TÖRTÉNETE

Helyén a középkorban egy Től nevű település állt, melyet viszonylag későn, csak 1423-ban említenek először. A Től-i jobbágyok Kanizsa várában teljesítettek szolgálatot, mint belső cselédek. Szent Bertalannak szentelt kápolnáját a XVI. században megerődítették, és ez lett Től vára. A török dúlás alatt többször elnéptelenedik, és csak Kanizsa 1690-es visszavétele után telepítik újra. Az új lakosság meglehetősen heterogén, ugyanis magyarok, itt maradt várvédő törökök és szerbek, horvátok és németek egyaránt megtelepednek Kiskanizsán. Lakossága néhány nemzedék alatt összekovácsolódott és nyelvében, szokásaiban kitűnő etnikai adottságokkal rendelkező paraszti közösségé vált. Ezt a zártságot csak fokozta a mind szorosabbá váló endogámia. A kiskanizsai polgár csak elvétve hozott feleséget más településről, leányainak is inkább egy távolabbi utcából választott férjet. A családok túlnyomó része földműveléssel, kertészkedéssel, piacra termeléssel és árusítással foglalkozott és foglalkozik ma is.

A város XVI-XVII. századának földrajzával, történelmével foglalkozó valamennyi munka megemlíti, hogy a két Kanizsa közt elterülő mocsaras rétségben, egy nagyobb homokdombon állt Kanizsa vára, ami különösen a 16-17, században bírt katonai jelentőséggel. Megemlítik azt is, hogy Nagykanizsa csinos, városias település, sok nagyszerű épülettel, intézménnyel, s hogy vele ellentétben Kiskanizsa elhanyagolt falu, rendezetlen portákkal, apró parasztházakkal. A két Kanizsa 1880-ban egyesült.

A plébánia az 1816. évi visitatio jegyzőkönyve szerint a Kanizsa anyaegyházból és hét filiá-ból, leányegyházból állott. A filia szónak itt azzal a jelentésével állunk szemben, amely jelentés szerint a szó a kisebb falvak, egyéb települések, így puszták Krisztus-hívőinek lelkipásztori szempontból valamely szomszédos plébániához tartozó közösségét jelöli. Az anyaegyház két települést foglalt magába: Nagykanizsát és Kiskanizsát. A visitatios jegyzőkönyv mindkettőt oppidumként, tehát mezővárosként említi.

Plébániánk területén a Ferenc-rendieken és a Kegyes Tanítórendieken, a piaristákon kívül egyéb szerzetesrend nem volt. A piaristák a plébániai jogot nem sértették, sem ilyennel felruházva nem voltak.

A XVIII. században a régi plébániák felélesztése, illetve a formálódó településstruktúrának megfelelően újak alapítása a veszprémi püspökök közül elsősorban Volkra Ottó János, Acsády Ádám, Padányi Biró Márton és Koller Ignác érdeme. A templomokat - néhány középkori épület rendbehozásán túl - először maguk a hívek építették fel a legegyszerűbb módon: a források 66 kezdetleges fa- és sövénytemplomról tudósítanak. A század közepétől aztán ezeket az építményeket mindenütt felváltották a kőtemplomok.

A visszatelepülő szerzetesrendek közül a ferencesek a középkorinál is nagyobb jelentőségre jutottak, kolostoruk és templomuk épült Segesden, Andocson, Nagyatádon, Mesztegnyőn Nagykanizsán, és Homokkomáromban. Sokrétű szolgálatuk kihatott tágabb környezetük hitéletére: ők virágoztatták fel a segesdi, az andocsi és a homokkomáromi búcsújáróhelyet, gyógyszertárat vezettek Segesden, Andocson és Nagykanizsán, emellett nevükhöz kötődik számos jámbor társulat és ájtatosság elterjesztése. Nagykanizsán a ferencesek mellett piarista atyák is megtelepedtek és iskolát alapítottak.

XX. század első fele, kiemelkedően a két világháború közötti korszak a vallási élet fellendülését hozta, amely megmutatkozott a plébániai, társulati és katolikus mozgalmi élet virágzásában falun és városon egyaránt, a papi- és szerzetesi hivatások számának ugrásszerıű emelkedésében, filiális templomok és kápolnák építésében, a katolikus iskolák bővítésében, új plébániák és szerzetesházak alapításában. A korszak nagy veszprémi püspökegyéniségei (Hornig Károly bíboros, Rott Nándor, Czapik Gyula, Mindszenty József) arra törekedtek, hogy korszerűsítsék a lelkipásztori struktúrát, egyúttal - a Szentszék intenciójának megfelelően - a plébániák anyagi önállóságának megteremtésével fokozatosan felszámolják a kegyúri rendszert. Összesen 47 plébániát alapítottak ekkor, többnyire korábbi filiális falvakban, ám megindult a rohamosan fejlődő két agráripari központ, Kaposvár és Nagykanizsa addigi egyetlen plébániájának felosztása is.

Így történt, hogy az 1872: épített templom mellé 1941: plébániát alapítottak és a mariánus ferencesekre bízták. 1950: megszüntették. A templom és plébánia külső felújítása folyamatban van.