Az oldal alapvetően 1024*768-as méretre van készítve!

 A keleti lovaskatona gyorsaságáról és ügyes íjazásáról volt híres. A Magyarok harcmodora ellen az európaiak először nem tudtak védekezni. Az átlag nyugati lovag vagy katona úgy verekedett, mint egy-egyén és nem, mint egy hadászati egység része. Túl lassú és szervezetlen volt. A görögök és a már letûnt rómaiak voltak csak komolyan szervezettek a hadászatban. Ennek ellenére a görög császár bölcs Leó szerint "a Magyaroknak szigorú fõvezérük van, és nem sok kis törzsfõ vezetése alatt verekednek. Sok gondot fordítanak a hadirendre, és így nagyobb erõvel vívják a közelharcokat, mint a többi szittya nép." A Magyarok lovaskatonái könnyû felszereléssel, meglepetésszerûen, villámgyorsan az ellenségre támadnak, akik ez ellen nem voltak képesek védekezni. A franciák Napóleon idejében és a németek csak a huszadik században tanulták meg a gyorsaság taktikáját, amit ma Blitzkriegnek hívnak a legutolsó tanítvány nyelve után. A huszárok, a Magyar származású könnyûlovasok mindig ezt a harcmodort használták.

Hóman Bálint így jellemzi harcmodorukat: "A küzdelemben lehetőleg kerülték a kézitusát. Az ellenség közelébe férkőzve nyílharcot kezdtek. A nyílharc után az ezredek közt csupán kis választóközöket tartva fenn, tömör harcvonalba fejlődtek, és vágtatva rohanták meg az ellenséget, a harcosokat kopjával taszítva le lovaikról. A hosszú lándzsával, nehéz pallossal felfegyverzett nyugati páncélos katonasággal szemben kitûnõ fegyvernek bizonyult a hunok és avarok idejében még ismeretlen, rövid, görbe szablya; a páncélt hadiszekercével, fokossal hasogatták. Könnyû, lovas pusztai népek szokása szerint megveretést színlelve, hirtelen visszavonultak, a nyomukba vágtató nehéz lovasságot mocsarak közé, erdõbe csalták, ahol mozgásukban akadályozva, a rejtekhelyükrõl nyilazó, parittyázó Magyar csapatok támadásának áldozata lett. A gyalogsereg és középkori páncélos nehézlovasság tehetetlennek bizonyult a gyorsmozgású Magyar lovasokkal szemben. Fa várfalak, földsáncok, árkok, sõt a nagyobb folyók sem nyújtottak védelmet a nyeregben biztosan ülõ, minden akadályt legyőző, árkot, sáncot ugrató, hegyet meghágó, folyót átúszó Magyarokkal szemben. Minden akadályon áttörő vitézségüket és rettenthetetlen merészségüket még a legelfogultabb ellenséges írók is készséggel elismerik."

Egy pár szót szeretnék a fegyverzetükről mondani, ami idejükben korszerû és hatásos volt. Ahogy már említettük, a hunok, avarok és a többi európai nemzet még nem ismerte a hajlított pengéjû szablyát, ami a Magyaroknál általános használatban volt. A szablya neve Magyar származásra utal. A szabni szó értelme, vágni a Magyarban, és visszavezet ò-mezopotámiába. Ez a fegyver a lovaskatonáknál volt a legalkalmasabb.

A keleti szaru és ragasztott marhaínből készített íj sokkal korszerûbb volt, mint a fából készített íj, amit Európában használtak. Ezt az ázsiai származású fegyvert kis változásokkal az összes rokon keleti nép használta már évezredeken keresztül. Háromszor olyan messzire lőtt, mint az angol hosszú íj annak ellenére, hogy sokkal kisebb volt. Ez lehetővé tette használatát lóhátról is.

Az ázsiai nyereg és a kengyel újdonság volt Európában és korszerûbb volt az európainál. Az európaiak még nem használták az ázsiai kengyelt, ami megengedi, hogy az ember felálljon, és biztosabban tartsa magát lován. Ez is távolkeleti találmány, amit a hunok hoztak nyugatra. Sugár László régészünk találta a kengyel legkorábbi ősét mongóliai kutatásaiban, hun temetőkben. A kengyel fontosságát tükrözi az is, hogy a mai történészek szerint a kengyel alkalmazása tette lehetővé a kisebb számú normannoknak Anglia meghódítását. Ez pedig a honfoglalás után történt és a keleti lovas népektől származott felszerelés tette lehetővé a győzelmet.

Ismerték a páncél használatát is, amit a görög császár Bölcs Leó (886-912) "Taktika" címû könyvében megemlített. Sodronyos ingeket, vérteket, sisakokat hordtak. A nehéz páncél csak késõbb alakult ki nyugaton és sohasem volt kedvelt a Magyar lovasok között, mivel nagyon megterhelte a lovat és megakadályozta a gyors lovaglást. Az európai nehéz páncélost, vagy Magyarul mondva vasast, csak a nehéz, lomha hidegvérû lovak tudták rövid ideig hordani. A csatatérre is másfajta lovon érkezett a vasas. Nem tudott messzire lovagolni a súlyos felszerelése miatt, és persze nem tudott átugrani a gátakon.

Harcmodoruk, szervezetük és fegyverzetük megadta a Magyaroknak a lehetőséget arra, hogy sokkal népesebb országok hadseregeit legyőzhessék. Persze, minden "hadititok" előbb-utóbb ismertté válik, vagy védekező fegyvereket találnak ki ellene. Így a nyugati uralkodók felépítették kőváraikat és alakítottak lovas egységeket, melyekkel tudtak aztán védekezni a Magyarok ellen. Ezután a hadjáratok elvesztették a győzelmi lehetőséget és túl drágák lettek a Magyarság részére. De ekkor már az országalapítás megtörtént és békében erősödött a nemzet.