és tönkretesznek az őrült szerelmek -
megannyi keserű és édes emlék,
mélységbe csalogató szép mosolyok…
Túl sokat vársz a gyenge földi nőktől,
szüntelenül az ideált hajszolva,
kudarcaidért másokat okolva,
és öröklétet kérve halandóktól…
Túl sokat szenvedsz, magadat kínozva,
és hadonászva a szikrázó karddal.
Sodródsz a féktelen kavargó árral,
a szereteteddel csak bajt okozva.
Túl lelkesedő vagy, túl zabolátlan.
Szabályokat nem veszel figyelembe,
és hiszel még a tiszta szerelemben,
képzelve azt, hogy hatalma korlátlan.
Túl vadak a kemény kicsapongások,
túl elemi az indulat ereje.
Az önsajnálatnak nem lenne helye -
hisz bárkit érhetnek meglepő csalódások…
Túl gyorsan akarod a múltat elfeledni,
túl sokat kacérkodsz a szép Halállal,
túl könnyen veszed magad körül fallal,
és túl sokáig szoktál keseregni.
Túl könnyelműen osztod a bizalmat,
túl szabadon és végletesen döntesz -
ősrég bevált konvenciókat bontasz,
valóra váltani próbálva a Nagy Álmot…