Jávor Pál
augusztus 26, 2009
Emléktáblája: Kiss János altábornagy utca 55.
Jávor Pál (eredeti neve: Jermann Pál, Arad, 1902. január 31.- Budapest, 1959. augusztus 14.) minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később ismerték fel drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, de ezért meg kellett küzdenie.
Élete
Jermann Pál 53 éves városi pénztáros és Spannenberg Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként született Aradon, a rácvárosi Kis Molnár utca 11. szám alatti házban. Szülei csak az ő születése után házasodtak össze, ezért az anyakönyvbe Spannenberger Pál Gusztáv néven jegyezték be.
A háromgyerekessé növő család nehezen élt meg, sokszor költözködtek lakbérgondok miatt, amíg édesanyjuk a Kossuth utcában fűszer- és gyümölcsboltot nyitott. Édesanyja az Állami Főreálba íratta, de az iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.
Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja kerestette és hónapok múlva a tábori csendőrök szállították haza.
1918-ban az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka volt, de kiutasíttatta magát az újdonsült Romániából, mert Dániában akart letelepedni.
Budapest
A vasúti jegyét azonban Budapesten érvénytelenítették, így ottragadt, és beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. De oklevelet már az Országos Színiegyesület színiiskolában szerzett, 1922-ben.
Először a Várszínházban, majd 1922 és 1924 között a Renaissance Színházban játszott, 1924 és 1926 között Székesfehérváron, 1927 és 1928-ban Szegeden. Ekkor a Magyar Színházhoz szerződött, 1929-ben fellépett a Belvárosi Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is.
1930-tól 1935-ig a Vígszínház, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt. (Közben 1938-ban és 1943-ban fellépett az Erzsébetvárosi Színházban és 1944-ben a Vígszínházban is.
1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták. 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet.
Amerikai kitérő
1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni.
1956-ban Izraelben vendégszerepelt, de a következő évben hazatért, először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott.
Itthon, betegen
Kitörő lelkesedéssel fogadták itthon, elhalmozták szerepekkel, de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta. Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében a próbafelvételek után Mohai dr. szerepét kénytelen volt átadni az akkor hazatért Páger Antalnak. 1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után Major Tamás nem fogadta be a színházba. De betegsége miatt szerepet már nem kapott.
A sármőr
A harmincas-negyvenes évek magyar amorózója botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert.
Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.
A közönség tökéletes kiszolgálást kapott. Azt kapta, amit akart: ideálképet és vágyteljesülést. Akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott - írja róla Lukácsy Sándor (Filmvilág, 1987/10 .
1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein - írta a www.mimi.hu.
Temetésére a Farkasréti temetőben tízezrek kísérték.
Fontosabb szerepei
Horatio (Shakespeare:Hamlet); Essex (Bruckner: Angliai Erzsébet); Ifj. Nagy István (Bródy Sándor: A tanítónő); Bolond (Shakespeare: Vízkereszt); Kukorica Jancsi (Kacsoh Pongrác: János vitéz); Orlando (Shakespeare: Ahogy tetszik); Noszty Feri (Mikszáth Kálmán-Harsányi Zsolt: A Noszty fiú esete Tóth Marival); Mercutio (Shakespeare: Hamlet); Peer (Ibsen: Peer Gynt); Rank doktor (Ibsen: Nóra); Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy); Liliom (Molnár Ferenc); Széll Kálmán (Földes M.: Örök szerelem). Jávor Pál műve: Egy színész elmondja (1946).
Több, mint 70 filmben játszott, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Rengeteg filmdalt, filmslágert énekelt. Vele végződött a magyar némafilmgyártás (Csak egy kislány van a világon. - 1929), vele kezdődött a magyar hangosfilmgyártás (Hyppolit, a lakáj - 1931) és a háború után meginduló "új" magyar filmgyártás (A Tanítónő - 1945).
Filmjeiből válogatást készíteni elsősorban két szempont alapján lehetséges: filmsikerei a kritika szemszögéből (Lángok, Dankó Pista) és a filmsikerek a nézők szemszögéből, azaz legsikeresebb filmjei (A szerelem nem szégyen, Egy tál lencse). Gyakran volt partnere a filmekben Karády Katalin (7 filmben játszottak együtt, legendás volt a "Karády-Jávor páros"), Szörényi Éva (pl.: A Tanítónő, Madách, Halálos tavasz, Igen vagy nem, A Noszty-fiú esete Tóth Marival) de játszott a kor legnagyobbjaival: Szeleczky Zita, Simor Erzsi, Muráti Lili, Turay Ida, Tolnay Klári sok filmben voltak partnerei.
Kétségtelenül a háború előtti magyar filmgyártás legjelentősebb alakja volt. Emlékét ma filmjei őrzik , amelyeket egyre nagyobb számban árusítanak DVD-lemezeken, így mindenki láthatja milyen volt a "jávorbajusz", a filmamorózó, akiért egy ország női szivei dobogtak a harmincas-negyvenes években. Hála Istennek sokan vannak köztünk, akik egykor személyesen ismerték őt. Egykori filmbeli partnerei közül a Hyppolit Terkája Fenyvessy Éva, a Halálos tavasz Józsája Szörényi Éva, a Lángok Évája Hidvéghy Valéria tud mesélni filmes emlékeiről, a színpadi-filmes kollégák közül Vay Ilus, Bakó Márta, Bárdy György is köztünk van. Vay Ilus nemrég megjelent "Miközben bohóckodtam" című könyvében idézi fel emlékeit Jávor Pálról. A dalszövegíró Szenes Iván Jávor Pálnak írta az ötvenes évek második felében (amikor külföldről hazatért) az "Egy tisztes őszes halánték" című dalt, amelyet többször hallhatunk archív műsorokban.
Filmszerepei
|
|
Lemezek, amelyeken közreműködött
- Köszönöm, hogy imádott - az első magyar hangosfilmek dalai (LP-lemez)Qualiton LPX 16 628
- Magyar filmek dalai II. (LP-lemez)Qualiton LPM 16 643
- Május éjszakán. - Jávor Pál filmdalai (CD)
Egyéb érdekességek
- "Jávor Pál" a címe a Kiscsillag zenekar egyik számának