DR. M. SCOTT PECK
A járatlan út
A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
További megjegyzések az én határairól
Miután kijelentettem, hogy a szerelem illúzió, amelynek igen kevés
köze van az igazi szeretethez, most némiképp visszakozva
megjegyzem, hogy a kettő mégis igen közel áll egymáshoz. A két
érzelem összekeverése éppen azért olyan gyakori, mert egy szemernyi
igazság is van benne.
A valódi szeretet is módosítja az én határait, kiterjeszti azokat.
Amikor az én határait a szeretet révén kiterjesztjük, mintegy a
75
szeretett lény felé nyúlunk, mert lelki fejlődését szívünkön viseljük.
Ehhez előbb meg kell szeretnünk őt, azaz vonzalmat kell
éreznünk iránta, egy saját énünk határán kívül eső egyéniség
iránt. A pszichiátria ezt a folyamatot katheximek (tárgymegszállásnak)
nevezi. Amikor egy énünkön kívül eső lényt "kathektálunk",
pszichológiai értelemben megalkotjuk magunkban léinye
belső reprezentációját. Vegyünk például egy embert, akinek kedvenc
időtöltése a kertészkedés, ami kellemes és időigényes foglalatosság.
"Szereti" a kertészkedést. Kertje sokat jelent számára.
Ez az ember "kathektálta" kertjét. Olyannyira vonzónak találja,
annyi energiát hajlandó belefektetni, olyannyira elkötelezte magát
kertje mellett, hogy vasárnaponként korán reggel kiugrik az
ágyból, hogy a kertbe siessen, nem hajlandó elutazni és kertjét
magára hagyni, még feleségét is elhanyagolja. A kathexis folyamatában,
növényeiről és virágairól gondoskodván sokat tanul.
Sokat tanul a kertészkedéstől, a földről, a műtrágyákról, a gyomlálástól,
a metszéstől. S töviről hegyire ismeri saját kertjét, történetét,
növényeit, a palánták és virágok helyét, a fölmerülő gondokat,
még kertje jövőjét is ismeri. Jóllehet a kert tudatán kívül
létezik, a kathexis révén tudatán belül is létezővé vált. A kert ismerete
s amit számára jelent, személyiségének részévé vált. Magába
fogadta a kertet, s ezzel kiterjesztette énje határait.
A megszeretett személyeken és jelenségeken keresztül lassan,
fokozatosan így terjesztjük ki énünket az évek során, a külső világ
részleteinek befogadásával. így minél többet fogadunk be a
külső világból, minél többet szeretünk, annál elmosódottabbá
válik a határ az én és a külvilág között: azonosulunk a világgal.
A folyamat révén pedig egyre áthatóbban tapasztaljuk azt az
eksztázist, amely egyébként a szerelem következtében átmenetileg
leomlott én-határok velejárója. A különbség csak annyi, hogy
amíg a szerelemben a határok feloldódása átmeneti és illuzórikus,
s egyetlen személyre vonatkozik, addig az utóbbi esetben
állandó és valós. Az egész világgal létrehozható a "misztikus
egyesülés". Az eksztázis talán kevésbé drámai, mint a szerelem
esetében, de sokkal tartósabb és kielégítőbb. A szerelem meg
101
jelenésekor fellépő csúcs-élmény és az Abraham Maslow által
fennsík-élménynek nevezett érzés* eltéréséről van itt szó. A ma
gasság-élmény nem pillanatnyi élmény: örökre megmarad.
Nyilvánvaló és általánosan elfogadott nézet, hogy a nemi érintkezés
és a szerelem, bár gyakran járnak együtt, gyakran külön is
válnak, hiszen alapjában véve különböző jelenségek. A szeretkezésnek
önmagában véve semmi köze a szeretethez. Mindazonáltal
a nemi érintkezésnek, különös tekintettel az orgazmusra - még
önkielégítés esetén is -, egyfajta eksztázis a velejárója, valamint
az én határainak egyfajta összeomlása. Ez az oka annak, hogy az
élvezet pillanatában esetleg szerelmet vallunk egy prostituáltnak,
aki iránt fikarcnyi érzelmet, szeretetet vagy gyengédséget sem érzünk
egy perccel később, amikor hirtelen helyreállnak az én határai.
Ez nem azt jelenti, hogy a kielégülés élménye nem fokozott
a szeretett partner esetében, mert az. De még ekkor is csak
egy pillanatig tart az élvezet. Ebben a pillanatban elveszíthetjük
ugyan énünket, kieshetünk időből és térből, elfeledhetjük önmagunkat
stb. De csak egy pillanatra.
Az imént a "misztikus egyesülés" kifejezést használtam. A miszticizmus
lényege az a hit, hogy a valóság egy. A misztikusok azt
tartják, hogy téves a valóságnak az a közkeletű felfogása, mely
szerint a világban fellelhető jelenségek, csillagok, bolygók, fák,
madarak, házak s jómagunk egymástól elhatárolt jelenségek. A
hinduk és a buddhisták ezt a téves felfogást a maya névvel illetik.
Azt tartják, hogy az én határainak feladása révén tapasztalható
a valóság egysége, s nem tapasztalható az egység mindaddig,
amíg az ember saját magát elhatárolt egységnek tekinti. A buddhisták
ezért gyakran állítják, hogy a csecsemő - én-határainak kifejlődése
előtt - helyesen látja a világot, míg a felnőtt már nem.
Vannak misztikusok, akik odáig mennek, hogy szerintük a megvilágosodáshoz
a csecsemőkoréhoz hasonló regresszió vezet. Ez
azonban veszélyesen csábító tanítás lehet azon pubertás- vagy
^Abraham Maslow: Religions, values, and peak-experiences. New York, Viking
Press, 1970. Előszó.
77
kora felnőttkorban lévők számára, akik nem szívesen vállalják föl
a felnőttkor számukra ijesztő felelősségét. "Semmi szükség arra,
hogy mindezen keresztülmenjek" - gondolják. "Föladom felnőtt
voltomat, és szentté válok." Sajnos, ezen az úton inkább a skizofréniához,
mint a szent élethez jutnak el.
A legtöbb misztikus azonban maga is tisztában van azzal, hogy
csak az adható föl, ami már megvan. Lehetséges, hogy az én határaival
még nem rendelkező csecsemő közelebb van a valósághoz,
mint szülei, de nélkülük életképtelen, bölcsességét pedig
nem tudja közölni. A szent élethez csak a felnőttkoron áthaladva
juthat el az ember. Az én határainak előbb meg kell keményedniük,
hogy aztán ismét lágyabbá lehessenek. Az énnek
előbb ki kell alakulnia, mielőtt felülemelkedhetne rajta az ember.
Az utat nem lehet levághi. Az én-t meg kell találni, hogy el lehessen
veszíteni. A nirvána egy pillanatra fölvillanhat a szerelemben,
az orgazmusban vagy bizonyos hallucinogén szerek hatása
alatt, de nem marad a miénk. E könyvnek egyik alaptétele, hogy
a maradandó megvilágosodást, a nirvánát csak a valódi szeretet
állandó gyakorlása révén érhetjük el.
Összefoglalásként tehát megállapítható, hogy az én határainak
a szerelemmel vagy a nemi érintkezéssel- járó átmeneti feloldódása
egyfelől olyan kapcsolatokat teremthet , amelyekben később
lehetőség nyílik az igazi szeretet gyakorlására, másfelől pedig
kóstolót adhat abból a maradandó misztikus eksztázisból, amelyet
a valódi szeretet egy életen át történő gyakorlása eredményezhet.
Mint ilyen, a szerelem maga nem szeretet, de szerves része
a szeretet nagy és titokzatos rendszerének.