 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Vikingek
AZ ÉSZAKI RÉSZEK POGÁNYAI HAJÓIKON DÜHÖS DARAZSAKKÉNT ZÚDULTAK BRITANNIÁRA. MINDENFELÉ FÉLELMETES FARKASOKKÉNT PORTYÁZTAK, RABOLTAK, FOSZTOGATTAK, GYILKOLTAK...
Skandináviai viking harcosok
Az írott forrásokban először a 8. század végén, a nyugat-európai partok és szigetek lakóit rettegésben tartó, portyázó kalózokként jelennek meg. Rajtaütéseiket idővel hódító hadjáratok váltják fel, településeket hoznak létre. A vikingek eljutottak egészen Észak-Amerikáig és az orosz folyókon a Fekete-tengerig is. Sikerült zálogát kitünő hosszú hajóik és vakmerő tengeri vállalkozásaik jelentették, de a szárazföldön is rettegett harcosok voltak.
A viking hajóépítés
A hajóépítés a vikingeknél eleinte közösségi munka volt, amelyben a család összes férfitagja részt vett. Később, a városiasodás korában, már fizetett mesterek végezték ezt a munkát. A források szerint a hajóépítés menetét részegységekre bontották, és minden munkafolyamatnak (hajógerinc, bordák készítése, palánk faragása stb.) megvolt a saját mestere. Erről árulkodik a bayeux-i faliszőnyeg egyik jelenete is.
A hajók építését az egyetlen fatörzsből kifaragott gerinccel kezdték, amelyhez hozzáerősítették a két vagy három részből álló orr- és fartőkét, amely erősen felfelé görbült, és végét általában meghajlították vagy faragott állatfejekkel ékesítették. Ezután a palánksor összeszegecselése következett, amikor az illesztési helyeket kóccal tömték ki, a szegecselés folyamán ez a kóc szorosan összepréselődött, és szinte vízhatlanná tette a hajó alját.
A palánksor összeszerelése után következett a bordák beillesztése és rugalmas vesszőkkel való kötözése. Bár ez a munka tovább tartott, és vesződségesebb volt, mintha szegelték volna, de a hajótestnek nagyfokú rugalmasságot biztosított. A bordák távolságát az határozta meg, mennyi helyre volt szüksége az evezősöknek. Az evezőnyílások két-három palánksorral a szegély alatt voltak. A felső szegélyt vastag pallóval erősítették meg, amely alá szegélylécet raktak, amelyre a pajzsokat erősíthették. A pajzsoknak a védelem mellett elsősorban az volt a szerepük, hogy magasítsák a hajó oldalát.
Végül felállították a kb. 10 m magas árbocot, amely ugyanilyen hosszú vitorlarudat tartott. Erre feszítették ki a négyzet vagy trapéz alakú vitorlát, amelynek színe változatos volt, és gyakran a tulajdonos anyagi helyzetéről árulkodott. A hajó orr- és fartőkéjének felső részét olykor gazdag faragással díszítették.
A hajók térbeosztását szabályok kötötték. A hajó fedélzetén kialakítottak külön helyeket az őrszemnek és a zászlótartónak, a fegyverládának és az előkelőeknek, az evezősöknek és a közrendűeknek. A rövid tatfedélzeten (bástyán) tartózkodott a törzsfő és a kormányos.
A hajókat, mint a legbecsesebb tulajdont, óvták és rendszeresen karbantartották: minden évben kátrányozták és különböző színűre festették. Szerették őket szépségükért és erejükért, és büszkék voltak rájuk. Egy jó hajó birtoklása a vikingek szemében tekintélyt jelentett, s ezért igyekeztek minél nagyobb és szebb hajókat építeni. Így született meg Olaf Tryggvason norvég király Nagy Kígyó nevű hajója, amelynek méreteit még nemzedékek múlva is fejből mondta minden valamire való hajóépítő mester. Igaz, hogy ez a legendás hajó és a hozzá hasonló luxushajók sem a harcban, sem az óceánon nem állták meg a helyüket.
A viking hajók jellemzője az erős gerinc, a magasra felmeredő orr, a széles, lapos hajótest, ami stabil haladást tett lehetővé viharos tengeren is (könnyebb volt vele a partot megközelíteni vagy akár a homokos partra kivontatni a hajót). Egy keresztvitorlával és egy evezősorral is rendelkezett. A viking hajó egyik jellemzője, hogy egyetlen kormányevezővel irányították, amit mindig a hajó jobb oldalán helyeztek el. (Ennek a kormánynak a norvég neve styri, ebből ered az angol steer=kormányozni, és a steer-board szó, amiből később starboard lett). A starboard szót manapság is a hajó jobb oldalának megnevezésére használják.
Viking fegyverek
A viking szó egy sötét kor vad harcosát idézi fel bennünk, aki állig fel van fegyverkezve, páncélinget visel, karján pedig fényesre festett fapajzs. De vajon milyen technológiával készültek a viking fegyverek? Az utóbbi években a régészek néhány meglepő felfedezést tettek.
Amikor a viking harcosok meghaltak, a fegyvereiket gyakran velük együtt temették, vagy égették el. Ezek a leletek érzékletes képet festenek azokról a fegyverekről, amelyeket a viking harcosok használtak. Vajon ez a magyarázata a vikingek fölényének a harcmezőn?
A régészek egészen mostanáig nem sokat tudtak arról, hogy hogyan készültek a viking fegyverek. Néhány pengét röntgenvizsgálatnak vetettek alá, s a röntgensugár egy furcsa halszálkamintát mutatott ki a pengékben.
Kasper Andersen több, mint fél évszázada dolgozik a kovácsszakmában. Egyike azon keveseknek a világon, akik még gyakorolják a viking fegyverkovácsolás művészetét. Szerinte a viking fegyvereket nem egy darab acélból kovácsolták, ahogy mi tesszük, hanem több darabból állították össze. Ezt úgy hívják, hogy kovács-hegesztés vagy damaszkolás. A penge 3 vagy több vékony fémrúdból áll, amelyeket, kikalapáltak, megcsavartak, végül összekovácsoltak. Ezt először kettéhajtják, ráteszik a másikat, és egy anyaggá összekovácsolják.
Ám meglepő módon a korabeli viking fegyverek közül sok a gyenge minőségű munka. Az egyenetlen, rossz minőségű kovácsolás nem az, amire az ember a kor legjobb harcosainál számít. Néhány közülük olyan rossz, hogy az egyikre egy régész azt mondta, soha nem kockáztatná az életét azzal, hogy ilyen kardot használ. Talán a nem egyenletes és elégséges hő, amelyet a kézi fújtatóval termelni lehetett, a magyarázata annak, hogy olyan sok gyenge minőségű fegyvert találtak. Bármi volt is az ok, a kovácshegesztés próba-szerencse alapon ment. A vikingek fegyverei tehát semmivel sem voltak jobbak, mint bárki máséi.
Ha a fegyvereik nem voltak különlegesek, talán a páncéljuk nyújthatott olyan jó védelmet, hogy egyszerűen nehezebb volt megölni őket? A Brit Fegyveres Erők fegyvereket vizsgáló létesítményének ballisztikai laboratóriumában azoknak a testet védő eszközöknek a hatékonyságát ellenőrzik, amelyeket a modern fegyverek ellen használnak. Az itt dolgozó tudósok, megvizsgálják a viking páncélzat védőképességét. A harci szekerce másolata egy jellemzően a vikingek által használt kerek pajzsra sújt le. Amikor a szekerce éle keresztezi a pajzs fájának szálirányát, lepattan róla. Ám amikor szálirányban sújt le, a pajzs kettéhasad. A 8–9. századi viking harcosok talán nem csak azért festették élénk színűre a pajzsaikat, hogy díszítsék őket, hanem hogy elrejtsék a fa szálirányát a támadók elől. Ez a gyakorlatiasság és leleményesség a viking hadviselés egyik legfőbb jellemzője.
Ma egy viking harcosról az a kép él bennünk, hogy a sisakján tehénszarvak vannak, takarók és szegecsekkel kivert bőrök borítják. De a páncélzatuk sokkal ésszerűbb volt.
A vikingek korában a harcosok egész Európában viseltek páncélinget. Mindegyik úgy készült, hogy több száz kis vasgyűrűt összeszegecseltek, de a kidolgozás és a pontos forma változó volt. A tesztben három különböző típusú 1000 évvel ezelőtti páncéling másolatának hatékonyságát vizsgálják. Az első egy Sheldon páncéling. Szegecselt szemekből áll és nagyon vékony. Nem volt nehéz viselet. A második is szegecselt szemekből áll, de a szemek keresztmetszete kerekebb. A harmadik darab kerek és lapos keresztmetszetű szemekből áll, mint az a viking páncéling, amelyet Norvégiában találtak.
Hogy összehasonlítsák a három páncéling hatékonyságát, egy sűrített levegővel működő kis ágyúból egy lándzsahegy másolatát lövik ki sorban mind a három ingre. A lapos keresztmetszetű szemekből álló Sheldon páncéling gyakorlatilag semmilyen védelmet nem nyújt. A lándzsahegy 12 centiméter mélyen ütötte át, és ez elég, hogy megöljön egy embert. A második darab sem vizsgázik jobban. A kerek szemek is könnyen szétnyílnak a lándzsadöfés hatására. Végül a kerek és lapos keresztmetszetű szemekből álló páncélinget próbálják ki, amely viking minta alapján készült. Meglepő fordulat: ez a legerősebb, bár a lándzsahegy ezen is átmegy. De az hogy milyen mélyre hatolt a lándzsahegy valami fontosat jelez. A fegyver mindössze 3 centiméter mélyre hatolt.
Talán a páncéling hatékonyabb, ha viselnek alatta valamit. És erre minden bizonnyal a vikingek is rájöttek. Bélelt kabátot vagy bőrruhát is viseltek a páncéling alatt, ha nem így tesznek, akkor a lándzsa, amely átüti a páncélinget, megsebesítette volna őket. A kísérletet a bélelt öltözékkel és a viking páncéllal együtt újra megismétlik. A balliszitikai vizsgálat során a kombináció már működik.
De az erős páncéling egyedül nem magyarázat arra, hogy a viking harcosok miért uralták e sötét kor csatáit majd’ 200 éven át.
