Frappáns kis buli

 

A Sentex a maga kis optimizmusával állt a Frappánsban tartandó bulihoz. Magyarul tudtuk, hogy senki nem ismeri a helyet és nem lesz ott senki, tehát elmentünk lesz, ami lesz rendszerben. És lőn az igazság pillanata, valóban alig voltak a helyen. Kit érdekel? Végül az Áspiskígyó nem akart kezdeni, jó, kezdünk mi, ők még vártak valakit. Na az imós, a metálos meg a pánk bekötötték a cuccokat és várták a zenekarvezető urat, azaz Alexot, aki kiment sörözni KiZsóval. Olyan fél óra múltán elő is került, ráadásul józanon amin őszintén csodálkoztam. Na elkezdtük a rokkot. A közönség, azaz Lóriék, KiZsóék és egy-két ismeretlen ember (feltevésem szerint az Áspiskígyó tagságának barátai) egész lelkesek voltak, Zsolti ordítozta is a 8 óra munkát hátulról:) A hely tulaja, aki egyben hangtechnikus is próbált lenni, totál amatőr volt, folyton lehúzta az éneket, még jó, hogy ott volt egy teljes DIY tagság, akik szűnni nem akaró lendülettel tolták fel mindig újra az éneket. Befejeztünk, jöttek Lóriék az Áspsikígyóval. Lóri és köztem örök és kibékíthetetlen ellentét alakult ki az anarchizmus kérdésével kapcsolatban, így hát az életére törtem egy bárszékkel. Azonban nem sikerül megölnöm, mert rájöttem, hogy ezért börtön jár és az nekem rossz. Amúgy jó gyerekek  a tagok, meg a Lóri is:)

Aztán DIY. Na a második szám felé megérkezett Vili is, akit már rég láttam, így igencsak örültem neki. A profi hangtechnikus folyton lehúzta Zsolti hangját, nem baj, én feltoltam. Végül egész jó kis koncert volt, de a végén elegük lett és egyszerűen abbahagyták. Csak úgy, Vidéki punk nélkül. Aztán elindultunk Vilivel Óborba, de persze beletörte a kulcsot az Astra csomagtartójába, így hazaindultunk. Még mázli, mert ha még részegebben vezetett volna, sose érünk talán haza.

Pipi 2007. február 14.