
|
|
Ezüstkárász - Carassius gibelio |
|
|
|
|
x |
x |
|
x |
|
x |
|
Ponty - Cyprinus carpio |
x |
|
x |
|
x |
x |
|
|
|
|
|
Vágócsík - Cobitis elongatoides |
x |
|
|
|
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Törpecsík - Sabanejewia aurata |
x |
x |
|
|
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Fekete törpeharcsa - Ameiurus melas |
|
|
|
|
|
x |
|
|
|
|
|
Harcsa - Silurus glanis |
|
|
|
x |
x |
x |
|
|
|
|
|
Csuka - Esox lucius |
x |
|
|
|
x |
x |
x |
x |
|
x |
|
Menyhal - Lota lota |
|
|
|
|
x |
x |
|
|
|
x |
|
Naphal - Lepomis gibbosus |
|
|
|
|
|
|
|
x |
|
|
|
Sügér - Perca fluviatilis |
|
|
x |
|
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Vágódurbincs - Gymnocephalus cernuus |
|
|
|
|
|
|
|
x |
|
|
|
Széles durbincs - Gymnocephalus baloni |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
x |
|
Süllő - Sander lucioperca |
|
|
x |
x |
x |
x |
|
|
|
|
|
Magyar bucó - Zingel zingel |
|
|
|
|
x |
x |
|
x |
|
|
|
Német bucó - Zingel streber |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
x |
|
Tarka géb - Proterorhinus marmoratus |
|
|
|
|
|
|
|
|
x |
x |
3. táblázat: A 2006-ban fogott halfajok relatív gyakorisága és elterjedtsége
|
Fajok |
Egyedek száma |
Rel. gyak. % |
Lelőhelyek száma |
Elterjedtség % |
|
Bodorka - Rutilus rutilus |
100 |
2,62 |
6 |
54,55 |
|
Vörösszárnyú keszeg - Scardinius erythrophthalmus |
2 |
0,05 |
2 |
18,18 |
|
Nyúldomolykó - Leuciscus leuciscus |
18 |
0,47 |
7 |
63,64 |
|
Fejes domolykó - Leuciscus cephalus |
227 |
5,95 |
11 |
100,00 |
|
Jászkeszeg - Leuciscus idus |
81 |
2,12 |
4 |
36,36 |
|
Balin - Aspius aspius |
4 |
0,10 |
2 |
18,18 |
|
Küsz - Alburnus alburnus |
681 |
17,84 |
10 |
90,91 |
|
Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus |
870 |
22,79 |
10 |
90,91 |
|
Karikakeszeg - Abramis bjoerkna |
109 |
2,86 |
3 |
27,27 |
|
Dévérkeszeg - Abramis brama |
42 |
1,10 |
4 |
36,36 |
|
Bagolykeszeg - Abramis sapa |
1 |
0,03 |
1 |
9,09 |
|
Szilvaorrú keszeg - Vimba vimba |
19 |
0,50 |
6 |
54,55 |
|
Márna - Barbus barbus |
342 |
8,96 |
11 |
100,00 |
|
Petényi-márna - Barbus peloponnesius petenyi |
5 |
0,13 |
2 |
18,18 |
|
Fenékjáró küllő - Gobio gobio |
18 |
0,47 |
4 |
36,36 |
|
Halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus |
356 |
9,33 |
10 |
90,91 |
|
Homoki küllő - Gobio kessleri |
485 |
12,71 |
11 |
100,00 |
|
Gyöngyös razbóra - Pseudorasbora parva |
4 |
0,10 |
2 |
18,18 |
|
Paduc - Chondrostoma. nasus |
52 |
1,36 |
4 |
36,36 |
|
Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus |
159 |
4,17 |
7 |
63,64 |
|
Széles kárász - Carassius carassius |
1 |
0,03 |
1 |
9,09 |
|
Ezüstkárász - Carassius gibelio |
3 |
0,08 |
3 |
27,27 |
|
Ponty - Cyprinus carpio |
5 |
0,13 |
1 |
9,09 |
|
Vágócsík - Cobitis elongatoides |
17 |
0,45 |
4 |
36,36 |
|
Törpecsík - Sabanejewia aurata |
7 |
0,18 |
5 |
45,45 |
|
Fekete törpeharcsa - Ameiurus melas |
1 |
0,03 |
1 |
9,09 |
|
Harcsa - Silurus glanis |
15 |
0,39 |
2 |
18,18 |
|
Csuka - Esox lucius |
6 |
0,16 |
3 |
27,27 |
|
Menyhal - Lota lota |
52 |
1,36 |
2 |
18,18 |
|
Naphal - Lepomis gibbosus |
1 |
0,03 |
1 |
9,09 |
|
Sügér - Perca fluviatilis |
59 |
1,55 |
5 |
45,45 |
|
Vágódurbincs - Gymnocephalus cernuus |
5 |
0,13 |
1 |
9,09 |
|
Széles durbincs - Gymnocephalus baloni |
2 |
0,05 |
1 |
9,09 |
|
Süllő - Sander lucioperca |
8 |
0,21 |
1 |
9,09 |
|
Magyar bucó - Zingel zingel |
2 |
0,05 |
2 |
18,18 |
|
Német bucó - Zingel streber |
56 |
1,47 |
10 |
90,91 |
|
Tarka géb - Proterorhinus marmoratus |
2 |
0,05 |
2 |
18,18 |
A 3. táblázatból jól kivehető, hogy relatív gyakoriságuk alapján sorba állítva a fajokat, a következő sorrendet kapjuk:
Ha az elterjedtséget vizsgáljuk, akkor a fejes domolykó, a márna és a homoki küllő látható 100 %-os értékkel, ezekkel a fajokkal találkoztunk az összes mintavételi pontunkon. A küszt, a sujtásos küszt, a halványfoltú küllőt és a német bucót egy híján szintén az összes mintavételi helyszínünkön megtaláltuk, így ezek a fajok következnek a sorban. A többi faj ennél lényegesen kisebb elterjedtséggel szerepel a listán.
Érdekes megállapításra juthatunk, ha külön vizsgáljuk a folyó Sajópüspökitől Körömig tartó felső és a Körömtől a torkolatig tartó alsó szakaszát. A felső szakasznak ugyanis körülbelül 50 cm/km a mederesése, ami duplája az alsó szakaszénak. A felső szakaszon ezért főleg a kimondottan az áramló vizet kedvelő, reofil-a típusba sorolható halfajok találhatók meg. Ezek egész életükben a gyors sodrású vízhez kötötten élnek. Ilyen halak például a sujtásos küsz, a márna és a homoki küllő. Az alsó szakaszra inkább a reofil-b típusú halfajok jellemzők. Ezek nem igénylik teljes életciklusuk során a gyors áramlású vizet. Továbbá az alsó szakaszon megjelennek a stagnofil fajok is, melyek egyedei a lassú áramlású, illetve az állóvizet kedvelik. Az említett csoportokat a 4. és az 5. táblázat tartalmazza.
4. táblázat: A Sajópüspöki és Köröm közötti szakasz halfajainak és egyedeinek megoszlása
|
Fajok |
Egyed- szám |
Gyako- riság % |
Reofil-a egyedek száma |
Reofil-b egyedek száma |
Euritóp egyedek száma |
Lelő- helyek száma |
Elter- jedtség % |
|
Bodorka - Rutilus rutilus |
13 |
0,50 |
|
|
13 |
3 |
42,9 |
|
Nyúldomolykó - Leuciscus leuciscus |
18 |
0,69 |
18 |
|
|
7 |
100,0 |
|
Fejes domolykó - Leuciscus cephalus |
162 |
6,25 |
162 |
|
|
7 |
100,0 |
|
Jászkeszeg - Leuciscus idus |
5 |
0,19 |
|
5 |
|
1 |
14,3 |
|
Balin - Aspius aspius |
2 |
0,08 |
|
2 |
|
1 |
14,3 |
|
Küsz - Alburnus alburnus |
141 |
5,44 |
|
|
141 |
6 |
85,7 |
|
Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus |
842 |
32,5 |
842 |
|
|
7 |
100,0 |
|
Dévérkeszeg - Abramis brama |
34 |
1,31 |
|
|
34 |
2 |
28,6 |
|
Bagolykeszeg - Abramis sapa |
1 |
0,04 |
|
1 |
|
1 |
14,3 |
|
Szilvaorrú keszeg - Vimba vimba |
15 |
0,58 |
15 |
|
|
4 |
57,1 |
|
Márna - Barbus barbus |
329 |
12,69 |
329 |
|
|
7 |
100,0 |
|
Petényi-márna - Barbus peloponnesius petenyi |
5 |
0,19 |
5 |
|
|
2 |
28,6 |
|
Fenékjáró küllő - Gobio gobio |
18 |
0,69 |
|
18 |
|
4 |
57,1 |
|
Halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus |
267 |
10,30 |
|
267 |
|
6 |
85,7 |
|
Homoki küllő - Gobio kessleri |
422 |
16,28 |
422 |
|
|
7 |
100,0 |
|
Kínai razbóra - Pseudorasbora parva |
4 |
0,15 |
|
|
4 |
2 |
28,6 |
|
Paduc - Chondrostoma. nasus |
37 |
1,43 |
37 |
|
|
3 |
42,9 |
|
Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus |
107 |
4,13 |
|
|
107 |
5 |
71,4 |
|
Ezüstkárász - Carassius gibelio |
3 |
0,12 |
|
|
3 |
3 |
42,9 |
|
Ponty - Cyprinus carpio |
5 |
0,19 |
|
|
5 |
1 |
14,3 |
|
Vágócsík - Cobitis elongatoides |
13 |
0,50 |
|
13 |
|
2 |
28,6 |
|
Törpecsík - Sabanejewia aurata |
5 |
0,19 |
|
5 |
|
3 |
42,9 |
|
Fekete törpeharcsa - Ameiurus melas |
1 |
0,04 |
|
|
1 |
1 |
14,3 |
|
Harcsa - Silurus glanis |
15 |
0,58 |
|
|
15 |
2 |
28,6 |
|
Csuka - Esox lucius |
4 |
0,15 |
|
|
4 |
2 |
28,6 |
|
Menyhal - Lota lota |
52 |
2,01 |
52 |
|
|
2 |
28,6 |
|
Sügér - Perca fluviatilis |
15 |
0,58 |
|
|
15 |
3 |
42,9 |
|
Süllő - Sander lucioperca |
8 |
0,31 |
|
|
8 |
1 |
14,3 |
|
Magyar bucó - Zingel zingel |
2 |
0,08 |
2 |
|
|
1 |
14,3 |
|
Német bucó - Zingel streber |
47 |
1,81 |
47 |
|
|
7 |
100,0 |
|
Egyedek összesen |
2592 |
|
1931 |
311 |
350 |
|
|
|
Egyedek aránya |
|
100% |
74,0% |
12,0% |
14,0% |
|
|
|
Fajok összesen |
|
30 |
11 |
7 |
12 |
|
|
|
Fajok aránya |
|
100% |
37% |
23% |
40% |
|
|
5. táblázat: A Köröm és Kesznyéten közötti szakasz halfajainak és egyedeinek megoszlása
|
Fajok |
Egyed- szám |
Gyako- riság % |
Reofil-a egyedek száma |
Reofil-b egyedek száma |
Euritóp egyedek száma |
Stag- nofil egyedek |
Lelő- helyek száma |
Elter- jedtség % |
|
Bodorka - Rutilus rutilus |
87 |
7,10 |
|
|
87 |
|
3 |
75,0 |
|
Vörösszárnyú k. –
Scardinius |
2 |
0,16 |
|
|
|
2 |
2 |
50,0 |
|
Fejes domolykó - Leuciscus cephalus |
65 |
5,31 |
65 |
|
|
|
4 |
100,0 |
|
Jászkeszeg - Leuciscus idus |
76 |
6,20 |
|
76 |
|
|
3 |
75,0 |
|
Balin - Aspius aspius |
2 |
0,16 |
|
2 |
|
|
1 |
25,0 |
|
Küsz - Alburnus alburnus |
540 |
44,1 |
|
|
540 |
|
4 |
100,0 |
|
Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus |
28 |
2,29 |
28 |
|
|
|
3 |
75,0 |
|
Karikakeszeg - Abramis bjoerkna |
109 |
8,90 |
|
|
109 |
|
3 |
75,0 |
|
Dévérkeszeg - Abramis brama |
8 |
0,65 |
|
|
8 |
|
2 |
50,0 |
|
Szilvaorrú keszeg - Vimba vimba |
4 |
0,33 |
4 |
|
|
|
2 |
50,0 |
|
Márna - Barbus barbus |
13 |
1,06 |
13 |
|
|
|
4 |
100,0 |
|
Halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus |
89 |
7,27 |
|
89 |
|
|
4 |
100,0 |
|
Homoki küllő - Gobio kessleri |
63 |
5,14 |
63 |
|
|
|
4 |
100,0 |
|
Paduc - Chondrostoma. nasus |
15 |
1,22 |
15 |
|
|
|
1 |
25,0 |
|
Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus |
52 |
4,24 |
|
|
52 |
|
2 |
50,0 |
|
Széles kárász - Carassius carassius |
1 |
0,08 |
|
|
|
1 |
1 |
25,0 |
|
Vágócsík - Cobitis elongatoides |
4 |
0,33 |
|
4 |
|
|
2 |
50,0 |
|
Törpecsík - Sabanejewia aurata |
2 |
0,16 |
|
2 |
|
|
2 |
50,0 |
|
Csuka - Esox lucius |
2 |
0,16 |
|
|
2 |
|
1 |
25,0 |
|
Naphal - Lepomis gibbosus |
1 |
0,08 |
|
|
1 |
|
1 |
25,0 |
|
Sügér - Perca fluviatilis |
44 |
3,6 |
|
|
44 |
|
2 |
50,0 |
|
Vágódurbincs - Gymnocephalus cernuus |
5 |
0,41 |
|
|
5 |
|
1 |
25,0 |
|
Széles durbincs - Gymnocephalus baloni |
2 |
0,16 |
|
2 |
|
|
1 |
25,0 |
|
Német bucó - Zingel streber |
9 |
0,73 |
9 |
|
|
|
3 |
75,0 |
|
Tarka géb - Proterorhinus marmoratus |
2 |
0,16 |
|
|
2 |
|
2 |
50,0 |
|
Egyedek összesen |
1225 |
|
197 |
175 |
850 |
3 |
|
|
|
Egyedek aránya |
|
100% |
16,08% |
14,3% |
69,38% |
0,24% |
|
|
|
Fajok összesen |
|
25 |
7 |
6 |
10 |
2 |
|
|
|
Fajok aránya |
|
100% |
28% |
24% |
40% |
8% |
|
|
A Sajó két szakaszának különbsége kirajzolódik akkor is, ha az áramláskedvelő fajok (reofil-a és reofil-b) arányát nézzük. Ez a szám a felső szakaszon 60%, az alsó szakaszon ennél valamivel kevesebb, 52%. Ha azonban a reofil egyedek (reofil-a és reofil-b) arányát vesszük figyelembe, jóval szembetűnőbb az eredmény. Ebben az esetben ugyanis a felső szakaszon a reofil egyedek aránya 86%, az alsó szakaszon viszont a hasonló egyedek csupán mintegy 30%-ban szerepelnek a mintában.
A felső szakaszon ehhez adódik még az euritóp, vagyis a környezetüket tág határon belül elviselni képes fajok aránya, mely 40%. Ha azonban az egyedek arányát nézzük, ez a szám már csak 14%. Az alsó szakaszon ezzel szemben az euritóp egyedek dominanciája jellemző. Az ilyen fajok aránya 40%, míg ha az egyedeket nézzük, akkor még nagyobb, közel 70%.
Az alsó szakaszon azonban további jellegzetességként megjelennek a stagnofil, vagyis állóvízkedvelő halak. Bár az egyedeik aránya még az 1%-ot sem éri el, faji részesedésük a mintában már 8%.
Ha csak a reofil-b halfajokat és egyedszámuk alakulását nézzük, észre kell vennünk, hogy a Sajónak mind a felső, mind az alsó szakaszán közel azonos mértékben lelhetők fel. Így a folyó két szakasza közti különbség leginkább a reofil-a és az euritóp fajok, illetve egyedek arányával szemléltethető.
A Sajó egész magyarországi hosszán a márnazónába tartozik. Jellemző erre a szakaszra a nagy oldott oxigén aránylag magas szintje, a sóderes-homokos aljzat és a viszonylag erős sodrás. Ennek megfelelően a szinttájra jellemző, az ilyen környezeti feltételekhez leginkább alkalmazkodott halak a márna, a szilvaorrú keszeg, a nyúldomolykó, a sujtásos küsz, a homoki küllő, valamint a német és a magyar bucó. Így a folyó tisztulásával ezeknek a fajoknak a megjelenését, illetve populációjuk számbeli növekedését vártuk.
A jelenlegi halfauna értékeléséhez Harka (1992) dolgozatát vettem összehasonlítási alapul, amelyben 1982 és 1988 között végzett vizsgálatait tette közzé. Ez alapján a ’80-as években a Sajóból 25 halfajt sikerült kimutatni (7. táblázat). A 2006-ban zajlott vizsgálatunk során 37 halfajt tudtunk azonosítani a folyóban és néhány mellékvizében. A Sajóból 2005-ben leírt selymes durbincs (Halasi-Kovács, 2005) a folyó 38. halfajának tekinthető.
A 6. táblázat a két vizsgálat során tapasztalt faj- és egyedszámbeli különbségek észrevételének megkönnyítésére szolgál. A táblázatban csak azokat a pontokat tüntettem fel, melyek mindkét vizsgálat során mintavételi területként szolgáltak.
6. táblázat: A fajszám és az egyedszám változása az 1982-88-as és a 2006-os vizsgálat között
|
Mintavétel helye |
Mintavétel ideje |
|||
|
1982-1988 |
2006 |
|||
|
Fajszám |
Egyedszám |
Fajszám |
Egyedszám |
|
|
Sajópüspöki |
7 |
259 |
11 |
352 |
|
Vadna |
3 |
20 |
10 |
395 |
|
Sajópetri |
7 |
26 |
10 |
146 |
|
Köröm |
9 |
48 |
11 |
214 |
|
Sajóörös |
10 |
91 |
13 |
302 |
|
Kesznyéten |
13 |
315 |
19 |
589 |
A táblázatból is jól látható, hogy mindenhol kimutatható az adott mintavételi ponton új fajok megjelenése. A legnagyobb faj- és egyedszám-növekedés Vadnánál tapasztalható.
Az 1982-88-as vizsgálathoz képest a Sajóból 16 új fajt sikerült kimutatnunk. Ezzel párhuzamosan 2006-ban 5 faj nem került elő a korábban észleltek közül.
7. táblázat: Az 1982 és 1988 között fogott halfajok és egyedszámaik Harka (1992) nyomán
|
Fajok |
Sajó-püspöki |
Vadna |
Sajó- |
Kazinc- |
Sajó- |
Sajó- |
Köröm |
Sajó- |
Kesz-nyéten |
Tisza- |
Egyed-szám |
|
Salmo trutta m. fario |
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
|
1 |
|
Leuciscus leuciscus |
30 |
|
|
|
1 |
|
|
1 |
3 |
|
35 |
|
Leuciscus cephalus |
22 |
|
|
|
3 |
|
5 |
20 |
40 |
2 |
92 |
|
Leuciscus idus |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1 |
|
Rutilus rutilus |
66 |
|
|
|
|
5 |
|
|
7 |
|
78 |
|
Leucaspius delineatus |
|
|
|
|
|
|
|
10 |
|
|
10 |
|
Alburnus alburnus |
6 |
1 |
|
|
|
9 |
5 |
3 |
60 |
|
84 |
|
Alburnoides bipunctatus |
|
1 |
|
|
|
|
|
|
25 |
|
26 |
|
Abramis brama |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
1 |
|
Abramis ballerus |
|
|
|
|
|
|
|
4 |
|
2 |
6 |
|
Abramis sapa |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
1 |
|
Abramis bjoerkna |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
2 |
3 |
6 |
|
Barbus barbus |
|
|
|
|
|
|
25 |
|
7 |
1 |
33 |
|
Gobio gobio |
85 |
18 |
10 |
|
2 |
1 |
2 |
1 |
30 |
|
149 |
|
Gobio albipinnatus |
|
|
|
|
|
1 |
5 |
|
80 |
|
86 |
|
Gobio kessleri |
|
|
|
|
2 |
|
1 |
|
15 |
|
18 |
|
Rhodeus sericeus |
49 |
|
|
20 |
|
4 |
1 |
30 |
30 |
1 |
135 |
|
Carassius gibelio |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
|
2 |
|
Cyprinus carpio |
|
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
1 |
|
Ameiurus nebulosus |
|
|
|
|
|
5 |
|
|
|
|
5 |
|
Misgurnus fossilis |
|
|
|
|
|
|
|
5 |
|
|
5 |
|
Cobitis elongatoides |
1 |
|
|
5 |
|
1 |
2 |
10 |
|
|
19 |
|
Sabanejewia aurata |
|
|
|
|
|
|
1 |
|
15 |
|
16 |
|
Sander lucioperca |
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
|
2 |
|
Lepomis gibbosus |
|
|
|
|
|
|
|
1 |
|
|
1 |
|
Egyedszám |
259 |
20 |
10 |
25 |
8 |
26 |
48 |
91 |
315 |
11 |
|
Hosszú idő után újra megjelent a Sajóban a német és a magyar bucó. A vágódurbincsot is sikerült újra megtalálnunk. További pozitívum, hogy a békés halak részéről megjelent a Petényi-márna, a paduc és a veresszárnyú keszeg, valamint a ragadozók részéről a menyhal, a sügér, a harcsa és a balin.
A szilvaorrú keszeget, a széles durbincsot és a tarka gébet is új fajként mutattuk ki a Sajóból. A fekete törpeharcsa csak egy példányban került elő, a Kis-Sajó torkolati részéről, Felsőzsolcánál, de ez is új fajnak tekinthető. Nem találtuk meg a sebes pisztrángot – bár a horgászok rendszeresen fogják az országhatár közelében (Gyulai & Zákonyi, 2005) –, és nem fogtunk lapos keszeget, kurta baingot és törpeharcsát sem.
A Sajóból leírt halfajok változását a különböző kutatók által publikált eredmények alapján jól nyomon követhetjük (8. táblázat).
8. táblázat: Az 1887 és 2006 között leírt halfajok a Sajó folyóban
|
Fajok |
Herman, (1887) |
Vásárhelyi, (1961) |
Harka, (1992) 1982-1988 |
Hoitsy, (1992) |
Jelen vizsgálat 2005-2006 |
|
Angolna - Anguilla anguilla |
|
+ |
|
+ |
|
|
Bodorka - Rutilus rutilus |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Vörösszárnyú keszeg - Scardinius erythrophthalmus |
|
+ |
|
+ |
+ |
|
Nyúldomolykó - Leuciscus leuciscus |
|
|
+ |
+ |
+ |
|
Fejes domolykó - Leuciscus cephalus |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Jászkeszeg - Leuciscus idus |
|
|
+ |
|
+ |
|
Fürge cselle - Phoxinus phoxinus |
|
+ |
|
|
|
|
Balin - Aspius aspius |
+ |
+ |
|
|
+ |
|
Kurta baing - Leucaspius delineatus |
|
|
+ |
+ |
|
|
Küsz - Alburnus alburnus |
|
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus |
|
|
+ |
|
+ |
|
Karikakeszeg - Abramis bjoerkna |
|
+ |
+ |
|
+ |
|
Dévérkeszeg - Abramis brama |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Laposkeszeg - Abramis ballerus |
+ |
+ |
+ |
|
|
|
Bagolykeszeg - Abramis sapa |
+ |
|
+ |
|
+ |
|
Szilvaorrú keszeg - Vimba vimba |
|
|
|
|
+ |
|
Compó - Tinca tinca |
+ |
+ |
|
+ |
|
|
Márna - Barbus barbus |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Petényi-márna - Barbus peloponnesius petenyi |
|
+ |
|
+ |
+ |
|
Fenékjáró küllő - Gobio gobio |
+ |
|
+ |
+ |
+ |
|
Halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus |
|
|
+ |
+ |
+ |
|
Homoki küllő - Gobio kessleri |
|
|
+ |
+ |
+ |
|
Kínai razbóra - Pseudorasbora parva |
|
|
|
+ |
+ |
|
Paduc - Chondrostoma nasus |
+ |
+ |
|
+ |
+ |
|
Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Széles kárász - Carassius carassius |
+ |
+ |
|
+ |
+ |
|
Ezüstkárász - Carassius gibelio |
|
|
+ |
+ |
+ |
|
Ponty - Cyprinus carpio |
+ |
|
+ |
+ |
+ |
|
Réticsík - Misgurnus fossilis |
+ |
|
+ |
|
|
|
Vágócsík - Cobitis elongatoides |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Törpecsík - Sabanejewia aurata |
|
|
+ |
|
+ |
|
Kövicsík - Barbatula barbatula |
+ |
+ |
|
|
|
|
Törpeharcsa - Ameiurus nebulosus |
|
|
+ |
+ |
|
|
Fekete törpeharcsa - Ameiurus melas |
|
|
|
|
+ |
|
Harcsa - Silurus glanis |
+ |
+ |
|
+ |
+ |
|
Sebes pisztráng - Salmo trutta m. fario |
+ |
|
+ |
+ |
|
|
Szivárványos pisztráng - Oncorhynchus mykiss |
|
|
|
+ |
|
|
Csuka - Esox lucius |
+ |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Menyhal - Lota lota |
+ |
+ |
|
+ |
+ |
|
Naphal - Lepomis gibbosus |
|
|
+ |
+ |
+ |
|
Sügér - Perca fluviatilis |
+ |
+ |
|
+ |
+ |
|
Vágódurbincs - Gymnocephalus cernuus |
|
+ |
|
|
+ |
|
Széles durbincs - Gymnocephalus baloni |
|
|
|
|
+ |
|
Selymes durbincs - Gymnocephalus schraetser |
|
+ |
|
|
+ |
|
Süllő - Sander lucioperca |
|
|
+ |
+ |
+ |
|
Magyar bucó - Zingel zingel |
|
+ |
|
|
+ |
|
Német bucó - Zingel streber |
+ |
+ |
|
|
+ |
|
Tarka géb - Proterorhinus marmoratus |
|
|
|
|
+ |
|
A fajok száma összesen |
22 |
26 |
26 |
30 |
38 |
A táblázatból látható, hogy 1990 után 5 olyan új faj jelent meg a folyóban, melyeket addig még nem sikerült leírni. Ezek a 2006-ban előkerült szilvaorrú keszeg, a fekete törpeharcsa, a széles durbincs és a tarka géb, valamint a Hoitsy (1992) által fogott kínai razbóra voltak.
A 2006-os vizsgálat során nem kerültek elő példányai az angolnának, a fürge csellének, a kurta baingnak, a lapos keszegnek, a compónak, a réticsíknak, a kövicsíknak, a törpeharcsának, a sebes és a szivárványos pisztrángnak. Ezekből a fürge csellét és a szivárványos pisztrángot csak 1-1 szerző írta le a folyóból.
A Sajó tisztulásának hatása már Hoitsy 1992-es vizsgálatakor is érezhető volt. Ekkor ugyanis 9 olyan fajt észlelt, melyeket az 1982 és 1988 között végzett vizsgálatok nem jeleztek a folyóból. A Sajó tisztulásának tudható be, hogy míg 1985 és 1988 között a Kazincbarcika és Sajószentpéter közötti folyószakaszon Harka mindössze 6 fajt talált, addig 1992-ben Hoitsy már 12 fajt mutatott ki.
A Sajóból korábban ismert, de a nyolcvanas években eltűnt fajok közül napjainkig 13 tért vissza a folyóba. Ezek között olyan védett halak is előfordulnak, mint a Petényi-márna, a selymes durbincs, vagy a magyar és német bucó.
A megnövekedett fajszám leginkább a Sajó Hernád-torkolat fölötti szakaszán észlelhető. Míg a nyolcvanas években végzett vizsgálatok során mindössze 12 faj került elő a területről, addig kutatásunk eredményeként ez a szám már elérte a 30-at. Ha a folyó teljes hazai szakaszát vesszük figyelembe, a halfajok száma 26-ról 38-ra változott, ami 46%-os növekedést jelent. Ha a Hernád-torkolat fölötti szakaszt vesszük figyelembe, a növekedés 150%-os volt: a fogott fajok száma 12-ről 30-ra emelkedett!
Ez a nagyarányú növekedés a Sajó túlzott szennyezettségének a visszaszorulásával magyarázható. A legnagyobb mértékű káros hatás a folyót a Kazincbarcika-Miskolc közötti szakaszon érte – erre utal az itteni mintavételi területeken észlelt rendkívül alacsony fajszám is. A szennyezés visszaszorulásával ezért tudtak ilyen nagy számban megjelenni a korábban már jelen volt halfajok.
A Sajó Hernád-torkolat alatti szakaszán a szennyezés nem érvényesült olyan mértékben, hála a Hernád hígító hatásának. Erre utal, hogy a folyó nyolcvanas években észlelt fajainak 54%-át (26-ból 14-et) csak a Hernád-torkolat alatt sikerült kimutatni (Harka, 1992), míg 2006-ban ez az arány már csak 18% (38-ból 7) volt.
A halak visszatelepülése a Sajóba is nagy valószínűséggel innen és a Bódvából történhetett meg.
A fajok eltűnése és megjelenése mellett érdekes megvizsgálnunk az egyedszámban bekövetkezett változásokat is. Az 1980-as években a kutatás során mindössze 26 sujtásos küszt találtak – a 20 évvel későbbi vizsgálat során ez a szám már 870 volt. Azonban nemcsak ennél a fajnál szembetűnő a változás. A küsznél és a márnánál is hasonlóan nagy egyedszám-növekedést tapasztalhatunk, de a karikakeszegnél, a homoki és a halványfoltú küllőnél, illetve a fejes domolykónál is rendkívül pozitívan változott a populáció nagysága (9. táblázat).
Mivel az egyedszámok meglehetősen bizonytalan tényezők egy vizsgálat során, így helyesebb, ha a továbbiakban inkább a fajok relatív gyakoriságának változására fektetjük a hangsúlyt. Az egyedszámot ugyanis nagyban befolyásolja a vizsgálat során az időjárási tényező, de változik évszakosan és napszakosan is. Legnagyobb befolyásoló hatással azonban a halászott terület nagysága és az alkalmazott halászati módszer bír. Érdekes lehet tehát megvizsgálnunk a fogási adatok tükrében a fogott fajok százalékos arányát az összes fogáshoz képest (9. táblázat).
9. táblázat: A mindkét vizsgálat során fogott fajok relatív gyakoriságának összehasonlítása
|
Fajnév |
Egyedszám |
Százalékos megoszlás % |
||
|
1982-1988 |
2006 |
1982-1988 |
2006 |
|
|
Bodorka - Rutilus rutilus |
78 |
100 |
9,92 |
2,8 |
|
Nyúldomolykó - Leuciscus leuciscus |
35 |
18 |
4,45 |
0,51 |
|
Fejes domolykó - Leuciscus cephalus |
92 |
227 |
11,7 |
6,44 |
|
Jászkeszeg - Leuciscus idus |
1 |
81 |
0,13 |
2,3 |
|
Küsz - Alburnus alburnus |
84 |
681 |
10,69 |
19,3 |
|
Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus |
26 |
870 |
3,31 |
24,65 |
|
Karikakeszeg - Abramis bjoerkna |
6 |
109 |
0,76 |
3,09 |
|
Dévérkeszeg - Abramis brama |
1 |
42 |
0,13 |
1,19 |
|
Bagolykeszeg - Abramis sapa |
1 |
1 |
0,13 |
0,02 |
|
Márna - Barbus barbus |
33 |
342 |
4,2 |
9,7 |
|
Fenékjáró küllő - Gobio gobio |
149 |
18 |
18,96 |
0,51 |
|
Halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus |
86 |
356 |
10,95 |
10,1 |
|
Homoki küllő - Gobio kessleri |
18 |
485 |
2,29 |
13,74 |
|
Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus |
135 |
159 |
17,18 |
4,5 |
|
Ezüstkárász - Carassius gibelio |
2 |
3 |
0,25 |
0,08 |
|
Ponty - Cyprinus carpio |
1 |
5 |
0,13 |
0,14 |
|
Vágócsík - Cobitis elongatoides |
19 |
17 |
2,42 |
0,48 |
|
Kövicsík - Sabanejewia aurata |
16 |
7 |
2,02 |
0,2 |
|
Naphal - Lepomis gibbosus |
1 |
1 |
0,13 |
0,02 |
|
Süllő - Sander lucioperca |
2 |
8 |
0,25 |
0,23 |
|
Összesen |
786 |
3530 |
100% |
100% |
A halak egészségi állapotával kapcsolatban is rendkívül jók voltak a tapasztalataink. Jelenlegi vizsgálataink során nem tapasztaltunk a korábbi kutatások során észlelt fizikai elváltozásokat a halakon. Az 1980-as években Harka által végzett vizsgálatok rendellenesen fejlődött úszósugarú és torzult gerincű halakról tesznek említést. Az általunk fogott példányok azonban külső paramétereik alapján mind tökéletesen egészségesek voltak. Sem fizikai aberrációnak, sem bármiféle élősködő által okozott sérüléseknek nem láttuk nyomait.
A vízminőség javulása a halfauna természeti értékének változásában is megmutatkozik. A magyarországi halak természetvédelmi besorolását Guti (1993) végezte el az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) rendszerét alapul véve. Nyolc kategóriát hozott létre. Az 1-5. kategória a természetesen honos, a 6. az alkalmanként bevándorló, a 7-8. a betelepített halfajokat tartalmazza. A csoportokat a szerző különböző betűjelekkel látta el és természetvédelmi értékszámokat rendelt hozzájuk. Ezeket az értékeket a 10. táblázat tartalmazza.
10. táblázat: Természetvédelmi csoportok és értékeik
|
Sorszám |
Csoport betűjele |
Csoport teljes neve |
Természetvédelmi érték |
|
1 |
K |
kipusztult |
nincs |
|
2 |
E |
eltűnt |
4 |
|
3 |
V |
veszélyeztetett |
3 |
|
4 |
R |
ritka |
2 |
|
5 |
T |
tömeges |
1 |
|
6 |
B |
bevándorló |
nincs |
|
7 |
X |
egzotikus |
0 |
|
8 |
U |
unikális |
2 |
A Duna vízgyűjtőjén belül endemikus halfajoknak a fent leírt értékekhez képest plusz eggyel nő a természetvédelmi értékük. Ilyen halak például a vizsgálatunk során a Sajóban is megtalált homoki küllő, illetve a magyar és a német bucó.
A fauna abszolút természeti értékét (TA) a faunaelemek értékrendjeinek és az endemikus fajok számának az összegeként adhatjuk meg. Ezt a következő képlettel számíthatjuk ki:
TA = 4nE + 3nV + 2nR + nT + 0nX + 2nU + N*
A képletben szereplő nE az eltűnt fajok számát, nV a veszélyeztetett, nR a ritka, nT a tömeges, nX az egzotikus, nU az unikális, N* pedig az endemikus fajok számát jelenti.
A fenti képlet alapján a Sajó 1982 és 1988 között fogott halfajainak a természetvédelmi értéke TA = 41, míg a 2006-os vizsgálat során kifogott halfajokra számított ezen érték TA = 65-nek adódott. A Sajóban észlelt fajok egyedszámát, természetvédelmi értékekét és veszélyeztetettségi státuszának rövidítését a 11. és 12. táblázat tartalmazza.
11. Táblázat: Az 1982 és 1988 közötti vizsgálat halfajai és természetvédelmi értékük
|
Fajnév |
Egyedszám |
Term. érték |
Veszélyeztetettség |
|
Rutilus rutilus |
78 |
1 |
T |
|
Leuciscus leuciscus |
35 |
2 |
R |
|
Leuciscus cephalus |
92 |
1 |
T |
|
Leuciscus idus |
1 |
2 |
R |
|
Leucaspius delineatus |
10 |
3 |
V |
|
Alburnus alburnus |
84 |
1 |
T |
|
Alburnoides bipunctatus |
26 |
3 |
V |
|
Abramis bjoerkna |
6 |
1 |
T |
|
Abramis brama |
1 |
1 |
T |
|
Abramis ballerus |
6 |
2 |
R |
|
Abramis sapa |
1 |
2 |
R |
|
Barbus barbus |
33 |
1 |
T |
|
Gobio gobio |
149 |
1 |
T |
|
Gobio albipinnatus |
86 |
2 |
R |
|
Gobio kessleri * |
18 |
4 |
V |
|
Rhodeus sericeus |
135 |
1 |
T |
|
Carassius gibelio |
2 |
1 |
T |
|
Cyprinus carpio |
1 |
1 |
T |
|
Misgurnus fossilis |
5 |
2 |
R |
|
Cobitis elongatoides |
19 |
2 |
R |
|
Sabanejewia aurata |
16 |
3 |
V |
|
Ameiurus nebulosus |
5 |
0 |
X |
|
Salmo trutta m. fario |
1 |
2 |
R |
|
Lepomis gibbosus |
1 |
0 |
X |
|
Sander lucioperca |
2 |
2 |
R |
12. Táblázat: A 2006-os vizsgálat halfajai és természetvédelmi értékük
|
Fajnév |
Egyedszám |
Term. érték |
Veszélyeztetettség |
|
Rutilus rutilus |
100 |
1 |
T |
|
Scardinius erythrophthalmus |
2 |
1 |
T |
|
Leuciscus leuciscus |
18 |
2 |
R |
|
Leuciscus cephalus |
227 |
1 |
T |
|
Leuciscus idus |
81 |
2 |
R |
|
Aspius aspius |
4 |
2 |
R |
|
Alburnus alburnus |
681 |
1 |
T |
|
Alburnoides bipunctatus |
870 |
3 |
V |
|
Abramis bjoerkna |
109 |
1 |
T |
|
Abramis brama |
42 |
1 |
T |
|
Abramis sapa |
1 |
2 |
R |
|
Vimba vimba |
19 |
3 |
V |
|
Barbus barbus |
342 |
1 |
T |
|
Barbus peloponnesius petenyi |
5 |
3 |
V |
|
Gobio gobio |
18 |
1 |
T |
|
Gobio albipinnatus |
356 |
2 |
R |
|
Gobio kessleri * |
485 |
4 |
V |
|
Pseudorasbora parva |
4 |
0 |
X |
|
Chondrostoma nasus |
52 |
2 |
R |
|
Rhodeus sericeus |
159 |
1 |
T |
|
Carassius carassius |
1 |
2 |
R |
|
Carassius gibelio |
3 |
1 |
T |
|
Cyprinus carpio |
5 |
1 |
T |
|
Cobitis elongatoides |
17 |
2 |
R |
|
Sabanejewia aurata |
7 |
3 |
V |
|
Ameiurus melas |
1 |
0 |
X |
|
Silurus glanis |
15 |
2 |
R |
|
Esox lucius |
6 |
1 |
T |
|
Lota lota |
52 |
3 |
V |
|
Lepomis gibbosus |
1 |
0 |
X |
|
Perca fluviatilis |
59 |
1 |
T |
|
Gymnocephalus cernuus |
5 |
1 |
T |
|
Gymnocephalus baloni |
2 |
3 |
R |
|
Sander lucioperca |
8 |
2 |
R |
|
Zingel zingel * |
2 |
4 |
V |
|
Zingel streber * |
56 |
4 |
V |
|
Proterorhinus marmoratus |
2 |
2 |
R |
(A táblázatokban csillaggal jelölt halfajok a Duna vízgyűjtőterületén endemikusnak tekinthetők.)
A halfauna relatív természeti értékét (TR) a következő képlet alapján számolhatjuk ki.
TR = TA / (nE + nV + nR + nT + nX + nU)
A fenti képlet alapján a jelenlegi vizsgálatunkra kapott eredmény TR = 1,0645, míg a 80-as évekbeli vizsgálaté TR = 1,025. A képletből jól látható, hogy a relatív természeti érték a fenyegetett halfajok arányát hangsúlyozza a mintában.
Mindkét képletet felhasználva jól látható, hogy a Sajó vízminőségében bekövetkezett változások természeti érték szempontból is pozitív irányban befolyásolták a folyó halfaunájának alakulását. Ez az egyedszámok figyelembe vétele nélkül is jól megmutatkozik.
Testalkat: Teste megnyúlt, oldalról lapított, közepesen magas. A küsznél zömökebb, magasabb. Hossza általában 9-11 cm, a 15 cm-t nem haladja meg. A hát- és a hasvonal csaknem egyformán ívelt, a faroknyél alacsony. A feje közepes nagyságú, orra lekerekített, rövid. A szája kicsi, csúcsba nyíló vagy félig felső állású. A mellúszó hegyes, a hát- és a farok alatti úszó magas, szegélyük egyenes. Farok alatti úszója a hátúszó végének vonalában kezdődik. A farokúszó mélyen kivágott. Az oldalvonal teljes, a has felé erősen ívelt. Cikloid pikkelyei vékonyak, könnyen lehullnak. A hasúszóktól a végbélnyílásig pikkelytelen él húzódik. Hátoldala kékes, barnászöld vagy szürkészöld, oldala ezüstös csillogású. Az oldalán 3-4 pikkelynyi szélességű zöldes-narancssárgán irizáló sáv húzódik, amely az ívási időszakban feltűnőbbé válik. Az oldalvonal mentén alul és fölül fekete pontsor látható – innen kapta a nevét is. A mell-, has- és farok alatti úszó töve narancssárga, vörhenyes, ami ívás idején az egész úszóra kiterjed. A hát- és a farokúszó sárgásszürke (Györe, 1995; Harka, 1997; Pénzes, 2004).
Élőhely: Jellemzően a folyók felső szakaszán, a pisztráng szinttáj alsó részétől egészen a márna szinttájig fordul elő, de itt is inkább a lassú áramlású területen található meg (Balon, 1967), a nagy esésű, gyorsabb, valamint a növényzettel benőtt mederrészeket kerüli, állóvizekben igen ritka (Pintér, 2002).
Szaporodás: Ivarérettségét a tejes 2, az ikrás 3 éves korában éri el. Csapatosan ívó halfaj. Több részletben ívik, a víz hőmérsékletétől függően április-május-június hónapokban. Ikráit sebes folyású vízben, a meder kavicsaira vagy homokjára rakja.
Táplálkozás: Tápláléka igen változatos összetételű: rovarlárvák, férgek, puhatestűek, zooplankton-szervezetek mellett jelentős hányadot tesz ki a detritusz és makrofita (Gyurkó et al., 1967).
Jelentősége: Kis mérete miatt gazdaságilag jelentéktelen, azonban elterjedési területén nagy egyedszáma miatt fontos prédája a ragadozó halaknak.
Védelem: Élőhelyének folyamatos szűkülése miatt egész Európában a veszélyeztetett fajok közé sorolják. Magyarországon 1974 óta védett, eszmei értéke 2000 forint.
Vizsgálatom céljaként a sujtásos küsz növekedéséről szerettem volna információt szerezni a Sajó folyóban. Továbbá arra kerestem a választ, hogy kialakult-e már ennek e védett fajnak a stabil szaporodási közössége.
A vizsgálathoz 123 egyedet gyűjtöttünk 2006. október 14-én és 19-én, a Sajó Felsőzsolca és Alsózsolca közötti szakaszán, illetve Körömnél.
A halak befogásához két módszert alkalmaztunk:
- Ameddig a vízmélység engedte, a vízben gázolva 6 mm-es szembőségű kétközhálóval halásztunk (Körömnél).
- Nagyobb vízmélységnél csónakkal ereszkedtünk le a folyón és közben aggregátoros elektromos halászgépet használtunk (Felsőzsolca és Alsózsolca között).
A halak standard (SL) és teljes testhosszát (TL) milliméteres beosztással ellátott mérőtálcán mértem (?. kép). A mérések után a halakat sértetlenül visszaengedtük a vízbe. A standard és a teljes testhossz viszonyát lineáris regresszióanalízissel, a Microsoft Excel 2002 számítógép-program segítségével határoztuk meg. Az életkort a gyűjtött anyagban mutatkozó méretgyakorisági csúcsok alapján becsültük.
A fogott egyedek standard testhossza 22 és 100 mm, teljes testhossza 30 és 121 mm között változott. A standard testhossz (SL) a halnak az orrcsúcstól a farokúszó kezdetéig mért hossza, míg a teljes testhosszt (TL) az orrcsúcstól a természetes tartású farokúszó legvégéig mértük. A kétféle testhossz között fennálló és meglehetősen szoros (R2 = 0,9888) összefüggés a TL = 1,2056SL + 2,889 egyenlettel fejezhető ki (3. ábra), amelynek alapján a továbbiakban standard hosszban kifejezett adatok teljes hosszra is átszámíthatók.
3. ábra: A sujtásos küsz standard és teljes testhosszának összefüggése
A testhosszak közötti összefüggés egzakttá és szemléletessé tétele érdekében az adatokhoz lineáris trendvonalat illesztettünk.
A 4. ábra a kifogott halak standard testhosszainak gyakorisági adatait tartalmazza, amelynek alapján a korcsoportmegoszlás becslése történt. A fekete vonal a trendvonalat (mozgóátlag) jelenti.
4. ábra: A vizsgált sujtásos küszök méreteloszlása
Az ábrán több csúcs is látható, mégis, ha az oszlopok által alkotott csoportokat nézzük, 4 nagyobb egység felfedezhető fel.
Becslésünk szerint a 22-45 mm nagyságú egyedek alkotják az egynyaras (0+) korosztályt. míg a másodnyaras (1+) példányok mérete 49-től 75 milliméterig terjed. A harmadnyaras (2+) sujtásos küszök testhossza 87 és 92 mm között változik, a negyednyarasoké (3+) pedig 100 mm körül alakul.
A faj ívási ideje Berinkey (1966) szerint májustól júniusig tart, de néha júliusra is átnyúlik. Gyurkó (1972) szerint ez az intervallum június–július hónapokra esik. Tapasztalataink szerint azonban tavasztól őszig bármikor bekövetkezhet ívás. Az egynyaras korosztály méretgyakorisági adatai alapján 3 csúcsidőszak különíthető el. Ezek a tavaszi, a nyári és a kora őszi időszakra esnek. A tavaszi csoport egyedei a legnagyobb méretűek – ugyanis az egynyarasok közül ezek a legidősebbek, így nekik van a legtöbb idejük a fejlődésre. Az ebbe a csoportba tartozó egyedek mérete 42-45 mm közé esik. A következő méretcsoport a nyári ívási időszakból származó egyedekből áll. Ezek mérete 32-41 mm között mozog. Az őszi ívásból származó egyedek a legkisebbek, méretük 22-31 mm.
A kétnyarasok mérete 49-75 mm között változik. Megfigyelhető, hogy a korosztályon belüli méreteloszlás aszimmetrikus, erősen elnyúlik az alacsonyabb értékek irányába. Ezt az magyarázhatja, hogy az őszi ívásból származó példányok kétnyaras korukra még nem képesek bepótolni a késői ívásból származó hátrányukat. Az egynyarasoknál valószínűleg azért nem látható hasonló aszimmetria, mert a 22 milliméternél kisebb példányok megfogására a 6 mm szembőségű háló kevéssé volt alkalmas.
A harmadnyarasok mérete már elég egységes képet mutat – nem látható a kétnyarasokra jellemző aszimmetria. Ennek az lehet az oka, hogy az egyedek eddigre behozzák a méretbeli lemaradásukat a kedvezőbb időszakban kikelt társaikkal szemben.
A különböző korosztályokhoz tartozó egyedek számát és méretviszonyait a 13. táblázat tartalmazza.
13. táblázat: A különböző korosztályok méretviszonyai
|
Korcsoport |
Egyedszám |
Standard testhossz (mm) |
||
|
minimum |
maximum |
súlyozott átlag |
||
|
0+ tavaszi |
11 |
42 |
45 |
43,5 |
|
0+ nyári |
45 |
32 |
41 |
36,5 |
|
0+ őszi |
32 |
22 |
31 |
26,5 |
|
0+ |
88 |
22 |
45 |
34,0 |
|
1+ |
31 |
49 |
75 |
66,8 |
|
2+ |
3 |
87 |
92 |
89,3 |
|
3+ |
1 |
100 |
100 |
100 |
A tavasztól őszig tartó szaporodási időszakon belül a nyári szakasz mutatkozik a legjelentősebbnek. Az ekkor kelt ivadék aránya az egynyaras korosztálynak mintegy a felét teszi ki (5. ábra). A tavaszi ívás – talán a szokatlanul hideg időjárá miatt – kevéssé volt jelentős, hiszen a szaporulatnak csak 13 százaléka származott ebből. Az őszi kelésű ivadék aránylag nagy részét adta a mintának, annak ellenére, hogy a legkisebb példányok egy részét feltehetőleg nem fogta meg a 6 mm szembőségű ivadékhálónk.
5. ábra: A sujtásos küsz különböző időszakban kelt egynyaras (0+) példányainak megoszlása
Szakirodalmi adatok alapján a sujtásos küsz életkora 5 évben maximalizálható. Az általunk végzett vizsgálat során viszont nem találtunk 4 nyarasnál idősebb egyedet a Sajóban. Ez persze nem azt jelenti, hogy a folyóban ne lenne ennél idősebb korosztály. Csupán arról lehet szó, hogy valamilyen oknál fogva nem kerültek ilyen korú egyedek a mintába.
A becsült korcsoportokhoz tartozó egyedszámok alapján a következő előrejelzéseket tehetjük a sujtásos küsz populáció várható életkorával kapcsolatosan a Sajóban. Az elemzést Microsoft Excel programmal végeztük, exponenciális trendvonalat használva (4. ábra).
Az ábrán is jól látható, hogy a természet törvényeinek megfelelően folyamatosan csökken az idősebb korosztályok egyedszáma.
Az egy éves egyedek túlélési rátája 35,23%, mortalitási rátájuk 64,77%. A másodéves állomány túlélési rátája ennél jóval kevesebb, csak 12,9%, mortalitásuk ennek megfelelően 87,1%. A harmadéves korosztály túlélési rátája 25%, mortalitása 75% – ez azonban nem megbízható érték a túlságosan alacsony egyedszám miatt.
6. ábra: A különböző korcsoportokba tartozó halpéldányok számának alakulása a vizsgált mintában
A vizsgálat során arra a következtetésre jutottunk, hogy a sujtásos küsznek nemcsak a korábbi szerzők által leírt tavaszi és kora nyári ívási időszaka létezik, hanem – mint ahogy a Sajóban is – létezhet egy késő nyári, illetve egy kora őszi csúcsidőszak is. Továbbá az egyidejűleg gyűjtött mintában lévő testhosszadatok alapján az is valószínűsíthető, hogy szaporodó egyedek tavasztól kora őszig bármikor előfordulhatnak a populációban.
A sujtásos küsz egyes korosztályainak a különböző irodalmi forrásokban szereplő méretadatait a 14. táblázat tartalmazza.
14. Táblázat: A sujtásos küsz egyes korcsoportjainak standard testhossza
|
Korcsoport nyarakban (években) |
Standard hossz (mm) |
|||||
|
0+ (1) |
1+ (2) |
2+ (3) |
3+ (4) |
4+ (5) |
5+ (6) |
|
|
Gyurkó et al. (1967) |
19-33 |
46-63 |
68-78 |
76-90 |
82-98 |
98-103 |
|
Gyurkó (1972) |
26,3 |
54,5 |
72,8 |
82,8 |
90,9 |
100,8 |
|
Skóra (1972) |
48 |
64 |
79 |
87 |
96 |
104 |
|
Movcsan & Szmirnov (1983) |
(24,8) |
(46,3) |
(76,4) |
(86,9) |
(92,5) |
(98,8) |
|
Györe et al. (2003) |
46 |
60 |
72 |
81 |
- |
- |
|
Pénzes (2004) |
30-50 |
60-70 |
70-90 |
80-110 |
100-115 |
- |
Hogy a Sajóban élő sujtásos küszök növekedési üteméről pontosabb viszonyítási alapunk legyen, hasonlítsuk össze a vizsgálatunk során észlelt adatokat a szakirodalomban szereplőkkel. Erre a 7. ábra ad lehetőséget.
7. ábra: A sujtásos küsz növekedési ütemének összehasonlítása a szakirodalomban szereplő adatokkal
Az ábrán jól látható, hogy a Sajóban gyorsabb a sujtásos küsz növekedési üteme, mint a dél-lengyelországi folyókban (Skóra, 1972), vagy mint azt Györe és munkatársai (2003) leírták. Az általunk végzett kutatás eredményei leginkább a Marosban (Gyurkó, 1972) végzett vizsgálattal mutatnak hasonlóságot. A két görbének szinte azonos a meredeksége, csupán a testhosszak értékeiben adódnak különbségek. Tehát elmondhatjuk, hogy a Sajóban élő sujtásos küszök mérete nagy hasonlóságot mutat a Marosban élő állomány egyedeivel, bár a Sajóban kedvezőbben alakul a növekedés.
Az általunk vizsgált értékek szinte minden ponton magasabbak, mint a többi vizsgálat eredményei. Ez alól csupán a kezdeti alacsonyabb érték jelent kivételt. Ennek az oka egyrészt az lehet, hogy a 2006. évi hideg tavasz miatt csekély volt a tavaszi ívású egyedek aránya, másrészt mintánkban megjelentek az őszi ívású, igen kis méretű egyedek is, amelyek tovább csökkentették az átlagot.
A halak növekedésének további, talán legpontosabb leírására egy Bertalanffy (1938, 1957) által kidolgozott matematikai modellt használhatunk, melyet Beverton és Holt, illetve Rick honosítottak meg a halbiológiában. Ez alapján a halak testhossza minden „t” időpontban kifejezhető az alábbi képletet alkalmazva:
Lt = L∞ [1 – e- K (t – t0)]
A képletben szereplő jelzések a következők:
Lt = az elméletileg maximális testhossz, amely felé a hal testmérete közelít
K = a növekedési görbe meredeksége
t0 = a növekedési görbe kiindulási pontja (az az életkor, mikor a hal mérete nulla
– ez a prenatális kornak feleltethető meg)
e = a természetes alapú logaritmus alapszáma
Az elemzés első lépéseként egy Walford-egyenest kell felvennünk. Ennek során a növekedésgörbét egyenessé transzformáljuk oly módon, hogy minden „t” időpontban meghatározott testmérethez a „t+1” időpont testhosszát illesztjük. A pontokhoz lineáris regresszióanalízissel egyenest illesztünk, amelynek az origóból induló 45°-os egyenessel alkotott metszéspontja adja az „L∞” nagyságát, vagyis az aszimptotikus testhossz értékét, amely esetünkben 144,2 mm (8. ábra).
8. ábra: Walford-egyenes
Következő lépésként az egyedek „t” évben mért korához az aszimptotikus testhossz (L∞) és az aktuális testhossz különbségének a természetes alapú logaritmusát rendeljük. Így egy egyenest kapunk, amelynek meredekségéből kapjuk meg a Bertalanffy-egyenlet növekedési állandóját (K). Ez nálunk 0,3084-nek adódott. Továbbá ábrázoljuk még az L∞ érték természetes alapú logaritmusát is, ezzel szintén egy egyeneshez jutunk. E két egyenes metszéspontjának vetülete az x-tengelyen adja meg a „t0” értéket, amely esetünkben 0,0363 (9. ábra).
9. ábra: A t0 érték meghatározása
A Sajóban élő sujtásos küszöknek az egyes „t” életkorokban elért, milliméterekben kifejezett testhossza tehát a következő egyenlettel fejezhető ki:
Lt = 144,2 [1 – e- 0,3084 (t – t0)]
Az egyenlet alapján fölvázolt növekedési görbe a 10. ábrán látható.
10. ábra: A Sajóban élő sujtásos küsz testhossz-növekedésének leírása Bertalanffy modelljével
A különböző korosztályok méréssel meghatározott, valamint a Bertalanffy-féle módszerrel számított testhosszait a 15. táblázat tartalmazza:
15. táblázat: A mérések és a különböző növekedési modellek eredményeinek összehasonlítása
|
Életkor nyarakban |
Standard testhossz (mm) |
||
|
|
Mérések szerint |
Walford alapján |
Bertelanffy alapján |
|
1 |
34,0 |
37,29 |
37,1 |
|
2 |
66,8 |
62,5 |
65,5 |
|
3 |
89,3 |
86,82 |
86,4 |
|
4 |
100 |
103,5 |
101,7 |
A táblázat alapján megállapítható, hogy a mi esetünkben inkább a Bertalanffy-féle matematikai modell felel meg a növekedés leírására. Előnye, hogy az egyes évek eltérő hőmérsékleti, táplálkozási stb. viszonyaiból adódó növekedési egyenetlenségeket kiegyenlíti, valamelyest függetleníti az eredményt a környezeti tényezőktől.
Vizsgálataink célja az volt, hogy megtudjuk, illetve bemutassuk, hogy milyen változásokon ment keresztül a Sajó vízminősége az elmúlt évtizedekben – különös tekintettel az elmúlt 20 évben. Ehhez a halakat választottuk kutatási célcsoportunkként, mint mozgékony, ám érzékeny állatokat. A sujtásos küsz növekedésének a vizsgálatát azért választottuk kutatásunk további céljaként, mert azon túl, hogy a Sajó jellemző hala, szaporodásának figyelemmel követése segíthet egy, a folyóról készült átfogóbb kép megalkotásában.
Kutatásunk eredményeként tehát a következő megállapításokat tehetjük:
Először is dr. Harka Ákos tanár úrnak szeretném megköszönni mindazt a segítséget, melyet a terepmunkában, az adatok értékelésében és a dolgozat összeállításában nyújtott. A sok bátorítást és türelmet, az iránymutatást, hogy foglalkozott velem, és hogy mind emberileg, mind szakmailag olyan dolgokat tanulhattam meg tőle, melyeket könyvekből nem lehet.
Köszönettel tartozom még dr. Nagy Sándor Alex egyetemi docensnek, témavezető tanáromnak, aki türelmével és szakmai segítségével hozzájárult ennek a dolgozatnak a megszületéséhez.
Köszönettel tartozom Halasi-Kovács Bélának is, aki nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a terepi munkában és szakmai kérdéseim megválaszolásában.
Köszönet illeti Nagy Józsefet, aki a Sajóról szolgáltatott információival sokat segített e munka elkészültében.
Köszönöm Szepesi Zsoltnak a mintavételezések során nyújtott segítségét is.
Továbbá nagy köszönet illeti dr. Juhász Pétert, dr. Kiss Bélát és dr. Müller Zoltánt, akik még akkor is hittek bennem, amikor én elbizonytalanodtam magamban. Nélkülük el sem kezdődhetett volna ez a dolgozat.
Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretnék köszönetet mondani a családomnak és menyasszonyomnak, akik folyamatos bíztatásukkal és segítségükkel vitték előre a munkámat.
Balon, E. K. (1967): Ryby Slovenska. – Ozbor, Bratislava pp. 413.
Bănărescu, P. (1964): Fauna R. P. Romine XIII. Pisces, Osteichthyes. Edit. Acad., Bucuresti pp. 962.
Berinkey L. (1966): Halak – Pisces. – Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 139.
Bíró P. (1993): Halak biológiája – Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar, p 132-137.
Guti G. (1993): A magyar halfauna természetvédelmi minősítésére javasolt értékrendszer . Halászat 86. 1. 141-144.
Györe K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. – Környezetgazdálkodási Intézet, pp. 339.
Györe K., Józsa V., Lengyel P., Harka Á. (2003): Védett tiszai halfajok állománya, populáció dinamikája. – Halászatfejlesztés 28. Szarvas, p 47-85.
Gyulai F., Zákonyi B. (2005): Horgászvizeink. Sajó. – Sporthorgász 14. 3. 22-29.
Gyurkó I. (1972): Édesvízi halaink. – Ceres Könyvkiadó, Bukarest, pp. 187.
Gyurkó , S., Nagy, Z. I., Wilhelm, A. (1967): Dinamica nutritiel la beldita (Alburnoides bipunctatus bipunctatus Bloch). Bull. Cercetari Pisc. Bucuresti 30. 99-109.
Halasi-Kovács B. 2005. Ecological Survey of Surface Waters, Hungary, BQE: Fish – www.eu-wfd.info/ecosurv/presentations/eloadas_HKB%20res.pdf
Harka Á. (1992): Adatok a Sajó és Hernád vízrendszerének halfaunájáról. – Állattani Közlemények 78. 33-39.
Harka Á. (1997): Halaink. Képes határozó és elterjedési útmutató. – Természet-és Környezetvédő Tanárok Egysülete, Budapest, pp. 175.
Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Képes határozó és elterjedési tájékoztató. – Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, pp. 269.
Hoitsy Gy. (1992). Halfaunisztikai adatok a Sajó folyóról különös tekintettel a folyó szennyezettségére. – XVI. Halászati Tudományos Tanácskozás, Szarvas, 22-27.
Hoitsy Gy., Nagy D. (1996): A Sajó-folyóban élő halak nehézfém terheltségének vizsgálata. – Halászatfejlesztés 19. 135-142.
Jolánkai G., Hock B., Pataki B., Mándoki M. (2003): A Tisza és Vízrendszere I. – In Teplán I. (szerk.): A Tisza vízminősége és terhelhetősége. – MTA Társadalomkutató Központ. p. 237-263.
Movcsan, Ju. V., Szmirnov, A. I. (1983): Fauna Ukrajni, Tom 8. Ribi. – Naukova Dumka, Kijev
Nagy J. (s. a.): A Sajó vízgyűjtője. A Sajó vízrendszere. A Sajó vízjárása. – http://sajo.fw.hu/
Pénzes B. (2004): Halaink. Kézikönyv horgászoknak és természetjáróknak. – Osiris Kiadó, Budapest, pp. 390.
Pintér K. (2002): Magyarország halai. – Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 222.
Skóra, S. (1972): The cyprinid Alburnus bipunctatus Bloch from the basins of the rivers Upper San and Dunajec. – Acta Hydrobiol. 14. 173-204.
Terofal, F. (2000): Édesvízi halak – Magyar Könyvklub, Budapest, pp. 287.
Woynarovich E. (2003): Vizeinkről mindenkinek (Vizeink magánélete közügy). – Agroinform, Budapest, p. 245-248.