Csillagzata 1929. június 25-én hajnalban szökkent a déli Bükkalja egére, - egészen Bogács község szívébe.
A falu már az Árpád-ház idején jegyzett település volt. Lakói szívós, kemény munkával élték földből - kőből élő sorsukat. A szőlőtermesztés- és feldolgozás ősrégről hagyományozódott az itt élők munkáskezein át.

Bogács környékén több kőbánya volt. Jellegzetes, jól faragható tartós veres kövét termelték évszázadokon kérges kőfaragó tenyerek egészen a művészetig.
Azonos kultúrájú, egyfelekezetű, homogén nemzetiségűvé vált emberek lakták napjainkig.
A Szent Mártonra felszentelt templom falai között időfolyamokon át zengett az ének az ércesre csiszolódott torkokból, erősödött a lelkekben a hit. A mindennapi munka izzadságpatakjait rendről-rendre szívből érkező dalokkal mosták le. A dal, az éneklés színesítette a mogorva hétköznapokat.
Ebbe a szellemiségbe suhant be Víg Rudolf fénycsóvája. A kemény, már-már művészivé érlelt munka kötelességét és a népdalok ma is élő csokrait hozta magával.

Két és fél éves koráig élt itt, aztán a korabeli nyomasztó gazdasági helyzet miatt szülei elköltöztek. A Bicske melletti Tükröspusztán levő uradalmi majorban kapott az édesapja munkát. Bicskén végezte az elemi iskoláját. Budapesten a Medve utcai polgári iskolába járt. Itt volt osztálytársa Juhász Ferenc költő is, akivel később is tartotta a kapcsolatot. Az édesanyjuk sokat énekelt a három gyereknek. Rudi énekhangja tisztán csengésével korán feltűnt. Utolsó éves polgárista volt, amikor egy operaházban dolgozó ember beajánlotta egy tanárnak meghallgatásra. Orosz Júlia apja volt ez az ember. 
A háború után Budapestre költöztek. Zenei gimnáziumba járt, fuvolázni tanult. Nemsokára a Dózsa György Népi Kollégiumban találja magát. Itt ismerkedik meg Nagy László költővel, akivel élete végéig tart baráti, alkotó kapcsolatuk.

Zenei munkássága - népzenekutató, zeneszerző és karnagy - figyelemre méltó. Kodály Zoltánnál hallgatott népzenét 1943-1948 között.

1948-ban szovjet ösztöndíjjal a Moszkvai Konzervatóriumba kerül, ahol Beljajev professzor mellett karvezetést és zeneszerzést tanul.
1954-ben kerül haza kitüntetéses diplomával. Az Állami Népi Együtteshez kerül Csenki Imre mellé, ahol másodkarnagy lesz.
1954-1958 között az Állami Népi Együttes énekkari karnagyaként működött.
1956. végén távoznia kellett a Népi Együttestől. Közel két évig alkalmi munkákból igyekszik eltartani egyre növekvő családját.
1958-ban Kodály Zoltán közbenjárására a Népzenekutató Csoportba kerül. Ettől  kezdve gyűjti módszeresen a magyarlakta területek népdalait.
1958-1980 között az MTA Népzenekutató Csoport munkatársaként Kodály mellett tevékenykedett, majd haláláig a Gorkij Könyvtár Zeneműtárának tudományos dolgozója volt.

Víg Rudi bácsi a Mártonhegyi úti Iskola (ma Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium) zenei tagozatának egyik "alapító atyja", neki köszönhetően kerültek át zenei osztályok a Németvölgyi úti iskolából a Mártonhegyibe 1959-ben.
Munkavállalási engedély (Kodály Zoltán aláírásával ! )

Vígh Rudolf 1958-ban a Németvölgyi úti Általános Iskolában és 1959 -től hat éven keresztül a Mártonhegyi úti Általános Iskolában nemzetközi hírü énekórát a Kodály módszer szerint tanított és az énekkart is vezette olyan sikerrel,hogy még a Magyar Rádióban is felvételt készítettek az iskolai kórussal.

1964-ben kezdi el a népzenei művek gépi adatfeldolgozását. A Tv-ben Járdányi Pállal szakmai előadásokat tartanak.

Jelentős vállalkozásnak tekintette, hogy elkészítse a nyomtatásban megjelent 10 000 magyar népdal sokszempontú elemzését, feldolgozását, osztályozását, besorolását, kategorizálását, - különböző (földrajzi, időrendbeli), dallam- és szövegszerkezetbeli, ritmikai és dallami, szokásokhoz fűződő, szövegtartalmi sajátosságok alapján. Módszeresen és úttörő lelkesedéssel készül erre a feladatra.
Bogácson is igen sok cigány népdalt gyűjtött. Kortársai visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy Víg Rudolf szándéka hasonlatos volt a bartóki gondolat fényével, - mely szerint az együtt- és egymás mellett élő népek számára helyes, ha megismerik egymás dalait, táncait, hagyományait. Ő ezt az eddig alig feltárt területet választotta tudományos igénnyel. 

Kodály biztatására és támogatásával két alkalommal több hónapig tanulmányozta India népzenéjét. Tudományos munkájának középpontjában a cigány népzene kutatása állt.

Kétszer járt Indiában, ahol összehasonlító kutatásokat végzett. Japánban az első nagylemeze nagydíjas lett és világszerte kezdtek felfigyelni a romani énekes kultúra értékeire. Külföldön számtalan helyen nagyra értékelték munkásságát. Igen sok nagysikerű előadást tartott. Több elismerést és kitüntetést kapott külföldön.

A '70-es évek közepén hazatér szülőfalujába. Pávakört alakít Bogácson és Szomolyán. Zeneiskolai álmokat szövöget a vidéki gyermekek segítésére és tehetséggondozására. Az általa alapított népdalkör ma is működik és eredményesen szerepel.
Néhány  kísérleti év után visszatér Budapestre. A Gorkij Könyvtárban végez tudományos munkát (1980-ig).

1983-ban Esztergomban, gyűjtés közben éri a halál. Agyvérzés következtében 53 évesen hunyt el, mint az édesapja.

Honunkban keveset tudunk róla. Szellemi kisugárzása ma is jelentős és bizonyára a jövő számára is az lesz.

Rostás-Xuttyám Károly volt ekkor az egyik jelesebb adatközlője aki énekelt a nagylemezen.           
 

Népek dalai (Bp., 1948.);
Cigány népdalok Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtéséből (Népzene és zenetörténet, Bp., 1974.).
 

Schiffer Pál - Cséplő Gyuri (1978.),
Rontás és reménység (1981.)