Rainy Day

Hát igen, ez akkor ihletett, mikor zuhogott az eső XD ----- Rájöttem, nem szeretek hosszú ficeket írni XD

Anime: Gravitation
Korhatár: KN
Író: Sen
Idő: 2007. 08. 19 – 20.

Egy átlagos nap volt, bár az idő eléggé esőre állt. Shuichi a nappaliban TV-t nézett, miközben Yuki a dolgozószobájában megpróbált a munka végére érni. Lassan beesteledett, kint viharos szél kezdett fújni. Shu kinézett az ablakon, ahol sötét viharfelhők gyülekeztek. Nyelt egyet, majd Yuki dolgozószobája felé nézett.
- Yuki… én nem szeretem a viharokat… - suttogta.
Hirtelen villámlott. Shuichi-n végigszaladt a hideg. Gyorsan visszaszaladt és bekucorodott a kanapé sarkába és körbetekerte magát a takarójába. Az eső elkezdett kopogni az ablakon. Egyre gyorsabb ütemben verte az ablakot és egyre nagyobb, hangosabb dörrenések szakították meg. Miközben reszketve kifelé meredt az ablakon, kinyílt a dolgozószoba ajtaja. Yuki épp egy cigire gyújtott rá és egyből felfigyelt arra, hogy Shuichi ott gubbaszt a sarokban. Megállt mellette. Shuichi észre sem vette, csak bámult maga elé.
- Talán valami történt? – kérdezte hidegen Yuki.
Shuichi hirtelen felkapta a fejét. Mintha szellemet látott volna, úgy nézett Yukira.
- N… nincs… nincs semmi baj… - de inkább a nyakába ugrott volna, hogy hadd legyen vele.
- Hm… ha nincs baj, akkor vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmit.
Aztán elindult a konyha felé. Shuichi tekintetével követte.
- Mért mondtam én ezt? – mondta magában - Olyan félelmetesek ezek a viharok, de Yuki azt mondaná „mért vagy ennyire gyerekes?” – és még szorosabbra tekerte magán a takarót.
Kis idő múlva Yuki ment vissza a szobába. Shuichi szinte könyörögve nézett rá, hogy ne hagyja itt egyedül. De az ajtó becsapódott Yuki mögött.
Már teljesen besötétedett. Az eső egyre hangosabban verte az ablakot. Shu bekapcsolta a TV-t, hogy valami elűzze a zajt, de nem ment… Hirtelen egy hatalmasat dörrent az ég, Shuichi felkiáltott félelmében. Yuki kirontott a szobájából. - Mi a jó életnek kiáltozol? – kérdezte dühösen.
- Csak nagyon megijedtem…
- Akkor meg ne kiáltozz, nekem dolgoznom kell!
És visszament a dolgozószobába.
A vihar egyre csak nagyobb lett. Shuichi könnyei potyogni kezdtek.
- Mégiscsak szólok Yukinak… - gondolta magában.
Feltápászkodott az ágyról s a takaróval együtt odacsúszott a dolgozószoba elé.
- Yuki… - kezdte halkan – Yuki… - most már hangosabban. – Nem lehetnék én is bent veled?
De választ nem kapott. Egy kis csend után leült az ajtóba és folytatta:
- Sosem szerettem a viharokat, tudom, hogy gyerekes meg minden, de nem tudok mit csinálni, olyan félelmetesek…
Shuichi pedig megint önteni kezdte a szavakat, de egy idő múltán hangja egyre álmosabb lett és el is hallgatott. Bár nem érezte teljesen maga mellett Yukit jól esett neki, hogy elmondhatott mindent, ami a szívét nyomta. Az eső közben még mindig csapkodta az ablakot. Kis idő múlva Yuki befejezte az írást. Mikor kinyitotta az ajtót, megpillantotta Shuichit, ahogy most már békésen aludt. Yuki felvette a karjaiba és bevitte a hálószobába. Letette maga mellé az ágyra, majd ő is lefeküdt aludni. Éppen, hogy lefeküdt, Shuichit hallotta, ahogy azt mondta:
- Köszönöm, hogy itt vagy velem… Yuki…
 

Vége