Az oldal alapvetően 1024*768-as méretre van készítve!

(Az itt felsorolt dolgokat azért teszem közzé, mert vagy egyetértek velük,

vagy csak egyszerűen tetszenek!)

Most láttam csak, hogy a honlapodon van egy rovat, miben egy vers is van!

Küldök Neked egy íjászathoz köthetõ másik, szerintem nagyon szép verset, tedd fel ezt is, ha gondolod!

Nekem annyira tetszett a vers, hogy a mûfordítást magam végeztem.

Üdv, Timár Ferenc, Gubu

Henry Wadsworth Longfellow (1807-1882) The Arrow and the Song I shot an arrow into the air, It fell to earth, I knew not where; For, so swiftly it flew, the sight Could not follow it in its flight. I breathed a song into the air, It fell to earth, I knew not where; For who has sight so keen and strong, That it can follow the flight of song? Long, long afterward, in an oak I found the arrow, still unbroke; And the song, from beginning to end, I found again in the heart of a friend.

A nyíl és a dal Kilőttem egy nyilat a levegőbe Azt sem tudom hol, leesett a földre; Mert oly sebes volt a röpte Tekintet sem követhette. Most egy dalt leheltem a levegőbe Azt sem tudom hol, leesett a földre; Élénk és éles tekintet, A dal gyors röptét követed? Egy tölgyfában, messze-messze előre Megtaláltam a nyilamat, s nem törve; És a dalomra épen, egészben Rátaláltam barátom szívében. Forditotta: Timár Ferenc, (alias: Gubu)

„Curriculum Vitae”

Úgy érzem most, hogy régóta a feladatomat végzem, talán mindig is azt tettem,

hiszen nem is tehetek mást.

Kertész vagyok, aki magot ültet.

Növény vagyok, aki ha termőtalajt talál, elszórja magvait. A többit a természetre -

egy másik kertészre bízza. A jó magvak megfelelő földben kikelnek. S ahol megkapaszkodik a kis növény, ott bizonyára szükség van rá. Szerencsére ez a

növény már nem ugyanolyan, mint amelyik a magot szórta.

Mag vagyok, aki nem tudom honnan, hol és mikor kelt ki. Erősen kapaszkodok

a talajban, néhány hajtást, levelet, talán már hoztam is. Már régen nem

hasonlítok arra, aki a magot szórta. Még nem hasonlítok arra, aki majd

elhullajtja kis kincseit. Sokszor nem tudom, merről jön, az éltető napfény

Bizony nem látom, mibe kapaszkodom, nem miért fúj, szél s áztat eső.

Föld vagyok, ki nem tesz semmit, mégis tápot ad a magnak.

Jó kertész vagyok, mert ha kell, metszem a növényt.

Rossz kertész vagyok, mert ha fáradok, nem megyek vízért a folyóra s, nem

öntözöm a kertet, amit rám bíztak.

- S talán víz leszek, aki tisztán csendesen folyik tova, és habjaiból - valahol

összeáll a szeretet tava ….

(1998 01.29)

Mándity László

Az itteni témák: (Sajna le kell görgetned a témáig ha érdekel…)

§ Csak csend van ... (vers)

§ "Az "Íjfeszítők népéhez" tartozom! " (levélrészlet)

§ "Egy tárgy puszta birtoklása, vagy a szokások és az ősök tisztelete tesz-e inkább hagyományőrzővé valakit?" (levélrészlet)

§ Pár kérdés és válasz a történelemből: (levélrészlet)

§ Hagyományőrzés... (levélrészlet)

§ A tradis íj ápolása, megóvása (egy fórumlevelezés részletei)

§ Táltosversek??? (vers)

§ Most kezdtük és jó, hogy valami elkezdődött! (levélrészlet)

§ Táltosparipáról (levélrészlet)

§ "Szia Sárkány!" (egy fórumlevelezés részletei)

Csak csend van ...

"Nyil hussan, dob dobban,

Hang harsan, húr pattan

Tűz lobban, láb dobban

Ló horkan, kéz csattan

Dob dobban, hang harsan

Nyil koppan, hang elhal

Csak csend van ..."

" Az "Íjfeszítők népéhez" tartozom! "

(Gondolatok arról, hogy ki a hagyományőrző és mi számit hagyományőrzésnek és mi nem. Van aki szerint csak az hagyományőrző aki kizárólag magyar ijat használ, magyar tarsolylemezzel és veretes övvel stb….. Erre reagál ez a levélrészlet)

"Az előttem szólók megelőztek, nagyrészt megírták azt, amit én akartam. A régészet, a sírok nem csodaszerek, az egyik legnagyobb magyar régész, László Gyula minden könyvében felhívja a figyelmet erre. Úgyhogy a feltárt sírok nem biztos kapaszkodók, hanem gyakran tévutak, vagy pedig csaka  jéghegy csúcsát mutatják. Olvastam László Gyulának egy írását, amiben leírja, hogy egy régész kb. 500 év múlva milyennek látná az ő szüleinek az életét, korát a sírjukban talált leletek alapján. Nagyon tanulságos, rávilágít a régészet és a történelemtudomány gyenge pontjaira.

Sokak számára megtévesztő egy-egy íj fajta népnév után való elnevezése, mert sohasem csak ma, általunk elnevezett nép használta azt az íjfajtát, mint ahogy a "magyar" íjat sem csak a magyarokk használták. Az ún. "magyar" íj véleményem szerint inkáb 8-11. század egyik elterjedt íjtípusa volt. Ugyanígy a hun és szkíta íj is a maga helyén és korában az elterjedt fegyver fajta volt. tehát őseink sem mindig (mai szóval) magyar íjat használtak, hanem korban visszamenve hun, előtte szkíta íjat, honfoglalás után pedig kun, tartár, mongol, török íjat, és bizony a középkorban nem volt ritka a longbow sem.

Valahol a neten olvastam, (majd megkeresem a cikket) hogy nem beszélhetünk az íjászat terén hagyományőrzésről, mert nem volt máig tartó folytonosság a magyar íjásztban. Így nem beszélhetünk hagyományőrzésről és hagyományápolásról sem.

Abban sem látok semmilyen hagyományőrzést, hogy a tardícionális versenyeken a legtöbb versenyző honfoglaláskori vezérnek, törzsfőnek öltözik, olyan süvegdíszt, tarsolyt használva, amelyet a múltban csak kevesen viselhettek. Mindenesetre nem ez volt az átlagos magyar harcos viselete.

Ennek ellenére nem ítélem el ezeket az embereket, és azt sem amit csináltak, nem csak azért, mert semmilyen jogom sem lenne rá , hanem azért sem, mert melyikünk mondhatná el magáról, hogy ő bizony kijelenti, hogy ez és ez a hagyományőrzés, amaz pedig nem az.

Az a valaki, akit fentebb idéztem, azt írja, hogy jelenleg az íjászatban nem ápoljuk, hanem teremtjük a hagyományokat. Szerintem igaza is van.

Én nem abban látom a hagyományőrzést, hogy mereven kötjük magunkat a tárgyakhoz, az anyagi dolgokhoz, hanem a szellemi, lelki dolgokban kell követnünk, méltónak lennünk az őseinkhez.  Ahogy Kassai idézi a könyvében a keleti mondást: Soha nem a mestert kell követni! Hanem azt, amit a mester követ.

 Meg aztán tetemre hívom Széchenyit is, aki azt mondta 1846-ban, hogy "a magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar még nem erényes, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi."..."Nemzetiség csak lelki felsőbbség által öregbíthető...".

 És, ha egyszer odajön hozzán egy kisfiú, aki megkérdezi, hogy miért tatár íjjal lövök, annak lehet, hogy azt mondom, amit a III. században mondott egy ősünk, kínai átírásban maradt fennt a neve, és ha jól idézem Mao-tun-nak hívták, aki a hun és a környező pusztai népeket egyesítette és legyőzte Kínát, hogy azért használok tatár íjat, mert az "íjfeszítők népéhez" tartozom, és azt is mondom majd neki, ha már teljesen kitör belőlem a sztyeppe fia, hogy:

"Vagyok kemény harcban farkas,
Íjas-lovas, riadalmas,
Ellenségnek hatalmas.
Fakósárga, kényes lovamon
Ülő,
Sörényét jól felkötő,
Kemény, dacos férfi vagyok,
A harcban diadalmas
Fekete felhő vagyok,
Tűz-ostor, hogy ne alhass."

 És itt abba is hagyom, mert bő lére eresztettem a dolgokat, annyit beszéltem…"

NG

"Egy tárgy puszta birtoklása, vagy a szokások és az ősök tisztelete tesz-e inkább hagyományőrzővé valakit?"

(Tamás véleménye az előző levélhez kapcsolódva )

A bemutatót a következő szöveggel szoktuk kezdeni :"Sztyeppei lovasíjász harci bemutató", mert nem csak a 10. századra volt jellemző hanem már az időszámítás előtti 10. században jelen voltak a szkíták és a 17. Században még ütűképesek voltak a tatárok és a mandzsuk. Nyilván vannak korszakos különbségek.

Ennek ellenére a lehetőségekhez mérten magyar kaftánom van, és magyar íjjal lövök. Eleinkről leírták az utazók, hogy drága anyagokból készült ruhákat hordtak gazdagon díszítve és ezt nem a törzsfőkről írták, tehát aki díszes az nem feltétlenül törzsfőnek van öltözve.

Nem akartam tegnap leírni, mert nem szívesen írom le, de ha már NG megtette....szóval a koreaiakkal és japánokkal ellentétben sajnos nekünk nincsenek fennmaradt lovasíjász hagyományaink. Amink van azt felelevenítettük, vagy kitaláltuk.

Nem István irtotta ezt ki mert még bőven utána is létezett ahogy azt Czintu is írta. Az iskolában régebben azt tanították, hogy a magyar nehézlovassá vált és a segédnépek (kunok,székelyek) maradtak könnyűlovasnak. Nos, ha korabeli számadásokat az ember elővesz és megnézi a zsoldosztást, akkor láthatja, hogy a magyar sereg telis tele volt német, cseh, olasz, flamand, stb nehézpáncélos katonával és biza magyar nevek alig vannak közte, nem úgy a könnyűlovasok között.

Ez Istvántól Nagy Lajoson át Mátyásig mindenkire igaz. Tehát a magyarok maradtak könnyűlovasnak és nem utolsó sorban íjásznak. Még a kuruc korban is félték a magyarok európaitól eltérő "rajtaütésszerű könnyűlovas harcmodorát". És bizony lovasíjásztunk még a török időkben is, igaz nem temetkeztünk íjakkal, de azér láttam festményt a 19. századból!!! : "Rothmann Mózart (kora ismert fesője) /Fejedelem lovon" ha hiszed, ha nem tatár típusú visszacsapó íjjal az oldalán. A Nagyházi galériában megtekinthető, de onnan nem tudom belinkelni:-))

Szóval aki 10. századi magyar hagyományőrző, az természetesen ragaszkodjon ahhoz. Én nem tudom mi közünk a majákhoz (megj.: volt olyan aki azt irta a majáktól származik a magyarság! Sárkány), de azt hiszem, hogy a hunokhoz igen is van, ha másnak nem, akkor az akkori uralkodó osztálynak, mert azt biztos lecserélték a hunok a behódolt népeknél, de szerintem a köznépnek is.

Nekem a magyar a 4.századtól magyar mert odáig többé-kevésbé követhető és napjainkig az. Márpedig a magyar király címei között szerepelt a "Rex cumane" azaz a kunok királya jelző is, ezért számomra a kun éppúgy magyar mint az avar aki itt élt már mikor idejöttünk, mert belőlük olvad egybe a mai magyarság. Botorság azt is hinni, hogy Árpád magyarjai egységesek lettek volna. Így hát nehéz azt mondani, hogy "magyar íj". Egy korszakon belül MINDEN sztyeppei nép lényegében ugyanolyan íjat használt maximum másféle hatékonysággal, ki jobban, ki kevésbé jól. A maga korában szkítát, utána türk íjakat, majd kitajt, és legvégül tatár-törököt a túlvégen pedig mandzsut. Ezt tették a magyarok is.

Azt mondod a kaftán mindegy, csak kaftán legyen. Miért nem érvényes ez az íjra is?

Hogy lőttek eleink? Hogy lősz te? Három ujjal fogsz az idegre és bal oldalon fut ki a vessző? Mert ha így, akkor mindegy milyen íjad van, mert ha bele van égetve hogy "made in magyar by 896" akkor sem lehetsz hagyományőrző mert nem tudod így lőttek-e vele vagy másképpen. Egy tárgy puszta birtoklása, vagy a szokások és az ősök tisztelete tesz-e inkább hagyományőrzővé valakit?

Szóval ebben a témában nehéz "abszolut igaz kinyilatkoztatásokat" tenni.

Tamás

Pár kérdés és válasz a történelemből:

> A múltkor beszélt arról egy történész, hogy a hunok a Kínai falnál nem azonosak Attila hunjaival.

Történésze válogatja. Bakay Kornél pl. egész más véleményen van.

> Mi volt 1223 után? a következo támadásnál már nem volt bolgár-magyar összefogás?

A mongolok 1223-ban délrol átkeltek 2 tümennel (20 000 harcos) a Kaukázuson, Dzsingisz parancsára, hogy felderitsék a kunok és az oroszok területeit. Az alánokat és a kunokat külön-külön megverték. Az egyesült sereget azzal bontották meg, hogy azt mondták a kunoknak, oket nem bántják, mert velük egyfajúak. Erre azok elvonultak. Aztán már könnyu dolguk volt. Az egyesült orosz-kun sereget is megverték, a Kalka folyónál. Elotte persze 9 napig csalták maguk után, igy zilálva szét oket. Aztán haza, kelet felé fordultak. Elotte még benéztek a gazdag volgai Bulgáriába is, de ott legyozettek. Legközelebb, mikor visszatértek már keletrol jöttek, Batu vezetésével. Több 100 000-es sereggel. Ennek már nem tudott ellenállni a volgai Bulgária és a szövetséges magyarok. 2 lehetoségük volt, vagy csatlakoztak, vagy meghaltak. Mivel a volgai bolgárok ma is léteznek, ebbol következik, hogy csatlakoztak. És az oroszok ellen már az elso sorokban harcoltak.

> A Volgai magyarság egyáltalán nem maradt fenn?

Sajnos nem. Bár a leszármazottaik biztos arrafelé élnek ma is.

> Mi a helyzet a baskírokkal, ők kik?

Remélem ebből kiderül valami: "Magyar eredetű törzsek a baskíroknál A baskír-magyar történeti kapcsolatok kérdése régóta foglalkoztatja a kutatókat. Mint ismeretes, a XI. században írt és az ősmagyarok tetteiről szóló latin nyelvű magyar krónikában azt olvashatjuk, hogy a Duna mellett fekvő keresztény Magyarországon kívül valahol keleten egy másik, pogány Magyarország is van, ahonnan egykor a hét vezér népe kiköltözvén, új hazát keresett magának. A krónika ezt a régibb, keleti hazát Ungaria Maiornak vagy Magna Hungariának nevezi. Ezt a tudósítást más történeti források is megerősítik, amelyek némelyike még azt is megmondja, hogy hol volt az a másik, "nagy", azaz régi Magyarország. Így a IX. és X. századi mohamedán írók szerint is két Magyarország van: az egyik "északon", a volgai bolgárok országa mellett fekszik - tehát nagyjából azon a területen, ahol ma a baskírok élnek -, a másik pedig a Fekete-tenger mellékén - ez még a honfoglalás előtti vándorlás Levédia és Etelköz területe -, illetőleg a Duna vidékén, vagyis már a mai haza területén. Ugyanerről beszélnek a XIII. század első feléből való mongol, perzsa és latin történeti források is. És végül Julianus barát is a magyarság keleti származástudata, a hajdani őshazáról és az ott maradt magyarokról szóló néphagyományok, mondák és legendák, meg a belőlük táplálkozó krónikás tudósítások nyomán indult útnak 1235-ben a baskír földi magyarok felkutatására. Meg is találta őket, s velük magyarul beszélt.

A mongol kor viharai azután e magyar töredékeket szétszórták, de nyomuk mégsem veszett örökre. Egy részüket mocsar, mozsar, mozsarjan, mozserjan néven többször említik a források, eleinte az Arany Sereg, majd a Kazáni és Kaszimovi Kánság fennhatósága alá tartozó népek között, de a Volga-vidéki mescserek, mescserjakok, illetőleg a misar vagy miser tatárok népneve is egy törökké lett magyar töredéket jelöl; másik részük pedig a baskírok török népébe olvadt bele. Ez utóbbiak emlékét a baskírok eredethagyományai a mai napig szívósan őrzik, egyes törzseik és nemzetségeik ugyanis a valamikor régen nyugatra költözött "majarok", "madjarok" vagy "madijarok" népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat. Bár számos más török népnek is vannak hasonló eredethagyományai - így például a kazáni tatárok, a közép-ázsiai karakalpakok, kazakok, a kaukázusi balkárok, vagy a krími tatárok egyes nemzetségei szintén magyar eredetűeknek vallják magukat, a többiek meg, mint például az özbegek, a kirgizek, a türkmenek, az anatóliai törökök stb. a magyarokat testvéreiknek tartják, illetőleg legközelebbi rokonaik közé számítják -, mégis a baskír-magyar etnikai és történeti kapcsolatok kutatásában a történeti források adatain kívül e látszólag naivnak tetsző baskír hagyományokat is komolyan kell vennünk. Hiszen a magukat magyar ("majar") származásúaknak tartó baskír törzseknek még a nevei is magyar eredetűek. A múlt század kilencvenes éveiben vette észre ugyanis jeles történetírónk, Pauler Gyula, hogy a Bíborbanszületett Konstantin görög császár által 950 körül följegyzett hét honfoglaló magyar törzs nevei közül a Gyarmat megegyezik a baskír Jurmatď, a Jenő meg a baskír Jenej törzs nevével. Németh Gyula 1930-ban megjelent, A honfoglaló magyarság kialakulása című, őstörténeti kutatásainkban máig alapvető könyvében bővebben is foglalkozott a baskír-magyar törzsnévegyezésekkel és bebizonyította, hogy Pauler egyeztetése helytál: a baskír Jurmatď, és Jenej törzsnevek filológiailag pontosan megfelelnek a magyar Gyarmat és Jenő törzsneveknek, így tehát ez az egyezés beilleszthető a magyar őstörténet forrásanyagába.

Németh Gyula 1930-ban még úgy gondolta, hogy a Bíborbanszületett Konstantin császárnál Kürt-Gyarmat összetett néven szereplő - ezért egyes vélemények szerint eredetileg talán két törzs töredékéből egyesített - törzs Gyarmat tagjának neve török, pontosabban bolgár-török eredetű, tehát bolgár-török származású maga a törzs is. Szerinte a név jelentése "fáradhatatlan" volna, s így jól beleillenék a törökség törzsnévadásának rendszerébe. Újabban Ligeti Lajos is foglalkozott e Németh Gyula ajánlotta névmagyarázattal, és azt leküzdhetetlen alak- és jelentéstani akadályokra hivatkozva elvetette, bár ő is úgy véli, hogy a Gyarmat törzsnév etimológiáját a törökben kell keresnünk. A régi magyarázat helyett azonban Ligeti Lajos sem kínál jobbat és elfogadhatóbbat, még csak újabbat sem. De török alapon nem is várhatunk mást, mert a magyar Gyarmat, illetőleg a baskír Jurmatď törzsnév nem török, hanem iráni eredetű: az Urál és a Volga vidékén a III-IV. századig uralkodott, a szkítákkal rokon, iráni nyelvű lovas nomád szarmata nép nevét őrzi. A szarmatáknak a magyar nép kialakulásában játszott jelentős suzerepét egyelőre még igen kevéssé ismerjük. Egyes törzseiknek, kisebb-nagyobb töredékeiknek a kialakuló ősmagyarsághoz való csatlakozásáról és beolvadásáról tanúskodik többek között a honfoglalók Gyarmat törzsének a neve, a magyarság embertani képének számos vonása, egykori műveltségi hatásukat pedig régészeti leletek, továbbá a magyar népi műveltségnek és a magyar nyelvnek szarmatákkal kapcsolatba hozható elemei sejtetik. E kérdések kutatása és tisztázása is tudományosságunk sürgető feladatai közé tartozik.

Bíborbanszületett Konstantin császár felsorolásában hatodikul a Jenő törzs neve áll. E nevet Jenej alakban szintén megtaláljuk a baskírok törzsrendszerében, a Jurmatď törzsnél valamivel kisebb számú törzs neveként. Németh Gyula, illetőleg Ligeti Lajos kutatásai alapján ma úgy tudjuk, hogy a Jenő egy "bizalmas, tanácsadó, miniszter" jelentésű török ďnaq méltóságnév feltett magas hangú inek párjának bolgár-török, avagy "csuvasos jellegű régi török" jenegh változatából lett törzsnévvé. E korábban tehát Jenegh-nek hangzó ősmagyar törzsnév a magyarban később szabályosan Jenő-vé, a baskírban pedig Jenej-jé változott. (Itt kell megemlítenünk, hogy a "majaroktól" vagy "madjaroktól" való származás tudata is éppen e két baskír törzs körében a legelevenebb, kettejük közül is főleg a Jurmatď törzsben, ahol a baksír néphagyományokat gyűjtő folkloristák a legtöbb ilyen jellegű mondát és legendát jegyezték fel.)

E két magyar és baskír törzsnév pontos egyezéséről a kutatók immár 80 éve tudnak, s a korábban ismert töreténeti források, krónikák adataival, Julianus útijelentésével meg a baskír eredethagyományokkal együtt elegendő alapot biztosított számukra mind szélesebb körű kutatások végzésére.

Különösen az utóbbi 20 év során élénkült meg újra az érdeklődés a baskír-magyar rokonság vagy történeti, etnikai kapcsolatok iránt. Jelen írásunkban nincs terünk az azóta született, egymásnak gyakran ellentmondó történeti, néprajzi, embertani, régészeti és nyelvészeti elméletek bemutatására, most inkább a sokakat lázba hozó, újabb baskír-magyar törzsnévegyeztetéseket ismertetjük. Ilyen irányú kutatásokkal, természetesen, elsősorban a baskír és a magyar tudósok foglalkoznak. A Szovjet Tudományos Akadémia Baskír Filiáléjának kiadványaként 1962-ben jelent meg az Arheologija i etnografija Baskirii (Baskírország régészete és néprajza) című mű I. kötete. A 336-343. lapokon T. M. Garipov és R. G. Kuzeev közös "Baskiro-mad'jarszkaja" problema (A "baskír-magyar kérdés) című tanulmányát olvashatjuk, amelyben a neves baskír kutatók az eddig ismert két törzsnévegyezésen kívül még további hármat ajánlanak figyelmünkbe, szerintük a magyar törzsrendszerrel kapcsolatba hozható baskír törzs- és nemzetségneveket különféle magyarországi nevekkel - részben kun eredetű tulajdonnevekkel - vetve össze. Nem sokkal utánuk pedig Németh Gyula számolt be Magyar törzsnevek a baskíroknál című értekezésében (Nyelvtudományi Közlemények LXVIII., 35-50.) legújabb eredményeiről. Az eddigi kutatások eredményeit összefoglalva, Németh Gyula újabb három, illetőleg a Megyer törzsnévből magyarázott miser, továbbá a magyar népnév mozsar, mozsarjan stb. származékainak bevonásával összesen öt, ez ideig még ismeretlen baskír-magyar törzs- és nemzetségnév-megfelelést mutat ki. E legújabb egyeztetések azonban már meglehetősen vitathatók, s a magyar és baskír őstörténeti kutatások előbbre jutását nemhogy segítenék, hanem inkább hátráltatják. Mivel régészeink, történészeink közül néhányan esetleg hajalmosak lennének e számukra sokszor talán nagyon is kedvezőnek tetsző, de csupán látszólagos egyezéseknek feltevéseik alappilléreiként, elméleteik bizonyítékaiként való felhasználására, vegyük most sorra ezeket a tévútra csábító "közös" baskír-magyar törzs- és nemzetségneveket is.

A legújabb összehasonlító vizsgálatok szerint a honfoglaló magyarság Nyék törzsének nevét is megtalálhatjuk a baskír törzsrendszerben, amely ott az Üszergen törzs Ajuw nemzetsége Näghmän ágának nevében rejtőznék. Látszólag tökéletes a megfelelés: a Nyék régi, még tővéghangzós alakja Néki vagy Neki volt, amihez a magyar baskíroknak immár török nyelvérzéke révén könnyen járulhatott a törökségben igen gyakori -men (-man) kollektív- illetve nagyítóképző (vö. türkmen, qaraman, qoman stb.), az így keletkezett Nekimen aztán a kun-kipcsak nyelvek általános hangváltozási tendenciájának hatására Negimen, majd a szóközépi i hang kiesésével Negmen alakot vett volna fel. Ha így történt volna, nem is lenne semmi baj. Csakhogy a baskír ágnév hangalakja nem negmen, de még csak nem is Nägmän (az eredeti magyar zárt e-ből még magyarázható lenne valahogy a baskír nyílt ä is), hanem Näghmän.

Ez utóbbi pedig nem más, mint az arab eredetű mohamedán Nu'man név baskír változata. Az arab név a mohamedán törökségnek csaknem minden ágában el van terjedve, szinte minden nyelvjárásban más és más alakban. Így például a baskír Näghmän-en kívül a névnek még ilyen változatait említhetjük: kazáni tatár Näghmän és Neghmän, krími tatár Nowman, nogáj Nawman, özbeg Noghman, osztmán-török Numan és Noman stb. Noha a mohamedán nevek már a XIV. században, nagyobb számban pedig a XV-XVI. században kezdenek elterjedni a baskírok körében, a viszonylag ritkábbnak számító Näghmän névre azonban csak a XVII. század elejéről vannak a legelső adataink. Ekkoriban élhetett - és semmiképpen sem korábban - az a Näghmän nevű, jómódú mohamedán baskír alu-fő is, aki népes családjának feje lévén, a később róla elnevezett ágnak alapító őse volt. Ilyenképpen a nevét viselő mai baskír ág és a honfoglaló magyar Nyék törzs között semmiféle ősi kapcsolatot nem kereshetünk.

Egy másik kísérlet szerint az ősmagyarok Keszi törzsének nevét a kutatók a baskír Tabďn törzs Kesze-Tabďn altörzse nevének Kesze előtagjával próbálják összevetni. Ez az egyeztetés is hibás, mégpedig minden szempontból. Mert ha eltekintünk is attól, hogy a Kesze előtag csupán jelzője a Tabďn törzsnévnek, még akkor is igen súlyos hang-, alak- és jelentéstani nehézségekkel kell számolnunk. A török eredetű magyar Keszi törzsnév régi alakja ugyanis Keszegh volt, ami "töredék"-et, "darab"-ot jelent. Egy ilyen alakú és jelentésű régi török névnek a baskírban csakis egy Kithek (a th-t angolosan ejtve; jobb híján jelöljük így ezt a baskír hangot) név felelhetne meg, ilyen azonban a baskír törzsrendszerben nincs. De ha volna is, az ősi baskír-magyar kapcsolatok szempontjából nem sokra mennénk vele, hiszen a régi és mai magyar kapcsolatok szempontjából nem sokra mennénk vele, hiszen a régi és mai törökségben sokfelé találunk a magyar Keszi névnek pontosan megfelelő Keszek vagy Keszäk-féle törzs- és nemzetségneveket. És ez igen természetes is, mivel a "töredék, rész, darab" jelentésű nevek egymástól függetlenül óriási területeken elterjedhetnek a rokon török népek között, anélkül, hogy az illető etnikai egységeknek a magyarsággal való szorosabb összetartozására kellene gondolnunk. Sokkal nagyobb baj azonban, hogy a baskír Kesze-Tabďn név nem két különböző törzs vagy törzstöredék valamikori egyesülésének az emlékét őrzi, mint például a magyar Kürt-Gyarmat, hanem a Kesze előtag csupán jelzője az utána álló és ténylegesen törzset jelölő Tabďn-nak. A kesze ugyanis egy igen egyszerű baskír közszó, az egyéb török nyelvek "kicsi" jelentésű kicsi szavának a baskírban szabályosan változott alakú megfelelője. (Köztudomású, hogy a baskír nyelv a köztörök cs hangot sz-re, az i-t pedig e-re cserélte fel.)

A Kesze-Tabďn törzsnév jelentése tehát: "Kis-Tabďn, és így semmiképpen sem tartozhat össze a honfoglaló magyarok Keszi törzsének nevével. Ugyancsak többszörösen alaptalan a magyar Gyula névnek a baskírban Julaman ágnévvel való egyeztetése is. A Gyula a magyarban nem törzsnév, még csak nem is nemzetségnév, hanem a régi törökségnél sokfelé megvolt "fáklya" jelentésű jula, dzsula méltóságnév, illetve abból keletkezett személynév. E méltóságnév a kazároknál, majd a magyaroknál és a bolgároknál is a szakrális kündü mellett ténylegesen uralkodó fejedelem címe volt. A jula, dzsula méltóságnevet - ha itt-ott kissé más funkcióban is - a törökség csaknem minden ágában megtaláljuk, de nemcsak méltóságnévként, hanem személynévként, sőt kisebb-nagyobb törzsek és nemzetségek neveiként is. Így az sem lehetetlen, hogy valamikor a magyarságnak is volt Gyula nevű nemzetsége, bár erre nincsenek adataink. A magyar gyulának ugyan volt "népe", katonai kísérete, és ezek még törzs- vagy nemzetségszerű alakulatokat is képezhettek, a baskír-magyar történeti kapcsolatok szempontjából azonban mindez keveset számít.

De ha lett volna is egy honfoglaló magyar Gyula nevű törzs, a baskírok Mengle törzse Ilekej-Mengle nemzetéségnek Julaman ágával akkor sem hozhatnánk kapcsolatba. Mert az illető baskír ágnév nem a jula "fáklya" szó -man képzős származéka - tehát nem azt jelenti, hogy "(a) Jula (fejedelem törzse)" -, hanem a baskír jul "út" és aman "egészséges, ép" szavak összetételéből keletkezett kéttagú személynév, amiből aztán ágnév lett, miként azt a Näghmän név tárgyalásakor is láthattuk. Így hívták a baskír ág alapító ősét, aki - a név legkorábbi előfordulásából ítélve - csak mindössze 7 emberöltővel ezelőtt élt. Egyébként Julaman, illetőleg Jolaman, Dzsolaman, Dzsulaman személynevekkel és e személynevekből eredető törzs- és nemzetségnevekkel a törökségben, különösen a közép-ázsiai karakalpakok, kazakok, özbegek és kirgizek körében sűrűn találkozunk, mégsem gondolhatjuk, hogy azokat ősi, vérségi szálak fűznék a magyar Gyula névhez, vagy akár a baskír Julamanhoz is.

A magyar népnév mocsar, mozsar, mozsarjan stb. alakjai régi orosz oklevelekben ugyan többször is előfordulnak, mégpedig gyakran éppen a baskírokkal együtt említvén, de arra semmi adatunk sincsen, hogy a baskír törzsrendszerben volna egy, a magyar népnévből eredeztethető nevű törzs, nemzetség vagy ág. Viszont az ősmagyar Megyer törzs emlékét őrzi a miser tatárok neve, akiknek egy csoportja a baskírokhoz csatlakozott, és éppen a magyar eredetű nevet viselő Jurmatď törzshöz, ezért annak egyik nemzetségét ma Miser-Jurmatďnak hívják. E miserek azonban meglehetősen kései jövevények a baskíroknál, és így nevüket sem tárgyalhatjuk együtt a korai baskír-magyar etnikai és történeti kapcsolatok kutatásában forrásértékű Gyarmat és Jenő, illetve Jurmatď és Jenej törzsnevekkel.

Az itt elmondottak után még mindig felmerülhet a kérdés, vajon nem számolhatunk-e mégis a hajdani Magna Hungaria területén, a mai baskírok között a Jurmatďn és a Jenejen kívül még más magyar eredetű törzsek és nemzetségek töredékeivel is? Erre a választ a jövő kutatásai adják majd meg. Különös gondot kell fordítanunk a baskírok történelme, településtörténete, régészeti emlékei, néprajza, nyelve tanulmányozására, hogy az egykor oly erős baskír-magyar kapcsolatoknak mára kissé elhalványodott nyomait megtalálva, a magyarság hajdani életéről és történelméről további megbízható adatokat, hiteles értesüléseket szerezzünk.

Mándoky Kongur István"

Hagyományőrzés...

 Bődi Ákos kollégára tessék vigyázni, mert gondolkodik. A gondolkodó emberek veszélyesek. Előbb utóbb kérdéseket tesznek fel. Hát Witgeinstein óta tudjuk, ha kérdés van, akkor válasz is van. Azután a miért kérdések is veszélyesek, mert úgy tesszük fel mindig, hogy nem is várjuk  a választ. Pedig ha kérdezünk jön a válasz. Azt pedig el kell fogadni örömmel, vagy nyeldekelve.

Csendesen feltenném a következő kérdést. Maga a történelmi íjászat nem hagyományőrzés? Az hogy egy kis szerkentyűvel, ami kis pálcikákat juttat ki játszadozunk. Maga az íjászat. Hiszen, ha valami célt akarunk elérni, teszem azt az anyóst kicsit hidegre tenni, netalán a szomszédot, mert nem akarja adni az asszonyát, esetleg orvadászni, akkor azért vannak jobb eszközök. Célhoz, célszerű eszközök. A gepárd mesterlövész puskával, azért km-ről cm-es pontossággal lehet lőni, ráadásul átviszi a 10 cm-es betonfalat is ( info). Ha jobban belegondolok a történelmi íjászattal mást sem lehet csinálni, mint hagyományt őrizni.

Tehát elsősorban nem tárgyiasult világ témaköre a hagyományőrzés. Sokkal inkább belső, tudatalatti, tudatos, szellemi. Viselkedés vagy elv, lelki töltettel.

Ezután jöhet a tárgyi feltétel. Milyen íjjal, ruhában, vesszővel,  stb...

Ákos írja, hogy eleink nem hagyományt akartak teremteni, meg ilyen dolgok, csak éltek, ahogy tudtak. A túlélés érdekében egyre jobb fegyverekre, társadalmi formára, érintkezési normákra, esetleg vallásra cserélték le az addigit, amely már nem képviselte a jobb életet, túlélést. Életmódváltás is történt.

Ha hagyományőrzők vagyunk, és ezzel Ákossal egyetértek, akkor ezt a folyamatot kell megtanulni. Mikor kell a hátráltató régit elhagyni és újat felvenni, amellyel véres komolyan tovább lehet élni,  családot alapítani, megmaradni. Na, ezt a hagyományt azért igazán tarthatnánk.

Ehhez viszonyítva a mi íjász lövöldözéseinket leginkább történelmi játéknak lehet nevezni, hobbynak, anakronisztikus sportnak, harcművészetnek.

Sajnos a magyarságnak van egy nagy átka. Mindig siratni az elmultat. A maga helyén szabad, de a feladatok helyett nem. Most veszik el ismét az országunkat. Ismét idegenek fognak uralkodnak. Most mi a hagyományőrzés? Mit tennének okos elődeink? Persze nem mind, de a felelőséggel döntők.

A két medvebocs esete jut eszembe, akik a sajtot próbálták elfelezni. Végül a róka felezi el nekik. Egy nagyobb és egy kisebb részre osztja. Amikor ezen veszekedenek, leharap a nagyobbik sajtból. Ekkor ismét veszekednek, mert most ez lett a kissebb. Ez így megy, míg csak meg nem eszi az egészet.

Ilyen a magyar közélet. Pártok ütik egymást és közben a külső segítőknek juttatják a falatokat, míg el nem fogy. Itt leszünk mi nincstelenek ismét.

Énekeljük majd ismét:

"A második szobában én kushadhattam.

Úttörő sípomból nem jött ki hang.

A tanár úr az ellenőrzőmbe beírta.

Az lesz mi apja volt, hazátlan bitang."

Hagyományőrés.  Mentsük át magunkat még egy évtizedre, évszázadra.  Ha ehhez megőrízzük az eddig felgyűlt tapasztalatokat, rajta. De nehogy az legyen, hogy itt állunk egy szál íjban és röhögnek rajtunk. Inkább maradjunk meg, legyen nevünk és még íjászkodjunk is, akkor irígyelni is fognak.

Ha hagyományőrzés, akkor harcosság, helyzetfelismerés, szövetség, vérszerződés, közösség, jó diplomácia.  Nem lehetünk a magunk ellenségei.

Jó hagyományőrzést!

Szilárd

A tradicionális íj ápolása, megóvása:

Feltették kis csoportunknak a kérdést! J

"van egy téma, amiröl nem sikerült igazán kimerítö irodalmat találnom (vagy csak nem figyeltem eléggé :-))). Ez pedig a tradis íj ápolása, megóvása. Olvastam valamit a viaszolásról, de az elég kevés. Szóval: "

"Hogyan kell ápolnon leendö íjamat?"

Különösebb ápolást nem igényelnek szerintem. Normálisan kell használni... Ne dobáljuk, ne használjuk botnak verekedésre, ne támaszkodjunk rá...stb. Sokak szerint ajánlott a huzamosabb erös napsütéstöl óvni!

(Pl. Ne hagyjuk kánikulában a forró kocsiban a kalaptartón...)

A húrt sem kötelezö bekenni méhviasszal, csak mivel drága az új húr ajánlott. A méhviasz növeli a tartósságát a húrnak, mivel késöbb "szöszölödik" ki a húr, igy késöbb megy tönkre.

Figyelem! Sose várjuk meg amig elszakad a húr! Ez balesetveszélyes lehet és tönkreteheti az ijat. Ugyanis a húr elszakadásánál "üreslövése" lesz az ijnak!

Ha "leamortizálódott" -több szála szakad- az ijhúr akkor bizony olcsóbb a húrcsere, mint késöbb ijkartörés miatt, az ijcsere!

"Lehet-e téli hidegben használni, felajzani ?"

Többektöl láttam, hogy használják... Mindenesetre én személyszerint nem ajánlanám... Mivel ezek általában valamilyen szintetikus anyagból készülnek, amik mint tudjuk a hidegre könnyen ridegedéssel reagálhatnak.... Még a laminált fa ijak (flagella) külsö felülete is mügyanta, de a legbiztosabb megkérdezni a gyártót, ill az eladót!

"Hogy bírják a párát, nedvességet? (Az igaziak elég érzékenyek voltak rá, úgy tudom.)"

A modern anyagokból készült ijak már nem igazán kényesek erre, de azért nem árt óvni az ijakat! Mindenesetre többektöl hallottam már, hogy esöben is versenyzett. Természetesen a sok százezres eredeti technikával gyártott ijak viselkedése is eredeti, tehát azok érzékenyek lehetnek a párára.

"Javítható-e, ha eltörik V. megreped, vagy kidobható?"

Általában házilag nem javitható. Legfeljebb a gyártónál javithatók, de általában csak akkor ha csak pl. a szarv törik el... Minden ij elfárad egyszer és eltörik, de addig még sok-sok évig használhatod!

Táltosversek???

SZÉL HOZOTT, SZÉL VISZ EL

Köd elöttem, köd mögöttem,

isten tudja, honnan jöttem,

szél hozott, szél visz el,

minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,

a felhöknek kiabáltam,

erdö jött: jaj, be szép!

- megcibáltam üstökét.

Jött az erdö: nekivágtam,

a bozótban özet láttam,

kergettem, ott maradt,

cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

csak szeretöm megmaradjon,

szeretöm: a titok,

ö se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,

köd elöttem, köd mögöttem,

szél hozott, szél visz el,

bolond kérdi, mért visz el?

Ady Endre: Az eltévedt lovas

Vak ügetést hallani

Eltévedt, hajdani lovasnak,

Volt erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

Holt foltokban imitt-amott

Ős sűrűből bozót rekedt meg,

Most hirtelen téli mesék

Rémei kielevenednek.

Itt van a sűrű, a bozót,

Itt van a régi, tompa nóta,

Mely a süket ködben lapult

Vitéz, bús nagyapáink óta.

Kisértetes nálunk az Ősz

S fogyatkozott számú az ember:

S a domb-kerítéses síkon

Köd-gubában jár a November.

Erdővel, náddal pőre sík

Benőtetti hirtelen, újra

Novemberes, ködös magát

Mult századok ködébe bújva.

Csupa vérzés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ősök,

Csupa erdők, csupa nádasok,

Csupa hajdani eszelősök.

Hajdani, eltévedt utas

Vág neki új hináru útnak,

De nincsen fény, nincs lámpa-láng

És hírük sincsen a faluknak.

Alusznak némán a faluk,

Multat álmodván dideregve

S a köd-bozótból kirohan

Ordas, bölény s nagymérgű medve.

Vak ügetést hallani

Hajdani, eltévedt lovasnak,

Volt erdők és ó nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

Most kezdtük és jó, hogy valami elkezdődött!

Ma végre lement rólam egy kis nyomás így engedjetek meg egy-két közbevetést...Hosszú ideje nem reagáltam semmire, alig győztem olvasni, ami lezúdult az utóbbi pár napban a listára…

….Csak jelezni szeretném felétek, hogy ti egyívásúak vagytok, nem véletlen, hogy jól kijövök mindannyiótokkal. Kicsit mosolyogva olvasom az elvek küzdelmét és lelki szemeim előtt látom, ahogy egy személyes találkozót követően, a nyitottság törne elő és nem szeretnétek egymást mindenáron arról meggyőzni, hogy mi is az a hagyományőrzés. Majd összejöttök és rájöttök...Akivel a listáról eddig találkoztam, csak ajánlani tudom a többieknek. A szint magas, van hová kapaszkodni. Nagyon jó ez a lista. Talán a viták heve sem nagy baj, csak arra vigyázzatok, hogy ne felejtsétek el, ugyanazért a hitért éltek mind. Felfedezni, megtartani és átadni, ami mindannyiunknak fontos.

És ha már itt tartunk: higyjétek el, jó az ami van. Az egész tradícionális íjászat nem túl rég indult el olyan népi tömegméretekben, mint ami az utóbbi időben jellemző. Szinte nincs verseny 50 fő alatt, de inkább a 80-100 jellemző, ez nem rossz. A versenyek hangulata jó, az összetartás erős. Előbb-utóbb jön majd a minőség is, főleg, hogy egyre inkább nő az igény és érdeklődés az egész hátterének a megismerése iránt. Kicsit ma még mulatságos a korszakok, öltözetek és stílusok keveredése egyetlen emberen, de talán le fog ez is tisztulni, hagyni kell időt neki.

Be kell látni, ma még a választék is csekély, nehéz beszerezni egy következetes jelmezt és felszerelést. Nem beszélve arról, hogy a legbiztosabb, amit tudunk, hogy nem tudunk eleget szinte egyetlen X. század előtti sztyeppei nép ruházkodásáról, íjáról, kinézetéről, kulturájáról. Azt is be kell látni, hogy egy igazán tradícionális íj (ín, fa, szaru) itthon még ma is legkevesebb 125e Ft. Ennyi pénze erre nem sok embernek van. A tradícionális íjászat pont a tömeggyártott, olcsó, műgyanta de érzésében hagyományos íjak miatt válhatott tömegjelenséggé, ha ez nincs, a lista (lovasijász levelezőlista! Szerk.) sem volna, semmi sem volna.

Nem kell szeretni Kassait, de nem is túl régen volt idő, hogy 10-ből 9 ember az ő, olcsó magyar 1 íjával lőtt és tanult meg jól-rosszul íjászkodni! Az egész gyakorlatilag a semmiből kelt életre újra. Most kezdtük és jó, hogy valami elkezdődött.

Benedek

Táltosparipa

"jó lenne már egyébként egy ilyen ősmagyar fantasy filmsorozat, ahol

ilyen jellegű "mutánsok" ellen harcolnak, lovasíjásznak stb az okos

ügyes legkisebb királyfik és szegényember gyerekei, táltosparipáik

hátán miközben felnyargalnak a tetejetlen fára. REál"

A hétvégén elkaptam egy műsort ahol egy táltossal beszélgettek... Bemutatta a Táltosdobot, amin a "szivritmust" verik. Tudjátok az a kerek bőrrel boritott kézi dob... Nos ő mondta, hogy mivel a táltosok ezt a dobot használták a másik világba jutáshoz, az odautazáshoz és a visszaúthoz... Nos ez a dob volt (és ma is) a táltosok meditációs fő eszköze (de errol Tátos többet mondhatna). Ezt a dobot nevezte a köznyelv és a táltosok "táltosparipának", hiszen ezen "lovagolt" át a táltos a szellemek világán...

Sajnos a dob nedves időben megereszkedett és eltompúlt a hangja. Ekkor kellett a "táltosparipát" - a dobot - parázzsal "etetni". Azaz parázs fülött ujra keményre száritani, ami tartósitotta a dobot és ujra eredetivé feszitette ki...

Nos Reál, ezen a táltosparipán nyargaltak fel a táltosok a meditativ világban az égig érő fára... De ezt nehéz lenne filmrevenni... :)))

Sárkány SC

"Szia Sárkány!"

"Mi ez a nagy hallgatás?

A múlt héten megmértük a Flagella 40-esemet és 28"-on csak 36# volt.

31"-on elérte, 32" köröl már meg is haladta a 40#ot. Persze számomra nem vom le semmit az értékéből, szeretek vele lőni.

Mondanom sem kell, hogy a Grózeres srácok (mármint akik a Grózereket árulják) rendesen beleverték a csúfot. "Tól vastag! Ormótlan!" "...szép, szép, de ki is az a Flagella... jaa, a Kaffka..."

Amiben igazuk volt (szerintem), az az, hogy rémesen kicsi a markolata. Ha jó helyen fogod, a bandázsolás megdobja a vesszőt, ha lejjebb fogod, akkor jó, csak jobban esnék feljebb fogni :-)

Megjegyezték még, hogy kissé libeg, vagyis az ideget le-föl enyhén lehet mozgatni. Persze egy "C" lágy íj milyen legyen? Erre ők megmutattak egy Grózer törököt, de hát hol van annak a C-je ehhez képest?

Viszont nagyon meglepődtek, amikor egy nagydarab srác legalább 34" fölé húzta és sem falat nem érzett benne, sem nem recsegett. (Tökön is rúgtam volna, ha megrecsegteti)

A szórása pedig nagyon kicsi volt. Hárman lőttek vele és ha nem is a közepébe, de mindíg egymást érintették a vesszők egy-egy embernél, tehát nem az íjban van a hiba. Ezt ők is megállapították. :-)

Egy valakinél pedig ment össze-vissza a vessző. Hát ez nem az ő esete...

Végülis mindenki maradt a saját márkájánál, én nem győztem meg őket, hogy dobják sutba grózereket, de én sem adok túl az én flagellámon!

Egyébként tényleg nem lehet a két gyártót összehasonlítani.

Egy csomó típust kipróbáltam, és húzóerőt, és azok között is volt olyan ami pedig nem az én esetem.

Akác, ezt most Neked is írhatom!

Szóval egy Grózer ötvenvalahány#os "asszír".

Bikaerős kicsike íj, nagyon pontos, de kicsi szögben ér a kezedhez a nocknál az ideg, és mindez közel 60# nál!

Szépek és jók az 50-es íjak, de szerintem is elég a 40#!

Ha már gyorsat akarsz, akkor ott a TRH laminált, ami kb 10 #-tal erősebb íj erejével ér fel.

Laci"