vissza

Erdélyi József

augusztus 26, 2009


Emléktáblája: XII. kerület Királyhágó utca 2.

Erdélyi József (1896. december 30., Újbátorpuszta - 1978. október 4., Budapest) Baumgarten-díjas költő (1929, 1931, 1933)


Élete

Nagyszalontán, Déván és Mezőtúron járt iskolában. Az I. világháborúban harcolt az orosz fronton. 1918-tól a debreceni egyetemen jogot tanult, majd Budapesten besorozták vöröskatonának, s a román frontra került. Első versei 1921-ben a Nyugatban látott napvilágot. 1923-tól az Est-lapok munkatársaként dolgozott. Hatott József Attilára, Illyés Gyulára, de még Babits Mihályra is.

A népi írók jobbszárnyának egyik hangadója volt, a jobboldali radikális ideológia hatása alá került (a Virradatban megjelentette Solymosi Eszter vére c. versét, és később belépett a Nemzeti Front nevű szélsőjobboldali pártba). A háború alatt zsidóellenes verseket is megjelentetett. 1944-ben nyugatra menekült, majd Romániában bujkált, 1947-ben önként jelentkezett a hatóságoknál. Elítélték háborús bűnösként. Szabadulása után (1950) az irodalmi életbe Visszatérés c. verseskötetével tűnt fel ismét 1954-ben.

Évtizedekig élt a XII. kerületben, a Krisztinavárosban.

Kötetei

  • Ibolyalevél (1922);
  • M. Délibáb és szivárvány (versek, Pápa, 1927);
  • Az utolsó királysas (versek, Pápa, 1928);
  • Tarka toll (versek, Pápa, 1931);
  • Felkelt a nap (versek, Bp., 1933);
  • Negyedik rapszódia (Bp., 1937);
  • Fehér torony (válogatott versek, Bp., 1938);
  • Örök kenyér (verses elbeszélés, Bp., 1938);
  • Látjátok feleim. A Halotti beszéd költészete (esszé, Bp., 139);
  • Emlék (versek, Bp., 1944);
  • Niobe (Hitregék, Kecskemét, 1941);
  • Fegyvertelen (önéletrajz, Bp., 1942);
  • A harmadik fiú (önéletrajz, Bp., 1942);
  • Toldi-kéz (versek, Bp., 1943);
  • Visszatérés (versek, Bp., 1954);
  • Csipkebokor (válogatott versek, Bp., 1955);
  • Arany ménes (versek, Bp., 1959);
  • Szőlőfürt (versek, Bp., 1965);
  • Aranylakodalom (válogatott versek, Bp., 1972);
  • Zengő csillag (versek, Bp., 1976);
  • Csontfurulya (versek, Bp., 1979);
  • Aranyalma (versek, Bp., 1982);
  • Minden élők útján (versek, Bp., 1982).



vissza

 
Design by Domokos Gergely