 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Reneszánsz zsoldos gyalogság
Bátorságuk nagyon is dicséretes volt, de barbár kegyetlenségüket felette visszataszítónak találtam.
George Gascoigne szemtanú, az Antwerpent kifosztó katonákról (1576)
Pika
A pika késő középkori-kora újkori alkalmazása az ókori makedón falanxharcászat újjáéledése, amelynek első jelentős példája a morgarteni csata során bevetett svájci négyszögek voltak. Tőlük elsőként a svájci zsoldosok hegemóniáját megtörő német landsknechtek vették át a taktikát, majd a XVI. században fokozatosan minden hadsereg szerves részévé vált a pikás katonaság, hogy aztán a szurony megjelenésével a XVIII. század elején kiszoruljon a lőfegyverek mellől.
Egy pikás blokk ereje - akárcsak az ókóri elődje, a falanx esetében - a zárt hadrendben rejlett. A 3-5m hosszú fegyverek lehetővé tették, hogy a katonák akár az ötödik sorból is előreszegezhessék a fegyverüket. Gyalogság elleni harc esetén a pikákat fejmagasságban tartva támadott, az első sor pedig az ellenfél hasának szegezhette fegyverét. Azok a katonák, amelyek nem értek az első sor elé a fegyverükkel, a pikát a társaik feje fölé tartva várták, hogy beléphessenek a harcba. Lovasság ellen a pikások statikus módon védekeztek: a pikát jobb lábbal megtámasztva, ballal előrelépve, a pika hegyét a ló szügyének szegezve várták a támadást.
A pikás katona
A pikás katona jellemzően páncélt viselt, habár a korábbi lovagi védőfegyverzetnél lényegesen könnyebbet. Sisak, mell- és hátvért, valamint combvértek voltak azok az elemek, amelyeket az egykorú elméleti tanok szükségesnek tartottak. Ezt alkalmanként rákozott vállvértek egészítették ki. Habár a pikásokra - a korban megszokott módon - maga Wallhausen is duplazsoldosként hivatkozik, ugyanakkor hangot ad azon véleményének, miszerint nem szabadna valóban kétszeres zsoldot kapniuk, hiszen a muskétásnak több és nehezebb a dolga a fegyvere kezelésével.
