 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Az angol íjászok
Ekkor az angol íjászok léptek egyet előre és kilőtték nyilaikat, annyit és oly sűrűségben, mintha hó esett volna, a hegyes nyilak pedig a páncélosokba és lovaikba fúródtak: sokuk esett el.
Jean Froissart Francia krónikás az 1346-os Crécyi csatáról
Középkori európai íjászat
A kora középkor idején Nyugat-Európában az íjászatnak nem volt akkora szerepe a hadviselésben, mint az a népszerű legendákból kitűnik. Az íjászok gyakran a legrosszabbul fizetett katonák voltak, gyakorta egyszerűen a parasztokból verbuválták őket. Ez főleg az olcsó íjnak és nyílnak volt köszönhető, különösen, ha figyelembe vesszük, ezzel szemben mennyire drága volt egy "hivatásos" katona páncélja és kardja. Az ritkán döntötte el a csata kimenetelét, a nemesség "alsóbbrendű fegyvernek" vagy játékszernek tekintette. Ezt a nézetet a magyarok számolták fel, akik széleskörűen használva az el kalandozásaik során Nyugat- és Dél-Európában a 9. és 10. században.
A százéves háború idejére az angolok kitanulták az íjászegységek hatékony alkalmazását, ami harcászati fölényt biztosított számukra hosszúíjaikkal. Az íjászok a szabad parasztság soraiból kerültek ki, és gyermekkoruktól kezdve gyakoroltak. Minden fiú a magasságához illő íjat kapott. Íjászversenyekkel lelkesítették az embereket a fejlődésre.
Csatában két vesszőt lőttek ki, az elsőt egy magas, a másodikat alacsonyabb röppályán. A két vessző egyszerre csapódott be két különböző szögből, igen megnehezítve így az ellene való védekezést. A páncéltörő nyílhegy megjelenése szintén fokozta a vesszők hatékonyságát.
A számszeríj, bár már korábban is létezett, szintén a középkorban terjedt el. Amíg egy íjász kiképzése évekig tartott, a számszeríj kezelését nagyon gyorsan el lehetett sajátítani. Ereje és hatékonysága megegyezett a hosszúíjéval. Legfőbb hátránya, hogy nehéz az újratöltése, ezért ritkábban lehetett vele lőni. A számszeríj közismert páncéltörő hatása erős visszatetszést keltett a kiváló páncélokat viselő nemesség körében, ezért a keresztények közötti használatát betiltotta.
Az angol íjászat a százéves háború alatt
A ma élő angolok között valahányszor szóba kerül a százéves háború - még a nem kimondottan történelmi érdeklődésű emberek között is - biztos, hogy elhangzik a három nagy csata helyszínének neve: Crecy, Poitiers és Agincourt. Van egy közös szál, ami összeköti ezeket az ütközeteket: az angolok mindhárom csatát íjászaiknak köszönhetően nyerték meg. Ki ne ismerné az iskolából III. Edward, a Fekete Herceg, vagy V. Henrik nevét? Ha a mai angolok tudnak valamit a százéves háborúról, akkor bizonyára legalább annyit, hogy francia földön zajlott és az angolok győztek a franciák ellen, mert nekik voltak a legjobb íjászaik és íjaik (a legendás "english longbow", vagy angol hosszúíj).Mielőtt e félelmetes fegyver megjelent volna, az elődjét, az ún. rövidíjat használták. Vadásztak is, csatáztak is vele már jóval a normann hódítás előtt. Az íj valószínűleg Skandináviából került Angliába. A rövidíj ábrázolása megtalálható a normannok történelmében éppúgy, mint ellenségeiknél, az angoloknál. A fegyver, ami azokban az időkben tűnt fel, amit mi százéves háború néven ismerünk, longbow (hosszúíj) néven vált ismertté, és használatos eszköz maradt több, mint egy évszázadon keresztül. Geraldus Cambrensis, aki 1188-ban éppen átutazott Walesen, megemlíti egy íj erejét, amit az Abergavenny kastély ostrománál használtak, még az ő látogatása előtt hat évvel: "A walesiek hátulról lőttek, és az íjaikból kilőtt nyílvesszők átszakították a torony tölgyfából készült bejárati ajtaját, ami csaknem férfitenyér vastagságú volt.Geraldus később megemlíti, hogy egy angol elmondása szerint a háborúban, amit a walesiek ellen vívtak, egyik emberét eltalálta egy nyíl. Átszúrta a combját, majd a lova nyergét, és még a ló oldalába is behatolt. A lovast így valósággal odanyársalta a saját lovához. 1252-ben a haditanács a hosszúíjat a számszeríj (többek szerint nyílpuska) mellett nemzeti fegyverré nyilvánította, bár a régebbi kalendáriumok csak a számszeríjról tesznek említést. 1282-ben egy számszeríjász még mindig magasabb fizetést kapott, mint egy hosszúíjjal lövő társa. Amikor 1292-ben I. Edward íjászait felfegyverezte, választása még mindig a számszeríjra esett.Walesi hadjáratai során azonban személyesen bizonyosodhatott meg arról, hogy micsoda erőt képvisel egy hosszú íj.
A hosszúíjak túllépnek a szerszámíjakon
Edward ügyesen taktikázott, és hadseregének újraszervezésekor bevezette a hosszú íjak használatát.Walesi hadjáratainak tapasztalatai alapján olyan haditervet dolgozott ki, mellyel 1298-ban legyőzte a Skótokat, és nagy lépést tett annak előkészítésében, hogy unokái 1333-ban ismét megtegyék ugyanezt Haildon Hill-nél. Mindkét győzelem világosan mutatja az íjászok meghatározó szerepét a Százéves Háború legnagyobb csatáiban. A walesi hadjáratok során két lényeges taktikát fejlesztettek ki. Az egyik, hogy a longbowsokat ellentétben a számszeríjászokkal oldalra állították, ezzel kevesebb célpontot mutatva az ellenségnek. Így jelentősen nagyobb tűzerőt képviseltek keresztül a csata frontvonalán. A második fontos dolog az volt, hogy az íjászokat a földbe szúrt éles, kihegyezett karókkal védték az ellenséges lovasságtól. 1295-ben, amikor Warwick grófja szállt szembe a walesi erőkkel, utóbbiak látván a gróf közeledtét, hosszú lándzsáik végét a földhöz támasztva , hegyükkel felfelé az ellenség felé fordultak, megtörve ezáltal az angol lovasság erejét. Az íjászok csatákat eldöntő szerepéről sokat és sokan írtak a történelemben.
