Jay Wouk
esete
Egy
amerikai pszichiáter meséli:
Jay Wouk, az
Egyesült Államok egyik leghíresebb ügyvédje
kopogtatott be hozzám.
Elpanaszolta,
hogy elviselhetetlen fejfájás gyötri, és mivel
többektől hallott már eredményes hipnotikus gyógymódomról, hozzám jött bajával.
A hatodik kezelés alkalmával kezdtek megszünni a
fájdalmai, ugyanakkor furcsa kísérőjelenségekre lettem figyelmes. Ahogy egyre
inkább visszavezettem az időben egyre gyakrabban beszélt önmagáról, mint Horst Wesen nevű német
vándorszínészről, aki 1582 október 6-án halt meg,
negyven éves korában és Köln közelében, Tharden falu
temetőjében van eltemetve.
Hipnózisa
alatt kitünően beszélt németül, és szakértők szerint
olyan nyelvjárással amelyet abban az időben beszéltek.
Elutaztunk Köln-be, megpróbáltuk megkeresni Tharden
községet. A kis falunak ma Tard a neve és temetőjében
nem találtunk Horst Wesen
feliratú sírkövet.
Wouk hipnotikus álmában levezetett a falu
futballpályájára, és közölte, ezen a helyen volt Tharden
temetője a XVI.században.
Sok pénzt ajánlott fel a községi elöljáróságnak, amely végül is engedélyezte az
ásatást. Elsőnek egy kis templom romjai kerültek elő, majd a templom körül a
temető is. Megtaláltuk Horst Wesen
sírját, de sírkövön 1582 október 15-e volt feltüntetve
Wouk határozottan állította, hogy október 6-án
akasztották fel.
Ismét
hipnotizáltam. Álmában különös történetet mondott el színészsorsáról. 1582 október 4-én Köln-ben
meggyilkolták és kirabolták a város leggazdagabb pénzváltóját, Trummen bankárt. Mindenki tudta, hogy a tettes a rendőrség
parancsnoka Dimnitz kapitány volt, de senki sem mert szólni, az emberek rettegtek a nagyhatalmú rendőrfőnöktől.
Dimnitz elfogatta Wesent,
mivel úgy gondolta, hogy a bolondos vándorszínészt úgysem védi senki, őt
vádolta a gyilkossággal.
Wesen szenvedélyesen védekezett és közölte, hogy
a gyilkosság időpontjában Köln-től 300 km-re a
szeretőjénél tartózkodott. A bíróság amely Dimnitz befolyása alatt állt, 1582 október 5-én olyan
döntést hozott, amely szerint, ha Wesen két napon
belül bebizonyítja, hogy a rablógyilkosság idején a szeretőjénél tartózkodott
akkor felmentik, de ha nem akkor felakasztják.
A
színész barátai elindultak lóháton, hogy megkíséreljék a lehetetlent és
elhozzák a koronatanút. Nem sokkal éjfél után katonák jöttek a színészért és
kivezették a börtönudvarra ahol az akasztófa állt. Az
ügyész közölte, hogy miután tíz nap elteltével sem tudta ártatlanságát
bizonyítani az ítéletet végrehajtják. Még mielőtt megszólalhatott volna megragadták, és felakasztották. Holttestét kiadták a
barátainak, akik kétnapos gyötrelmes utazás során elhozták magukkal a
koronatanút Wesen szeretőjét.
1582
október 5-én éjfélkor hajtották végre ugyanis XIII.
Gergely pápa naptármódosító reformját, amelynek következtében 1582 október 5-én
éjfélkor egy pillanat alatt 1582 október 16-a lett.
Barátai
először egy névtelen sírba temették, és csak Dimnitz
halála után helyezték az általunk felfedezett sírba. Így Wouk
helyesen emlékezett 1582 október 6-ára mint erőszakos
halálának pontos dátumára.