Emléktáblája

Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. - Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Élete

Tersánszky Józsi Jenő a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására érettségi után jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára. Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadja a Nyugat Könyvtár.

Az I. világháborúban mint önkéntes vesz részt, ahol 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezik vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik. 1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, melynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Az esztendő második felében valamelyest konszolidálódott a helyzete: megnősült, feleségül vette Molnár Sárit. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került. Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.| Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regös együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.

1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni.

Munkakedvét azonban nem vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.

Utolsó jelentős műve 1962-ben jelent meg, a Nagy árnyakról bizalmasan címmel, mely egy emlékezésgyűjtemény, amelyben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával. Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját, 1969-ben halt meg. Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.

Három évtizedig élt Budán az Avar utcában., A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer -utcai- tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Minden napos vendége volt a környék szép számú borozóinak, kocsmáinak. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "TF"-es hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép" telepének szenes emberéig.

Művei

Emlékezete

Fémes Beck Vilmos szobrász megörökítette az örökvidám, édes-keserű Tersánszky-fejet 1910-ben.

Érdekességek

• Tersánszky Józsi Jenővel - az ötvenes években - sokan mint zenésszel, együttesvezetővel találkoztak először. A vasárnap délutáni Kincses Kalendárium című rádióműsornak társaival együtt visszatérő fellépői voltak. A "Furulyás író" Zelk Zoltánt is megihlette.
• Szertornász múltjára, eredményeire büszkébb volt, mint Kossuth-díjára. Talán nem véletlenül lakott a Testnevelési Főiskola mögött, az Avar utcában.
• Nagy borivó volt, állandó vendége a Márvány, a Mészáros utca és a szűkebb környék vendéglőinek, borozóinak. A bor elsősorban mesélőkedvére volt hatással. "Dőltek belőle" a "Terszánszkyádák", ahogy Galsay Pongrác nevezte ezeket.

vissza