6-7.fejezet
Az Uesugi nyáj
Angyalkák véráztatta szárnyukat lengetik orrom előtt, táncolnak a szemeim előtt, visítva, mint egy halálmadár, mellékesen konyhakéseket hajigálva felém.
Sex utáni ábrázattal riadok, tudatom a valósággal, hogy visszatértem mormotaszerű téli álmomból, majd nyögvenyelve próbálok tájékozódási pontot találni a nagy sötét semmiben.
Mert a nagy sötét semmiben találom magam.
Aztán felfogom, hogy a nagy sötét semmi, az én nagy sötét gyerekkori szobám kiköpött mása, ez után már hullámszerű, pánikszerű ingerek öntenek el, és valamiért nekem azonnal távoznom kéne.
De a következő felismerés tudata megbénít, és nekifutásomból pofára esés lett majdnem a vége.
Majdnem!
Eiri ügyes gyerek azért.
Valami kifacsart érdekes pózba kerülök, de aztán rendezem magam, az arcvonásaim, pillantásaim, hogy inkább üssek egy ideges valakire, mint egy béna valakire.
Nehéz. Mert épp egy ideges-béna valaki vagyok.
Lényeg a lényeg, belefúrom tekintetem a velem szembenálló tag tekintetében, és mivel elég közeli rokonoknak számítunk, így sok fényes szikrát eredményez a két hideg pillantás összetalálkozása.
Apa az apa, őt nem fogom legyűrni gonosz farkasszemnéző versenyben.
Azért nem adom fel, legalább ebben a sportágban én vagyok a legjobb.
- Mit keresek itt?
Ki marad a „Szia apa, rég láttalak, hogy vagy?” rész.
- Neked is, Eiri.
- Jót beszélgettünk. De nem, és nem, és az utolsó kérdésre is nem.
Bármit kérsz, nem. Nagy betűkkel. Nagyon nagyokkal.
- Amíg itt vagy, addig az én szavam él. És igazán befesthetnéd már a hajad, egy normálisabb színre.
- Hogyne. Vagy lenyírom egy fűnyíróval.
Jégcsapok. Ez egy olyan veszekedés, aminek nem lehet vége. A természet törvényei, és a saját makacsága, meg az én tőle örökölt makacsságom nem engedi.
Ha az Uesugi család azt vallaná, a Föld lapos, akkor a Föld lapos lenne.
Világokat, megrengethető elméleteket gyárthatna, ehelyett imákra pazarolja az idejét. Hogy végre rám essen egy vödör fekete hajfesték.
Nagy ívben megkerülném, de aztán mégse. Tudni akarom, most, azonnal, hogy, hogy kerültem haza.
Azt kívántam ne emlékezzek a szar dolgokra, baszhatom a jó kis ötleteim. Minden totál fehér, totál ködös, totál semmi.
- Nem vagy vicces. Sőt. Szégyent hozol a családod fejére.
- Mert híres vagyok, és sikeres? Szerintem inkább a család büszkesége vagyok.
Keresztbe dobom a kezeim.
Éjfél (?), nincs cigi. Nem kéne kihozni a sodromból, elvonási tünetektől szenvedek. - Vagy csak szimplán azt gyűlölöd bennem, hogy hasonlítok rá?
- Ne vedd a szádra.
Ördögszekér.
Villogó sárga szemek.
Majd szélvihar.
Kiülök az éjszakai fagyba, a sötétségben üstökösként fénylik a cigim vége.
Elcsórtam egy dobozzal, amit az asztalon leltem. Biztos Mikáé.
Meg fogja érteni.
Ellenállhatatlan.
Eiri, azaz ember szörnyű. A legrosszabb!
Büntetés. El kell viselnem. Különben megfagyok. A magam létrehozott csini kis poklomban.
Sensei. Örülök, hogy végül elfogadtál!
Érted bármit. Hisz szeretjük egymást.
Mindörökké?
Mindörökké.
Köhögök, földre pöckölöm a maradékot idegnyugtatómból. Ég a tűdön.
Nézem a haldokló cigarettám utolsó parázslásait a földön.
Kiég a szemem, mint egy régi gyűlölt fénykép, amit tűzbe vetnek.
Önmarcangolásom közepéből zavaró fények arcomba vágása térít ki. Majd piros folt befarolása.
Nővérem se tud vezetni. Családi vonás lehet.
- Eiri!
- … Megmenteni jöttél?
Felállok. Ránézek. Elhúzza a száját. Azt hiszem. Kicsit pacásan látok az erős fényektől.
- Nem, drága öcsém. És ne humorizálj.
- Akkor megmentem magamat.
Elvonulok mellette, birtokba véve piros Ferrariát. Ha nem visz haza, hazaviszem magamat. Haza a piámhoz.
De úgy tűnik, ezen a csodálatos kora éjszakán mindenki marasztalni akar. Szűröm le abból, hogy nővérem ráül a motorháztetőre.
Én meg két kézzel tenyerelek a dudára.
- Nem mész sehova.
- Dehogynem megyek. Szállj le onnan.
- Nem. - rémes, ijesztő, mint egy nővér. Bocs. Házisárkány. Már csak tüzet kéne okádnia.
- Mégis mi a faszt akartok tőlem? Rájöttetek, hogy hiányzom?
- Pontosan. Mindezek után kénytelen leszel pár boldog napot szűk családi körödben eltölteni.
Ez egyenlőtlen vita most. Egy mosott szarban több az ingerencia a veszekedésre, mint bennem. Aludni akarok, méghozzá sokat.
Hogy túléljem az elkövetkezendő napokat.
Miért nincs egy gonosz boszorkány se, aki megátkozott? Azonnal keresnék egy orsót. Azonnal! - Beszélgessünk.
Beül mellém, és rám veti tekintetét. Magasztos.
Rátaposok a gázra.
- Miről akarsz beszélgetni?
- Mindenről. Csak szépen, nyugodtan.
Fa, fa, fa, fa, fa. Nyugodt vagyok, és kiegyensúlyozott. Tekintetemmel az utat figyelem.
- Nyugodt vagyok.
- Hova mész?
- Fogalmam sincs. Mit érdekel?
- Csak meg szeretném élni a gyerek születését.
Megfoghatatlan képek, sikolyok, sírás, csikorgás, csönd. Már nem megyünk sehova, én nem megyek sehova, egy rohadt tapontat nem mozdulok innen!
- Tessék?
Nem értem. Semmit se. Lemaradtam valamiről, egy gólyáról, sokról? Egy Seguchi és egy Uesugi keveréke?
- Tohma kap egy kis trónörököst. - kipirul az arca, az én agyam beliftezik a gyomromba és szétmaródik. Totál megfoghatatlan dolgok indulnak meg bennem.
- Miért nem tudok semmiről?
Mintha érdekelne. De kell egy indok. Bármi. El akarom nyomni azt a szörnyet, ami ki akar mászni a gyomromból.
Fáj a hasam.
- Mostanság akartam elmondani. De, ne tereld a témát Eiri.
Nem terelem. Nem terelem.
Üzenem gyilkos pillantásokkal. - Tohma azért hozott ide, mert aggódik érted. Én is.
- Új fogalom a család szótárában. Aggódás.
- Ha szereted, szeresd hát. De ha nem, akkor most engedd el.
- Tessék?
Tessék? - Kitazawáról beszélek Eiri. Az agyadra ment. Mindenesetre talán meg kéne próbálni új alapokra helyezned a kapcsolatotokat.
-… Ne szólj bele.
Nem tudsz semmit. Arról, amit tettem. Tönkretettem. Rám kellett vigyáznia és beleőrült.
És ez a bosszúja. - Nem tudsz semmit. Nem szeretem.
- Tudom, mikor hazudsz.
- Lehet tényleg nem fog megszületni az a gyerek.
Nem kérek senki tanácsából se. A tiédből se. Még ha tudom mennyire igaz is.
Nem kell tanács.
Lassan pusztulok, mint a rozsda ette vas.
- Nyugodj meg.
- Nyugodt vagyok.
- Én meg szőke.
Ránézek. Elmosolyodok. Majd fejem a vállára pakolom, kezeit meg a hasára.
- Ha Eirinek meritek elnevezni, mindkettőtöket megölöm.
Hülye őrület.
A nővéreknek külön öcsike radaruk van. Mindig tudják, mit kell csinálni, és hogyan. De ha az öcsi kiesik a normális viselkedés kereteiből, a nővér összezavarodik, és megijed.
Nem akarom, hogy baja legyen neki, ott bent. Egy értékesebb valaminek, mint én.
És nem fogom bántani Mikát sem.
Nem.
Hagyom, hogy ringasson.
„Ez az egyetlen megoldás? Biztos? Én nem nagyon pártolom az ötleted Tohma”
Telefon… alvás… telefon… Mika hangja.
„Biztos. Eirinek ragyogás kell”
Seguchi…
Alvás.
Szeretem őt Tohma-san, szeretem! Hozzá költözöm!
De Eiri… Nem bízhatsz meg ilyen könnyen…
Én benned bízom. Őt te hoztad hozzám. Akkor csak jó ember lehet.
A legjobb!
Rémálmok, halott babák, síró Mika. Hangos csatakiáltással ugrom fel a futonról.
Vérbe fulladt gonosz álmok. Ráharaphattam az ajkamra.
Fáj.
Lassan fogom csak a dolgokat, a tárgyak körvonalát a reggeli fényben. Kicsit vakító. De legalább már látok.
Emlékek. Rátörnek.
Menekülök.
Pánikszerűen lököm el a tolóajtót, majd hátra is hökkölök.
Pupilláim feketeségébe zárom a két alakot.
- Jó reggelt Eiri-san!
- Yuki!!!
- Shindou…
Szavak, amiket köhögve ejtek ki.
Elmosódó alakok, fojtott sikolyok.
Filmszakadás.
- Elfogom pusztítani. Amit tett az megbocsáthatlan!
Seguchi Mikára néz. Valami megerősítést vár, hogy még az erősebbnél is erősebb legyen.
- Melletted állok majd, a bíróságon.
- Köszönöm.
- Yuukiiii!
- Ne visíts a fülébe, még felébreszted.
- Épp ez a célom! Tudni akarom, mi van vele!!! Lehet, hogy egy csókra vár, mint a királylány a mesében! Na, olyan vagy, engedj el, na, na, na, na, na, na, én Yukit akarom! Szeretem Yukit!
Szeretem Yukit.
Én is.
Álmaim indaszerűen tekeregnek a nyakam körül, és fojtogatnak. Illetve fojtogattak. Shindou intenzív visítására visszahúzódtak a föld alá. - Yukiii!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Bam, föld, őrült rajtam, nővérem hangja csendül meg valahonnan a közelből.
- Fogd vissza magad!
- Bazd meg, kitaposod belőlem a nappali levegőt!
Egyik lerántja a másikat, végre levegőhöz juthatok. - Mit keres ez itt?
- Fogalmam sincs. Tohma ötlete volt. Remélem jól meggondolta - szerintem, ezt csak úgy megjegyezte félvállról.
- Mi történt megint?
- Elájultál Yuki, és úgy aludtál mint egy maci télen!
Közli a kisebbik kocsonyás szemekkel, idegesítő vinnyogással, toporzékolva Mika karjai közt, aki meg csak fél kézzel tartja a kölyök grabancát. - Segíts, ez a gonosz nő nem enged, Yuki szólj rá, Yuuukiii, én csak ölelgetni és csókolgatni akarlak, Yuki te barom csinálj már valamit!!!
- A szádba nyomom az öklöm, ha nem kussolsz be végre!
- Én, pedig megtoldom egy fejenrúgással is. Idegesítő vagy.
- Ne bántsátok a fejemmeeettt! Az a legszebb részem! Jaj látszik, hogy szeretők vagytoook!!! Olyan édesek lehettek együtt! Bár majd megöl a féltékenység, de akkor is. Olyan romantikuuussss!
…
… - Segítség! Ne bántsatok, tévedni emberi dolog! Én sokat szoktam tévedni! Ne bánts, ez fáj, Yuukii!
Ugrál Mika szikrái elől.
- Én soha nem járnék egy ilyen alakkal! Nem vedd a szívedre öcsi.
- Megérdemled… Tanulj meg csöndben maradni! Te meg tedd le azt a szekrénysort. Még baja lesz a gyereknek.
- Terhes vagy Yukitól?
…
Ráborítom a hülyegyekre a szobát.
Vérző képpel mászik ki a romok alól, bömbölve, túl hangosan. A cipőmmel fogom be a száját.
Belenyomom abba.
- Testvérek vagyunk. - tájékoztatja őt Mika mint demokratikus tárgyalásra még alkalmas fél, lenyugodva, én közben egy kést élezek mosolyogva.
Feldarabolom sushinak, most azonnal.
- Mi ez a hangzavar? Te jó ég, Eiri-san tedd le azt a kést!
Fura vagyok. Mosolygok. Ez már egyből egy pont a furaságomhoz.
Shindo is bekussol, mert érzéseim szerint valamit érez. Valamit.
Amit én nem. Csak ácsorgok mereven, nézem az ő totál kék szemeit, próbálom megfogni azt az érzést, amit kisugároz, de semmi nem jön át.
Semmi. A szemeim tükörként vernek vissza mindent.
És az aurám baszottnagy feketesége lassan kitölti a szobát, minden kis üregével együtt, szemeimre rátelepszik, folyékony masszaként. Lassan kezdek gyilkos Eiribe átcsusszanni. - Eiri-san? Eiri-san!
- Ébresztő Yuki, ébresztő, gyerünk, kelj fel, Yuukii nem szabad állva aludni, Yuki, Yuki, Yuuukiii, Yuki, éb--
…
- Eiri?
Kiesett az utolsó két perc, kurvára.
Mika hangja éleszti az agyam a hibernációból.
- Jól vagyok. Meg se kérdezd.
- Akkor kezdetben azt tedd le. Aztán jöhet a többi. Hosszú listám van.
- Nem tudok dönteni…
Puha ujjait, a kést intenzíven markoló kezemhez érinti. Elveszi, félredobja, mindvégig tökéletes nyugalommal bámulva az én sötétség uralta pillantásaimba.
Minden fényt elnyelnek.
- Pedig muszáj. Mert ez a se vele, se vele, állapot kezd a kicsi fejedbe szállni.
- Te ezt nem érted.
- Nem hát. Nem tudom felfogni, miért ilyen hülye öcséim vannak. Az egyik folyton Sakuma Ryuichizik, a másiknak meg el kéne egy pszihiáter. Eszközölni fogok egyet a problémád megoldására.
- Egyszerűbb lenne, ha kitépnéd a szívem, és felaprítanád levesalapnak.
Mert itt az az alapvető probléma, hogy van két hülye balfasz, akik kikészítenek. Az egyik legalább nem tudatosan. - Mindkettő jó a maga beteg módján, de én vele akarok lenni, nem vele.
Homályos, mint én magam.
- Ezek csak a múltról visszamarad érzéseid. Elfogod felejteni őket is, és akkor mi vár rád? Szenvedés? Ezt akarod? Ez nem méltó a nevedhez, de hozzád főleg nem.
- Nem kérek papolásból, azt Apánk is megteszi nekem.
- Végigfogsz hallgatni.
Ugyan minek? Tudom, mit akarsz. Válasszam Yukit, csak ne essen folt a család büszkeségén. - Azt válaszd, akit szeretsz is. Szerelemből.
- Ez nyálas. A szerelem elmúlik. Ennyi erővel félévente máshoz megyek, mert „beleszerettemakétkicsiszemébe” rohamom van.
- Ne az eszedre hallgass, hanem arra, ami ott ficánkol a mellkasodban.
- A tüdőmre?
- Jó volt. Nevettem.
Tüntetőleg fordulok el tőle, keresztbedobott kezekkel, mint egy hisztis kisóvodás. Durcázom vagy mi a franc. - Aggódunk érted. Az idegeskedés árt neked, és ezt te is jól tudod.
- Hidegen hagy.
- Esküszöm, fel foglak egyszer pofozni.
Talán jobban járnék, mint ezzel. Ezzel a semmivel. Itt ez a hisztis izé, meg a nővérem, és Seguchi, akik mindenáron meg akarják gyógyítani a lelkibeteg Eirit, aki meg tíz körömmel kapaszkodik abba az elgondolásba, hogy CSAK és kizárólag miattuk lelkibeteg. De az igazság, hogy a maga hülyesége miatt az. Vagy az érzelmei miatt.
Mert igenis vannak érzelmeim, csak jól titkolom ezt a betegséget.
Ami lassan tényleg kezd betegségbe átmenni.
Shindou pedig cseszheti, mert amíg van Yuki Kitazawa, addig én bizonyisten nem fogok tudni dönteni. Mert az én lelkem, az én ellenségem. - Menjünk ebédelni.
- Eszemben sincs veletek együtt enni. Már bocs.
- Megyünk ebédelni. De játszhatjuk a fülednélfogvakirángatós játékot is.
Nem próbálom ki megmeri-e tenni. A fülem ugyanis még neki is tiltott terület. Inkább húzom a szám, ami felér egy igennel.
- Itadakimasu!
Mérges Eiri intenzive szurkálja hashi-val a kaját, miközben odaképzeli halálos ellenségeit a helyébe, és ettől olyan élvezetessé válik számára az egész.
- Drága bátyám, mit ártott neked az a szegény marha?
És, hogy még jobb legyen a hangulatom még legkisebb családtagunk is befutott, és most ölelgeti a rózsaszínt, aki hatalmas kocsonyaszemekkel, kutyamód nyüszít, hogy eressze már el őt, na de mégis.
- Aki ezt főzte, az nem tud főzni - rágok.
- Köszönöm szépen a bókot. Legközelebb zellerrel tömlek meg.
- Azt próbáld meg Mika! Tíz évig látni se fogsz utána.
- Engedj már el, én Yukit akarom.
Én meg pálcikámba dőlök.
- Elég volt Tatsuha. Elfogadom az identitásod, de ne előttem reklámozd.
- De olyan aranyos apa!
- Csak épp már foglalt…
… - És azt hiszem, jobb is lesz neked öcsi, ha leveszed róla a kezeid.
…
- Az Uesugik utolsó generációja. Micsoda szégyen ez a fejemre
- Fellélegezhet a világ.
Mormogom az orrom alatt.
- Na bátyó, majd osztozunk rajta. Páros napokon a tied, páratlanokon az enyém! Vigyázok rá, és becézgetem, és olajokkal kenegetem, hogy jobban csusszanjon a…
- Étkezünk!
Szúrja közbe Mika, teljes nyugalommal ülve köztem, meg idősebb verzióm között. Én füstölgök, amíg egy határozott mozdulattal el nem távolítódik a számból a cigim. - Mondom étkezünk!
- Mióta vagy te az anyám?
- Mostantól. Egyél!
Felháborító. Meddig is kell még ezt a légkört elviselnem? - És amúgy is, a terhességem veszélyezteted ezzel a füstölgéssel. Beszívom a káros anyagokat.
Légy zümmögését meghallani, de mintha erősítőkre lenne kötve a szerencsétlen. Majd beszakad a dobhártyám tőle. Majd rájövök, ideje alkalmazni a csiga módszert.
Eiri menekül. De Mika elkapja a grabancát és visszahúzza. Szavak nélkül jelezve, hogy ebből a „mindjárt felrobban a döbbent felismerés bombája” jellegű jelenetből ő se maradhat ki.
Ne már!
- Terhes vagy lányom?
Hátradőlök, majd előre.
- Nem. Beteg. Egy alien fészkelte magát a hasába.
- Olyat kapsz mindjárt, hogy…
Kis erecskék nővérke karján, én gonoszan mosolygok.
Nagyon furcsán viselkedem.
Mintha fejbevágott volna egy meteor.
Rózsaszín hülyegyerek felsikít, Tatsuha átugrik a másik oldalára, engem inkább megkerül, mikor rávillantom a megnemerjtaposni nézésem, és egyenesen Mika nyakába ugrik.
- Óvatosan te barom!
- Nővérke terhes, de jó, kicsi Uesugi ott mocorog a kicsi hasába!
Felpörgött.
Eiri feladja, és hátradől.
Hol van Tohma? Majd egy órája nem szenvedtem az imádatától.
Kitazawa hosszú füstcsíkot fúj ki orrán, amit a gyenge tavaszi szél köré fon. Szemei kéjes csillogással pásztázták a járda végét, az oszlopnál ácsorgó embert.
Annak tejfölszőke fürtjeit álruhába bújtatta a sötétség.
- Üdv szépség. Téged küldtek ma nekem?
Megkörnyékezi mellé értekkor, a magas barnahajú, a másikat.
- Fogjuk fel így.
Felé fordul. Szemeiben gonosz-óvó fény csillog, tekintetei szinte világítanak a sötétségben.
Zöld mérge pedig belemászik Kitazawa tüdejében. Az köhögni kezd a maró füsttől, amit döbbenetében nem ereszt ki tüdejéből időben.
- Én azt hittem Eiri párti vagy. - ölti fel megtörhetetlen ábrázatát. - Mit szeretnél, és mennyibe fog kerülni ez nekem?
- Az életed, és az életedbe - nyugodt léptekkel kezd közelíteni a másikhoz, kezeit gyanúsan háta mögött rejtegetve. Olyan, mint egy gepárd. Kecses, és veszélyes.
És ott van még az a méregzöld tekintet melyben pupillái macskásan nyúlnak meg az elrejtett gyűlölettől.
- Az én életem neked mit se ér. Csupán egy tanár vagyok. Te, pedig cégvezető. Seguchi Tohma, a playboy.
- Kitazawa Yuki, az aszfaltdísz. Ennek is tökéletes csengése van.
Hátrál, Tohma közeledik, majd Yuki közeledik Tohma hátrál. Mint egy haláltánc.
Sensei tekintete ég a részegség fényében. - Tudok ám dolgokat. Forrásoktól, és saját személyes tapasztalatok alapján. Eirit védtem, és reméltem, hogy majd boldogan felcseperedik anélkül, hogy idáig elfajuljon a kettőtök viszonya. De, az utolsó csepp volt a bizonyos pohárban, hogy megmerted ütni őt.
- És, ennek tudatában mit csinálsz? Talán feljelentesz? Vagy megölsz? Eiri szíve összetörne, ha megtennéd Seguchi. Meg van kötve a kezed.
- Sose fogja megtudni.
Rejtett kezei előkerülnek. Egyikben egy fegyver. Felemeli úrias nyugodtsággal, majd egy utolsó mosolyt villant Kitazawára.
Kinek arca színe versenybeszállt fehér ingjének színével. - Megerőszakolni, majd hazudni Eirinek, csak egy, de a feleségem tabu. Ezzel, pedig sajnos nem voltál tisztában. Megvédem a családom tőled. Hiszen én vagyok az egyetlen védelmük.
Gyilkos fény a szemekben, arca hidegséget tükröz, akár egy profié.
A sötétség, pedig megóvja a nyilvánosság elől tettét.
Belesikítok a hatalmas családi örömbe, ami Mika terhességét övezi, mire kuss lesz, és nyolc szempár mered rám, hatalmasra duzzadva.
Én meg úgy érzem megállt az a haldokló szívem. Elakadó oxigén, megdermedt vér, valami istenesen mellkason vágott.
Valami hatodik érzék, ami így jelzi, valami nem teljesen stimmel szürke életemben.
Megszédülök az oxigén hiányától, majd egy őrület, és kirohanok. Gyorsan.
Észre se vettem nővérem tekintetében a fájdalmat. Pedig egyenesen rá néztem eddig segélykérően.
- Yuki, te jó isten, Yuki állj meg, Yuuuuuu-- Végigcsúszik a földön, rózsaszín, és belekapaszkodik a lábamba.
Megtorpanok.
Valami baszottul nincs rendben velem!
Nem bírom megtartani magam, akárhogy küzdök. Minden energia odaveszett már régesrég.
Térdre esek, Shindou karjai kapnak el, óvnak meg a további zuhanástól. - Itt vagyok, ne félj, itt vagyok veled és vigyázok rád Yuki!
Fáj a hasam, ujjaim belemarnak a másik ruhájába. Görcsszerű rohamok, nyál és vér a földön. Köhögök, mintha hasba rúgtak volna egy acélbetétes bakanccsal, és tényleg úgy is érzem magam.
Majd újabb roham, rémület, vérbefúlt sikoly.
- Ments meg!
Ments meg, valaki mentsen meg magamtól. Tönkrevágom, megölöm magam. Miatta, az miatt a szemét Sensei miatt.
Remélem, megdöglik egyszer! Remélem…
Meg akarom ölni egyszer Yukit…
Elengedem őt.
Vérbe és könnyekbe fulladva.