 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Német rohamcsapatok
Megyünk mint a szélvész...jó, ha éjjel utolérnek bennünket a menázsiskocsik meg a tábori konyhák. Most éppen aknatölcsérek, lövészárkok és elfoglalt lövegállások, élelmiszer és ruhadepók mellett nyomulunk előre.
Rudolf Binding német százados az 1918-as márciusi Kaiserschlachtról
BERGMANN MP 18 Géppisztoly
A fegyvert a német hadsereg igényei szerint Hugo Schmeisser tervezte meg, aki akkor Theodor Bergmann gyárában dolgozott. A sorozatlövő fegyver tervezésénél szempont volt az egyszerűség, a hatékonyság és, hogy az akkor a német hadseregben már általánosan használt parabellum pisztolylőszer alkalmazása, ugyan akkor a fegyvert masszív fatusával látták el, hogy hatékonyan lehessen használni a kézitusában is. A fegyver egyetlen gyenge pontja a lőszeradogatás volt, mert a hadsereg a tervezők által javasolt 20-as tár helyett ragaszkodtak a Parabellum P09 pisztoly 32-es tárához. A fegyver gyártásánál figyelembe vették a tömeggyártás követelményeit, és ahol lehetett sajtolt alkatrészeket, szegecseket és ponthegesztést alkalmaztak. A háború vége előtt legkevesebb 30.000 került legyártásra belőle, amiből mintegy 10.000 ki is került a frontra. Az MP 18.I volt első olyan géppisztoly, amely magán viselte azokat a stílusjegyeket, amelyeket az azt követő hasonló fegyvereket is jellemzett.
Német rohamcsapatok az első világháborúban
Amikor kitört az első világháború, mindkét oldal hadvezérei a támadó gyalogság tömegei által gyorsan kivívott győzelemben bíztak, de keserűen kellett csalódniuk. A kezdeti sikerek után a frontok megmerevedtek és a katonák elkezdték beásni magukat. Ezek a kezdetben vékony vonalak rövid idő alatt mélyen tagolt állásrendszerekké nőtték ki magukat, amelyeket erős tüzérség és egyre gyarapodó számú géppuskák védtek, amelyeket már nem lehetett pusztán a gyalogság, és pláne nem a lovasság rohamával áttörni. Ennek a patthelyzetnek a feloldására a front mindkét oldalán különböző jobb, rosszabb ötletek születek. Meglepő módon nem a németeknél, hanem a franciáknál vetődött fel az ötlet, hogy egy különleges rendeltetésű gyalogságot állítsanak fel erre a célra, azonban Laffargue kapitány ötlete süket fülekre talált és a süllyesztőbe került. Nagyjából ezzel egyidőben a német oldalon is felmerült az ötlet, de ott azt tett is követte és Calsow utász őrnagy parancsnoksága alatt fel is állították az első rohamzászlóaljat 1915. március 2-án. Az egység ugyan műszaki alapokon jött létre, de mégis inkább volt egy jelentős tűzerejű könnyűgyalogság. A zászlóalj első bevetése azonban balul sikerült, mivel nem a kiképzettségnek megfelelő feladattal, hanem egyszerű gyalogságként vetették be. Ez után váltás történt a zászlóalj élén, Erns Rohr, egy ízig-vérig gyalogsági tisztet nevezték ki parancsnoknak. Rohr átalakította az egységet és egy annak harcászatát is, de ami lényeges, hogy ezt meg tudta értetni a feletteseivel is. Ennek megfelelően a most már a kiképzettségnek megfelelő feladatot végrehajtó alakulat bevetése beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat. Időközben a német vezérkar élén végbenő változások is segítették a rohamcsapatok fejlődését, és 1916 végétől egyre több új alakulatot állítottak fel és elhatározták, hogy minden tábori hadsereg kötelékében felállítanak egyet, ez szám szerint 16-ot jelentett. A rohamcsapatoknak nem csak a száma, hanem a feladatköre is bővült, feladatuk lett foglyok ejtése és a hagyományos gyalogság kiképzés az új harcászatra. Egy felderítő vállalkozás eredményeként pont egy ilyen rohamjárőr által ejtett foglyok révén értesült a német hadvezetés egy nappal előbb a britek arrasi harckocsi támadásáról. A rohamcsapatok szervezetileg és fegyverzetileg is fejlődtek, miközben a rohamszázadok száma kettőről négyre nőtt, rendszeresítésre került szervezetükben zsákmányolt 76mm-rs orosz gyalogsági ágyú is. A német rohamcsapatok a kiképzési feladatukba, nem csak a saját gyalogságot, hanem a szövetséges államok katonáit is bevonták, így lehetőséget adva a hasonló osztrák-magyar, bolgár és török alakulatok létrehozására.
A rohamcsapatoknak nem csak a felszerelése, de az ellátása is jobb volt és hanyagolták az unalmas, de korántsem veszélytelen árokszolgálatot. Bevetéseik szünetében a mögöttes területekre vonták vissza őket, ahol folyamatos képezték magukat és másokat, vagy készültek fel egy-egy újabb veszélyes feladat végrehajtására. Maguk a rohamcsapatok harcukban a tűzerőt és a mozgékonyságot szerencsés összehangolását váltották sikerre. Ennek megfelelően a fegyverzetük is eltért a hyagyományos gyalogos egységekétől. Rövidebb szuronyt, nagy számú Parabellum P08 pisztolyt, zsákmányolt Lewis és német M08/15 golyószórókat használtak és náluk került rendszeresítésre először a Bergmann MP 18.I géppisztoly, de mindenek felet harcukat a kézigránátok tömeges alkalmazása jellemezte. Gyakran a felszerelésükhöz tartozó homokzsákból varrt, a mai rohammellény elődjének is tekinthető alkalmatosságban 8-10 nyeles és 16-20 tojásgránát is lapult. Szintén Rohr zászlóalja dolgozta ki a német hadseregen belül a gyalogság a páncélosok együttes alkalmazását, amelyet aztán 1918-ban a gyakorlatban is kipróbáltak.
1917. március 12-étől a strosstruppen (rohamcsapat) elnevezést általánosan grenadier-re (gránátosra) változtatták. 1942-ben egy hasonló történik a német hadseregben amikor az infantry elnevezést változtatják szintén grenadier-re.
1918-ra a német rohamcsapatok kicsit önmaguk sírásójává is váltak. Eredményes kiképző munkájuk következtében a hagyományos gyalogság is megismerte, átvette és egy gyakrabban alkalmazta az általuk kidolgozott harceljárásokat. Ugyan akkor a német gyalogság soraiban ekkor már nagyszámú hiány mutatkozott és a német hadvezetés nem hagyhatta figyelmen kívül a rohamcsapatok állományában található 450 jól képzett tisztet és 18.000 katonát. Végül is a rohamcsapatokat nem oszlatták fel de állományuk egy jelentős részét a hagyományos gyalogság soraiba irányították át. A lépés következtében a már gyakran 1-3 gyalogosszázaduktól megfosztott rohamzászlóaljak már nem voltak képesek a feladataik ellátására.
MAUSER Karabély
A háború végével a német hadsereg sok egységéhez hasonlóan a rohamcsapatok is feloszlatásra kerültek, azonban tagjaik egy része csatlakozott a Németország szerte gombamód szaporodó szabadcsapatokhoz a Freikorps-okhoz. A jól képzett de ugyan akkor munka és megélhetés nélküli katonák ezen szervezetek keretében részt vettek a háborút követő Németország szerte dúló zűrzavaros harcokban.
