A történet teljesen az agyam szüleménye, de remélem azért ilyen nem fog sose történni :) Kicsit szomorkás hangulatú az egész, de ez nem azt jelenti, hogy mindig ilyeneket fogok írogatni.

Anime: Gravitation
Korhatár: +12
Író: Sen
Idő: 2007. 08. 17.

A fárasztó próbák után, Shuichi végre hazaérkezett. Benyitott az ajtón, ahol sötétség fogadta.
- Yuki! Megjöttem! – de választ nem kapott.
Rájött, hogy ma Yuki mondta neki, hogy elég későn jön haza. Felkapcsolta a villanyt, bement a nappaliba s bekapcsolta a TV-t. Aztán kiment a konyhába, hogy valami vacsorának valót összeszedjen, mikor visszament a nappaliba épp a híradó ment.
-… baleset történt, a híres Yuki Eiri szerelmes-regényíró, válságos állapotban van, fel- tételezések szerint ittasan ült kocsijába és ezzel okozta a balesetet. A sérülteket a…
Shuichi kiejtette a tányért a kezéből.
- Yuki!!! Nem ez nem lehet!
Abban a pillanatban felkapta a cipőjét és elindult a kórházba. Mikor odaért épp akkor hozták be Yuki-t is.
- YUKI YUKI!!! Tarts ki! – közben kitartóan próbált a közelébe kerülni – Engedjenek már oda! Yuki!!
Egyenesen az intenzívosztályra vitték, Shuichi az ablakon keresztül, sírva és tehetetlenül nézte, mi történik Yuki-val. Hirtelen megcsörrent a telefonja, Hiro volt az.
- Shuichi! Hall… - Hiro meghallotta, ahogy Shuichi szipog így már tudta, hogy már tud az eseményekről – Hogy van Yuki-san?...
Shu nem tudott szólni és kinyomta a telefont. És csak ott ült az ablakkal szemben és nézte, ahogy Yuki az életéért küzd. Majd egy kicsit lenyugodott odabent mindenki, kijöttek Shuichi-hoz.
- Ha akar most már bemehet, sikerült stabilizálnunk az állapotát – szólt az egyik nővér.
Shuichi nem tétovázott egyből bement leült Yuki ágya mellé.
- Yuki… kérlek gyógyulj meg! – és megint sírva fakadt.
Abban a pillanatban lépett be az ajtón Seguchi-san és Mika. Így most már hárman vártak arra, hogy Yuki valamilyen életjelet adjon. Lassan teltek a percek és nem történt semmi. Feszülten várták, mi fog történni. Már körülbelül egy óra körül járt az idő, amikor a szabályos szívverés hangját hirtelen egybefüggő sípolás vette át. Shuichi felkiáltott és kiszaladt a folyosóra és orvos után kezdett kiáltozni. Nem telt bel fél perc se és újból Yuki életéért küzdöttek.
- Yuki… kérlek… ne halj meg! Ne halj meg! – hajtogatta magának.
De Yuki nem harcolt tovább, nem tért vissza többé. Mika és Shuichi már sírtak a fájdalomtól, Seguchi még próbálta visszatartani.
- Eiri-san, mért adtad fel? – kérdezte.
- Yu… ki… Yuki! Ne hagyj itt! – Shuichi a könnyeitől elfúló hangon.
És gyorsan beszaladt Yuki testéhez, megölelte, de reménytelen volt. Arca olyan volt mintha csak mélyen aludna. Shuichi nem tudta egyszerűen felfogni, hogy, akit szeretett nincs mellette többé. A világ teljesen elsötétedett előtte és semmit sem érzett.
Ajtócsapódásra ébredt fel és Yuki kanapéján találta magát. Még odakint sötét volt az óra épp a négyet ütötte. Körbenézett a szobában, talán csak álmodta volna? Felkelt és elindult Yuki szobája felé, remélte, hogy szerelme ott fog aludni csendben. Kinyitotta az ajtót, de az ágy üres volt, egyedül volt a házban, mikor visszament a nappaliba, néhány tányérdarabot és némi ételmaradékot talált a földön. Shuichi ráébredt, hogy mégsem álom volt, ez a szörnyű valóság. Ismét sírva fakadt.
- Yuki! Nem hagylak egyedül, én is veled leszek mindörökké!
Fogott egy papírt és írni kezdett rá. Miután befejezte, kiment a konyhába és elővett egy éles kést a fiókból. Leült a nappali közepén. Jobb kezében remegve tartotta a kést, nyelt egyet, lehunyta a szemét és a késsel végigszántotta a bal karját. Shuichi felnyögött a fájdalomtól és szeméből sorban potyogtak a könnyek. Majd bal kezével próbálta a jobb kezével is ugyanazt megtenni, de csak egy kis sebet sikerült csinálnia. A kés kiesett a bal kezéből, amiből idő közben ömlött a vér. Tudta, hogy így már senki sem segíthet rajta.
Elgyengülve feküdt a padlón, közben a vér haját és ruháját is vörösre „festette”. Az utolsó pillanatban mintha Yuki-t látta volna, aki mosolygott rá és kezét nyújtotta felé. Shuichi elmosolyodott kinyújtotta utolsó erejével a jobb kezét felé, majd szeme lecsukódott és többé nem érezte a fájdalmat…
Reggel, kopogás törte meg a ház csöndjét. Az ajtó nyitva volt. Hiro lépett be rajta.
-Shuichi, itt vagy? Válaszolj!
Benézett a nappaliba és hirtelen hátra ugrott. Shuichi teste feküdt vérben ázva. Hiro odarohant, hátha segíthet barátján, de már késő volt. Hiro sírva fakadt és elfordította a fejét, majd meglátta, hogy egy papír hever a kanapén. Kezébe vette és elkezdte olvasni.
„Kedves barátaim! Szeretném, ha nektek még minden sikerülne az életetekben, nem úgy, mint nekem, kinek legnagyobb kincsét elvették tőle. Így mindig együtt lehetek Yukival az idők végéig… Ne felejtsetek mosolyogni és éljetek boldogan! Mindörökké Bad Luck! Shuichi”

Vége