Az oldal alapvetően 1024*768-as méretre van készítve!

Tiszaújváros térképe itt:

tiszaujvaros.jpg

Tiszaújváros létrejöttét a felszabadulás utáni szocialista ipartelepítésnek köszönheti. Éppen ezért nagyon sokan úgy gondolnak erre a településre, mint egy múltnélküli, csupán a legújabb korban felépített városra. A mai város a több évszázados múlttal rendelkező Tiszaszederkény határában, a faluhoz tartozó földterületeken épült fel.

A térség története visszanyúlik az írásnélküliség időszakába. Erről a korszakról csak a tárgyi emlékek mesélnek. Ezek azt bizonyítják, hogy ez a dél-borsodi vidék mintegy 6000 évvel ezelőtt már a neolitikumban lakott terület volt. A város területén a kőolajfinomító alapozásakor újkőkori telep maradványait tárták fel. A csiszolt kőkorszak, a neolitikum emberét, a rézkor embere váltotta fel.

I.e. 2500 körül a Kárpát-medencében, főleg Kelet-Magyarországon az élet jelentősen átformálódott. A kora rézkort Kelet-Magyarországon a tiszapolgári, majd az ebből kifejlődő bodrogkeresztúri kultúra jelentette. E két kultúra virágzásának idején jelentős társadalmi változások mentek végbe. Az állattenyésztő közösségeken belül nagyarányú vagyoni felhalmozódás indult meg, amely előmozdította egyesek hatalmi emelkedését, meggazdagodását. Megindult a társadalmi rétegződés.

Az i.e. XI.-VIII. században a bronz virágkora a Kárpát-medencében. 1961. augusztusában a TVK egyik épületének alapozása közben bronzkori leletek kerültek elő. Ezen a területen a bronzkorban a Zóki, majd a füzesabonyi kultúra virágzott. A bronzkori állattartásra általában jellemző a szarvasmarha, juh, kecske, sertés tenyésztése. Kedvelt háziállat volt a kutya. Ebben az időszakban a leglényegesebb változás a ló tömeges megjelenése és tenyésztése. Fontosságát sokrétű felhasználásának köszönhette : húsát fogyasztották, a kocsik vontatásában felváltotta a szarvasmarhát, így forradalmasította a közlekedést.

A kor technikai forradalmát a bronzfeldolgozás ugrásszerű technológiai fejlődése jelentette. Az élet minden területén a bronzból készített munkaeszközök vették át a vezető szerepet. A föld fellazításával emelkedett a terméshozam, gyorsabb lett a betakarítás. A mindennapi élet tárgyai tartósabbak lettek. A korszak vége felé megjelent a kocsi, megnőtt az iparos-kereskedők társadalmi súlya.

A város környékén a további építési munkálatok során újabb sírokra bukkantak, amelyek már a vaskorból származnak. A vaskorban kb. i.e. VI.-V. században a térség lakói az ázsiai eredetű szkíták, őhozzájuk köthető a vastárgyak és fémékszerek elterjedése a lakosság körében.

A kelták i.e. II. században jelentek meg a Tisza-táján. Jól ismerték a fegyverkészítés mesterségét és így a gyengébben felfegyverzett lakosságot könnyen legyőzték. Ezen a vidéken ők honosították meg a korong használatát. Uralmuknak a trák, géta népek megjelenése vetett véget.

Az időszámításunk kezdete körüli és utáni századokban mozgalmas időket élt át Európa, így a Kárpát-medence is. Népek jöttek, népek mentek. Jártak erre szarmaták, vandálok, hunok, gepidák, avarok, szlávok, bolgárok.

Honfoglaló őseink is szívesen telepedtek meg itt, mert a vidék biztosította a félnomád életmódhoz, a vándorló állattenyésztéshez és halászathoz szükséges feltételeket. Anonymustól tudjuk, hogy Árpád és serege Szerencs felől érkezve a Sajó és a Tisza térségében ütött tábort. E vidék meghódítását a kabar törzs vezetői, Bungár és fia, Bors végezték el. A terület tehát az Árpád-korban is lakott volt. Szederkény is Árpád-kori település, az eredete azonban a homályba vész.

Azt, hogy a honfoglalás utáni időben kinek a birtokát képezte Szederkény, nem tudjuk.1268-ban említik először a települést "Villa Scederkyn" néven. Valószínű, hogy a borsodi várbirtok része volt. A község területén bizonyosan a tatárjárás előtt is éltek már, de erről írásbeli emlék nem maradt fenn.

A tatárpusztítás után ez a vidék is az új adományozások időszakát éli. Szederkény az Ákos nembeli Ernye báné lett, majd utódai hűtlensége miatt Károly Róbert elkobozza, így koronabirtok lesz. A község neve a XIV. században a pápai adószedők listáján is szerepel. Nevét 1319-ben Villa Zederkennek írták. A pápai tizedlajstromok Zederkun és Zederkench alakban említik. Az 1332-35 évek pápai tizedlajstromaiból azt is megtudjuk, hogy a település birtokosai előbb Johannes de Zedyn, később Andreas de Zederkun voltak. Az írásos emlékek azt mutatják, hogy a falunak ebben az időben már egyháza volt.

A XIV. század első fele újra a birtokváltozások időszaka. 1352-ben Szederkény gazdát cserélt és az ónodi Czudar család birtoka lett. 1417-ben az ónodi várbirtok tartozéka. Ebben az időben már Zederken néven említik, de egyes okmányokban még előfordul a régies Scederkyn írásmód is. Mivel Szederkény hosszú ideig az ónodi uradalom tartozéka, ezért története szorosan egybefonódik annak sorsával. A Czudar család tagjai 1416-ban megosztoznak a birtokon. Czudar Péter fiai az uradalomhoz tartozó Ónodot, Sajóöröst, Szederkényt zálogba adták a Rozgonyiaknak. 1470-ben az ónodi Czudar-család férfiága kihalt, így a váruradalom az örökösödési szerződés révén a Rozgonyiak kezére került. Ezt a szerződést Mátyás király is megerősítette. Mátyás halála után felesége, Beatrix Ónod várát birtokaival együtt lefoglalta és Perényi Péternek elzálogosította. Később II. Ulászló királynői birtoknak minősítette az ónodi uradalmat. Ilyen jogon adta zálogba Tótselymesi Tárczay János székely ispánnak és fiának 7.000 Ft-ért. Két év múlva 1510-ben az ónodi birtok új tulajdonosa Ákosházy Sárkány Ambrus, pozsonyi várispán, aki 13.000 Ft-ért vette zálogba.

A mohácsi vész után új gazda vonult be az ónodi várba Perényi Péter főispán személyében. Halála után Gábor nevű fia örökölte a nagy vagyont 1567-ben. Mivel Perényi Gáborral a család férfiágon kihalt, utána mind sűrűbben változott a várúr személye, így a hozzátartozó terület gazdája is.

Eljutottak Szederkényhez a magyar nép történetének hullámverései is. Szederkény is török hódoltsági terület volt. Több adattal igazolható, hogy a kirótt adót Hatvanba fizette. 1582-ben például a töröknek fizetendő fejadó címen a falura 100 Ft adó volt kivetve.

1602-ben Ónodot végvárnak minősítették. Megerősítésére minden falu - így Szederkény is - "minden füst után egy kocsit, két palánk fát, minden kémény után egy kocsi vesszőt és egy hétre gyalogos munkást kellett adjon."

A település a XVI. század végén örökösödés útján Báthory István országbíró tulajdonába került. A Báthoryaktól Ungnánd Kristófné, született Losonczy Anna váltotta meg. Ungnánd Kristóf halála után újra férjhez ment és Ónodot második férjének Forgács Zsigmondnak inskribálják 32.000 Ft-ért.

A XVII. század elején az ónodi uradalom az összes birtokrészeivel együtt a Rákóczi-család tulajdonába került. A Rákóczi-család tagjai sorra birtokolták Sajóörössel, Hejőbábával és Ónoddal együtt. Ránk maradt iratokból tudjuk, hogy 1615-16-ban Szederkény neve nem szerepel a töröknek adózó megyei listán. Kipusztult helyiségként volt nyilvántartva. A falut lakói 1616-ban népesítették be újra. Ebben a században érték el az országnak ezt a részét a reformáció hullámai.

A falvak lakosságának életében nagy jelentőséggel bírt az, hogy az illető község melyik földesúrhoz tartozott, mert "cuius regio, eius religio" elve könyörtelenül érvényesült, és ez gyakran megbolygatta a községek életét. Ezen elv alapján alakulhatott meg Szederkényben is Bethlen Gábor fejedelemsége idején, a protestáns Rákócziak alatt 1621-ben az önálló református egyház.

A falu népe 1638-ban megtagadta a töröknek az adófizetést. Emiatt a törökök rajtaütöttek, s Szederkényt csaknem porig égették. A település újra elnéptelenedett. Az 1638-ban pusztává tett falu helyére Lorántffy Zsuzsanna 1651-ben kiváltságokkal ellátott 32 hajdúcsaládot telepített be Ónod és a 17 hajdúváros emberfeleslegéből. A falu történetében a hajdútelepítés nagy jelentőségű esemény volt. A hajdúk, ezek a harcokban edzett, vitéz katonák, a csellengő törökkel szemben védelmet biztosítottak a falu népének.

A Rákóczi szabadságharc viharai sok szenvedést okoztak a falu népének. A sok zaklatás miatt 1703. szeptember 2-án II. Rákóczi Ferenc oltalomlevelet adott a község lakóinak. Az 1705. augusztus 3-án kiáltványában a szederkényi hajdúkat újra zászlói alá szólítja. Egyben megparancsolja, hogy a szederkényiek a táborba való élelmiszerszállításon kívül mással nem terhelhetők.

1706. október 30-án Borsod megyei vezetői kérik Ónod és Szederkény helységek megyei nyilvántartásba vételét. A fejedelmi udvar 1707. január 3-án jóváhagyja ezt a kérelmet.

1711-ben a szatmári békekötés után a kincstár lefoglalta a teljes Rákóczi vagyont, így vele együtt az ónodi uradalmat is. A lefoglalt birtokok egy részét II. Rákóczi Ferenc nővére kiigényelte a bécsi udvartól és meg is kapta. Házasság révén később más birtokrészekkel együtt az Erdődy grófok birtokába került.

Mária Terézia Urbariuma szabályozta a jobbágyság földesúri terheit. "Szederkény helység Urbariumát" 1771. június 14-én készítette és hitelesítette Ragályi József és Joan Baroy de Fáy. Ebből az okmányból tiszta képet kapunk az akkori szederkényi helyzetről. 116 nyilvántartott család élt ekkor Szederkényben, ebből 62 örökös jobbágysorban, 49 házas zsellér, 5 pedig háznélküli zsellér volt. A Szatmári békekötés után a közel két évszázadig tartó béke hoz enyhülést és csendes fejlődést a kis településnek. A XIX. században az Erdődi grófok, majd a Fáy család birtoka ez a gazdag föld, mely gazdagságot nem, de biztos megélhetést nyújt művelőinek.

A XIX. században két országos intézkedés nagymértékben megváltoztatta a falu évszázados határát. Az egyik ilyen nagy horderejű intézkedés a Tisza szabályozásának kezdete, a másik pedig az 1864-66-os tagosítás.

A századfordulón a község szépen fejlődött. Nőtt a lakosság lélekszáma és megnövekedett a lakóházak száma is. Az 1902. évi Helységnévtár adata szerint Szederkényben 300 család él. Határa 8288 katasztrális hold föld. A XIX. században a Helységnévtárakban 3 Szederkény nevű helység szerepel. A század végén, 1898-ban jelent meg a magyarországi községnevek törzskönyvezéséről szóló IV. törvénycikk, mely kimondta, hogy rendezni kell az ország községneveit. Mivel a falu közel feküdt a Tisza folyóhoz, a "folyónévvel való egyesítés" módszerét alkalmazva a község nevét Tiszaszederkényre módosították. A település 1905. január 1-től hivatalosan ezt a nevet viselte.

Az I. világháború Tiszaszederkényt sem kerülte el. A korabeli nyilvántartások szerint az első világháborúban meghalt 36 tiszaszederkényi lakos, rokkantan tért haza 20 katona.

A Tanácsköztársaság idején a faluban 5 tagú direktórium alakult, vezetője Gönczi János öt holdas paraszt lett. A direktórium fő feladatának a rend biztosítását és a község ellátását tekintette.

A Horty-korszakban a falu a mezőcsáti járáshoz tartozott. A község lakosságának legnagyobb része a nagybirtokok földjein dolgozott, mint részesmunkás, béres vagy cseléd.

A II. világháború viharai sem kerülték el a falut, melyet 1944. november 12-én hagytak maguk mögött a német csapatok. 1945 nagy változást hozott a település életében. 26 taggal megalakult a Kommunista Párt és a Községi Tanács. Március 8-án került sor a földosztásra. A felosztásra került 2640 kh. földből 254 család részesült, ezzel csaknem minden család földtulajdonossá vált.1952-ben kezdtek hozzá a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez, s a mezőgazdasági termelésben négy évtizeden át a termelőszövetkezeti forma volt meghatározó.

1945-ben megszűnik a jegyzőség, a falu irányítását a Tanács látja el. 1961. június 1-jén a tanács az újvárosba költözött, a faluban csak tanácsi kirendeltség működött.

A mai város építése 1955. szeptember 9-én kezdődött el Tiszaszederkény határában. Az építkezés, az ipari bázis megteremtése egy 200 MW-os hőerőmű építésével kezdődött. A hőerőmű kivitelezése 1953-tól 1959-ig tartott, első gyáregysége azonban már 1957. augusztus 18-án energiát szolgáltatott. 1959 végére elérték a tervezett 200 MW-os termelési szintet. Az Erőmű közvetlen közelében lakótelep épült. 1971-ben a Tiszai Hőerőmű újabb üzemét kezdték el építeni. Az erőmű négy blokkját félévi eltéréssel adták át, közülük az elsőt 1976. augusztus 1-jén, az utolsót 1978-ban. Az Erőmű évi termelése mintegy 4,6 milliárd kWh. A vállalat 1992. január 1-től Részvénytársaságként üzemel.

A villamosenergia termelés megindulása után a II. ötéves terv egyik legnagyobb vegyipari beruházásaként megkezdődött a Tiszai Vegyi Kombinát építése. A gyár helyét az Országos Városrendezési és Helykijelölési Bizottság a 08/1952. sz. határozatában Tiszaszederkény határában jelölte ki. A telephely kiválasztását a nyersanyagforrás közelsége, a villamosenergia, a gőz és a vízellátás terén meglévő igen kedvező lehetőségek, a szállítási, valamint a munkaerőfeltételek határozták meg.

A TVK első termelőegysége, a Festékgyár 1961. januárjában kezdett üzemelni. Kapacitása évi 6000 tonna volt, termelése időközben a többszörösére emelkedett. A második üzemegység a Műtrágyagyár 1964-ben kezdte működését. Terveit a szovjet GIAP intézet készítette. Magyarországon az első olyan nitrogénműtrágya-gyár, amelyet földgázbázisra terveztek. A festékgyár 1990-ben AKZO-TVK Rt. néven holland-magyar vegyesvállalattá alakult, majd 1994-ben teljes egészében a holland AKZO-NOBEL konszern tulajdonába ment át. Az angol Simon Carves cég berendezéseiből épült fel a Polietiléngyár. 1970-től helyezték üzembe, importból származó etilénnel dolgozott. 1975-től az Olefingyár biztosítja az etilént.

A TVK fő profilját képező petrolkémiai tevékenység kezdete 1970-re tehető, amikor üzembe helyezték az első polietiléngyárat. A jelentősebb petrolkémiai fejlesztések alapját az 1975-ben üzembe helyezett korszerű Olefingyár teremtette meg, az előállított etilénre és polipropilénre alapozva újabb polipropilén- és polietiléngyárak létesültek. Az első polipropiléngyár 1978-ban indult be, s ezt követte 1983-ban a második és a harmadik. A polietilénüzem második és harmadik gyáregységének indulása 1986-ban illetve 1991-ben volt.

A műanyagfeldolgozás területéhez tartozik az 1987-től működő geotextília üzem is, amely polipropilén feldolgozásával vágott szálat állít elő. Az üzem 1995-ben Geo-Tipptex Kft. néven vegyesvállalattá alakult át. Ugyancsak polipropilén alap-anyaggal dolgozik a szőttzsák-üzem, amely 1991-ben külföldi tőkével TiszaTextil Kft. néven vegyesvállalattá alakult.

1992. január 1-től a vállalat részvénytársaságként üzemel. A TVK Rt. ma még állami tulajdonú részvénytársaság, a magyar petrolkémiai ipar egyetlen polietilén-gyártója.

A Gazdasági Bizottságnak 1969. decemberében született meg az a határozata, amely Leninvárost (a mai Tiszaújvárost) jelölte meg az új kőolajfinomító helyéül. Az olajfinomító 1973. januárjában alakult meg mindössze 40 szakemberrel és adminisztratív dolgozóval. 1977-ben mikor az első termelőegység üzembe lépett, már 750-800 dolgozót foglalkoztatott. 1980-ban befejeződött a TIFO első ütemének állami nagyberuházása. A vállalat termékfejlesztési tevékenységének részeként a 80-as évek elején metil-tercier-butiléter üzem beruházása kezdődött meg, melyet 1982-ben helyeztek üzembe. Az MTBE üzemhez kapcsolódva 1987-ben izobutilént előállító üzem létesült. 1991. szeptembere óta a MOL Rt. tulajdona. A Tiszaújvárosi Finomító 3 millió tonna névleges kapacitású. Tevékenységében és kibocsátott termékeinek minőségében kulcsszempont a környezet védelme. A Tiszai Finomító 1992-ben 150 minőségi tanúsítást kapott az izobutilén és a MTBE gyártásra.

Tiszaújváros múltja és jövője szervesen kapcsolódik a 3 gyárkomplexum történetéhez. Az ipari létesítmények építéséhez szükség volt munkaerőre, a dolgozóknak pedig lakásra, így az üzemek létesítésével párhuzamosan a város építése is rohamos ütemben haladt, melyet eredetileg a Tiszai Vegyi Kombinát lakótelepének terveztek. A Debreceni Tervező Vállalat által készített első városrendezési tervben 75%-ban családi házas, kiskertes 25%-ban többszintes tömblakások voltak tervezve. A gyorsabb építkezés és a több területkihasználás miatt két- és többszintes épületek mellett döntöttek a szakemberek. A terv végső kiépítésében egy 10.000 lakosú, 2500 lakásos város felépítésével számoltak.

Az első lakást 1957-ben adták át, ekkorra készültek el az első kétszintes épületek. A lakótelep beruházásának első üteme 1962-ig tartott. Ebben az időszakban a beruházási munkálatokat a TVK irányította.

Ebben az ütemben épült fel 16 db két- és többszintes lakóház, melyek alsó részeiben Népbolt és Postahivatal működött. 1962-ben nyílt meg az önálló étterem, zöldség-, hús-, ruházati bolt. Elkészült a mentőállomás. Felépült a várost jelképező víztorony is. 1961. június 1-jén a tiszaszederkényi tanács a faluból az új városrészbe költözik és ezzel a nappal csatolják Tiszaszederkényhez a Tiszapalkonyai Hőerőművet és lakótelepét.

1962-ben lezárult a település építésének első üteme. Az ipari létesítmények fejlesztési tervei miatt módosítani kellett a város terveit is. Ezért a Megyei Tanács V.B. 1963 tavaszán tervpályázatot írt ki egy 40.000 lakost számláló város tervének elkészítésére. A beérkezett pályaművek közül az ÉM Várostervező Intézet 10.000 lakásos tervét fogadták el. A terv a város építését négy lakóegységben határozta meg kis területen, amely egyenként 2500 lakást foglal magába. A városépítés II. ütemének végén (1962-1965) 1464 lakás állt az itt élők rendelkezésére. Ekkor épült az új kenyérgyár, 1964-ben adták át az új üzletsort, s több szolgáltatás is beindult. A település nagysága ugyan nem érte el a városokét, de a fejlesztési elképzelések és a beruházáspolitika alapján az Elnöki Tanács 1966. április 1-vel az ország 66. városává nyilvánította.

A városépítés III. ütemében (1966-1970 között) befejeződött az első 10.000 lakost befogadó egység, átadásra került két új általános iskola, a középiskola, a szakmunkásképző intézet és a Művelődési Központ (1967). Önállóvá vált a Zeneiskola (1968). Új otthont kapott a könyvtár és a rendelőintézet.

A 70-es évtized az ipar nagyarányú fejlesztése mellett a város fejlődésének is leggyorsabb szakasza volt. 1970. április 22-én, Lenin születésének 100. évfordulóján a Tiszaszederkény nevet Leninvárossá változtatta az Elnöki Tanács. 1976-ban átadásra került a Rendelőintézet új épülete. A kereskedelmi ellátást a Sajó Áruház (1977), a Tisza (1974) és a Bükk ABC (1979), valamint több-kisebb szakbolt átadása segíti. A szolgáltatások fejlődését az új Gelka, Patyolat átadása és a Posta építése fémjelzi. Tovább folytatódik az infrastuktúra kiépítése és a szolgáltatások bővítése, a 80-as évek elején került átadásra (1981. augusztus 19.) az Önkormányzat - abban az időben még Városi Tanács - épülete.

Tiszaszederkény életében is jelentős változásokat okoz a városépítés. A falu - melyet Óvárosnak, Szederkény városrésznek, I. kerületnek neveznek - nem önálló település, hanem Leninváros része. 1992-től a hivatalos elnevezés Tiszaújváros-Tiszaszederkény. A faluban is bővülnek a szolgáltatások, a 70-es években jelentős a közműfejlesztés. 1982-ben Tiszaszederkényben új Művelődési Házat adnak át, amely része lesz az 1987. január 1-vel létrehozott Általános Művelődési Központnak (ÁMK). 1984-ben javul az egészségügyellátás, átadják az orvosi rendelőt.

A 80-as években jelentősen csökkent a városban az állami lakásépítések száma, a város fejlődésének üteme lelassult. Bővült a kereskedelmi hálózat: átadták a városközponti piacot, a kertészkedők boltját. A város közművelődése lassan fejlődött, ebben az évtizedben vált önállóvá a Helytörténeti Gyűjtemény, a Városi Nevelési Stúdió, a Városi Könyvtár. Új arculatot kapott több oktatási intézmény. Az évtized második felében megindult a családi házas építkezés is, amely új színfolttal gazdagította a várost.

1989-ben békés úton megvalósult a rendszerváltás. Egymás után alakultak meg a pártok helyi szervezetei. 1990. október 19-én ünnepélyes keretek között tették le esküjüket a város önkormányzatának képviselői, s választották meg a település első polgármesterét. Még ebben az évben sor került az utcanevek cseréjére. A képviselőtestület döntése értelmében 1990. november 22-én a település neve Tiszaújvárosra változott Az évtized első felében az oktatási intézmények névváltoztatására is sor került.
A 90-es években a város gyors fejlődésnek indult. Jelentős építkezések kezdődtek: felépült a település három temploma, megkezdődött a városközpont átalakítása, megtörtént a 4. szomszédsági egység közművesítése és az új városrészben családi és sorházak épültek és épülnek.