Az 1950-es évek elején elkezdődött egy program, miszerint a flottának egy nappal bevethető, hordozóról üzemeltethető, szuperszonikus vadászgépre lenne szüksége.
A korai sugárhajtóművek túl gyengék voltak, és a megbízhatóságukkal is akadtak gondok. A rakétahajtóművek alkalmazását a haditengerészet eleve nem pártolta, az amúgy is igen tűzveszélyes hordozófedélzet miatt.
Az új géppel szemben támasztott elvárások eléggé magasak voltak, tengerszinten Mach 0.9, 9000 méteren pedig Mach 1.2-es végsebesség, de mindössze 160km/h-s leszállósebesség. A kor technika viszonyaihoz mérten ez eléggé komoly kihívás volt.

Műszaki adatok:

A versenybe beszállt a McDonell, a Grumann, North American és persze a Vought
Egy év múlva a Vought céget hirdették meg győztesnek, miután az ő megoldása tudta csak teljesíteni az elvárásokat.

A Vought tervének kulcsmegoldása a szárny mozgathatósága volt. A két félszárnyat az összekötő elemmel együtt 5°-al fel lehetett emelni, amely így nagyobb felhajtóerőt jelent, illetve leszállásnál jobb kilátást nyújt a pilótának. A mozgatás hidraulikusan végezték, de rendelkezésre állt egy pneumatikus tartalék rendszer is, továbbá vészhelyzetben le lehetett szállni normális repülési helyzetben lévő szárnyal is

A hordozón történő tároláshoz a felhajtható szárnyakat alkalmaztak, amelyek külső felén nincsenek kormányszervek (csűrőlapok), így egyszerűbb szerkezetű és könnyebb lett.
A törzs "darázsderekú", vagyis a félszárnyaknál elkeskenyedik. Az orrkúp alatt elhelyezett beömlőnyílás ovális alakú, és a szívócsatorna a törzs alján végigfutva éri el a J57-es hajtóműveket. A leginkább igénybe vett környékeken, vagyis a törzs végén az utánégető körül és a törzs középső részén titániumot használtak.

A törzs felső, bal oldali részébe légi utántöltést lehetővé tevő, behúzható töltőcsonk került, a gép jobb oldalára pedig egy kis kibocsátható generátor, amelynek kis propellerét a menetszél hajthatta, így elegendő energiát és hidraulikanyomást termelve a fedélzeti rendszereknek egy hajtóműleállás esetén.
Az üzemanyag a félszárnyak belső felében, valamint a törzsben volt elhelyezve.

Az F8U volt az utolsó vadászgép, amelynél gépfegyver volt a fő fegyverzet: négy 20mm-es Colt Mk.12 gépágyú lett beépítve, kettő-kettő a törzs két oldalán, egyenként 144db lőszerrel.
A pilótafülke mögött közvetlen egy-egy indítósínt helyeztek el, melyekre AIM-9 Sidewinder légiharc rakétát lehetett függeszteni. A törzs alsó részén egy kibocsátható tárolóban további 32db 2.75 hüvelykes irányítatlan rakétát vihetett még magával a gép, bombázók vagy földi célpontok elleni használatra.
Az orrba egy APG-30 távolságmérő radar került, amely a gépágyúk célzását segítette.

- Az F8U a tűzvonalban

Az első komolyabb bevetésre 1962-ben került sor, Kuba felett. A Haditengerészet RF-8A gépei folyamatosan képeket készítettek a szigeten állomásozó szovjet erőkröl. A berepülések egészen a rakétaválság végéig folytak végéig folytak. Komolyabb incidensre nem került sor.

A vietnami háború kirobbanása után az RF-8A gépek menetrend szerint térképezték fel az Észak-vietnami utánpótlási vonalakat, míg az F-8-as vadászok a csapásmérő gépeket kísérték. Egészen 1966-ig a vietnami MiG-17-esek és -19-eseket nem sikerült lelőni, nem utolsó sorban azért, mert az amerikai vadászok taktikája nem volt éppen ideális a MiG-ek a csapásmérő gépekre koncentráltak, míg az amerikai vadászok „szabadon” vadászhattak, de a taktikát megváltoztatták. 1966-ra a vadászok közvetlen közelről kisérték a csapásmérő gépeket, és megvárták, amíg a MiG-ek a közelbe jönnek, ez drasztikusan javította az eredményeiket. Az első sikeres lelövésre 1966 június 12.-én került sor, aminek egy MiG-17-es lett az áldozata. Nagy volt a versengés a Crusader és a Phantom pilóták között, és az elején az F-8-asok előnye megkérdőjelezhetetlen volt. A háború második felére viszont egyfelől az F-8-asok lassú kivonása, valamint az F-4-esek nagyobb volumenű használata miatt a haditengerészetnél egyértelműen az F-4-es volt a sikeresebb. A Crusadert a haditengerészet szinte kizárólag légifölény illetve kísérő feladatkörben használta, szemben a tengerészgyalogsággal, amely csapásmérő feladatkört szánt neki. A tengerészgyalogságnál a Crusaderek általános fegyverzete nyolc 227kg-os Mk.82 "SnakeEyes" légibomba, és nyolc 127mm-es Zuni rakéta volt.