Terminus
Issac Asimov Alapítvány-Birodalom-Robot
univerzumában a Terminus bolygó az Első Alapítvány fővárosa.
„Terminus
– Helyzete egyáltalán nem volt méltó ahhoz a szerephez, amelyet a Galaxis
történelmében volt hivatva betölteni, ámbár, amint azt az írók légiója sohasem
felejtette el hozzátenni, szükségszerű volt. Mivel a galaktikus spirál
legszélén foglalt helyet, egy magányos nap egyetlen bolygólyaként, amely
szegény volt természeti kincsekben, és jószerivel minden gazdasági értéknek
híján volt, ennél fogva a fölfedezését követő öt évszázad folyamán sohasem
települt be, egészen addig, amíg az enciklopédisták ide nem költöztek...”
(Encyclopedia Galactica)
Terminus bolygó a
Periféria legkülső területei között helyezkedik el, az Első Galaktikus
Birodalom idején Anakreón tartományon belül, később a
Négy Királyság között, semleges bolygóként, még később az Első Alapítvány fővárosaként
(a Négy Királyság közül háromról történik említés az Alapítvány-trilógia
lapjain, ezek Anakreón, Smyrno és Loris).
Anakreón központi bolygója 8 parszekre, azaz 26 fényévre található Terminustól.
A főváros Terminus City,
mely az egyetlen nagyobb földrészen terül el. Ezen kívül három másik várost
ismerünk, Agyropolt, Newton City-t és Stanmarkot (Arkady Darell szülővárosa). A bolygó többi részét nagyrészt tengerek
és óceánok borítják, a szárazföldeket pedig kb. 10 000 kisebb, többnyire lakott
sziget képviseli.
Neve a latin terminus
szóból származik, melynek jelentése határ, vég.
A bolygó alapításától
számoljuk az Alapítási Kort (A.K.), amikor Hari Seldon Trantor-ról
száműzött pszichohistorikus csoportja – kb. 100 000
ember – itt telepedett le G.K. 12 067-ben.
Seldon és közvetlen munkatársai tíz évvel korábban bukkantak a
bolygóra, és úgy ítélték, mind galaktográfiai, mind
politikai tekintetben a lehető legoptimálisabb helyzetben van ahhoz, hogy az
Első Alapítvány székhelye legyen, ezért úgy rendezték a körülményeket, hogy a Központi
Bizottság ide száműzze a Seldon-terven dolgozó
húszezer családot.
A bolygót A.K. 50-ig az enciklopédisták kis csoportja irányította,
akik ugyan nagyszerű elméleti szakemberek, tudósok voltak, ám képtelenek voltak
eligazodni a politikában. Ekkor lépett színre az Alapítvány korai történetének
egyik legjelentősebb alakja, Salvor Hardin polgármester. Ő volt az, aki az ötvenedik alapítási
évfordulón puccsal félreállította az enciklopédistákat, és a hatalmat magához
ragadva elhárította az anakreóni fenyegetést a bolygó fölül, megőrizve a
semlegességet. Innentől számítjuk a polgármesterek uralkodását. A következő
harminc évben Terminus a királyságokra kiterjesztett vallási rendszer
középpontjává vált, így biztosítva a sérthetetlenséget.
A.K.
310-ben az Öszvér-ként emlegetett mutáns mentalista Kalgan-ról
indított hódító háborúja folyamán meghódítja Terminust. A bolygó az Öszvér
haláláig (A.K. 320) a Világok Szövetségének tagállama.
Az Öszvért Han Prichter
követi a Világok Szövetsége élén, ekkor azonban Terminus, és vele az
alapítványi területek és számos más tagállam felkel a
Szövetség ellen. Terminust ostromzár alá vonják, végül azonban a felkelés
sikerrel ér véget, és újra az Első Alapítvány központi bolygója lesz.
A.K.
498-ban, egy Seldon-válság folyamán a Harla Branno polgármesternő által
irányított politikai erők sikeresen védik meg Terminust, mint az Alapítvány
fővárosát azokkal szemben, akik szerint az immáron teljhatalommal rendelkező
Alapítványnak a Galaxis központjába kellene áthelyeznie központját.