Escobaria vivipara MG 410.15


Vissza az előző oldalra

A növény két példányát 2007-ben kaptam Fritz Attilától, később 2010-ben magokat is vettem Gabriel Vereštől. A magokból kevésbé típusos növények keltek, ezért jelenleg Attila növényeit szaporítom vegetatív módon. A Mesa Garden katalógusa szerint a növény élőhelye Sulphur, Murray megye Oklahomában. Ez az élőhely 300m magasan található a tenger szintje felett, és a 7b klímazónában van. Kertészeti szempontból kevéssé igényes, ugyanakkor nagyon különleges. Kellő tápanyag, és elegendő víz mellett hatalmasra nő a többi viviparához képest, emellett néhány év alatt 30-40 sarjból álló telepet képez. A sarjak ugyan nem gyökereznek le az anyanövényen, de a legalább dió méretet elért sarjak leválasztva hetek alatt nagy gyökérzetet fejlesztenek. Nyár elején többször előfordult, hogy a leválasztott sarjak gyökér nélkül virágoztak, és csak a termés érlelése közben növesztettek gyökeret, miközben meg se lankadtak. Szaporításkor hagyjuk a telep talaját alaposan kiszáradni, a telepet jobb egészben kiemelni és asztalon leválasztani a sarjakat késsel, a legkisebb sebzéssel. A sebeket bőségesen takarjuk azonnal gipszporral. A dugványok ezután nyirkos talajba napos helyre azonnal dugványozhatók. Az anyanövényen is kezelni kell a sebeket, érdemes a sérült gyökereket is levágni, a sebzést gipszbe nyomni. Visszaültetés előtt talaját frissíteni szoktam némi virágfölddel és komplex műtrágyákkal keverve az eredeti talajt. A gyökereket nem vágom vissza, de elég mély gödröt készítek ahhoz, hogy lefelé álljanak. A gyökérnyakig takarom, a sarjak helyén a sebek ilyenkor gipszesen a szabad levegőn vannak. Három nap után apró kaviccsal töltöm körbe, és megöntözöm, akárcsak a sarjakat. Őszre a sarjak nagy gyökérzetet növesztenek, az anyanövény pedig új sarjakat hoz. Ha nem szeretnénk a telepet darabolni, a még sarj nélküli növény körül a talajon kb. 3cm vastag kavicstakarást alakítsunk ki, így a telepen átfolyó csapadék számára utat készítünk az elszivárgáshoz. Csodálatos látvány lehet egy 30cm-es telep virágzása. Ilyen bőség mellett a magról való szaporítás felesleges, mert a hibridek már elég vegyes kinézetűek.