Untitled

Tigris I

A Tigris kifejlesztését a PzKpfw IV-esnél jobb szövetséges és fõleg szovjet tankok teljesítményének felülmúlása motiválta. A németek 1940 májusában kezdték megkonstruálni nehézharckocsijukat. Több cég mellett két fõ versenytárs harcolt a megrendelésért. A Henschel és a Porsche is elkészítette prototípusát, a tornyot mindkettõhöz a Krupp tervezte. A Henschel jobb teljesítményt nyújtott, és az õ modelljüket egyszerûbb volt iparszerûen elõállítani is. Ám a háború elején indult tervezés nem tette lehetõvé a harctéri tapasztalatok teljes körûhasznosítását. Ezért, valamint a gyártás egyszerûsítése céljából a testet és a tornyot is függõleges falakkal készítették, de mivel páncélzatának vastagsága nagyon nagy volt, nem vált könnyen sebezhetõvé. Ebben az idõben a háború legerõsebb tankja volt, 88 mm-es lövege hatalmas tûzerõt képviselt. Nagy hátrányt jelentett, hogy ekkor nem állt rendelkezésre megfelelõ dízelmotor, a benzines megoldás miatt kicsi lett a hatótávolsága, s a motor nehezen viselte a terhelést is. Széles lánctalpai miatt vasúton való szállítása is körülményes volt. Ennek ellenére félelmetes fegyvernek bizonyult, egy Tigris megsemmisítésére 5 Sherman illetve 8 T-34-es elvesztése jutott. A németek fõ veszteségei motorhibából illetve üzemanyaghiányból következtek. A Tigrist 1944-ig gyártották.

Tigris B (vagy király tigris)

A németek 1944 januárjában elhatározták, hogy gyártásszervezési okokból egyesítik a Tigris és a Párduc elõállítását. A soroztagyártásra februártól került sor, s a Tigris II (vagy Tigris B) fokozatosan felváltotta elõdjét, bár meg kell jegyezni, az új modell sokkal inkább a Párduc nehezebb változatának felel meg, mintsem a Tigris továbbfejlesztésének. A típus "beceneve" Königstiger (Királytigris) lett, bár ezt az elnevezést a német hadsereg hivatalosan sohasem használta. A Tigris II a háború legnehezebb és legvastagabb páncélzatú harckocsija volt. Páncélja és lövege még most is sok típussal versenyre kelhetne. A Porsche és a Henschel vetélkedésébõl itt is az utóbbi cég került ki gyõztesen, de az elsõ 50 darabot a Porsche tornyával gyártották le. Fõ problémája az volt, hogy a Tigrisnél is nehezebb modellt gyakorlatilag a korábbi változat motorjával tudták csak felszerelni, így az irgalmatlan tömeg és a kis teljesítményû motor hatványozottan hozta elõ a Tigris problémáit, a kis sebességet és hatótávolságot, a nagy fogyasztást és a gyakori meghibásodásokat. A hidak többsége nem bírta el, az ingoványos talajon gyakorlatilag elsüllyedt, manõverezõképessége kicsi volt. Viszont mivel fõként védelemben használták, ráadásul szembõl gyakorlatilag minden fegyverrel szemben biztonságban volt, ellenfelei rettegtek tõle. A háború után elterjedt az a mítosz, hogy harcban egy sem semmisült meg. Ez persze nem igaz, hiszen oldalról és hátulról azonos védettsége volt a Tigris-rel, a szovjet JS (Joszif Sztalin) nehézharckocsik több mint 1500 m-rõl is át tudták lõni 80 mm-es oldalpáncélját. Fõként a nyugati fronton sok veszteséget okoztak a repülõgépek, de a legtöbb elvesztett példányt (hasonlóan a Tigris-hez) itt is az üzemanyaghiány vagy a mûszaki meghibásodás számlájára kellett írni.