Őszintén megmondom, soha nem gondoltam, hogy egy filmről fogok kritikát, vagy valami hasonlót írni. Nem vagyok filmkritikus, nem is igen érzem magam alkalmasnak magam erre. No de akkor mégis miért teszem? Az igazat megvallva, azért mert még mindig a hatása alatt állok egy olyan filmnek, mely nem igazán hétköznapi.

Egy kedves barátom nyomta a kezembe a lemezt az elmúlt hétvégén, és csak annyit mondott: „Ezt látnod kell!” megfogadtam a tanácsát, és most azt kell, hogy mondjam: Egy örök élménnyel lettem gazdagabb. Bátran állíthatom, hogy ennél betegebb egy /most elnézést a kifejezésért, de alkalmasabb szót nem találok rá és a dolog jó oldalára próbálok utalni vele/ szart még életemben nem láttam. És bizton állíthatom, nem ma kezdtem a szakmát. Minden téren ínyencnek tartom magam, s nincs ez másképp a filmek terén sem, így külön öröm, hogy ráakadtam a Beyond the limits-re /jobban mondva rám akasztották/.

Igen, a Beyond the limits. Mielőtt bárki is megorrolna rám, közlöm, hogy a filmhez eredeti angol nyelven jutottam hozzá, mindenféle felirat szinkron illetve egyéb tolmácsolás nélkül. Megjegyzem személy szerint jobban szeretem az eredeti, úgyértem angol nyelvű filmeket. De visszatérve voltam olyan bátor, hogy megpróbáltam lefordítani a címet. Nincs róla tudomásom, hogy kicsiny országunkban megjelent volna valamely kiadó gondozásába. Ám ha mégis, és más néven futna, úgy elnézést kérek. Nem állt szándékomban senkit megbántani és legfőképp megkárosítani. Egyszerű műkedvelő vagyok, aki csupán az élményeit próbálja megosztani.
Ezt bizonyítja, hogy tudásom a film keletkezéséről, annak körülményeiről és a készítőkről egyenlő a nullával.

Így inkább rátérnék magára az alkotásra. Próbálkozzak, bárhogy is. Úgy érzem nem fogom tudni eléggé érzékeltetni, milyen remek filmről is van szó. Igaz, hogy a stáblistán nem találtam kiemelkedő, pontosabban számomra ismerős neveket, ennek ellenére minden alakítás majdhogynem hibátlannak mondható. Külön kiemelném Simon Newby (Mortimer) és Thomas Reitmair (Rick) alakítását. Képesek voltak velem elhitetni, hogy psycho állatok. Mit ne mondjak nem szívesen akadnék velük össze az utcán. Mielőtt túl elfogultnak gondolnátok /pedig az vagyok/ említek némi negatívumot is. Darren Shahlavi-t nem igazán láttam hitelesnek Denis, az érzékeny és erkölcsös lovag szerepében. Túlzott istenfélő hite, még csak-csak elmegy, na de karate a középkorban? Szerintem ez már túlzás. Igaz, hogy jól néz ki, de nem oda való. Szóval Olaf Ittenbach kiválóan rendezte a filmet Thomas Reitmair és saját forgatókönyvéből. Egetrengető és csavaros történetre, persze senki ne számítson. Nincsenek rejtélyek, hatalmas csattanók, csak vér, és vér. Borzalmas kivégzésekkel, gyomorforgató jelenetekkel, erőszakkal és mindez a legnaturalisztikusabban ábrázolva.

Rögtön a film elején megismerkedünk a főszereplővel, Frederick-el (Christopher Kriesa) aki egy temető gondnoka. Egy ifjú újságíró hölgy keresi fel, s interjút szeretne vele készíteni. Rövid győzködés után az öreg Frederich rááll a dologra, és lényegében itt kezdődik maga a történet, melynek során két a főhős által előadott mesével ismerkedhetünk meg. Az első napjainkban játszódik, s leginkább egy kegyetlen maffia történetre emlékeztet /megmondom őszintén, mikor először láttam a filmet itt még nem bírtam eldönteni milyen műfajú filmet is nézek/, a második pedig a középkori inkvizíció sötét és kegyetlen világába kalauzol bennünket. Mindkét történet egy „Belial Szíve” néven emlegetett ereklye körül forog, de hogy ezen felül milyen közös szál van még azt nem árulom el. A világ minden kincséért sem szeretném lelőni a poént.

Összességében véve igazán egyedi alkotásról van szó. Mindenkinek, aki úgy érzi megcsömörlött napjaink horror filmjeitől és épp nincs kedve régi klasszikusokhoz, bátor szívvel ajánlom. Ha brutalitásra és vérre vágysz, némi okkultizmussal megfűszerezve, mindenféle mögöttes tartalom nélkül „EZT LÁTNOD KELL!”.

Beyond the Limits az IMDB-n