Az oldal alapvetően 1024*768-as méretre van készítve!

Nem tudtuk hogyan is hivták a törököknél az ijász janicsárokat. Hát leveleztünk róla. Igen, van valami más neve az íjászoknak. Csak azért tudom, mert olvastam, hogy nem hordtak készenléti íjtegezt, hanem a vállukon hordták az íjakat.

Őket szolakoknak hivták. Idézek:

"Az 1700-as években végrehajtott átszervezés előtt, az alapvetően eltérő szervezési elvek miatt az oszmán-török hadsereg szervezeti egységeit nem lehet közös nevezőre hozni a modern európai terminológiával (ezred, zászlóalj, század stb.). ebből következően a tiszti rangokat sem lehet a mai rendfokozati rendszerbe belegyömöszölni, ezért igyekszünk ragaszkodni a szervezeti egységek és a tiszti rangok eredeti török nevéhez. Ennek megfelelően:

o Az összes janicsárt magába foglaló alakulat neve odzsak (ocak = tűzhely).

o Parancsnoka a janicsár aga (yeniçeri agasi).

o Fontosabb tisztjei a kethüda bég (kethüda bey), a szekbán basi (sekban basi) és a bascsaus (basçavus).

o Az odzsak alapításakor létrehozott 101 orta-t dzsemaat-nak nevezték (cemaat = gyülekezet).

o Parancsnokaik a jajabasi-k (yayabasi).

o A 15. század végén létrehozott 61 ortát aga bölük névvel illették.

o Parancsnokaik neve bölükbasi (bölükbasi) volt.

o A jajabasikat és a bölükbasikat közös néven csorbadzsi-knak is nevezték (çorbaci = levesosztó).

o A dzsemaatokat 1-101-ig számozták, illetve a különleges feladatok alapján külön névvel illették.

Így például a 68. dzsemaat a turnadzsi (turnaci = darvász, darugondozó), a 92. dzsemaat a tüfenkcsi (tüfenkçi = puskás) stb. Az aga bölüköket 1-61-ig számozták. A dzsemaatok létszáma 80-100 fő körül ingadozott, az aga bölükök 50-50 főből álltak. Az itt vázolt szervezeti rendből teljes mértékben kilógtak a szekbán-ok. Erre a kérdésre ebben az írásban nem térünk ki, de ebből adódik, hogy a 101. dzsemaat és a 61 aga bölük összesen 195 ortát tesz ki. Mi most a janicsár testület 195 alegységéből mindössze néggyel kívánunk foglalkozni, nevezetesen a 60., 61. és a 62., 63. dzsemaattal, azaz a szolakokkal.

E dzsemaatokat I. (Yildirim) Beyazit szultán uralkodása idején (1389-1402) hozták létre. Létszámuk a megalakítás idején 80-80 fő volt, később 100-100 főre emelkedett. A szolakok mindössze 400 főt tettek ki a janicsár odzsak tízezres létszámából.

A szolakok hadjárat idején a szultán közvetlen testőrségét alkották. Menetben a 60- és a 61. dzsemaat a padisah bal oldalán, a 62. és 63. a jobb oldalán haladt. A rangidősek az uralkodóhoz közelebb, a fiatalabbak távolabb. Amikor a szultán valamilyen hídon kelt át és a híd szűknek bizonyult a testőrség szabályos átvonulásához, a hídon el nem férő szolakok a vízben gázolva vagy úszva haladtak tovább, de helyüket nem hagyták el. A vízbe belemenni kényszerülők a zsoldjukon felül külön illetményt kaptak a víz mélysége szerint. A csatatéren szoros gyűrűt vontak a padisah köré, és senkit sem engedtek a közelébe. A "klasszikus korban" - I. (Yavuz) Szelim és I. (Kanuni) Szulejmán uralkodása idején (1512-1520, illetve 1520-1566), ha nem a padisah vezette a hadjáratot, akkor a had élére kinevezett főparancsnok, a szerdár (serdar-i ekrem) testőrségét is a szolakok adták. Amikor a szultán kíséretével a dzsámiba ment, akkor is a szolakok vették körül, íjjal-nyíllal felfegyverkezve. Az újoncok a padisah előtt, az idősek mögötte mentek. Az egyes dzsemaatok parancsnokaikat szolak basinak (solak basi) nevezték. Ők lovon jártak. Rajtuk kívül még két állandó beosztás - tiszti rang - volt a szolak dzsemaatokban, a kethüda (nem tévesztendő össze a janicsár agát rangban közvetlenül követő kethüda béggel!), és az oda-basi. A hadjárat idején a szultán jobbján menetelő két dzsemaat szolak basija az íját bal kézzel feszítette meg, hogy fordított alapállásba kerülve ne háttal forduljon a padisah felé. E két "balkezes" tisztről kapta a nevét a négy dzsemaat (solak = balkezes).

Fő fegyverük az íj, amit menetben igen sajátos módon hordtak: bal kezükkel megfogták az íj egyik végét, és az ideggel felfelé a bal vállukra támasztották, vagy a hónuk alá fogták. Íjtegezt nem használtak. Nyíltegezüket a hátukonviselték úgy, hogy a nyílvesszők tollas vége a jobb válluk fölött állt ki. Ezenkívül szablyát és rövid, görbe kést (hançer = hancser) hordtak. A szolakbasikat a süvegjükön viselt kócsagtoll különböztette meg a közrendű szolakoktól, valamint az, hogy lovon jártak. Lovuk szerszáma ezüsttel díszített, a nyereg mellett buzogányt hordtak. A szolakok gyakorlott, javakorabeli vitézekvoltak. Mindegyikük szakállt viselt, "hogy az uralkodó dísze legyen". "

Irta: Szöllősi Gábor

A szerző egy helyen téved, szerintem. A nyiltegezzel kapcsolatban. Biztos, hogy az övükön volt, mint minden keleti népnek, csak nem lógott le, a lábuk mellett, hogy ne akadályozza őket a menetelésben. Vesszőkkel hátrafelé állt,és a minatúrákon ezért látszik úgy, mintha a jobb váluk felett állnának ki a tollak.

A szövegből egyébként kiderül, hogy beletartoztak az összes janicsárt magába foglaló odzsakba, vagyis ők is janicsárok voltak. Czintu

Pár szó a törökök ijászvizsgáiról

Ezeket az ijakat uj korukban is rendesen fel kellett melegiteni, csak ugy lehetett felajzani. A 64 fontos ijat minden ijasznak ki kellett húzni akkoriban, hiszen a páncélt át kellett lőni valamivel. És ez arrafelé nem moszkvicspléh volt, hanem be volt edzve rendesen, a lemezkék át is fedték egymást, és az ütést is jól elnyelte.

A mamelukoknál, ami közeli kultúrkör pl. az ijász vizsgán 3 dolgot figyeltek:

Ø 1. pontosság - a mi mértékrendszerünkben számolva 69 m-re lőttek kb. 1 m átmérőjű céltáblára, minden vesszőnek találni kellett.

Ø 2. gyorsaság - ugyanerre a távolságra, 3 vesszővel. Az első éppen becsapódik, a második a levegőben a harmadik éppen elhagyja az ideget.

Ø A 3. dolog amit figyeltek, a vessző pályája volt. Itt jön a képbe az ij ereje. Ugyanis a fent emlitett táv felénél volt két oszlop, ezeken 2,5 m magasan egy kötél, és ez alatt kellett ellőni majdnem 70 méterre.

Szerintem ez 60 fontos ijjal nem sikerülne.

Más. Kinában az ijászvizsgán 120 fontos ijakat is használtak. (Aki húzott már ki számszerijat, annak lehet róla fogalma.) Ott a bolhapiacokon ma is lehet régi ijakat venni, de 60 fonttól könnyebbet nehéz kapni.

Ebből az is következik, hogy a nagy részük ettől erősebb volt, hiszen nem valószinű, hogy csak a könnyű ijak vesztek el, mentek tönkre. Biztos voltak ilyenek is gyerekeknek, nőknek.
Azt azonban nem szeretném ha félreértenétek, nem vagyok a fonterők megszállotja. Jómagam egy 28 fontos ijat használok. Akkoriban ilyennel max. verebekre lőhettek volna. Vadászathoz ma is min. 50 font az előirás. Angliában 80-100 fontos longbowokkal vadásznak.

Megtaláltam, miért kellett melegíteni felajzás előtt az ijakat. Tulajdonképpen a célja a szárítás volt. Az enyv, amivel ragasztották magábaszívta a levegő nedvességét és az íj használhatatlan lett, ezt kellett kiküszöbölni. 70 százalékos relatív páratartalom felett egyáltalán nem működnek. (Lehet, hogy ezért tűntek el a Kárpát-medencéből?) Viszont minél szárazabb, annál rugalmasabb és erősebb. Tárolni is csak száraz helyen tárolhatták, pl. tűz mellett. Felmelegítve természetesen nem lőttek vele, meg kellett várni, míg lehűlt. Azokat az íjakat, amiket távlövésre használtak (900 yard körül lőttek velük, úgyhogy a Boszporuszt vígan átlőtték) 4 napon keresztül szárították speciális melegített szekrényekben. Ezeket csak ezeken a versenyeken használták. Súlyuk 65 fonttól kezdődött. 24-25 colos, donga alakú vesszőkkel lőttek.

Czintu

Annak idején gyakran írtunk a szolákokról, a török szultán janicsár
íjászairól, úgy emlékszem akkoriban nem került felszínre, amire most
bukkantam.

Egy janicsár hadtest (odzsak - 10.000 fő) 101 jaja dzsemáatba (század), 34
szekbán bölüke és 61 aga bölükbe szerveződött.

 4 dzsemáatot tettek ki a szolákok, ami eleinte 80-80 fő volt, majd később
100 főre növelték a létszámot. A 60., 61., 62. és 63-es számú dzsemáat
voltak a szolákok. Szolák csak kipróbált, szép száll termetű, szakállas
janicsár lehetett, sorozás után rangsorolták őket (1-től 80 ig, majd
100-ig).

Az uralkodó jobb oldalán a 62. és a 63., a balján a 60. és a 64. dzsemáat
halad. Az újoncok haladnak elől, mögöttük a régiek.

A 62. és 63. dzsemáat tagjai, azaz azok, akik a padisah jobb oldalán
haladtak, csak bal kezesek lehettek, hogy az íjat feszítvén se fordítsanak
hátat uralkodójuknak.

A janicsár törvények szerint az "idős és íjjal jól bánó" szolákokat
különböző magas tisztségekbe nevezték ki, a minimum egy másik janicsár
század jajabasi (századparancsnoki) tisztsége.

Törvény van rá, hogy idős és nyíllal jól bánó szolakot talimhánedzsi basi
tisztségbe helyezhetnek. A basi a gyakorló házakat vezeti, ahol eleinte az
íjászatot gyakoroltatta a janicsár századokkal, később ezt felváltotta a
puskalövészet.

Érdekes, hogy pont az Oszmán Birodalom csúcspontján hanyatlik a
janicsárkiképzés minősége, a kiképzőházak nem működnek, pesrze a feladatért
járó pénzt felveszik atalimhánedzsi basik, de nem törődnek a feladattal,
amely a janicsár törvények szerint azért lettek létrehozva, hogy "nyíllövés
tudományát elsajátítsák bennük"

Elpanaszolják, hogy azok, akik önszorgalomból gyakorolnák íjászatukat, azok
kénytelenek a vásárcsarnokba menni, de ott azért fizetni kell.

1606-ban törvényeket hoztak arra, hogy ezek a házak működjenek, és azt
hogyan tegyék. Az íjászat gyakorlását már nem teszik kötelezővé, de
felszólítják a parancsnokokat, hogy az íjászathoz kedvet érző bajtársakat
küldjék el gyakorolni. Ellenben puskával hetente két alkalommal mindenkinek
lőnie kell a kiképző pályán.

Hát ennyi...


NagyG