A lovagok párbaja
az középkori kódexben
A 8-9. század fordulóján Európa hadszíntereinek döntő fegyvernemévé a páncélos nehézlovasság vált. Európa első lovagi hadseregét Martell Károly hozta létre. A lovagok kiválóan képzett egyéni harcosok voltak. Nem működtek együtt a többi fegyvernemmel: a gyalogságot lenézték, az íjászokat egyenesen gyűlölték. Nem rendelkeztek távolharci fegyverekkel. A lovagok kímélték egymást (megtörtént, hogy egy francia gróf felakasztatta a saját íjászát, mert az lenyilazta az ellenség egyik előkelő lovagját), inkább foglyokat igyekeztek ejteni, hogy váltságdíjat követeljenek értük. Csakis szemből támadtak, betartva a lovagiasság szabályait. A lovag néhány emberrel (fegyverhordozó, lovas íjász és szolgáival) körülvéve, ún. lovagi kopjában harcolt – ez volt a legkisebb önálló harcászati egység. A legnagyobb pedig a több tucat kopjából álló zászló volt. A lovagi harcmodor végét nyugaton az íjászok és a pikások kombinációja hozta meg, keleten pedig a török janicsárok, akik korszerű kovás puskákkal voltak felszerelve, és rendezett sortüzeikkel képesek voltak megfékezni a nehézlovasságot.
