A növényt 2004-ben vásároltam Kiss Lászlótól. A többi missouriensistől érdemes megkülönböztetni a gyűjteményen belül. Jól egyesíti magában a mára már szinonim névnek tekintett similis, és a szintén szinonim caespitosus tulajdonságokat. Virágai a legsárgábbak a missouriensisek között. Tápanyagokban gazdag talajban, ha a szükséges vízmennyiséget megkapja igen gyorsan sarjad, nagy telepet képez. Nagy szárazságban heti öntözést igényel, különben behúzódik és tavaszig már nem fejlődik.

Szaporítás céljából általában három évente kiemelem a növényt, asztalon a gyökerével felfelé helyezem el. A telep széléről a sarjakat levágom, a sebet azonnal gipszporral lezárom, nem csak a sarjon, hanem az anyanövényen is. A középső részt egyben hagyom, sarjakkal együtt visszaültetem, és másnap már meg is öntözöm. A sarjakat érdemes legalább 5cm-es tőtávval minél hamarabb elültetni. Mivel a gipsz ráköt a sebre, ráadásul a seb beszáradását is elősegíti, másnap már meg is öntözöm őket egyszer, később hetente egyszer. Kevesebb mint egy hét alatt gyökeret növesztenek, egy hónap múlva sarjaik is lesznek. Szaporításukra ideális a nyári száraz, meleg időszak.

A hazai klímánkat jól tűri. Nagy ellensége a lótücsök. Szárazságban képes a húsos gyökérnyakon keresztül kirágni a lédús belsejét, mire észrevesszük a bajt, a növény összeesik, mint egy leeresztett labda.