 |
|
 |
 | Orbán Viktor a fidesz raja |  |
Elküldve: Csüt. Jan. 07, 2021 4:43 am |
|
|
| DonaldNit |
| Véletlenül idetévedt |
|
 |
| Csatlakozott: 2021.01.07., Csütörtök, 4:43 |
| Hozzászólások: 1 |
| Tartózkodási hely: Qatar |
|
|
 |
 |
 |
|
Elbaszott egyenlettel kezdte Orbán szerint a Fidesz generációs megújulása jól halad, szépen jönnek a fiatalok támogatónak, képviselőnek, vagy éppen miniszternek, a Fidesz pedig a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van. Ezután elmondta, amit már többször is: a Fideszben az az ökölszabály, ha valaki nagyon akar egy pozíciót, akkor azt semmiképp nem kaphatja meg. Mert a sóvárgás vége csak bukás lehet; politikai, szakmai de leginkább emberi, mondta Orbán. A legfontosabb szabály, hogy itt munkát osztanak, nem pozíciót, de főként nem hatalmat, mondta.
Ezután összefoglalta a Fidesz programját: "demokrácia igen, liberalizmus nem". És ehhez Orbán szerint két rendszerváltás után jutottunk el: "az elsővel a szovjet világot szüntettük meg", mondta, a másik pedig gyakorlatilag a 2011-es Alaptörvény elfogadásakor történt meg, ami a Fidesz történetének is csúcspontja. Ebben pedig fontos szerepe volt az akkori, később megbukott köztársasági elnöknek, Schmitt Pálnak |
|
|
|
|
| Tartalomjegyzék » Programozás |
Készíthetsz új témákat ebben a fórumban Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
|
Időzóna: (GMT 0)
1 / 1 oldal
|
|
|
|
|
|
| Magyar fordítás © 2004. Andai Szilárd |
|