vissza

Tamási Áron - Iskolám névadója

augusztus 25, 2009


Életének utolsó két évtizedében a Németvölgyben, a XII. kerület Alkotás út 51/b-ben -a nagy hírű budai gyár a MOM közvetlen szomszédságában- élt. Emléktábla a ház falán

Tamási Áron (született: Tamás János) (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. - Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják


Élete

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.

1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben miután végez, a Kereskedelmi Akadémián tanult, ahol 1922-ben szerzett diplomát, utána banktisztviselő Kolozsváron és Brassóban.

Azután szűknek érzi Erdélyt, s mintha mindenestül szakítani akarna származása hagyományaival, huszonhat éves korában, 1923 júliusában kivándorol Amerikába, ahol volt alkalmi munkás, de banktisztviselő is. Pedig akkor már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert (Szász Tamás, a pogány - a Keleti Újság novellapályázatán). De írói magamagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Azonnal felfigyelnek rá: a romániai és a magyarországi irodalom is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésű írót. És a következő évben, 1926 májusában Tamási Áron haza is tért. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt, mígnem 1944-ben Magyarországra települt át. De amikor még romániai lakos és a romániai magyar irodalom ünnepelt írója volt, már a legolvasottabb, a legkedveltebb írók közé tartozott Magyarországon is.

Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskötetei. És az olvasóknak tudomásul kellett venniük, hogy ez a tündéri bájú író a szegények igazságának kemény szószólója, aki még parasztfelkeléssel is rémíti az úri világot (Hajnali madár). De aki nem akart odafigyelni az író társadalmi-politikai igazságaira, azt elbájolta a mese, a komor valóság fölött lebegő derű és humor. Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik.

Közben egymás után jelentek meg regényei is. Előbb A szűzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végső csiszolása készült el otthon. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. A helyzetek kritikai erővel reálisak, a hangvétel közel áll a balladához, a megoldások valóságon kívüliek: költői mű, de nem realista regény. Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életművének egészétől a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Ezek után következett a főmű: az Ábel-trilógia - ez az önéletrajza burkolt formában. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdőpásztor mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Szemléletével lehet vitatkozni, van benne sok romantikus antikapitalizmus, Ábel a megismert polgári világ elől nem előrelép, hanem hátra; akár 20. századba tévedt rousseau-izmusnak is mondhatnók ezt a magatartást. De költészetével, különösen az első rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyőillatú remekmű, századunk egyik legszebb magyar regénye. Ennek a regénynek a zárógondolata az ismert idézet: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, az Újság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet. Az Erdélyi Helikon alapító tagja, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban (Tiszta beszéd). 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az "erdélyi gondolatot" igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1934-1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Budapest ostromát (1944-1945). 1945-1947-ig országgyűlési képviselő.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből; jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke.

1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja. Kossuth-díjas (1954) és többszörös Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1933, 1943). Munkásságát 1940-ben Corvin-koszorú kitüntetéssel is ismerték el.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

"Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának."

A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Művei

  • Szász Tamás, a pogány - Kolozsvár, 1922 - novella
  • Lélekindulás - Kolozsvár, 1925 - elbeszélés
  • Szűzmáriás királyfi - 1928 - regény
  • Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
  • Címeresek - Kolozsvár, 1931 - regény
  • Helytelen világ - Kolozsvár, 1931 - elbeszélés
  • Ábel a rengetegben - Kolozsvár, 1932 - regény
  • Ábel az országban - Kolozsvár, 1934 - regény
  • Ábel Amerikában - Kolozsvár, 1934 - regény
  • Énekes madár - Budapest, 1934 - színmű
  • Rügyek és reménység - Budapest, 1935 - elbeszélés
  • Jégtörő Mátyás - Kolozsvár, 1936 - regény
  • Tündöklő Jeromos - Kolozsvár, 1936 - színmű
  • Ragyog egy csillag - Kolozsvár, 1937 - regény
  • Virágveszedelem - Budapest, 1938 - elbeszélés
  • Magyari rózsafa - Budapest, 1941 - regény
  • Vitéz lélek - Budapest, 1941 - színmű
  • Csalóka szivárvány - Budapest, 1942 - színmű
  • Összes novellái - Budapest, 1942 - novellák
  • Virrasztás - Budapest, 1943 - cikkek
  • A legényfa kivirágzik - Budapest, 1944 - elbeszélés
  • Hullámzó vőlegény - Budapest, 1947 - színmű
  • Zöld ág - Budapest, 1948 - regény
  • Bölcső és bagoly - Budapest, 1953 - regény
  • Hazai tükör - Budapest, 1953 - regény
  • Elvadult paradicsom - Budapest, 1958 - összegyűjtött novellák (1922-26)
  • Világ és holdvilág - Budapest, 1958 - összegyűjtött novellák (1936-57)
  • Hegyi patak - 1959, színmű
  • Szirom és Boly - Budapest, 1960 - regény
  • Játszi remény - Budapest, 1961 - elbeszélés
  • Akaratos népség - Budapest, 1962 - összegyűjtött színművek
  • Hétszínű virág - Budapest, 1963 - elbeszélés
  • Szívbéli barátok - regény
  • Ördögváltozás Csíkban -1923,novella

  • vissza
 
Design by Domokos Gergely